Liverpool: a klub orvosai szerint nem olyan súlyos Kuyt sérülése

2010.10.14. 16:56
Roy Hodgson, a Liverpool menedzsere a klub hivatalos honlapjának elmondta, nem olyan súlyos Dirk Kuyt sérülése, mint amire a hollandiai beszámolók alapján számítottak.

„Az eredeti pletykák Hollandiából származnak, amelyek arról szóltak, hogy hosszú időt kell kihagynia. De a mi orvosaink bizakodóbbak, és úgy gondolják, hogy egy hónapnál nem lesz hosszabb ideig harcképtelen, vagy ha szerencsések vagyunk, akkor csak három hétig nem játszhat" – mondta Hodgson.

Mint beszámoltunk róla, Kuyt nagyon megijedt, miután kifordult a bokája: „A duzzanat még olyan nagy, hogy további három-négy nap kell hozzá, míg pontosan meg lehet vizsgálni, de a legrosszabbtól tartok. Az orvosok szerint elszakadhatott a bokaszalagom, remélem, nem lesz igazuk" – mondta korábban a futballista.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
3 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
14 órája

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56