Leicester: Nem tudom, hogy itt leszek-e még a válogatott szünet után – Rodgers

2022.09.18. 14:36
null
Brendan Rodgers pocsékul rajtolt a Leicesterrel az idényben (Fotó: AFP)
Sorozatban a hatodik vereségét szenvedte el a Leicester City a Premier League-ben, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Brendan Rodgers meg tudná állítani a mélyrepülést.

Mint beszámoltunk róla, szombaton a Tottenham 6–2-re legyőzte a Leicester Cityt, amely továbbra is az utolsó helyen áll a Premier League-ben, miután zsinórban hat mérkőzést veszített el.

Nem tudom, hogy itt leszek-e még a válogatott meccsek miatt beiktatott szünet után – nyilatkozta Brendan Rodgers. – Bárhogyan is döntenek a tulajdonosok, tiszteletben fogom azt tartani. Teljesen megértem a szurkolók frusztrációját, ez alól nem tudok kibújni. Ez az én felelősségem.”

Hét mérkőzés után egy ponttal áll a Leicester a tabella alján. Történelmi léptékkel mérve, csupán a Southampton (1998–1999), a Newcastle (1999–2000), a Sunderland (2013–2014) és a Crystal Palace (2017–2018) kerülte el a kiesést ilyen gyenge kezdést követően, öt másik csapat kiesett, és egyedül a Southampton nem váltott edzőt a végül bennmaradók közül.

A probléma, ahogy nagyon sokszor Rodgers csapatainál, a védelem, ugyanis a 22 kapott gól az első hét forduló után a legtöbb 1965–1966 óta (West Ham United).

Ugyanakkor a klub anyagi helyzete is szerepet játszik a mélyrepülésben. Egyedül Wout Faes érkezett 17 millió euróért a klubhoz a nyáron, ugyanis 2018 és 2021 között a klub 120 millió fontos veszteséget produkált. Ugyan pénzügyi fair playt nem sértettek a járvány miatt enyhített szabályoknak köszönhetően, az előző idény igen megterhelő volt pénzügyileg, ezért a tulajdonosok spóroltak a nyári átigazolási időszakban.

Wesley Fofana eladása a Chelsea óriási ajánlata, Kasper Schmeichelé a dán kapus könyvelésből kikerülő magas fizetése miatt volt vonzó a klub számára. A Schemichel helyett védő Danny Ward harmadik számú kapus volt a Liverpool FC-nél Rodgers alatt Loris Karius és Simon Mignolet mögött. Boubakary Soumarét, Caglar Söyüncüt, Youri Tielemanst is szívesen eladta volna a klub, de ők nem távoztak, közülük utóbbi kettő szabadon igazolható lesz 2023 nyarán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉS
Tottenham–Leicester City 6–2(Kane 8., Dier 21., Bentancur 47., Szon Hung Min 73., 84., 86., ill. Tielemans 6. – 11-esből, Maddison 41.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
13.00: Brentford–Arsenal
15.15: Everton–West Ham United
A Manchester United–Leeds United és a Chelsea–Liverpool mérkőzéseket elhalasztották.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 5 2 23– 6 +17 17
2. Tottenham Hotspur 7 5 2 18– 7 +11 17
3. Arsenal 6 5 1 14– 7 +7 15
4. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 11– 5 +6 13
5. Manchester United 6 4 2 8– 8 0 12
6. Fulham 7 3 2 2 12–11 +1 11
7. Chelsea 6 3 1 2 8– 9 –1 10
8. Liverpool 6 2 3 1 15– 6 +9 9
9. Brentford 6 2 3 1 15– 9 +6 9
10. Newcastle United 7 1 5 1 8– 7 +1 8
11. Leeds United 6 2 2 2 10–10 0 8
12. AFC Bournemouth 7 2 2 3 6–19 –13 8
13. Southampton 7 2 1 4 7–11 –4 7
14. Aston Villa 7 2 1 4 6–10 –4 7
15. Crystal Palace 6 1 3 2 7– 9 –2 6
16. Wolverhampton Wanderers 7 1 3 3 3– 7 –4 6
17. Everton 6 4 2 4– 6 –2 4
18. West Ham United 6 1 1 4 3– 8 –5 4
19. Nottingham Forest 7 1 1 5 6–17 –11 4
20. Leicester City 7 1 6 10–22 –12 1

 

Legfrissebb hírek

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
16 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57