Leeds: Ibra már nem, de Cavani még az újoncnál köthet ki – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2020.07.22. 10:35
null
A Leeds United Ibrát is szerződtette volna, most „beérné Cavanival is (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Leeds United figyeli Edinson Cavani helyzetét, ezt Andrea Radrizzani klubtulajdonos is megerősítette – írja a Football Italia.

 

Egy éve az „Őrült” majdnem lelépett, végül mégis PL-be vezette a Leedset

A Leeds United tulajdonosa elismerte, megpróbálták Zlatan Ibrahimovicot a klubhoz csábítani, ő azonban nemet mondott. Ugyanakkor a svéd világklasszis egykori csatártársa, Edinson Cavani könnyen lehet, hogy a PL-újoncnál köt ki.

„Ibrahimovic átigazolása nehéz feladat lesz. Megpróbáltuk szerződtetni januárban, ő viszont a Milant választotta helyettünk. Azt gondolom, most már túl késő ahhoz, hogy nálunk játsszon” – mondta Andrea Radrizzani.

„Cavani nagyszerűen bánik a labdával és még fizikális is, így könnyen felveheti a Premier League ritmusát” – folytatta a Leeds United tulajdonosa.

Radrizzani azt is hozzátette, hogy soha nem beszélt Cavaniról a Leeds United menedzserével, Marcelo Bielsával.

„Egyelőre nem tárgyaltunk Bielsával Cavaniról, ugyanakkor mindketten gondoltunk rá, hiszen még mindig elérhető a szabadon igazolhatók között” – tette hozzá Radrizzani.

A nagy múltú csapat 2004-ben esett ki a Premier League-ből, 2010-ben még a harmadosztályban sínylődött, most viszont 16 év után ismét az élvonalban szerepelhet – és máris a BL-be vágyik.

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
15 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16