Chelsea: szenegáli kapust szerződtettek – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.09.24. 11:34
null
Edouard Mendy, a Chelsea új kapusa (Fotó: AFP)
Bejelentette Edouard Mendy átigazolását a Chelsea. A Londoni klub ötéves megállapodást kötött a francia élvonalból érkező labdarúgóval.

 

Frank Lampard vezetőedző azzal indokolta a megszerzését, hogy ezzel növeli a versenyhelyzetet Kepa Arrizabalaga és Willy Caballero számára a poszton.

Előbbi a világ legdrágábban igazolt kapusa, azonban az új idény eddigi mindkét bajnoki találkozóján gólt kapott a Chelsea a hibái miatt. A fővárosi gárda egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdte a Premier League-szezont.

A Chelsea nem közölte Mendy átigazolási díját, ám sajtóhírek szerint 25 millió eurós összegről van szó. A 28 éves játékos 2025 nyaráig írt alá Londonban.

Mendy a Marseille-nél lett profi játékos, majd 2016 és 2019 között a Stade Reims alkalmazásában állt, innen szerződött tavaly nyáron 4 millió euróért cserébe a Rennes-hez. Utóbbi együttesben bő egy év alatt 34 tétmeccsen lépett pályára, 32 gólt kapott és 13-szor őrizte meg kapuját a találattól.

Mendy személye azért is lehet izgalmas, mert a Chelsea-nek egyszer már remekül bejött, hogy egy viszonylag ismeretlen kapust szerzett meg a Rennes-től. A labdarúgót Petr Cechnek hívják, s 2004 nyarát írtuk ekkor. A cseh kapus egyébként maga ajánlotta Mendyt – derül ki a londoniak beszámolójából.

„Rendkívül boldog és izgatott vagyok, alig várom, hogy csatlakozzak a kerethez. Egy valódi álom számomra, ami történik” – idézte a szenegáli labdarúgót a klub honlapja.


 

Legfrissebb hírek

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
5 órája

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
2025.12.01. 11:16

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:27

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
2025.11.30. 11:01

Egy félidő alatt elintézte az Evertont a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.11.29. 22:55
Ezek is érdekelhetik