Arsenal: a franciák vállalják a hétvégi bajnokit? Wenger beszél velük

Vágólapra másolva!
2015.11.20. 10:22
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere szerint francia válogatott védőjét, Laurent Koscielnyt „mélyen megérintették” a múlt pénteki párizsi terrortámadások.

A francia szakember azt mondta, nem biztos, hogy a 30 éves futballista mentálisan megfelelő állapotban lesz ahhoz, hogy pályára lépjen szombaton, a West Bromwich Albion elleni bajnoki
találkozón.

Koscielny végigjátszotta a világbajnok németek ellen 2–0-ra megnyert múlt pénteki felkészülési mérkőzést Párizsban, ahol időközben a terrortámadásokban több mint száz ember vesztette
életét, s három öngyilkos merénylet volt a stadion mellett.

Wenger kiemelte, hogy Koscielny kiválóan futballozott a németek elleni meccsen, ugyanakkor kedden már sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott a Wembleyben.

„Még nem beszéltem vele, de sort kerítek erre, mert látnom kell, hogy túl van a történteken és eléggé összeszedett” – jelentette ki Wenger, s kitért arra, hogy az ilyen esetek mentális hatása gyakran csak napokkal később érződik a futballistákon.

A francia szakember hozzátette, a németek ellen gólt szerző Olivier Giroud-val is beszélget a szombati Premier League-meccs előtt.

„Lejátszották ezeket a barátságos mérkőzéseket, de fel kell mérnem, hogy túl vannak-e már a történteken” – zárta nyilatkozatát Wenger.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik