Anglia: amikor a kétballábas szélhámost beállították egy PL-meccsen

Cs. B.Cs. B.
2021.11.23. 18:23
null
Ali Diának nem töltött sok időt a „szenteknél” (Fotó: FourFourTwo)
A Kapj el, ha tudsz című film főszereplőjét akár Ali Diáról is mintázhatták volna: a szenegáli „futballista” úgy zsarolt ki a Premier League-ben szereplő Southamptontól egy egy hónapos szerződést, hogy elhitette az akkori menedzserrel, Graeme Souness-szel, hogy az aranylabdás George Weah unokatestvére, valamint a PSG-ben és a válogatottjában is játszott. 1996. november 23-án a Soton élesben, a Leeds United elleni bajnokin tapasztalta meg, hogy a történetből semmi sem igaz.

Valójában csak sokadosztályú bajnokságokban szerepelt a szélhámos Ali Dia a nagy bevetés előtt. Ám amikor a hazai bajnokin megsérülő Matt Le Tissier helyét átvette a 33. percben, már nem volt visszaút.

A 33-as mezben pályára lépő Dia angol kalandja egészen 52 percig tartott, mivel annyira rosszul játszott, hogy a meccs hajrájában lecserélték (igaz, egyszer egészen közel állt a gólszerzéshez.) Mondani sem kell, a 2–0-s fiaskó után nem igazán protezsálták a szenegáli maradását a „szentek”.

„Elképesztő volt. Úgy futott a pályán, mint Bambi a jégen” – mondta Le Tissier a helyére beugró kétballábas játékosról.

A teljes történetet ide kattintva, a Four Four Two-n olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30