Andrij Voronyin két találattal bizonyította: jó vétel volt

Vágólapra másolva!
2007.07.17. 22:37
Címkék
A Liverpool felkészülési mérkőzésen 3-2-re győzte le a Werder Brement Svájcban. A találkozó hőse Andrij Voronyin volt, aki két gólt szerzett. Pályára lépett Fernando Torres is, de a spanyol támadó mindkét nagy helyzetét kihagyta.
Andrij Voronyin (balra) kétszer is beköszönt a németek kapujába
Reuters
Andrij Voronyin (balra) kétszer is beköszönt a németek kapujába
Andrij Voronyin (balra) kétszer is beköszönt a németek kapujába
Reuters
Andrij Voronyin (balra) kétszer is beköszönt a németek kapujába

A svájci Grenchen városában csapott össze felkészülési mérkőzésen a Liverpool és a Werder Bremen együttese. Rafael Benitez, az angolok menedzsere ezúttal nem nevezte Németh Krisztiánt és Simon Andrást a keretbe.

Jól indult a Liverpoolnak a mérkőzés, mindössze négy perc telt el, amikor egy hatalmas védelmi hiba után Voronyin a kapust is kicselezte, majd az üres kapuba helyezett.

Az üres kapuba bólintó révén Schindler révén gyorsan döntetlenre hozta az állást a német csapat, ám a 14. percben újra az angoloknál volt az előny: Riise bombaszabadrúgásába rosszul ért bele Wiese kapus, és a labda a kezéről a hálóba vágódott.

A félidőben már nem esett több gól, a második játékrészben azonban a Leverkusentől szerződtetett Voronyin újra betalált Alonso labdája után.

Rafael Benitez sorra dobta be az új szerzeményeket, Benayoun után Fernando Torres és Ryan Babel is pályára lépett.

Az utolsó negyedórához érkezve azonban másodszor is Carson kapus hálójába került a labda: a liverpooli védők sípszót hallva leálltak, Hugo Almeida kiugrott, kicselezte a hálóőrt, majd a hálóba gurított. Némi reklamálás, értetlenkedés után a játékvezető végül érvénytelenítette a találatot.

A 85. percben már érvényes gólt szerzett Thomas Schaaf gárdája, Löning beadása után Darbyról a kapu felé pattant a labda, de Hugo Almeida még a gólvonalról beljebb segítette a játékszert.

Négy perccel később a kisebb sérüléssel bajlódó Fernando Torres két gólt is szerezhetett volna, de először Wiese kapusról pattant ki a labda, majd pörgetése ment el a bal kapufa mellett. Az eredmény már nem változott, a liverpooli gárda megnyerte a meccset.
Felkészülési mérkőzés:
Liverpool – Werder Bremen 3-2 (2-1)
G: Voronyin (4., 60.), Riise (14.) ill. Schindler (6.), Hugo Almeida (85.)
Legfrissebb hírek

NB I: DVSC–Nyíregyháza Spartacus FC

Labdarúgó NB I
15 perce

Superliga: Csíkszereda–Universitatea Craiova

Minden más foci
29 perce

Válogatott feladóval erősített a MAFC

Röplabda
41 perce

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
1 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
1 órája

„Ilyen még sohasem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
2 órája

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik