Nyerni tudott a Boston a Clippers ellen, Brooklynban győzött a Toronto

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 09:48
null
Legutóbbi 15 meccséből csupán egyet veszített el a Jazz (Fotó: Getty Images)
Franchise-rekordot döntött a Utah, megint nyert a Milwaukee, bevette Indianát a javuló Pelicans, győzött a Miami és a Suns is – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Indiana Pacers–New Orleans Pelicans 113–114

Ez nem Sabonis estéje volt. Domantas Sabonis két nappal ezelőtt még karriercsúcsot jelentő 33 pontot szerzett a Milwaukee Bucks ellen, most viszont 3/13 sikeres próbálkozással jutott el 8 pontig, és magához képest igen szerény 6 lepattanót tudott csak ehhez hozzátenni. Mellette Malcolm Brogdon (13 pont, 3 gólpassz) sem élete meccsét játszotta, de ezt feledtetni tudta a kispadról beszálló T.J. McConnell 15 gólpasszos extrája. A többi kezdő sem villogott, így egyedül a 7/13 triplát helyére küldő Justin Holiday (22 pont) kapott jelentős szerepet az utolsó 12 perc során a kezdők közül, aki az ekkor szerzett 9 pontjával a Pacers élére is tudott állni. 38 pontig jutottak a 4. negyedben, vészesen közelítettek a nagy előnyét leadó Pelicanshoz, és 4 perccel a vége előtt a vezetést is át tudták venni ideiglenesen. 3.2 másodperccel a vége előtt dobásuk volt ismét a vezetéshez, de a pályára nem sokkal korábban visszatérő, és rögtön hatalmas triplával jelentkező Myles Turner hibázott, és másra már nem maradt idejük, így nem ért győzelmet a 20/42 bedobott triplájuk. Ez volt az elmúlt 5 meccsen a Pacers 4. veresége, és már csak 12–11-re áll a társaság.

Majdnem elszórakozta a Pelicans. Sokáig kézben tartották a mérkőzést a vendégek, a 3. negyedben 18 ponttal is vezettek, és az utolsó 12 percnek is 11 pontos előnnyel vághattak neki. A találkozó jelentős részében Brandon Ingram (30 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) sokoldalú játékára építve magabiztosan játszott a Pelicans, őt Zion Williamson (18 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk) is jól egészítette ki, aki 6/12 dobását elsüllyesztette, míg Steven Adams (12 pont, 12 lepattanó) dupla duplázott. A végén így is bajba kerültek, de az extra teljesítmény mégsem tőlük érkezett, hanem a 20 pontjából 13-at az utolsó negyedben jegyző Lonzo Balltól, aki 4/4 triplát küldött a helyére ekkor, és ezt egy büntetővel is megtoldotta. Ball a lepattanózásból is kivette a részét, 9 lecsorgóba kapaszkodott bele, amire építve 50–37-re múlták felül ellenfelüket. A Pelicans két egymást követő győzelmével 9–12-re áll.

A Pacers legjobb dobóii: J. Holiday 22/21, Lamb 17/9, McDermott 14/12
A Pelicans legjobb dobói:
Ingram 30/9, Ball 20/15, Williamson 18

Orlando Magic–Chicago Bulls 123–119

Nikola Vucsevics élete meccsét játszotta. A Magic montenegrói centere karriercsúcsot jelentő 43 pontot szerzett 17/29 jó dobással, leszedett 19 lepattanót, valamint kiosztott 4 gólpasszt. Már a legelején egyértelművé tette, hogy ez az ő estéje lesz, csapata első 15 pontjából 13 az ő nevéhez fűződött, és ezt követően sem állt meg, és miután leadta korábbi 10 pontos előnyét a Magic, 112–112-nél ismét elő tudott lépni, és vezetéshez juttatta csapatát. Vucsevics mellett Evan Fournier is jó játékkal jelentkezett, 13 dobásból eljutott 20 pontig, de a Magic jövője szempontjából fontosabb, hogy Cole Anthony (17 pont, 9 gólpassz) jól mozgatta a társakat, és emellett hatékony is tudott lenni (6/10 mezőnyből). A támadások mellett abból is kivette a részét, hogy valamennyire le tudták lassítani a Bulls hátvédjeit, és ennek is köszönhetően négy elvesztett találkozó után ismét győzelmet ünnepelhettek.

Hiányzott hátul a palánk alatti jelenlét. Wendell Carter Jr. hiányzása miatt továbbra is alacsony szerkezetben játszik a Bulls, a látszatkezdő Daniel Gafford 11 percet kapott centerben, de nagyon rosszul nézett ki Vucsevics mellett. Szokás szerint Lauri Markkanen (13 pont, 5 lepattanó) és Thad Young (15 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) kapott nagyobb szerepet, és utóbbi ugyan tudta hozni az elmúlt meccseken is látott sokoldalú játékát, de előbbi az idei önmagához képest eltűnt, és támadásban csak 9 dobást vállalt. Helyette Patrick Williams villogott inkább, aki karriercsúcsot jelentő 20 pontig jutott, továbbá leszedett 7 lepattanót is. Mellettük Zach LaVine (26 pont, 8 gólpassz) hozta a tőle megszokott teljesítményt, bár 1/5 triplát tudott csak a helyére küldeni, míg Coby White ezúttal 17 dobásból jutott el 16 pontig, és ez a gyengébb teljesítmény nem fért bele, ahogyan Garrett Temple 2/10-es dobóformája sem, mert közben a Magic 51.9 százalékkal célzott csapatszinten a Bulls 47.9 százalékával szemben. Így sem voltak messze a győzelemtől, de végül elszenvedték az 5. vereségüket is az elmúlt hat meccs alatt.

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 43/12, Fournier 20/9, Anthony 17/6
A Bulls legjobb dobói:
LaVine 26/3, Williams 20, White 16/12

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 117–123

Durant-cirkusz és Nets-vereség. Kissé érthetetlen jelenetek játszódtak le a meccsen, Kevin Durant egyik ismerőse kétes koronavírustesztet produkált, így a hazaiak legjobb dobója nem volt ott a kezdőben, majd csereként mégis beszállt, játszott 19 percet és ez idő alatt +10-ben volt a Nets. Aztán szóltak neki, hogy az ismerőse második tesztje pozitív lett, így mennie kell – le a pályáról, majd ki az arénából, karanténba... rövid időn belül már másodszor azok után, hogy ő maga egyszer már átesett a betegségen, azóta is antitesteket termel és negatív teszteket produkált előző nap. Durantet eléggé fel is húzta az eset, de a csapattársakat is kissé megzavarta, legalábbis a 19 pontos Joe Harris szerint ez most nagyon nem jött jól nekik – a 17 pontos hátrányukból egyszer felálltak, de aztán nem tudtak elég jól védekezni ahhoz, hogy megszerezzék a győzelmet. Ebben benne volt az is, hogy sem Kyrie Irving (15 pont, 5 gólpassz, 7 eladott labda), sem James Harden (17 pont, 12 gólpassz) nem vállalta át Durant szerepét, nem voltak igazán agresszívek, pedig lehet, hogy most erre lett volna szükség – Steve Nash vezetőedző az eladott labdákra és az engedett támadópattanókra volt kicsit dühös, szerinte a hajrában ezek döntöttek ellenük.

Jól játszott a Raptors. Remekül kezdték a meccset a vendégek és a második negyedben már 17 ponttal is vezettek, amikor jött egy hullámvölgy és Durant vezetésével felállt, sőt, fordított a Brooklyn, hat ponttal már a hazaiak álltak jobban. Ezt követően azonban újra feljebb tudott kapcsolni a Toronto és bár a záró etap nagyobb részében megint a Nets vezetett, de az utolsó négy percben fordítottak a kanadaiak: 107–103 után egy 10–20-as etapot produkált a gárda és Pascal Siakam (33 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz), valamint az ebben az időszakban óriásit játszó, nagy dobásokat elsüllyesztő Kyle Lowry (30 pont, 6/9 tripla, 7 gólpassz) vezetésével kiharcolták a győzelmet. Ezúttal főleg támadásban néztek ki remekül, aminek meg is lett az eredménye, Nick Nurse vezetőedző is azt mondta, hogy szerinte most érezhetően ott voltak fejben, készen álltak a találkozóra, ez volt a legfontosabb – most már sorozatban harmadszor nyertek, talán elindultak felfelé.

A Nets legjobb dobói: Harris 19/15, Harden 17/6, Irving 15, Green 15/9
A Raptors legjobb dobói:
Siakam 33, Lowry 30/18, Powell 18/9

Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 105–123

Nagy második félidő kellett a Buckstól. Nagyon álmosan, laposan kezdte ezt a meccset az esélyesebb Milwaukee és az első negyedben még komoly gondjai voltak a gárdának, úgyhogy kilencpontos hátrányt szedett össze – a védekezést a nagyszünetig nem is tudta összekapni és bár támadásban javult, de két negyed után még mindig 63–60 állt az eredményjelzőn. A fordulás után aztán feljavult Mike Budenholzer alakulata és fokozatosan lebontotta ellenfelét, a harmadik negyedben már fordított, majd a záró etapot már 29–16-ra nyerte, addigra felőrölte a Clevelandet, így végül összességében biztosnak mondható győzelmet aratott. Egyénileg Jannisz Adetokunbo volt a kulcs, aki 33 pontig, 12 lepattanóig és 4 blokkig jutott, főleg rá építve nyerték 54–36-ra a lepattanózást, illetve győztek 74–58-ra a festékből, emellett ráadásul Andre Drummondot is kordában tudták tartani. A gyengébb kezdésben mondjuk valószínűleg benne volt, hogy utazási problémák miatt csak pár órával a meccs előtt érkeztek meg – elromlott a repülőgépük, így nem tudtak elutazni előző nap...

Valamit javult a Cavs, de még nem eleget. Az utóbbi meccseken a harmatos támadójáték miatt nem tudott igazán jól teljesíteni a Cleveland, most viszont két, de lehet, hogy három negyeden keresztül is rendben voltak elöl a hazaiak. Szépen járt a labda, volt bennük kinti tűzerő, vigyáztak is a játékszerre, ha volt alkalmuk rohanni, akkor azt megtették, tényleg jól játszottak – csak nem tudták mindezt végigvinni. Már a harmadik negyedben is akadozni kezdett a gépezet a 63 pontos első félidő után, de főleg a záró etapban fulladtak le, addigra eléggé szétestek – mivel védekezésben nem sikerült váltani és ellenszert találni Janniszékra, így törvényszerű volt, hogy szétnyílik az olló. J. B. Bickerstaff vezetőedző szerint jól kezdtek, de aztán a Bucks megbüntette a hibáikat – a negyedik negyed elején még csak négy pont volt közte, de utána szétszedte őket a vendégcsapat.

A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 19/3, Drummond 18, Garland 13/3, Allen 13
A Bucks legjobb dobói:
Adetokunbo 33/3, Holiday 17/3, Middleton 15/3

Charlotte Hornets–Utah Jazz 121–138

Megállíthatatlan Jazz. A vendégek támadójátéka meglehetősen elsöprőre sikerült ezen az összecsapáson, 55 százalékkal céloztak mezőnyből és franchise-rekordot jelentő 26 hármast küldtek a gyűrűbe, méghozzá 52 százalékos hatékonysággal. A dobófesztivált az sem gátolta meg, hogy a Charlotte egy alacsonyabb, gyorsabb szerkezettel próbálkozott és igyekezett mindent elváltani, a Mitchell, Conley páros erre is megtalálta a megoldást és csapatként megint parádésan járatták a labdát – az említett Mitchell végül 30 pontot és 5/9 hármast jegyzett, Bojan Bogdanovic pedig 31 pontig és 7/10 tripláig jutott. Quin Snyder szerint tudják, hogy az ellenfelek váltogatni fogják ellenük a védekezéseket, mert most nagy formában vannak, de szerencsére a játékosai megértették, hogy bármilyen védelem ellen lehetnek önzetlenek, passzolhatnak, mozoghatnak és nem az egy-egyezés a jó megoldás. A szoros első negyed után a 39–22-re megnyert második játékrészre alapozták meg sikerüket a vendégek, onnantól végig magabiztosan vezettek és bár a Hornets is jól támadott, de ezt a Jazzt most nem lehetett túldobni...

Ball átveszi az uralmat. Terry Rozier visszatért a Hornetsbe, de James Borrego ennek ellenére sem vette ki a kezdőből az újonc LaMelo Ballt, inkább együtt játszatta ezt a párost Devonte' Grahammel és három hátvéddel nyitott. Támadásban jól is néztek így ki, de a védekezési terv nem jött be, hiába váltottak, rengeteg triplát kaptak, főleg a sarokban alakított ki ellenük jó helyzeteket a Jazz. Ball viszont jelezte, hogy akármi is lesz a folytatásban, neki helye van a kezdőben: 34 ponttal karriercsúcsot szórt, 14/27 dobása, közte 4/9 triplája a gyűrűben landolt, kiosztott 8 gólpasszt, ráadásul egyetlen egyszer sem adta el a labdát. Mitchell és Bogdanovic is nagyon dicsérte a fiatalt a meccset után, Borrego pedig azt emelte ki, hogy a 8 gólpasszra jutó nulla eladott labda az igazán meggyőző számára – ha ez így megy, akkor a győzelmeik is jönni fognak.

A Hornets legjobb dobói: Ball 34/12, Hayward 25/3, Rozier 15/6
A Jazz legjobb dobói:
Bogdanovic 31/21, Mitchell 30/15, Conley 16/12

Miami Heat–Washington Wizards 122–95

Most nem adott esélyt a Heat. A legutóbbi vereség(ek) után ezen az estén a kötelezőnél is kötelezőbb volt a győzelem a Miami számára, ezt pedig pontosan tudták is a hazaiak, akik igazából egy félidő alatt lerendezték a dolgokat: a nagyszünetben 71–43-ra vezettek, elöl-hátul maximálisan dominálni tudtak. A 21 pontos Bam Adebayo szerint ő úgy érezte, hogy most először emlékeztettek tavalyi (nagydöntős) önmagukra, ami nagyon jó érzés volt már – egyébként Erik Spoelstra variált, Tyler Herro helyett Goran Dragicot tette be a kezdőbe, a gond csak az, hogy a szlovén a harmadik negyedben bokasérülést szenvedett és be kellett mennie az öltözőbe... Az első hírek szerint nagy baj talán nincs vele, mindenesetre nem volt értelme erőltetni, mert régen eldőlt a meccs, úgyhogy végül csak a 25 pontos Kendrick Nunn érte el a 30 perces határt – kíváncsian várjuk, hogy tényleg összeszedik-e magukat, legközelebb a Knicks ellen bizonyíthatnak.

Beal a pályán vett ki szabadnapot. A liga pontkirályjelöltje, a meccsenként 34.8 egységet átlagoló Bradley Beal most finoman szólva nem hozta a megszokott szintet, ugyanis 27 perc alatt összesen hét pontot tett hozzá és 1/14-es mezőnymutatót szenvedett össze – ez egy olyan nap volt számára, amikor semmi sem sikerült, így érthetően nem is lehetett esélyük a győzelemre. Russell Westbrook is gyengén tért vissza (13 pont, 4/9 mezőnyből, 3 gólpassz, 6 eladott labda), úgyhogy nem nagyon volt miről beszélni, meg sem tudták közelíteni a legutóbbi teljesítményüket és nagyon simán szenvedtek vereséget – most Charlotte-ba mennek tovább, ott sem lesz könnyű dolguk.

A Heat legjobb dobói: Nunn 25/6, Adebayo 21, Olynyk 17/15, Herro 17/9
A Wizards legjobb dobói:
Len 18, Westbrook 13, Hacsimura 12/6

Oklahoma City Thunder–Minnesota Timberwolves 103–106

D'Angelo Russell dobása döntött. Végig szorosan alakult az összecsapás, egyik fél sem tudott kilenc pontnál jobban meglépni az este folyamán, de a harmadik negyed a Minnesotának sikerült jobban (34–21-re nyerte), míg a záró etapban az OKC játszott pontosabban és a hajrában egy-két nagy dobással egyenlíteni tudott. 103–103 után aztán húsz másodperce maradt a Wolvesnak arra, hogy megnyerje az összecsapást (előtte oda-vissza hibáztak a felek), a labdát pedig D'Angelo Russell nem is adta ki a kezéből, felhozta, lepörgette az órát, majd egy „hamis” zárás után a védője arcába dobta a meccsnyerő hármast – alig három másodpercet hagyott, ennyi idő alatt nem tudott válaszolni a Thunder. Russell egyébként 21 ponttal és 5/8 triplával zárt, Malik Beasley 24 pontig és 6/12 hármasig jutott, úgyhogy kinti tűzerő azért volt a társaságban és bár összességében Towns, Hernangómez, valamint Culver nélkül most sem játszottak igazán jól, de stabil védekezéssel és ezzel a Russell-dobással kiizzadták a fontos idegenbeli győzelmet – az utóbbi nyolc mérkőzésükön 3–5-re állnak, ez az addigihoz képest előrelépés...

Elfogyott az OKC. Shai Gilgeous-Alexander, George Hill, Theo Maledon és Luguentz Dort sem játszhatott a hazaiaknál, pedig mindegyikük nagyon fontos láncszemnek, meghatározó játékosnak számít ebben a rotációban, így érthetően elég nehéz helyzetben volt a gárda. Al Horford (26 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) és Hamidou Diallo (16 pont, 10 gólpassz) vezetésével mindent megtettek, a végén nagyot harcolva kiegyenlítettek, sőt, labdájuk volt a vezetéshez, de elrontották a helyzetet, majd jött az említett Russell-dobás – így is közel álltak a sikerhez, de végül nem volt szerencséjük, így a Houston legyőzése után most hazai vereséget kellett elkönyvelniük.

A Thunder legjobb dobói: Horford 26/9, Diallo 16, Muscala 13/9
A Timberwolves legjobb dobói:
Beasley 24/18, Russell 21/15, Reid 17

Phoenix Suns–Detroit Pistons 109–92

Javított a Suns. Legutóbb váratlanul gyenge játékkal kapott ki a Pelicanstől a Suns, most viszont főleg védekezésben nagyon kapart Monty Williams legénysége és minden negyedben 25 pont alatt tartotta a Detroitot, ami elég is volt a magabiztos győzelemhez. Elöl nem kellettek extrák, Devin Booker (23 pont, 8/14 mezőnyből) és Chris Paul (20 pont, 7 lepattanó, 9 gólpassz) megadta a stabil alapot, de nem is dobtak különösebben jól, a labdára sem vigyáztak igazán, úgyhogy nem azért nyertek magabiztosan, mert jól támadtak, hanem azért, mert hátul folyamatosan megkeserítették a Pistons-játékosok életét. Összességében kontrollálták is a meccset, de azért a második félidőben jött egy roham a Detroittól, amivel izgalmasabbá váltak a dolgok addig, amíg Williams vissza nem küldte a pályára Pault és Bookert, akik aztán rövid úton lerendezték az ügyet. Következőleg fontos pillanathoz érkeznek: a Boston elleni rangadó lesz az első meccs a csarnokukban ebben a szezonban, amelyre már mehetnek nézők.

Rosszul dobott a Detroit. Dwane Casey, a vendégek vezetőedzője szerint igazából megvoltak a megfelelő dobóhelyzeteik, főleg a triplavonalon túlról, de egyszerűen nagyon rossz napot fogtak ki és semmit sem tudtak bedobni – mezőnyből 37.4 százalékkal céloztak, míg távolról 19.4 százalékos hatékonysággal dolgoztak. Ez nem férhetett bele és bár becsületükre legyen mondva, hogy nem adták fel, végig küzdöttek/hajtottak, de ilyen dobóformával nagyon nehéz nyerni, főleg idegenben – amennyire lehetett, annyira szorossá tették a meccset, több most nem volt bennük.

A Suns legjobb dobói: Booker 23/9, Paul 20/9, Kaminsky 15/9
A Pistons legjobb dobói:
Grant 21/6, Bey 14/6, Plumlee 11, Jackson 11/6

Los Angeles Clippers–Boston Celtics 115–119

Tartalékosan nyert a Celtics. Marcus Smart után most már Jaylen Brown sem állt Brad Stevens rendelkezésére, így bár Kemba Walker és Payton Pritchard visszatért, de továbbra is elég tartalékosan tudott csak pályára lépni a Boston. Ez azonban nem zavarta a vendégeket, Walker (24 pont, 4 gólpassz) mellett remekelt Jayson Tatum (34 pont, 5/10 tripla, 4 labdaszerzés), a padról 16 ponttal lépett elő Carsen Edwards, összesen hatan dobtak náluk két számjegyűt és remek csapatmunkával nőttek a Clippers fölé. Tatumék gyengén kezdtek, 16 pontos hátrányban is voltak már, de felálltak innen és a 38–20-ra megnyert harmadik negyeddel átvették a vezetést, illetve az irányítást is, így szoros végjátékot játszhattak, amelyről Stevens azt mondta, hogy gyakorolniuk kell, mert korábban (tavaly) gondjaik voltak vele. Nos, most jól vizsgáztak: az utolsó két és fél percnek még egypontos hátránnyal mentek neki, de Edwards elsüllyesztett három büntetőt, Tatum elvette a labdát Kawhi Leonardtől és ő is betalált, majd a Clippers válasza után Kemba Walker igazolta clutch hírnevét és 32 másodperccel az órán bedobott egy duplát. Ezzel egy ponttal ők vezettek, majd egymás után két jó védekezést mutattak be és négy büntetővel megléptek, ahonnan már nem volt visszaút – nagyon értékes győzelmet arattak az egyik bajnokesélyes otthonában.

Leonard nem tudta megnyerni. A Clippersnél is volt fontos hiányzó, Pat Beverley mellett ugyanis Paul George sem tudta vállalni a játékot, de ezt sokáig ellensúlyozta a társaság: Kawhi Leonard 28 ponttal, 11 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt, Lou Williams 18 pontot szórt a padról 6 gólpasszal, Nic Batum 4/7 triplát tett a közösbe és csapatszinten is jól céloztak kintről. A harmadik negyedben aztán jött egy hullámvölgy, amellyel lenullázták az addigi dolgaikat, de a szoros végjátékban is minden esélyük megvolt a sikerre, csak éppen Leonard most nem tudott győztes hadvezérré válni: az utolsó bő két percben nem szerzett pontot, viszont eladott két labdát és kihagyott két clutch dobást is, ami nem fért bele. Williams igyekezett, ő szerezte csapata utolsó hét pontját, de hiába, a Boston végül pontosabbnak, higgadtabbnak bizonyult, így idén harmadszor kaptak ki hazai pályán

A Clippers legjobb dobói: Leonard 28, Williams 18/9, Batum 16/12
A Celtics legjobb dobói:
Tatum 34/15, Walker 24/6, Edwards 16/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik