NHL: Luongo megsérült, de a Canucks így is nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 07:09
Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek, a New York Rangers és a Vancouver Canucks is hazai pályán győzött, utóbbi siker azonban áldozattal is járt.

A New York Rangers az első harmadban hátrányba került a Minnesota ellen, ám még az első harmadban emberelőnyből egyenlíteni tudott, majd fokozatosan felőrölte ellenfelét, végül pedig 4–1-re győzött. A hazai sikerben a három lövésből egyaránt egy-egy gólt szerző két szélső, Mats Zuccarelo és Carl Hagelin, a két asszisztot is jegyző Derick Brassard és a 21 lövésből 20-at hárító kapus, Cam Talbot játszott fontos szerepet.

A Vancouver szoros meccsen 2–1-re nyert a Winnipeg ellen. Rossz hír a Canucks-drukerek számára, hogy a csapat világklasszis kapusa, Roberto Luongo 16 perc és hat védés (hat lövésből) után megsérült, és le kellett cserélni. A klub tájékoztatása szerint az alsó testén szenvedett sérülést (ezt bővebben nem részletezték), egyelőre nem tudni, hogy a következő meccsen, jövő vasárnap a Calgary Flames ellen játszhat-e. A kanadaiak számára öröm az ürömben, hogy a Luongo helyére beálló, élete első NHL-szezonjában a 11. meccsén jégre lépő 25 éves Eddie Lack jól teljesített, 16-ból 15 lövést hatástalanított.

NHL
ALAPSZAKASZ

New York Rangers
–Minnesota Wild 4–1
Vancouver Canucks
–Winnipeg Jets 2–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik