NHL: ez már nem az a Zetterberg volt, a Toronto bánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 06:44
null
Henrik Zetterberget nem tudták semlegesíteni a torontóiak (Fotó: Reuters)
A Detriot Red Wings 4–1-re nyert a Toronto Maple Leafs vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A detroitiak vezére a négy gólpasszt kiosztó Henrik Zetterberg volt, aki két nap alatt hatalmas formajavuláson esett át.

 

 

Henrik Zetterberg saját bevallása szerint szerdán a Boston elleni 3–2-es hazai vereségük során pályafutása egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta. Nos, a klasszis hamar túltette magát ezen, hiszen Torontóban négy gólpasszal segítette 4–1-es győzelemhez a Detroitot. A Red Wingsben remekelt a Zetterberg mellett Gustav Nyquistet és Johan Franzent is felvonultató svéd sor, amely három találatot hozott össze.

„Két igazi gólvágó, akikkel könnyű együtt játszani. Mindig üresre játsszák magukat, mindketten keményen dolgoznak azért, hogy helyzetbe kerüljenek" – beszélt Zetterberg a kétszer betaláló Franzenről, illetve az egyszer eredményes Nyquistről.

A Minnesota 2–1-re kikapott az Anaheimtől, így a Nyugati főcsoportban a Vancouver maradt az egyetlen veretlen csapat. A Canucks 2–0-ra győzött Edmontonban, Radim Vrbata a harmadik meccsén is gólt szerzett, míg Ryan Miller elkönyvelte az első shutoutját a Canucks mezében.

NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–Florida Panthers 0–1
Columbus Blue Jackets–Calgary Flames 3–2
Toronto Maple Leafs–Detroit Red Wings 1–4
Winnipeg Jets–Nashville Predators 0–2
Edmonton Oilers–Vancouver Canucks 0–2
Anaheim Ducks–Minnesota Wild 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik