NHL: bejelentették az All Star-kereteket

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.01.14. 11:20
null
Auston Matthews lesz az egyik csapatkapitány (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bejelentette az All Star-gálán szereplő csapatok kereteinek névsorát – írja az MTI.


A február 4–5-én Las Vegasban sorra kerülő gálán a hagyományoktól eltérően nem a Keleti és a Nyugati főcsoportok válogatottjai csapnak össze, hanem a liga négy divíziójának 9+2 fős csapatai játszanak egymással húszperces meccseket, melyeken az öt helyett csak három-három mezőnyjátékos lesz majd a jégen. Az elődöntőben a két keleti és a két nyugati együttes mérkőzik meg egymással, majd a két győztes vívja a döntőt.

A keretek összeállítása is egyedi. Első lépésként a szurkolók szavaztak a négy csapatkapitányról. A voksok alapján a Metropolitan csoportot Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals), az Atlantit Auston Matthews (Toronto Maple Leafs), a Középsőt Nathan MacKinnon (Colorado Avalanche), a Csendes-óceánit pedig Connor McDavid (Edmonton Oilers) vezeti. Ezek után a liga egy különbizottsága választott ki minden csapathoz kilenc-kilenc játékost, akiknek a nevét csütörtök este hozták nyilvánosságra. Az együttesek 11. játékosairól újra a szurkolók szavaznak majd.

A most bejelentett 36 fős névsorban 18 All Star-újonc szerepel, és a már ismert játékosok közül Ovecskinnek van a legnagyobb All Star-tapasztalata, a mostani ugyanis a nyolcadik fellépése lesz.

A nevadai gála pénteki napján az ügyességi versenyekre kerül sor, az All Star-mérkőzéseket másnap rendezik.

Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
13 órája

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

NHL: rekordokat hozó őrült meccsen került előnybe a Vegas a döntőben

Amerikai sportok
2026.06.07. 07:25

NHL: hosszabbításban dőlt el, egyenlített a Carolina a Vegas ellen

Amerikai sportok
2026.06.05. 07:30

NHL: idegenbeli Vegas-sikerrel indult a csata a Stanley-kupáért

Amerikai sportok
2026.06.03. 07:25

NHL: ismét győzött, így bejutott a döntőbe a Carolina Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.30. 08:21

Gyász: elhunyt a négyszeres Stanley-kupa-győztes Claude Lemieux

Jégkorong
2026.05.28. 21:04

Négygólos montréali sikerének köszönhetően egy lépésre a nagydöntőtől a Hurricanes – videó

Amerikai sportok
2026.05.28. 07:06
Ezek is érdekelhetik