NHL: a kiesés szélén a címvédő Tampa Bay

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 09:07
null
A Toronto egy győzelemre a továbbjutástól (Fotó: Getty Images)
A Toronto Maple Leafs hazai környezetben 4–3-ra nyert a legutóbbi két idényben bajnok Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, így már csak egy siker választja el attól, hogy lezárja az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot – írja az MTI.


A kanadai gárda, amely 2004 óta nem nyert párharcot a playoffban, kétgólos hátrányból fordítva diadalmaskodott, a győztes találatot az alapszakasz gólkirálya, Auston Matthews szerezte.

A keddi játéknapon mind a négy csata 2–2-es összesítésről indult, a statisztikák alapján pedig sorsdöntő összecsapásokat rendeztek, ugyanis azok a csapatok, melyek ilyen állásnál hozták az ötödik meccset, 79 százalékban továbbjutottak az NHL történetében (219–58 az örökmérleg).

A Minnesota Wild-St. Louis Blues összecsapáson Vlagyimir Taraszenko, a 2019-ben bajnok vendégek orosz csatára döntött azzal, hogy a harmadik harmadban mesterhármast ütött, első és második találata között mindössze 68 másodperc telt el, ami klubrekord. A hazaiaknál az ugyancsak orosz Kiril Kaprizov duplázott, így ebben a szériában már hét gólnál tart. Az NHL-ben legutóbb a 2009-es rájátszásban szerzett valaki ennél több gólt egy párharcban, akkor Sidney Crosby, a Pittsburgh Penguins és Alekszandr Ovecsekin, a Washington Capitals sztárja nyolcszor volt eredményes a két csapat egymás elleni küzdelme során.

Az Edmonton Oilers–Los Angeles Kings mérkőzésen a vendégek hosszabbításban kerekedtek felül, a győztes gólt Adrian Kempe a ráadás 72. másodpercében ütötte. A duplázó svéd center az alapszakaszban 35 találattal a Kings legjobbja volt, a rájátszásban viszont csak most volt először (majd másodszor) eredményes.

A Carolina Hurricanes a mindössze 20 éves Seth Jarvis duplájának is köszönhetően nyert otthon a Boston Bruins ellen. A hazaiaknál Sebastian Aho karrierje 39. és 40. pontját szerezte a playoffban, amivel két legendát, Rod Brind'Amourt (38) és Ron Francist (39) megelőzve a klub örökranglistájának második helyére jött fel, a listát Eric Staal vezeti 43-mal.


NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 4–3
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása:
3–2 a Toronto javára.
Carolina Hurricanes–Boston Bruins 5–1
A párharc állása:
3–2 a Carolina javára.

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Minnesota Wild–St. Louis Blues 2–5
A párharc állása:
3–2 a St. Louis javára.
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 4–5 – hosszabbítás után
A párharc állása:
3–2 a Los Angeles javára.

A MONTREAL CANADIENS VÁLASZTHAT ELSŐNEK A DRAFTON

Az előző idényben nagydöntős, a mostaniban viszont ligautolsó kanadai gárda 1980 óta először birtokolja az első választás jogát az amatőrbörzén.

Az NHL kedden tartotta a sorsolást a között a 16 csapat között, amely nem jutott a playoffba, a Montrealnak 18.5 százalékos esélye volt arra, hogy megnyerje az első helyet.

A július 7-én sorra kerülő első körben másodikként a New Jersey Devils, harmadikként az Arizona Coyotes választhat.

Szakértők szerint az 1/1-es választásra a 18 éves Shane Wright a legesélyesebb.

A drafton orosz játékosok is részt vehetnek – jelentette be Gary Bettman, az NHL biztosa. Az engedményt annak dacára tette a liga vezetése, hogy márciusban – Oroszország ukrajnai háborúja miatt – elrendelte a csapatoknak: szüntessék meg a kapcsolatot az orosz bázisú Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) klubjaival és az oroszországi székhelyű játékosügynökökkel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik