NHL: a hetedik legtöbb meccset nyerő szakember az új edző Floridában

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.06.24. 17:20
null
Paul Maurice (Fotó: Getty Images)
Paul Maurice lett az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Florida Panthers vezetőedzője.

 

A klubnál annak ellenére váltottak trénert, hogy a csapat megnyerte az alapszakaszt, igaz, a rájátszás második körében 4–0-s összesítéssel kiesett a címvédő Tampa Bay Lightninggal szemben.

Az 55 esztendős Maurice az ideiglenesen, még októberben kinevezett Andrew Brunette-et váltotta, neki másik állást ajánlottak a klub kötelékében, rajta múlik, hogy elvállalja-e.

Brunette október 29-én vette át a Floridát, miután elődjéről, a legendás Joel Quenneville-ről kiderült, hogy még 2010-ben, amikor a Chicago Blackhawks vezetőedzője volt, nem megfelelően járt el az egyik játékossal szembeni erőszak ügyében.

Maurice-nak a Florida a negyedik állomása, korábban a Hartford Whalers/Carolina Hurricanes, aztán a Toronto Maple Leafs, majd újra a Carolina, végül pedig a Winnipeg Jets következett, tavaly decemberig.

Pályafutása során 1684 mérkőzésen volt vezetőedző és 775 győzelmet aratott, az örökrangsorban előbbi mutatóban a negyedik, utóbbiban pedig a hetedik. A meccsek tekintetében csak a legendás Scotty Bowman (2141), Barry Trotz (1812) és éppen Quenneville (1768) előzi meg. Stanley-kupát még nem tudott nyerni, legközelebb ehhez 2002-ben járt, amikor a Hurricanes a nagydöntőben kikapott a Detroit Red Wingstől.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: Kaprizov négy ponttal zárt, a Minnesota legyőzte a Floridát

Amerikai sportok
17 órája

Az egész szezonra kidőlt a New York Rangers gólszerző kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 19:48

NHL: klub- és ligatörténelmet is írt a Columbus kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 07:40

NHL: az első mesterhármas legyen klasszikus! – nyert is vele a címvédő Hurricanes

Amerikai sportok
2026.10.09. 08:24

NHL: a Capitals legyőzte a Penguinst Ovecskin utolsó hazai idénynyitóján

Amerikai sportok
2026.10.08. 09:14

NHL: hatalmas fordítás Torontóban, szintén pazar talpra állás Buffalóban

Amerikai sportok
2026.10.07. 10:10

NHL: a Winnipeg elsöprő hajrával vette el a Pittsburgh veretlenségét

Amerikai sportok
2026.10.06. 10:27

Ovecskin bejelentette, hogy a mostani az utolsó NHL-idénye

Amerikai sportok
2026.10.05. 17:54