NBA: Chicagóban lett meg a Jazz első veresége, ismét kikapott a Bucks

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 09:25
null
A Spurs legyőzte a címvédőt (Fotó: Getty Images)
A Spurs is nyert Milwaukee-ban, egylabdás meccset brusztolt ki a Denver, a Sixers az Atlantát, a Knicks a Pelicanst győzte le, Memphisben is dominált a Miami, kétszeri hosszabbítás döntött a Washington–Bostonon, megvan a Detroit első sikere, nyert a Suns, a Warriors és a Raptors is. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapjának összefoglalója.

Washington Wizards–Boston Celtics 115–112 – kétszeri hosszabbítás után

A Wizards nyerte a thrillert. A végletekig kiélezett meccset játszottak egymással a csapatok, a rendes játékidő utolsó perce a Wizards 102–99-es vezetésével vette kezdetét, viszont Jaylen Brown két kosarával fordítani tudott a Celtics. A hazaiaknál Spencer Dinwiddie hibázott sokat ebben az időszakban, Brown mindkét kosara után kihagyott egy-egy dobást, de a második után leszedte a támadót, majd büntetőt harcolt ki – mivel csak a másodikat dobta be, majd Brown elhibázta a potenciális meccsnyerőt, jöhetett a hosszabbítás. Az első ráadás elején a Celtics, míg a végén a Wizards szerzett hat pontot, Jayson Tatum pedig elrontotta a meccsnyerőnek szánt dobást, így jöhetett a következő 5 perc ráadás. Ezt az időszakot leginkább a hibák jellemezték, Dinwiddie viszont 20.6 másodperccel a vége előtt betalált, amivel beállította a végeredményt. A hátralévő időben mindkét csapat összehozott még egy eladott labdát, míg az utolsó másodpercben Brown ugyan eljutott egy tripláig, de a kísérletét blokkolta Kentavious Caldwell-Pope, így a Wizards nyerte a két hosszabbításos thrillert és már 5–1-re áll.

Jaylen Brown most a szebbik arcát mutatta. A Celticsnél az idény elején meghatározó jelenség Jaylen Brown hullámzó teljesítménye, a minap Ime Udoka is kitért erre, viszont most 14/24-es mezőnymutatóval szerzett 34 pontot, és annak ellenére is csapata legjobbja volt, hogy clutch helyzetben nem minden jött neki össze. Mellette Jayson Tatum (27 pont, 15 lepattanó) hiába ért el karriercsúcsot lepattanókban, mindössze 10/32 dobását süllyesztette el, és végül Al Horford (8 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz, 6 blokk) sokoldalú teljesítménye sem ért győzelmet, ahogyan a kispadról 18 ponttal beszálló Josh Richardson játéka sem. A Wizards élére Bradley Beal (36 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) állt, aki a 12/32-es mezőnymutatójával nem sokkal tudott hatékonyabb lenni, mint Tatum, de mellette Spencer Dinwiddie (20 pont, 9 lepattanó), Montrezl Harrell (20 pont, 14 lepattanó) és Kyle Kuzma (17 pont, 17 lepattanó) is szállították a pontokat, illetve domináns teljesítményt nyújtottak lepattanózásban, Kuzma például karriercsúcsot ért el ebben. A Wizards mégsem a lepattanózásának köszönheti a győzelmet, hanem leginkább annak, hogy a Celtics mindössze 2/26 triplát süllyesztett el, ellenfelük kinti dobásai egyáltalán nem ültek.

A Wizards legjobb dobói: Beal 36/9, Dinwiddie 20/3, Harrell 20/3
A Celtics legjobb dobói: Brown 34, Tatum 27, Richardson 18/3

Detroit Pistons–Orlando Magic 110–103

Cunningham debütált, nyert a Pistons. Nem biztos, hogy van összefüggés a két dolog között, ugyanis az 1/1-es Cade Cunningham egyelőre pocsékul játszott: bokasérülésből beesve 2 ponttal, 7 lepattanóval, 2 gólpasszal, 1/8-as mezőnymutatóval és 0/5 triplával kezdte meg NBA-karrierjét, bár 19 játékperce alatt plusz 1-ben volt a Detroit. Maga Cunningham azt mondta, hogy ő csak arról akart meggyőződni, hogy a bokája rendben van és úgy érzi, hogy ez a helyzet, úgyhogy legközelebb már nyugodtan játszhat, míg Dwane Casey vezetőedző szerint egy hónap kihagyás után mindenki rozsdás, hát még egy újonc az élete első NBA-meccsén. Ennek ellenére megszerezték az idei első győzelmüket, elsősorban a frontcourtjuk miatt: Jerami Grant (22 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) mellett Kelly Olynyk, Isaiah Stewart, Trey Lyles és Saddiq Bey is harcosan mozgott, csapatként a 17 támadópattanó, a Magichez képest kétszer annyi kiharcolt büntető és a kevesebb eladott labda jelentette a siker receptjét. Az első és a harmadik negyedben is jobbak voltak ellenfelüknél, majd a záró etap elején egy kisebb futással 15 pontos előnyt építettek fel és innentől már kézben tartották a meccset – agresszívebbek, fizikálisabbak voltak, így 40 százalékos mezőnymutatóval is képesek voltak nyerni.

Túl sokat hibázott a Magic. Franz Wagner, a vendégek játékosa szerint az első félidőben rengeteg támadópattanót engedtek, a másodikban pedig az eladott labdákkal gyűlt meg a bajuk – egyszerűen túl sok labdabirtoklást adtak át a Detroitnak, ekkora „hegyet” pedig nem tudtak megmászni. A második félidőben volt egy hosszabb időszakuk, amikor lefagytak és a Pistons átrohant rajtuk, de egyébként sem találtak igazi megoldást, pedig Grantéket eddig mindenki más le tudta védekezni. Jamahl Mosley vezetőedző szerint egyszerűen elfogyott belőlük az erő, négy nap alatt harmadszor léptek pályára és a Pistons fizikalitása felőrölte őket, így sorozatban negyedszer kaptak ki.

A Pistons legjobb dobói: Grant 22/3, Olynyk 18/9, Bey 13/9, J. Jackson 13/9
A Magic legjobb dobói: F. Wagner 19/9, Anthony 15/9, M. Wagner 13/12

New Orleans Pelicans–New York Knicks 117–123

Végig vezetett és látványosan játszott a Knicks. Egy másodpercig sem voltak hátrányban a vendégek és a feldobást követő 17. másodperctől kezdve végig előrébb jártak ellenfelüknél, volt 16 pontos előnyük is, de csak a legvégén tudták eldönteni a küzdelmet – védekezésben most nem mozgósított túl nagy energiákat Tom Thibodeau csapata, viszont szokatlanul könnyedén és gördülékenyen támadott. Julius Randle most visszafogta magát, összesen kilenc dobásba állt bele és nem harcolt ki büntetőt, átadta a labdákat a periméternek, akik hozták is a szükséges tűzerőt és látványt: Kemba Walker (19 pont, 5 gólpassz, 4/7 tripla) és Evan Fournier (19 pont, 5/8 tripla) is jól játszott, az igazi sztár pedig RJ Barrett lett, aki 35 ponttal karriercsúcsot dobott, leszedett 8 lepattanót, kiosztott 6 gólpasszt és 6/8 hármast bombázott a gyűrűbe. A csapat összességében 52 százalékkal dobott mezőnyből és 57,6 százalékkal süllyesztett el 19 darab távolit, úgyhogy szétlőtte a New Orleans kinti sorát, a végén pedig Barrett megkoronázta saját teljesítményét: az utolsó két percben két újabb triplával döntötte el a meccset, majd további három büntetővel egészítette ki karriercsúcsát. A New York így kiváló támadójátékkal hozta a kötelezőt, már 5–1-re áll, idegenben pedig 3–0-ra javította a mérlegét, így fogadhatja kedden a Torontót.

Willie Green szerint fejlődik a Pelicans. A hazaiak újonc vezetőedzője legbelül azt érzi, hogy csapata folyamatosan tanul és javul, képes küzdeni, „kopogtat az ajtón”, ahogy ő fogalmazott és most is ott volt, szoros csatát tudott vívni, pedig Zion Williamson mellett Brandon Ingramre sem számíthatott csípősérülés miatt. Jons Valanciunas (27 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz) és Devonte' Graham (17 pont, 8 gólpassz) játéka azért így is stabil alapot adott, szétosztottak 30 gólpasszt, hatan dobtak náluk kétszámjegyű ponttermést, megnyerték a lepattanózást, úgyhogy az akaratukra, csapatjátékukra nem lehetett panasz, de a Knicks egyszerűen annyival minőségibb kerettel bír, hogy ez nem lett elég, védekezésben nem tudták megállítani Walkeréket – javulás ide vagy oda, otthon 0–4-re, összességében pedig 1–6-ra állnak jelenleg.

A Pelicans legjobb dobói: Valanciunas 27/3, Graham 17/6, Hart 16/6
A Knicks legjobb dobói: Barrett 35/18, Fournier 19/15, Walker 19/12

Indiana Pacers–Toronto Raptors 94–97

Caris LeVert visszatért. A Pacers egyre mélyebb gödörbe kerül az idény elején, újabb vereségükkel már csak 1–6-ra állnak, ráadásul Malcolm Brogdon ezt a mérkőzést is kihagyta sérülés miatt, viszont legalább megkezdhette a szezont Caris LeVert. A hátvéd elsőre nem játszott sokat, mindössze 16 percet tölthetett a pályán, de biztatóan mozgott, 6/10-es mezőnymutatóval 15 pontig jutott, és ehhez 2 szerzett labdát is hozzá tudott tenni. Mellette Domantas Sabonis (22 pont, 14 lepattanó, 3 labdaszerzés) masszív dupla-duplát ért el, ugyanakkor csak 1/7-tel triplázott, és a mérkőzés legvégén is ő hibázta el az egyenlítésért eleresztett nagyon távoli hármast. Myles Turner (10 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 5 blokk) és Chris Duarte (12 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) egyaránt sokoldalú játékkal jelentkezett, míg Justin Holiday 16 pontot hozott a kispadról, bár ehhez el is használt 15 dobást. A legnagyobb problémát az jelentette a Pacersnél, hogy az elbukott lepattanózás és a kicsivel több eladott labda miatt 11 dobással vállalhatott többet a Raptors, és ezt nem tudták kompenzálni, hiába dobtak kicsit pontosabban, mint a 42,4 százalékkal célzó ellenfelük.

Scottie Barnes újabb nagy estéje. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy a Raptorsnál a lehető legjobb döntést hozták akkor, amikor Scottie Barnes mellett tették le a voksukat a drafton, mert a fiatal játékos ismét nagyszerű teljesítménnyel jelentkezett. Ezúttal 9/17-es mezőnymutatóval ért el 21 pontot, továbbá begyűjtött 12 lepattanót is, és most a negyedik negyedben is lehetett rá számítani, amikor 11 pontot és 5 lepattanót jegyzett. Mellette az első sorból OG Anunoby és Fred VanVleet feleltek a pontszerzésért, ketten együtt 31 egységet tettek be a közösbe, és az is belefért, hogy Precious Achiuwa (2/9) és Gary Trent Jr. (3/11) sem találta a dobását, mivel a kispadról 16 ponttal és jó játékkal szállt be Szvjatoszlav Mikhailiuk. A mérkőzés hőse azonban egyértelműen Barnes volt, aki a Raptors történetének második olyan újonca lett, aki az első hat mérkőzése alatt elért legalább 100 pontot, előtte Damon Stoudamire csinálta ezt meg az 1995–1996-os idényben.

A Pacers legjobb dobói: Sabonis 22/3, Holiday 16/12, LeVert 15/3
A Raptors legjobb dobói: Barnes 21, Mikhailiuk 16/6, VanVleet 16/6

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 122–94

Sebességből és a festékben nyerte meg a meccset a Sixers. Tobias Harris bevallotta, hogy a tavalyi, Atlanta elleni kiesés miatt ez most több volt a hazaiak számára, mint egy egyszerű alapszakasz-meccs, ez pedig jól látszott is a pályán: ízekre szedték ellenfelüket, méghozzá olyan dolgokban, amik részben az akaraton, motiváción múlnak. A siker alapját az adta, hogy folyamatosan át tudtak rohanni az Atlantán: 34–14-re (!) nyertek a leindításokból szerzett pontok terén, labdaszerzésekből, lepattanókból, vagy néha még kapott kosarak után is pörgették a tempót, a Hawksnak pedig erre nem volt válasza. A másik kulcsfaktor pedig a festék volt: a Philly 30/36-ot dobott mezőnyből erről a területről és 60–36-ra verte meg a vendégcsapatot az innen dobok pontok tekintetében. Ugyan a térdsérüléssel együtt játszó Joel Embiid sokszor kimaradt a darálóból és a periméteren sasszézott (így is játszott 30 percet és dobott 19 pontot), de a többiek kisegítették, összesen hatan jutottak náluk tíz pont fölé és 53,5 százalékos mezőnymutatóval zártak – a 28–15-re megnyert első negyed után végig vezettek és nem adtak érdemi esélyt ellenfelüknek. A látottakkal természetesen Doc Rivers is elégedett volt, eddig ingadozó teljesítményt nyújtó csapata most a legjobb formáját hozta, az egyetlen aggasztó tényező tényleg Embiid térde, akit most megint nagyon látványosan lelassított a fájdalom – hősiesen tartja magát eddig, de talán jobb lenne kicsit pihentetni...

Ritmustalan Atlanta. Nate McMillan, a vendégek vezetőedzője szerint ez a nagyarányú vereség csak jobban rávilágított az alapvetően is meglévő problémáikra, amelyek miatt jelenleg csak 50 százalékon állnak. Mint mondta, teljességgel ritmustalan a támadójátékuk, rossz dobásokat vállalnak, korán állnak bele ezekbe, rendezetlenek és emiatt átrohan rajtuk az ellenfél, könnyű kosarakat kapnak, amiket a ritmustalan játék miatti eladott labdákkal súlyosbítanak. És mivel támadásban nem működik a rendszer, csak erőlködnek, ezért ez kihat a védekezésükre is, ott is sok a hiba, nem figyelnek eléggé – ameddig nincs meg az összhang elöl, addig hátul sem jók. Ezúttal tényleg talán az idei leggyengébb teljesítményüket nyújtották, Trae Young sem találta a dobását, John Collins teljesen elveszett és a támadópattanókon kívül (abból húszat szedtek le) nem tudták kihasználni Embiid problémáit sem, sőt, mintha az is kibillentette volna őket. Következőleg a Washingtont fogadják, aztán mennek Brooklynba, majd jön a Jazz, ezt pedig egy négymeccses idegenbeli túra követi, ha nem szedik össze magukat, akkor bajba kerülhetnek.

A 76ers legjobb dobói: Harris 22/6, Embiid 19/3, Maxey 16/3
A Hawks legjobb dobói: Reddish 16/6, Young 13/3, Bogdanovics 13/3

Chicago Bulls–Utah Jazz 107–99

Komolyan kell venni a Chicagót. Az eddigi meccseken is látszott, hogy ez a Bulls most más, mint a korábbi években látottak, de a ligaelső legyőzésével és 100 pont alatt tartásával újabb nyomós érvet hozott a csapat arra, hogy miért kell komolyan venni. A szoros első félidő után fokozatosan lebontotta a Jazz játékát a hazai alakulat és a harmadik negyedet tíz ponttal nyerte meg, teljességgel szétszedte ellenfele támadógépezetét, a záró etapban pedig már 17 ponttal is vezetett – innen még visszajött öt egységre a Utah, de a Chicago nem remegett meg a végjátékban és fontos dobásokat, védekezéseket bemutatva megnyerte a találkozót. A rendkívül agresszív periméter-védekezés sok eladott labdába hajszolta bele a Jazzt, ebből tudtak indulni Ballék és bár gyengén dobtak, de DeMar DeRozan (32 pont, 13/22 mezőnyből) és Zach LaVine (26 pont, 5 gólpassz) teljesítménye éppen elég támadópotenciált jelentett ahhoz, hogy nyerni tudjanak. A kulcs mindenképpen az említett védekezés volt, 25–8-ra nyertek az eladott labdákból szerzett pontok terén, győztek a festékben és jóval több büntetőt harcoltak ki, így az is belefért, hogy 5/21 triplával zártak csapatként.

Gyenge volt a Jazz. Mike Conley-t valamiért pihentették ezen a meccsen a vendégek, a kezdő irányító nélkül pedig egyszerűen nem volt válaszuk a Bulls-periméter által generált nyomásra. Donovan Mitchell ugyan dobott 30 pontot, de ehhez 9/27 dobásra volt szüksége, 6 gólpasszára jutott 6 eladott labda, Joe Ingles lassúnak bizonyult egy ilyen védekezés ellen és Jordan Clarkson (5/19 mezőnyből, 4 eladott labda) is hibát hibára halmozott. Mindebből 20 eladott labda és 38 százalékos mezőnymutató jött ki, hiába hozta magát Rudy Gobert (17 pont, 19 lepattanó, 3 blokk), ez csak szépségtapasznak volt jó, igazi fordulatot nem tudott előidézni – nem tudtak érvényesülni támadásban, így a 4–0-s rajtjuk után elszenvedték idei első vereségüket, ezzel pedig már nincs veretlen csapat a mezőnyben.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 32, LaVine 26/3, Vucsevics 16/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 30/6, Gobert 17, Clarkson 16/9

Memphis Grizzlies–Miami Heat 103–129

Ismét parádés volt a Miami. A back-to-back második felén, fáradtabban, ráadásul Bam Adebayo nélkül lépett pályára Memphisben a Heat, de Erik Spoelstra csapata ezúttal is az ellentmondást nem tűrő játékát hozta, mint az utóbbi meccsein. Egyrészt védekezésben Adebayo nélkül is rendkívül agresszíven, fizikálisan dolgoztak a vendégek, amellyel megkeserítették a Grizzlies dolgát, másrészt támadásban könnyedén szerezték a kosaraikat. Jimmy Butler (27 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz, 8/12 mezőnyből) és a padról érkező Tyler Herro (22 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4/8 tripla) volt a két főkolompos, de most Kyle Lowry (15 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz, 4/5 tripla) és Duncan Robinson (5/10 hármas) is előlépett, valamint Strus, Martin, Morris és Dedmon is hozzátette a magáét. Végül 52 százalékos mezőnymutatóval zártak és 57 százalékkal vertek be 21 darab triplát – nem forgott veszélyben a sikerük, már az első negyedet 16 ponttal nyerték meg, később pedig 29 egységgel is vezettek. Spoelstra és Butler is arról beszélt, hogy egyre magabiztosabbá válik a csapatuk, a játékuk most nagyon egyben van és az 5–1-es rajtjuk is ezt mutatja – legközelebb Dallasba utaznak, de addig pihenhetnek két napot.

Ez lecke volt a Grizzliesnek. Ja Morant szerint „szájon verték őket” ezen a találkozón és meg kell tanulniuk, hogy az ilyen rutinos, veterán csapatok, mint a mostani Heat, milyen sebességgel, milyen agresszivitással játszanak, illetve hogyan kezdik a meccseiket – ők most túl hamar adtak túl nagy előnyt, ez pedig nem férhetett bele. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy később sem tudtak igazán érvényesülni, az átlag 50-60 pont közötti teljesítményük után most csak 34-et dobtak a festékből és 50–32-re elbukták a lepattanózást, vagyis a legnagyobb erősségeik most gyengeségekké váltak ebben a matchupban. A vereséggel 3–3-ra romlott a mérlegük, jövő héten két hazai meccset játszanak a Denverrel, ott próbálhatnak meg javítani.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 20/3, Melton 20/12, Bane 17/15
A Heat legjobb dobói: Butler 27/3, Herro 22/12, Lowry 15/12, Robinson 15/15

Milwaukee Bucks–San Antonio Spurs 93–102


Megtörte rossz sorozatát a Spurs. Zsinórban négy vereség után érkezett meg erre a meccsre a San Antonio és a texasiak szépen megbüntették a tartalékos Milwaukee hiányosságait, nagyon olajozottan működő védekezést mutattak be, elöl pedig megéltek a labdaszerzésekből és letisztult felfogással támadták folyamatosan a gyűrűt. Óriási előnyt így sem tudtak kialakítani, szorosan alakult a küzdelem, de a negyedik negyedben feljebb tudott kapcsolni Dejounte Murray, aki egymaga 16 pontot dobott ekkor, a hajrában pedig öt kulcsfontosságú egységgel szállította a győzelmet csapatának. Murray 23 ponttal és 9 gólpasszal zárt, ő lett a SAS legjobbja és a koncentrált, egyszerű játék meghozta a sikert – Gregg Popovich is elégedett volt a látottakkal, bár hozzátette, hogy természetesen tudja, kik hiányoztak a Bucksból, de azért csak megverték a regnáló bajnokot...

Ez így kevés a Buckstól. Meccsek óta erősen tartalékos a címvédő, Holiday, Lopez és DiVincenzo hiányzik a kezdőből, Portis pedig a kispad "elejéről", ráadásul legutóbb és most is gyengén játszott Khris Middleton: a csapat második számú játékosa 21 dobásból erőlködött össze 19 pontot, 5 gólpasszára pedig 4 eladott labda is jutott. Így, ebben a formában egyszerűen kevés ez a keret – Jannisz Adetokunbóra most sem lehetett nagy panasz (28 pont, 13 lepattanó, bár végül ő is elszórt 7 labdát), de annyira üres ez a keret, hogy főleg támadásban egyáltalán nem működik a rendszer. Most is csak 40 százalékkal céloztak mezőnyből, 11-gyel több labdát adtak el, 60 pontot kaptak a festékben, erőtlenek voltak távolról és nem találták meg egymást, nem volt meg a ritmus sem. A bajnok sorozatban másodszor bukott otthon, már csak 3–3-ra áll és a játéka nem sok jót vetít előre, amíg nem egészül ki a rotáció, erre viszont biztosan nem kerül még sor a back-to-back második felén, a Jazz ellen...

A Bucks legjobb dobói:J. Adetokunbo 28, Middleton 19/6, Allen 12/12
A Spurs legjobb dobói: Murray 23/3, White 17/9, Forbes 16/3

Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 91–93

Kibrusztolta a Denver. A back-to-back második felén óriásit kellett dolgoznia ezért a győzelemért a Nuggetsnek, a vendégek védekezéséről többször is beszéltünk már a szezonkezdet óta, ezúttal pedig élesben vizsgáztak ezen a téren – méghozzá remekül, egy igazi harcos, kemény, fizikális meccsen gyűrték le a szintén remekül védekező, frissebb Minnesotát. Az egész este folyamán alig-alig tudott vezetni Michael Malone csapata, ugyan Nikola Jokics most is vezér volt (26 pont, 19 lepattanó, 7 gólpassz, 3 blokk, de 7 eladott labda), viszont támadásban így is komoly gondokkal küzdöttek: csak 41%-kal céloztak mezőnyből, 24 százalékkal tripláztak és eladtak 18 labdát. A korábbi 14 pontos hátrányukból azonban felálltak, a végén pedig megnyerték az egylabdás végjátékot: 89–89 után, két perccel az órán Monte Morris váltotta clutch kosárra Jokics passzát, majd egy jó védekezés után a center elsüllyesztett két büntetőt és ez a négypontos fór volt a legnagyobb előnyük a meccs során. A végén Jokics eladott labdájából kis híján elrontották az estét, de Will Barton két másodpercnél blokkolta Malik Beasley közeli kísérletét, ez volt a győztes játék - nagy csatában, nagyot küzdve, de nagyon fontos győzelmet aratott a Denver.

Bánhatja a Wolves. A mérkőzés nagyobb részében vezetni tudtak a hazaiak, akik korábbi ígéretüket beváltva végig fizikálisan, elkötelezetten, nagy akarattal védekeztek és sokáig úgy tűnt, hogy fáradozásaikat siker koronázza. A végjátékra azonban elfogyott az erő és főleg támadásban nem jöttek be a fontos játékok: az utolsó három és fél percben két pontot és 1/8-as mezőnymutatót hoztak össze, sorra rontották el a clutch dobásokat, ez pedig vereséget eredményezett. Az utolsó pillanatokban még labdájuk volt a hosszabbításhoz, de azt is kihagyták, így hiába a kemény védekezés, újabb vereséget szenvedtek. Chris Finch vezetőedző szerint Karl-Anthony Towns dobásai hiányoztak nekik, a center csak 11 mezőnykísérlettel zárt és ezért ő vállalja is a felelősséget – azt már csak mi tesszük hozzá, hogy Jokics nagyon nagyot védekezett rajta és nem hagyta élni, ez erősen benne volt a dologban. Hétfőn az Orlandót fogadják, majd a hét folyamán még két hazai meccsük lesz a Clippers ellen, ezeken javíthatnak.

A Timberwolves legjobb dobói: Beasley 18/18, Edwards 14, Towns 14/6, Russell 14/6
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 26/9, Morris 16/3, Gordon 12

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 103–82

Most könnyedén nyert a Warriors. Pár napja Oklahoma Cityben nagyot kellett küzdenie a sikerért a Golden State-nek, most viszont hazai pályán jóval simábban hozta a kötelezőt Steve Kerr csapata. A küzdelem érdemi része a harmadik negyedben lezárult, amikor húsz pont fölé nőtt a különbség és egyértelművé vált, hogy a Thunder ezen a mérkőzésen nem tud komolyabb ellenállást kifejteni, Kerr pedig itt le is kapta a pályáról a kezdőit, a Curry-Green-Wiggins trió csak 25-27 percet töltött parketten. Curry így is beszórt azért 6/13 triplát, 20 ponttal és 6 gólpasszal zárt, Wiggins 4/5 hármast szórt, Greennek pedig két gólpassz hiányzott egy masszív tripla-duplához – csapatszinten egyébként a 30 gólpasszuk és a 21 bedobott triplájuk emelhető ki igazán. A könnyed siker után 5–1-re áll a Warriors, most pedig a Hornets ellen folytatja a rekordhosszúságú, nyolcmeccses hazai szériáját.

Erőtlen Thunder. Az utóbbi meccsek biztató játéka után ennél jóval többet vártunk az OKC-től, de a vendégek most valahogy erőtlennek, tompának tűntek támadásban. Végül alig 36 százalékkal dobtak mezőnyből, lassan, körülményesen játszottak, ez a ritmus pedig feküdt a sokkal pontosabb Warriorsnak, amely a harmadik negyedben lezárta a meccset és már 30 ponttal is vezetett. A Thundernél Gilgeous-Alexander, Giddey és Dort érte el a tízpontos határt, de egyikük sem tudott stabilan veszélyt jelenteni a gyűrűre, meglehetősen esetleges volt a csapat játéka, úgyhogy idegenben továbbra is nyeretlenek és a formajavulásuk megtört – következőleg a Clippers ellen próbálhatnak meg visszatérni a helyes útra.

A Warriors legjobb dobói: Curry 20/18, Green 14/3, Wiggins 14/12, Poole 14/6
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 15/6, Dort 14/6, Giddey 10

Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 101–92

Most önmagát idézte a Suns. A nagyon döcögős szezonrajt és a négyből három vereség után ezúttal megmutatott valamit a Phoenix abból, amivel tavaly a nagydöntőig ment – még azért nem hozta azt a szintet, de bizonyos periódusokban felidézte, hogy mire képes. Ez pedig a fáradtabb Cavs ellen ezúttal győzelmet ért, a két középső negyedben „futottak” egy 50–12-es etapot, amellyel az addigi 14 pontos hátrányukból 24 pontos előnyt faragtak – „szétvédekezték” ellenfelüket és ebben az időszakban elöl is szépen járt a labda, jöttek a tavaly sokszor látott jelenetek. Devin Booker (27 pont, 9 gólpassz) különösen jól játszott, de Chris Paul (16 pont, 10 gólpassz) és Deandre Ayton (17 pont, 12 lepattanó, 3 labdaszerzés 24 perc alatt) is korábbi formáját hozta, így a gyenge triplázásuk ellenére összességében egyértelmű győzelmet arattak. Nagyon rájuk fért már egy ilyen este, kíváncsian várjuk, hogy ez a forma megmarad-e – a következő egy hétben a Pels-Rockets-Hawks triót fogadják hazai pályán, itt megfordíthatják a szezonjukat.

Másfél negyed volt a Cavsben. Az előző esti szoros vereség után most a második negyed közepéig tudott jól játszani a Cleveland, ott vezetett 14 ponttal a vendégcsapat, majd a Suns emelt a tempón, sokkal gyorsabb kosárlabdára váltott, ez pedig már soknak bizonyult Sextonék számára. A Cavsnek onnantól nem osztottak lapot, sorra jöttek a hibák, elfogyott az erő, eladtak 19 labdát, egymás után kapták a gyorsindításos kosarakat és összessen csak hét büntetőt harcoltak ki az egész meccs során, ami a 40 százalék alá csúszó mezőnymutatójukkal nem férhetett bele. Most is voltak biztató dolgaik, főleg a mérkőzés elején, de ezúttal el kellett fogadniuk a vereséget, a hosszú idegenbeli túrájuk pedig még nem ért véget, következőleg Charlotte-ba látogatnak.

A Suns legjobb dobói: Booker 27, Ayton 17, Paul 16/6
A Cavaliers legjobb dobói: Osman 20/18, Markkanen 11/6, Garland 11/3, Love 11/6

NBA
ALAPSZAKASZ

Chicago Bulls–Utah Jazz 107–99
Washington Wizards–Boston Celtics 115–112 – kétszeri hosszabbítás után
Detroit Pistons–Orlando Magic 110–103
New Orleans Pelicans–New York Knicks 117–123
Indiana Pacers–Toronto Raptors 94–97
Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 122–94
Memphis Grizzlies–Miami Heat 103–129
Milwaukee Bucks–San Antonio Spurs 93–102
Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 91–93
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 103–82
Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 101–92

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik