Derek Fisher a „Szuper Heat” új szerzeménye?

Vágólapra másolva!
2010.07.11. 09:18
null
Derek Fisher (balra) tárgyalt a Miami elnökével, Floridába szerződését rebesgetik (Fotó: Action Images)
A Los Angeles Lakers csapatával az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) öt bajnoki címet szerző Derek Fisher szombaton egyeztetett a Miami Heat elnökével, Pat Rileyval, aki egyelőre nem kommentálta az irányító esetleges szerződtetésének tervét.

Bár Fisher korábban jelezte, a következő idényben is a Lakerst erősíti (amit az ottani vezérjátékos, Kobe Bryant melegen üdövözölt), amerikai elemzők szerint meggondolhatja magát, amiben szerepet játszhat a „mindössze” 2.5 milliós fizetési ajánlat a következő évre. Pat Riley, a Miami Heat elnöke egyelőre nem kívánta kommentálni kettejük szombati találkozóját.

Mint arról beszámoltunk, a floridai csapat eddigi kulcsembere, Dwyane Wade mellé szerződtette LeBron Jamest (Cleveland), valamint Chris Bosht (Toronto), és a három szupersztár hangsúlyozta: azért nem a számukra elérhető maximális fizetésért írtak alá a Heatnek, hogy márkás játszótársakkal kísérelhessék meg a bajnoki cím elhódítását. A Lakers 35 éves, roppant tapasztalt irányítója lehet az egyik ilyen segítőtárs.

Fisher mind az alapszakasz 82 mérkőzésén (átlagai: 7.5 pont, 2.5 assziszt), mind a rájátszás 23 találkozóján (10.3, 2.8) kezdő volt a bajnok Lakersben az elmúlt szezon során.

A három nagyágyún kívül egyelőre Mario Chalmersnek van szerződése a Heatnél, ám a csapat jó eséllyel dolgozik Udonis Haslem megtartásán és Mike Miller (Washington) megszerzésén, és nincs híján sem pénznek, sem érdeklődőnek a keret további helyeinek feltöltését illetően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik