Dallast is bevette a Miami, javított a Bucks

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 09:02
null
A Lakers megizzadt a Rockets ellen (Fotó: Getty Images)
A Mavericks sem tudta megállítani a Heatet, Detroitban nyert a tartalékos Bucks, húszpontos hátrányból fordított a Suns, remek egyéni teljesítménnyel gyűrte le a Sacramentót a Jazz, míg a Lakers nagyon megizzadt a Houstonnal szemben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 89–117

Javított a Bucks. A címvédőnél Khris Middleton koronavírustesztje pozitív lett, így a sok sérült mellett rá sem számíthattak, úgyhogy a kezdőcsapatból továbbra is csak Jannisz Adetokunbo állt rendelkezésre, a Detroit ellen azonban ez a felállás is elégnek bizonyult. A görög klasszis 28 ponttal, 8 lepattanóval, 9 gólpasszal és 4 blokkal zárt alig 27 perc alatt, csapata pedig sokkal magasabb hőfokon égett, mint az utóbbi meccseken, ennek megfelelően nem is adott esélyt ellenfelének. A vendégek a hét ponttal nyert első negyed után emeltek a tempón, a nagyszünetben már 18 egység volt közte, a fordulás után pedig végleg eldöntötték a találkozót, vezettek már 36 ponttal is. Örömteli számukra, hogy a stabil védekezésük mellett most támadásban is mutattak életjeleket, a Connaughton, Nwora páros biztatóan mozgott és csapatszinten 50 százalékkal dobtak mezőnyből, valamint 46 százalékkal tripláztak – három vereség után hozták az idegenbeli kötelezőt és próbálják a víz felett tartani magukat addig, amíg a meghatározó játékosaik vissza nem térnek.

Cunningham még nem az igazi. Az idei 1/1-es Cade Cunningham eddig egy fél meccset játszott csak a szezonban a sérülése miatt, akkor sem nagyon találta el a gyűrűt, most pedig, második próbálkozásra szintén borzasztóan dobott: 29 perc után 6 ponttal, 3 gólpasszal, 2/14-es mezőnymutatóval és 0/9 triplával (!) szállt ki, finoman szólva nem volt túl hatékony. Dwane Casey vezetőedző nem kritizálta játékosát, annyit mondott, hogy csapatként kell segíteniük neki, hogy lerázza magáról a rozsdát a sérülése és a kihagyása után, hogy a karrierje első meccsei után kihozza magából, amit tud. A vereség fő oka viszont egyértelműen a vállalhatatlan támadójátékuk volt, a 21 pontos, 4/8 triplás Jerami Grantet leszámítva senkiben nem volt minimális fantázia sem, alig 32 százalékkal dobtak mezőnyből és 17 százalékkal tripláztak – jelenleg 1–6-ra állnak, bőven van min dolgozniuk.

A Pistons legjobb dobói: Grant 21/12, Lyles 13/6, Hayes 8/6, F. Jackson 8
A Bucks legjobb dobói: J. Adetokunbo 28/9, Connaughton 16/12, Nwora 16/6

Dallas Mavericks–Miami Heat 110–125

Sorozatban ötödször nyert a Heat. Gyengén kezdte a meccset a kiváló formában érkező vendégcsapat, hét perc után 20–9-es hátrányba került Erik Spoelstra együttese, innen kellett felállnia a gárdának, amit egy szenzációs második negyeddel meg is tett: Tyler Herro egymaga 15 pontot szórt ekkor, a Miami pedig 46–32-re nyerte a játékrészt, így nyolcpontos előnnyel mehetett a nagyszünetre. A fordulás után is a floridaiak maradtak lendületben, de 97–81 után a Mavs még egyszer megrázta magát, elkezdett rohamozni, a hajrában többször is közel került ellenfeléhez, a Heat viszont mindenre tudott válaszolni és visszaverte ezeket a támadásokat – a hajrában megint egyértelművé vált a helyzet és végül 15 ponttal nyertek a vendégek. A klub története során először fordult elő, hogy négyen is legalább 22 pontot dobtak egy meccsen: az említett Herro 25-ig jutott a padról, Jimmy Butler 23–6–6-ot hozott 17 kiharcolt büntetővel, Bam Adebayo 22 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát jegyzett, Kyle Lowry pedig 6/9 triplát vert be és 22 pontja mellett 5 lepattanót, valamint 9 gólpasszt is betett a közösbe. Az 50 százalék feletti mezőny- és triplamutató mellett a mindössze hét eladott labda is remekül nézett ki a részükről, az eddig ligaelső védekezésük mellett most parádés támadójátékkal aratták sorozatban ötödik győzelmüket – Jason Kidd, a Dallas vezetőedzője úgy fogalmazott a meccs után, hogy szerinte jelen pillanatban a Miami a liga legjobb csapata.

Ehhez nem volt elég jó a Mavs. Porzingis és Kleber ezúttal sem léphetett pályára a texasiaknál, akik ugyan javultak a korábbi teljesítményeikhez képest, de így sem tudták elérni a Heat szintjét. A javulás fő oka Luka Doncic volt, aki 33 ponttal szezoncsúcsot hintett, bár megállt öt gólpassznál és a dobáshatékonysága még nem volt az igazi, de a kicsit tompább szezonrajt után most agresszívebbnek bizonyult. Rajta kívül azonban csak Jalen Brunson tudott folyamatos veszélyt jelenteni a gyűrűre (25 pont, 10/13 mezőnyből) és bár még a negyedik negyed közepén is közel voltak ellenfelükhöz, végül nem tudták tartani a lépést a több láton álló, olajozottan működő Butlerékkel. Ezzel elszenvedték idei első hazai vereségüket, összességében 4–3-ra romlott a mérlegük, most pedig back-to-back kell helytállniuk San Antonióban.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 33/9, Brunson 25/6, Hardaway Jr. 17/12
A Heat legjobb dobói: Herro 25/9, Butler 23, Lowry 22/18, Adebayo 22

Utah Jazz–Sacramento Kings 119–113

Kellett a hátvédpár nagy napja.
Meg kellett szenvednie ezért a győzelemért a Jazznek, a Kings többször is vezetett és végig ott volt ellenfele nyakán, szoros, kiélezett találkozót vívtak a csapatok – ráadásul a hazaiaknál Joe Ingles és Royce O'Neale eltűnése mellett az is hátráltató tényezőnek számított, hogy Jordan Clarkson 1/13-as mezőnymutatójában 0/11 tripla kapott helyet, így 99 meccs után először nem talált be kintről. A kezdőötös négy sarokpontja azonban intézte a győzelmet: Bojan Bogdanovic 20 pontot szórt alig 11 dobásból, Rudy Gobert 12 ponttal, 20 lepattanóval és 4 blokkal pusztított, míg az igazi mestermunkát a hátvédpár végezte: Donovan Mitchell 36, Mike Conley pedig 30 ponttal szórt szezoncsúcsot, ráadásul ketten együtt 11 darab triplát bombáztak be. A harmadik negyedben még Mitchell vitte a prímet és szedte szét a Kings védekezését, aztán amikor elfáradt, akkor előlépett Conley, aki a záró etapban 13 pontot, közte három távolit süllyesztett el – 101–102 után sikerült dűlőre vinniük a dolgot, ott egy 10–2-t rohantak két és fél perc alatt, ezzel pedig döntő előnybe kerültek. A fennmaradó időben próbálkozott még a Kings, visszajött két pontra is, de Mitchell két fontos büntetője és egy jó védekezés elég volt ahhoz, hogy megőrizze előnyét a hazai alakulat és 6–1-re javítsa a mérlegét.

A Kings is jó volt. Luke Walton, a vendégek vezetőedzője összességében elégedetten értékelt, hiszen végig partiban voltak a liga egyik legjobb csapatának otthonában és csak a legvégén maradtak alul – szerinte egyébként a részletek okozzák eddig a vesztüket, ezen az estén a védőlepattanók megszerzését emelte ki, hiszen 15 támadót engedtek a Jazznek és sokszor az elrontott kizárások miatt kerültek bajba. Egyébként a nyolc pályára lépő játékosuk közül heten is kétszámjegyű ponttermést jegyeztek, mindenki hozzátette a magáét, igazából a Fox-Haliburton páros pontatlan és kissé eredménytelen játéka nem fért bele nekik, főleg ha összevetjük őket a Mitchell-Conley duó teljesítményével – összesen 27 pontot szereztek 10/31-es mezőnymutatóval, Fox pedig ki is pontozódott. Nagy baj azért így sincs náluk, 2–2-vel hozták le az idegenbeli túrájukat, a játékuk és a tartásuk biztató, most pedig sorozatban négy hazai meccset játszanak, amelyeken javíthatják a mérlegüket.

A Jazz legjobb dobói: Do. Mitchell 36/15, Conley 30/18, Bogdanovic 20/6
A Kings legjobb dobói: Barnes 23/6, Hield 19/15, Da. Mitchell 18/6

Phoenix Suns–New Orleans Pelicans 112–100

Paul feljavult, mínusz húszról nyert a Suns. Borzasztóan kezdett a Phoenix, a hazaiaknál Payne és Saric mellett most már Ayton sem léphetett pályára (McGee és Kaminsky vitte a centerposztot), de ettől függetlenül is meglepő volt látni azt az enervált, elképzelés nélküli játékot, amellyel kijöttek a parkettre – az első negyedet 14 ponttal bukták el, égtek már kereken hússzal is és még a nagyszünetben is 11 volt közte a Pelicans javára. A fordulás után azonban feljavult Chris Paul, a veterán irányító egymaga 14 pontot és 10 gólpasszt jegyzett csak a harmadik-negyedik negyedben, összekapta csapatát és vezérletével a Suns megfordította a derbit: a negyedik játékrészt 36–18-ra (!) húzta be Monty Williams alakulata és ekkor tudta a maga javára eldönteni az estét. Ekkor már egyértelműek voltak az erőviszonyok, de csak itt, az utolsó negyedben sikerült igazolnia az elvárásokat a Sunsnak, az első félidőben még szórványos pfújolás is felharsant a nézőtéren. A végül összehozott győzelem aztán mindezt feledtette, ráadásul Paul komoly mérföldkőhöz érkezett: 18 gólpasszával megelőzte Mark Jacksont és Steve Nash-t is az NBA történetének gólpasszlistáján, ezzel az estével pedig feljött az örökrangsor harmadik helyére – már csak Jason Kidd és John Stockton van előtte.

Ezt is elrontotta a Pelicans. Húszpontos előnyről nem illik tizenkettővel kikapni még akkor sem, ha Zion Williamson és Brandon Ingram révén a két legjobb játékos hiányzott - meglehetősen csalódottak voltak a mérkőzés után a vendégek. Josh Hart szerint a fiatalság erre nem lehet mentség, a második félidőben mintha elfelejtették volna a saját játékukat és kihúzták volna magukat a védekezés alól, ezt pedig egy ilyen szintű ellenfél mindig meg fogja büntetni – a harmadik negyedben még csak szoros lett a meccs, aztán a negyedikben bekövetkezett a teljes összeomlás. Egyénileg Jonas Valanciunas dicsérhető (23 pont, 16 lepattanó, 2 blokk), de a végül 40 százalék alá csúszó mezőnymutató és az utolsó negyed pocsék védekezése nem férhetett bele – plusz húszról is kikaptak az utóbbi időszak elrontott végjátékai után, úgyhogy már csak 1–7 a mérlegük.

A Suns legjobb dobói: Bridges 22/6, McGee 18, Booker 18/6
A Pelicans legjobb dobói: Valanciunas 23/9, Hart 16/6, Graham 12/6

Los Angeles Lakers–Houston Rockets 119–117

Megizzadt a Lakers. Ugyan a liga egyik leggyengébbnek tartott csapatával játszott a Los Angeles, de a vereség réme is erősen felrémlett az arany-lilák előtt – két napja ennél azért jóval simábban győzték le a Houstont, most feszültebb pillanatokat éltek át. Pedig támadásban sokat javultak, LeBron James (30 pont, 10 gólpassz), Anthony Davis (27 pont, 9 lepattanó, 3 blokk) és Russell Westbrook (27 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) is hozta magát, mindhárman jól is dobtak, a padról Carmelo Anthony is hozzátette a maga 15 pontját és 3/5 tripláját, mégis szenvedősre sikerült a meccs – olyannyira, hogy a nagyszünetben még ők égtek hat egységgel és a záró etapot is hátrányból kezdték meg. Ott azért James sorozatban dobott hat pontjával fordítottak, majd DeAndre Jordannek és Anthonynak is volt egy-egy nagyon fontos dobása, közben pedig öt perc alatt alig négy pontot kaptak – hogy aztán a végén Christian Wood és Jalen Green még egyszer visszahozza a Houstont. Hat másodpercnél Malik Monk elrontott egy fontos büntetőt, a Rockets pedig a győzelemért támadhatott még, de ott maradt Kevin Porter Jr. kezében a vendégek bravúrja - tripláját kiköpte a gyűrű, így maradt a 119–117-es Lakers-győzelem. Az izgalmak ellenére azért elmondhatjuk, hogy hatból ötödször nyert a Los Angeles, a három szupersztár most először játszott igazán jól egyszerre, vannak tehát biztató dolgaik, de az összkép még nem az igazi – a sorsolásuk viszont nem rossz, a következő hét meccsükből hatot is otthon játszhatnak.

Sokat javult a Rockets. Talán szezonbeli eddigi legjobb játékát mutatta be a Houston, amelynél többen is remek teljesítményt nyújtottak. Jalen Green 18 pontot dobott egy félidő alatt, Christian Wood 26 ponttal és 16 lepattanóval zárt, Jae'Sean Tate is beszórt egy húszast, Kevin Porter Jr. pedig ugyan nem célzott pontosan, de öt lepattanóval, nyolc gólpasszal és négy labdaszerzéssel segített be - csapatként 53 százalékos mezőnymutatót hoztak össze, sokat léptek előre. A végén is megmutatták, hogy van bennük tartás, mert amikor már úgy tűnt, hogy a Lakers érvényesíti a papírformát, két Wood-dobással és Green back-to-back tripláival újra meccset csináltak az utolsó másodpercekre és csak Porter Jr. visszalépős hármasán múlt, hogy ne vigyék el a bravúrgyőzelmet. A vereségnek persze nem örültek, de mindannyian elmondták, hogy mennyit javultak az előző meccsük óta – csak az a 25 eladott labda ne lett volna megint...

A Lakers legjobb dobói: James 30/6, Davis 27, Westbrook 27
A Rockets legjobb dobói: Wood 26/9, Green 24/15, Tate 20/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 89–117
Dallas Mavericks–Miami Heat 110–125
Utah Jazz–Sacramento Kings 119–113
Phoenix Suns–New Orleans Pelicans 112–100
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 119–117

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik