Női vízi világliga-sel.: álom maradt a nyolcas döntő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 19:39
null
Szücs Gabrielláék (5) ezúttal sem bírtak a görögökkel (Fotó: Veres Viktor)
A magyar válogatott utolsó selejtezőmérkőzésén 10–8-ra kikapott a görögöktől, így nem jutott be a női vízilabda-világliga nyolcas döntőjébe.

 

Utolsó selejtezőmérkőzésén a magyar válogatottnak legalább kilenc góllal kellett volna győznie ahhoz, hogy bejusson a világliga nyolcas döntőjébe az európai kvalifikáció jobbik csoportmásodikjaként. Ez elég irreálisnak tűnt, Merész András nem is azzal a céllal készítette fel a görögök elleni meccsre a játékosait, hogy meglegyen a kiütéses siker, inkább felkészülésnek tekintette a székesfehérvári összecsapást.

Az első gólt a vendégek szerezték, a következő hármat viszont a magyarok, és kétszer a kapufát is eltalálták. Ha kicsit jobban céloznak, nagyobb különbséggel is vezethettek volna, így be kellett érniük a 3–2-es előnnyel az első negyed után.

A második játékrészt döntetlenre hozták a felek (3–3), a nagyszünet után viszont fordult a kocka. A vendégek egyenlítettek, majd a mieinket Pireuszban megszóró (hatszor talált be) Krisztina Cukala két akciógóllal jelezte, hogy továbbra is a görög válogatott egyik legjobbja. Magyar oldalon csak egy büntetőgólt tudtunk feljegyezni, Keszthelyi Rita jóvoltából.

Az utolsó negyedre így 7–8-as állással fordultak a csapatok, és bár Keszthelyi szabaddobásból egyenlített, ezután már csak két görög gól született. A magyar válogatott így másodszor is kikapott Görögországtól, és biztossá vált, hogy nem lesz ott a világliga nyolcas döntőjében.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA, EURÓPAI SELEJTEZŐ, B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 8–10 (3–2, 3–3, 1–3, 1–2)
Székesfehérvár, 300
néző. V: Paoletti (olasz), Jukes (brit)
MAGYARORSZÁG: Horváth A. – Czigány D. 1, KESZTHELYI 3, Takács O., Bujka 1, Kisteleki H. 1, Miskolczi. Csere: Kasó (kapus), Szücs G. 1, Tóth I. 1, Menczinger K., Garda, Gémes. Szövetségi kapitány: Merész András
GÖRÖGORSZÁG: Kuvdu – M. Plevritu, Rumpeszi, CUKALA 3, ASZIMAKI 2, Tszuni, Manoliudaki 2. Csere: Diamantopulu, E. Plevritu 2, Hidirioti 1, Xenaki, Elefteraidu, Kalogeraku. Szövetségi kapitány: Georgiosz Morfeszisz
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 12/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Garda (22. p.), M. Plevritu (26. p.), Tszukala (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– Az történt, amitől egy görög meccsen mindig tartani lehet. Amikor a görögök higgadtabban és tudatosabban kezdtek el játszani, minket már csak a szívünk vitt előre, és amikor az embert a szíve viszi előre, akkor sajnos becsúszhatnak hibák.
Jorgosz Morfeszisz: – Nehéz mérkőzést játszottunk, ahogyan arra számítottunk is. A magyarok próbáltak nyomás alá helyezni minket, szerencsére jól védekeztünk, és támadásban is voltak okos megoldásaink.

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 4 3 1 43–40 9
2. Görögország 4 2 2 42–41 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 3 41–45 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik