Hatalmas küzdelem árán védte meg címét a TEVA-VasasPlaket

Vágólapra másolva!
2008.05.02. 21:53
Megtelt a Komjádi uszoda a TEVA-VasasPlaket–Brendon-UPC-ZF-Eger mérkőzésre, melyen a hazaiak címvédésre készültek. A meccset a Vasas kezdte jobban, a második negyed elején már 3–0-ra is vezettek, de a vendégek nem adták fel a mindent eldöntő találkozó kiharcolását. A harmadik negyedet már 4–4-es állással zárták a döntősök. Az utolsó játékrészben az Eger nagy küzdelmek árán kiegyenlített, de az utolsó pillanatban a Vasas belőtte a győztes gólt.
A finálé után Földi László és a csapat játékosai természetesen a vízben ünnepeltek
Fotó: Czagány Balázs
A finálé után Földi László és a csapat játékosai természetesen a vízben ünnepeltek
A finálé után Földi László és a csapat játékosai természetesen a vízben ünnepeltek
Fotó: Czagány Balázs
A finálé után Földi László és a csapat játékosai természetesen a vízben ünnepeltek

A Vasas vízilabdázói címvédésre készültek a Komjádi uszodában, hiszen már csak egy győzelemre voltak a bajnoki döntő megnyerésétől. Az angyalföldi közönség és a rengeteg vendégszurkoló nagyszerű hangulatot teremtett.

A hazaiak tökéletesen kezdték a mérkőzést, Varga Dénes bravúros góljainak köszönhetően. Alighogy elkezdődött a találkozó, Varga Dénes máris megszerezte a vezetést a Vasasnak. Nem sokkal később Nagy Viktor védett hatalmasat, Biros Péter lövését tornázta ki.

Aztán megint jött Varga Dénes, és a baloldalról vágta a rövidbe a labdát, ezzel kétgólosra növelve a címvédő előnyét. Az első negyed végén akár harmadik találatát is megszerezhette volna sportoló, de megpattanó lövése Szécsi Zoltán elé került, aki könnyedén megfoghatta a labdát.

A második játékrész elején is a Vasas hozta el a labdát a ráúszásban, majd Nagy Viktor pillanatai következtek, a hazai kapus bravúrosan hárította az egriek lövéseit, aztán Kovács Róbert révén harmadik gólját is megszerezte a címvédő.

Gerendás György csapata nagyon nehéz helyzetbe került, de nem adta fel, és két emberelőnyben szerzett góllal visszahozták reményeiket a győzelemre, Decker Ádám, majd Aaron Feltham talált be emberelőnyben.

A nagyszünet után tovább nyomott az Eger, Varga Zsoltnak először még nem jött össze a góllövés, de nem sokkal később kiegyenlítette az eredményt egy nagyszerű találattal.

Úgy tűnik ez a nagy gólok meccse volt, Varga Dániel szemtelenül szépen emelte át a kiúszó Szécsin a labdát, miután átbirkózta magát védőjén, de még a szünet előtt egyenlítettek a vendégek.

A bombagólok gyártása a negyedik negyedben sem állt meg, Kovács Róbert örvendeztette meg az angyalföldi szurkolókat, hatalmas gólt ragasztott messziről a kapu jobb felső sarkába.

Kicsit több, mint két perccel a vége előtt Steinmetz Ádám kétgólosra növelte a hazaiak előnyét, de csak fél percig tűnt úgy, hogy eldől a bajnoki cím, Kiss Csaba gólja reménykedésre adott okot az egrieknél, és még egyenlíteniük is sikerült az utolsó pillanatokban.

De aztán jött Katonás Gergő és hat tizedmásodperccel a lefújás előtt megszerezte a győztes gólt. Ezzel a Vasas megvédte bajnoki címét.

ING OB I, FÉRFIAK, DÖNTŐ

4. MÉRKŐZÉS
TEVA-VASAS PLAKET–BRENDON-UPC-ZF-EGER 7–6 (2–0, 1–2, 1–2, 3–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Komjádi uszoda, 3000 néző
Vezette: Németh Attila, Petik A.
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 9/5
Kipontozódott: Mátyás (31. p.)
Cserével végleg kiállítva: Varga II Zs. (28. p.), Steinmetz B. (32. p.)
Sárga lap: Gerendás (12. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Vasas javára

Vasas Eger
Nagy V. Szécsi Z.
Varga Dániel 1 Biros
VARGA DÉNES 2 Hegedüs G. 1
Kovács R. 2 DECKER Á. 2
STEINMETZ Á. 1 Kis G.
Mátyás Nyéki
Steinmetz B. Kiss Cs.
Cserék: Tóth M., Heinrich, Katonás 1, Takács B., Hőna Cserék: Varga II Zs. 1, Binder, FELTHAM 2, Matajsz, Császár
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik