Úszás: a FINA ügyvezetője reagált Hosszú levelére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.21. 15:33
Lezárult a FINA Bureau elektronikus körszavazása, melynek során elfogadták a magyar javaslatra született módosítást – ennek értelmében megemelik az úszó világkupa-sorozat egyéni összetettbeli győzteseinek pénzdíját, azaz az ún. cluster-győzteseknek járó háromszor 50 ezer dollár mellett az eddigi 100 ezer dollár helyett 150 ezret kap mind a férfi, mind a női nyertes – tájékoztatott a nemzetközi szövetség. Az ügyben megszólaló Cornel Marculescu FINA-igazgató reméli: a három hét múlva kezdődő budapesti FINA-világbajnokság hangulatán nem rontanak az elmúlt időszak eseményei. Hosszú Katinka nyílt levelét ugyanakkor nem kívánta kommentálni.

A FINA-vezérkar döntésével kapcsolatban a budapesti után következő, 2019-es vb helyszínén, a koreai Kvangdzsuban tartózkodó Cornel Marculescu ügyvezető igazgató – aki a magyar szövetség volt sajtófőnökén, Csurka Gergelyen keresztül juttatta el magyar nyelvű nyilatkozatát szerkesztőségünkbe – elmondta: „A különböző szabálymódosításokkal a sorozat jobb eladhatósága, izgalmasabbá tétele volt a FINA célja, amit megelőzően a szakemberek konzultáltak a sportág több képviselőjével, így sportolókkal is. A döntés napvilágra kerülését követően ugyanakkor Gyárfás Tamás FINA-alelnök javasolta, legalább az anyagi elismerés terén ne érje hátrány azt, aki valóban kiemelkedően teljesít, a tovább emelt fődíj pedig még több sztárt aktivizálhat, ezért a Bureau elfogadta ezt a módosítást."

Cornel Marculescu ugyanakkor nem kívánta kommentálni Hosszú Katinka FINA-ellenes nyílt levelét. „Mi a lehető legjobb kapcsolatra törekszünk a magyarokkal, hiszen alig több mint három hét múlva Budapesten kezdődik a legfontosabb eseményünk, a FINA-világbajnokság. Magyarország hatalmas erőfeszítéseket tett, miután átvállalta a 2017. évi rendezést, többször is kinyilvánítottuk, nem lehetünk elég hálásak Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, a kormányzatnak, a magyar sportbarátoknak, hogy igyekeznek megszervezni minden idők legjobb FINA-világbajnokságát. Az előkészületeket nyomon követve egyértelmű, hogy a legjobb úton haladnak e tekintetben, azaz tényleg felejthetetlen eseménynek lehetünk szemtanúi, amiből hosszú távon profitálhat az ország és a magyar úszósport is."

A pénzdíjak megemeléséről szóló hír a FINA honlapján egyelőre nem olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik