Tenisz: Sinner–Djokovics helyett Cicipasz–Ruud döntő Monte-Carlóban

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 19:14
Casper Ruud Djokovicsot győzte le az elődöntőben (Fotó: Getty Images)
Sztefanosz Cicipasz Jannik Sinnert, míg Casper Ruud Novak Djokovicsot legyőzve jutott be a monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna fináléjába.

 

Az első, igen kiélezett játszmában a világranglista-második Sinner szerezte meg a vezetést, de a hajrában nem tudta tartani a lépést a göröggel. A folytatásban azonban már magabiztosabban játszott az olasz is, így egy 6:3-as szettel ki is egyenlített. A záró játékrészben 4:2-re ellépett Sinner, de ezt követően teljesen megfordult a játék képe, és Cicipasz négy játékot nyert egymás után, amivel kvalifikálta magát a döntőbe.

A másik találkozó szintén érdekfeszítően kezdődött, az első szettet magabiztosan nyerte meg a norvég, majd a 24-szeres Grand Slam-győztes kapta el a fonalat, és csupán egy játékot engedélyezett ellenfelének a játszmában. Az igazi izgalmak azonban csak az utolsó szettben jöttek el: volt, hogy Ruud 3:0-ra vezetett, Djokovics mégsem esett össze, 4:4-re kiegyenlített, ám a végét jobban bírta a 8. kiemelt norvég, és megnyerte a találkozót.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (5 950 575 euró, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Cicipasz (görög, 12.)–Sinner (olasz, 2.) 6:4, 3:6, 6:4
Ruud (norvég, 8.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 1:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik