Véget ért a menetelés: Czink sérülés miatt feladta a fezi elődöntőt

Vágólapra másolva!
2009.05.01. 17:45
Befejeződött a fezi tenisztorna az idáig kiválóan menetelő Czink Melinda számára. A magyar teniszező, aki eddigi szereplésének köszönhetően mindenképpen javít majd világranglistás helyezésén, a 6:0-ra elveszített első szett után feladta a spanyol Medina Garrigues elleni elődöntőt.
Czink számára az elődöntő jelentette a végállomást Fezben
Fotó: Imago (archív)
Czink számára az elődöntő jelentette a végállomást Fezben
Czink számára az elődöntő jelentette a végállomást Fezben
Fotó: Imago (archív)
Czink számára az elődöntő jelentette a végállomást Fezben

Nem indult túl jó előjelekkel az élete harmadik elődöntőjét játszó Czink számára a mérkőzés: a magyar versenyző szerdai meccsén ugyanis napszúrást kapott, és már a csütörtöki negyeddöntőt is csak nehezen tudta lejátszani.

Ez pedig meg is látszott a magyar lány teljesítményén: rögtön elveszítette adogatójátékát, spanyol ellenfele pedig hozva sajátját máris 2:0-ra vezetett.

A helyzet a továbbiakban sem változott, nem találta igazán a játékát Czink, így villámgyors, 24 perces szettet követően 6:0-ra hozta ezt a játékrészt Medina Garrigues.

A magyar teniszező is látta, hogy nincs értelme tovább folytatnia, így a szünetben feladta az elődöntőt.

Czinknek, aki korábban 2005-ben Canberrában és 2006-ban Bangalore-ban elődöntőzhetett, ennek ellenére nincs szégyenkezni valója, hiszen várhatóan így is előrelép a 69. helyről a 62. hely közelébe a frissített világranglistán, ami pedig karriercsúcsot jelent a számára, hiszen korábban a 64. pozíció volt a legjobb helyezése.

WTA-TORNA, GRAND PRIX DE SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM, FEZ (220 000 dollár, salak)

EGYES, ELŐDÖNTŐ
Medina Garrigues (spanyol, 1.)–Czink (magyar) 6:0 után Czink feladta
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik