A Madden már megmondta a frankót - megvan a Super Bowl győztese?

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 19:22
null
Drámai csatában dől el a Super Bowl? (Fotó: polygon.com)
2004 óta az EA Games minden évben leszimulálja a Super Bowlt a Madden NFL játék legutóbbi kiadásával, és közzé teszi annak az eredményét. Eddig a program elég pontosan megjósolta a győztes kilétét...

 

Minden nap folyamatosan frissülő felvezetőcikkünket ide kattintva érheti el!

A tíz évből ugyanis nyolcszor is eltalálta a végső győztes, és csak a 2008-as és a 2011-es döntő kimenetelében tévedett, akkor a wild card körből induló csapatok diadalmaskodtak a jóslattal szemben.

Először a 2003-as kiírás fináléját (amelyet ugye 2004-ben rendeztek már meg) szimulálták le a program segítségével, akkor a Madden a két évvel korábbi bajnok New England Patriotsot hozta ki győztesnek, 23–20-ra a Carolina Panthers ellen. A fináléban aztán Brady utolsó perces győztes drive-je után a Patriots valóban megnyerte a meccset, mégpedig tényleg három ponttal, 32–29-re.

A következő idényben a Hazafiak szintén érdekeltek voltak a fináléban, és ezúttal is az ő sikerüket hozta ki a program, az Eagles elleni 47–31-et várt. Bár a hajrához közeledve a Patriots veszített valamennyit az előnyéből, de 24–21-re ezúttal is igazolta a jóslatot.

A 2005-ös szezonban a mostani döntős Seahawks jutott be a fináléba az NFC-ből, a Madden azonban 24–19-re a Pittsburgh Steelers győzelmét várta. Nem is kellett csalódnia, 21–10 lett a vége.

A 2006-os bajnokság végén ismét érdekelt volt egy mostani finalista, a Peyton Manning vezérelte Indianapolis Colts pedig a programnál 38–27-re legyőzte a liga egyik legjobb védelmével rendelkező Chicago Bearst. Nem sokkal később a Csikók 29–17-re az igazi döntőt is behúzták – csupán egy pontot tévedett, már ami a különbséget illeti.

A következő évben a New England nagyjából minden létező támadórekordot megdöntve, 18–0-s mérleggel bejutott a fináléba, ahol az elképesztő védőfalával rendelkező New York Giants várt rá. Itt következett be az első hiba, a toronymagas favoritnak vélt Patriots a Maddennél 38–30-ra nyert ugyan, a valóságban azonban a Giants 17–14-re diadalmaskodott.

Egy idénnyel később visszaállt a rendes kerékvágás, a Steelers újabb döntője során is esélyesebb volt a program szerint, és, ha nem is könnyen, de végül tényleg négy ponttal diadalmaskodott az Arizona Cardinals ellen, igaz, 28–24 helyett 27–23-ra.

A 2009-es kiírásban a sokáig egyaránt veretlenül menetelő Colts és a Saints csapott össze, miután első kiemeltként mindketten érvényesítették a hazai pálya előnyét. A Saints 35–31-es jósolt sikere után a fináléban a jól kezdő Colts végül valóban nem bírt a New Orleansszal, és Drew Breesék végül 31–17-re nyertek.

Keresse vasárnap az újságosoknál!
Keresse vasárnap az újságosoknál!

Egy idény múlva a Steelers harmadszor is bejutott a döntőbe, és a Patriotshoz hasonlóan a Maddennél harmadszor is győztesen került ki a Green Bay Packers elleni párharcból (24–20), de a harmadik alkalom itt sem jött már össze, Aaron Rodgersék végül 31–25-re legyőzték Ben Roethlisbergeréket.

A 2011-es idény végén megismétlődött a négy évvel korábbi párosítás, ezúttal azonban már a Giants sikerét predesztinálta a szerkezet, és bár a 27–24 nem jött össze a Patriots ellen, a különbséget tekintve megint nem sokon múlt a pontos tipp (21–17).

Tavaly a Baltimore Ravens és a San Francisco 49ers csatáját ismét 27–24-et tippelt, méghozzá a Hollók javára, a Ray Lewis visszavonulása miatt emocionálisan túlfűtött állapotban lévő marylandiek pedig három ponttal valóban megnyerték a meccset, igaz, mindkét csapat héttel több pontot jegyzett (34–31).

Elérkeztünk hát a mostani szezonig, amelyben Peyton Manning új csapata, a Denver Broncos és a Seattle Seahawks is igazolta a papírformát, és eljutott a Super Bowlig (az együttesek útjáról ide kattintva olvashat!). A Madden soha ilyen szoros döntőre nem számított még, érzése szerint a történelem első hosszabbításos Super Bowlját láthatjuk, amelyet 31–28-ra a Broncos nyer meg. Hogy lesz-e 11/9 a program mérlege? Már csak 3 nap...

NFL 2013, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2014. 01. 04.–01. 05.)
AFC
Cincinnati Bengals(3.)–San Diego Chargers(6.)10–27
Indianapolis Colts(4.)–Kansas City Chiefs(5.)45–44
NFC
Philadelphia Eagles(3.)–New Orleans Saints(6.)24–26
Green Bay Packers(4.)–San Francisco 49ers(5.)20–23
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2014. 01. 11.–01. 12.)
AFC
Denver Broncos(1.)–San Diego Chargers(6.)24–17
New England Patriots(2.)–Indianapolis Colts(4.)43–22
NFC
Seattle Seahawks(1.)–New Orleans Saints(6.)23–15
Carolina Panthers(2.)–San Francisco 49ers(5.)
10–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2014. 01. 19.–01. 20.)
AFC
Denver Broncos(1.)–New England Patriots(2.)26–16
NFC
Seattle Seahawks(1.)–San Francisco 49ers(5.)23–17
SUPER BOWL XLVIII (2014. 02. 03.)

Denver BroncosSeattle Seahawks

2014. 02. 03., 0.30 (Tv: Sport2)
*MetLife Stadium (New Jersey)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik