NFL: az utolsó percben nyert a Rice-csapat a Pro Bowlon

Vágólapra másolva!
2014.01.27. 07:32
null
Meglepően aktívak voltak a védők – itt épp JJ Watt sanyargatja Alex Smith-t (Fotó: Reuters)
Magyar idő szerint hétfőn kora hajnalban lezajlott az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) Pro Bowlja, amelyen a szurkolók és a szakírók szavazatai alapján a liga legjobbjai mérték össze egymással tudásukat. Az idén bevezetett új rendszer, miszerint drafton dől el, ki melyik csapatba kerül meglepően jól sikerült, végül a legendás Jerry Rice által összerakott brigád 22–21-re legyőzte a szintén páratlan karriert futó Deion Sanders együttesét. Ráadásul a győzelmet jelentő TD és két pontos az utolsó percben esett.



Mint ismert, idén a hagyományokat felrúgva új rendszert vezettek be a Pro Bowlon, melynek értelmében két legenda, Deion Sanders és Jerry Rice választott játékosokat saját csapatába. Így előfodulhatott például az is, hogy az egyaránt a Kansas City Chiefst erősítő Derrick Johnson és Jamaal Charles ellenfélként nézett farkasszemet egymással.

Az első negyedben csak a Sander-csapat tudott pontokat szerezni, ekkor a coltsos Andrew Luck 36 yardos TD-passzt adott a philadelphiai DeSean Jacksonnak. A nagyszünetre viszont egyenlő lett az állás. A Sander-gárda részéről Cam Newton (Panthers) futott hatpontost, Jerry Rice-éknál pedig a már összeszokott Drew Brees, Jimmy Graham (Saints) páros és a Philipp Rivers (Chargers), Josh Gordon (Browns) duó hozott össze passzolt touchdownt. 14–14

A harmadik játékrészben nem születtek pontok, ami a Pro Bowlhoz képest meglepően aktív védelmeket dicséri. A hajrában Sanderséknél a harmadik irányító, Nick Foles (Eagles) is villant, ő Jordan Cameront (Browns) találta meg a célterületen belül. Egy perccel a vége előtt azonban jött a váratlan fordulat: Alex Smith (Chiefs) 20 yardos átadásából DeMarco Murray (Cowboys) ért el TD-t, majd a jutalompont helyett Mike Tolbert kétpontosával fordított is a Jerry Rice-brigád. 21–22

Az irányítók közül Sanderséknél Cam Newton jegyezte a legtöbb passzolt yardot (95), e mellé egy futott TD-t és egy interceptiont jegyzett. A Rice-csapatnál mindhárom QB elpasszolta magát legalább egyszer, a legjobb mutatókkal Alex Smith végzett (116 yard, egy TD, egy int). A futók közül senki nem rukkolt elő extraklasszis teljesítménnyel, a legtöbb jardot, 43-mat Jamaal Charles (Chiefs) jegyezte a Sanders-együttesből. A legtöbb elkapott yarddal az eredetileg futó Alfred Morris (69 yard, Redskins), illetve Josh Gordon (66 yard) végzett. Sandersék védelmi egysége jó mutatókat produkált: négy-négy sack és interception mellé Luke Kuechly (Panthers) egy fumble-t is kiharcolt. A túloldalon Marcel Dareusék (Bills) ötször vadászták le az irányítók passzait sikeresen, illetve két földre vitel és egy fumble is bekerült a statisztikájukba. A rúgóknak nagyon nem ment a gálamérkőzésen. Stephen Gostkowski (Patriots) egyetlen próbálkozásából nem talált be, Justin Tucker (Ravens) viszont 66 és 67 yardról is pontatlanul célzott – ami a távolságot nézve nem annyira meglepő.

A hawaii mérkőzésen Nick Folest választották az legértékesebb támadónak (MVP), a hat irányító közül egyedül ő nem dobott interceptiont. A védők közül Derrick Johnsont, a Chiefs linebackerét látták a legjobbnak, aki még a klubbéli csapattárs Jamaal Charlesnak sem kegyelmezett.

NFL, PRO BOWL
Team Sanders–Team Rice 21–22
(7–0, 7–14, 0–0,7–8)

NFL 2013, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2014. 1. 4.–1. 5.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–San Diego Chargers (6.) 10–27
Indianapolis Colts (4.)–Kansas City Chiefs (5.) 45–44
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–New Orleans Saints (6.) 24–26
Green Bay Packers (4.)–San Francisco 49ers (5.) 20–23
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2014. 1. 11.–1. 12.)
AFC
Denver Broncos (1.)–San Diego Chargers (6.) 24–17
New England Patriots (2.)–Indianapolis Colts (4.) 43–22
NFC
Seattle Seahawks (1.)–New Orleans Saints (6.) 23–15
Carolina Panthers (2.)–San Francisco 49ers (5.)
10–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2014. 1. 19.–1. 20.)
AFC
Denver Broncos (1.)–New England Patriots (2.) 26–16
NFC
Seattle Seahawks (1.)–San Francisco 49ers (5.) 23–17
SUPER BOWL XLVIII (2014. 02. 03.)
Denver BroncosSeattle Seahawks* 2014. 2. 3. 0.30 (Tv: Sport2)
*MetLife Stadium (New Jersey)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik