Lesz-e fagyos szent Manning, az öreg Róka a Ló évében bízik, de vajon a madár az ász?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 11:10
null
Peyton Manningnek nincs túl fényes mutatója a nagy hidegben – vajon ez javul a hétvégén? (Fotó: Action Images)
Már csak négy nap van hátra az Egyesült Államok legjobban várt 2013-as sporteseményéig, a 48. Super Bowlig. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntője előtti felvezető írássorozatunk második részeként az alapszakasz során ismert red zone anyagunkkal jelentkezünk, tartsanak velünk, mert mi a 20 yardos vonaltól elindulva biztosan eljutunk a célvonalig, majd egy merész tippel bevetődünk a touchdownért cserébe!

 

Minden nap folyamatosan frissülő felvezetőcikkünket ide kattintva érheti el!

20 YARD – A KORÁBBI CSOPORTRIVÁLISOK MÁSODSZOR TALÁLKOZNAK EGYMÁSSAL A RÁJÁTSZÁSBAN – A SZEZONBAN VISZONT MINDKETTEN ÖRÜLHETTEK MÁR EBBEN A STADIONBAN
A Seahawks és Broncos 1977 és 2001 között ugyanabban a csoportban, az Amerikai főcsoport Nyugati divíziójában szerepelt, mígnem a Seattle 2002-ben visszatért első szezonját (1976) követően ismét az NFC-ben. A két csapat a rájátszásban egyszer találkozott egymással, 1983 karácsonyán a wild card-körben, akkor a Seattle nyert.

Érdekesség, hogy ebben a szezonban mindkét csapat játszott már a MetLife Stadionban, mindketten a Giants ellen, és mindketten nyertek is: a Denver a 2. fordulóban (41–23), a Seattle a 15. fordulóban (23–0).

19 YARD – A DENVERI REPTÉR VASÚTJÁN CHAMP BAILEY TÁJÉKOZTATJA AZ UTASOKAT
Denverben a repülőtéren karácsonykor Peyton Manning hangján szólaltak meg az utasokat a terminálokon szállító kisvasút információi. A közlekedési társaság a nagy sikerre való tekintettel visszatért a Broncoshoz, és újabb klasszist vett rá, hogy köszöntse az utasokat, valamint bemondja az állomások nevét. A napokban Champ Bailey cornerback szól az utazóközönséghez, s nem szalasztja el az alkalmat arra, hogy megkérjen mindenkit, szorítson a coloradói csapatnak a Seahawks elleni összecsapáson.

18 YARD – THOMAS A BÖRTÖNBEN ÜLŐ HOZZÁTARTOZÓIÉRT IS HAJT

A játékosok körében megszokott gyakorlat, hogy a családtagokat elviszik magukat a Super Bowlra. Demaryius Thomas, a Denver elkapója ezt nem teheti meg, ugyanis édesanyja és a nagymamája is börtönben ül kábítószer elterítésében vállalt szerepe miatt. Ám a 20 évre elítélt anya és az életfogytiglaniját töltő nagyszülő a távolból is szurkolni fog a sportolónak, aki 11 éves volt, amikor a rendőrség elhurcolta őket. „Tudom, hogy nézni fognak Floridában, és az egész börtönben erről lesz szó, nem akarok csalódást okozni, értük is hajtok" – mondta Thomas.

17 YARD – ÖT ÉVVEL A NYERETLEN IDÉNY UTÁN A SUPER BOWLRA KÉSZÜLNEK
A Detroit Lions 2008-ban minden idők legrosszabb teljesítményét nyújtva győzelem nélkül, 16 vereséggel zárta az alapszakaszt. Abból a csapatból vasárnap valaki mindenképpen Super Bowl-győztes lesz. Vagy a Denvert erősítő Paris Lenon, Manny Ramirez duó, vagy a Seattle bombaerős védelmének egyik alappillére, Cliff Avril. „Amikor legyőztük a San Franciscót a főcsoportdöntőben, az első dolog, ami az eszembe jutott, az volt, hogy nemrég még a liga nyeretlen csapatában játszottam, most pedig a Super Bowl következik" – mondta Avril.

16 YARD –LYNCH A SUPER BOWL ELLENÉRE IS NÉMA BESTIA MARAD
A seahawksos Marshawn Lynchet nem kell senkinek bemutatni, teljesítménye alapján nem véletlenül szokták Beast Mode-nak becézni. Azt viszont kevesen tudják, hogy a kiváló futó finoman szólva nem szeret interjúkat adni, sajtótájékoztatókon részt venni és így tovább. Emiatt idén már meg is büntették 50 ezer dollárra. A Super Bowlba jutott csapatok számára viszont kötelező részt venni a finálé előtti, nyilvános sajtóeseményeken. Michael Silver, az NFL Media munkatársa nemrég szóra bírta a running backet, s kiderült, még nem döntött, hogy részt vesz-e a nagydöntőt megelőző médiaeseményeken, mert szerinte, ha valakit olyanra kényszerítenek, amit nem akar, az nem az igazi, s egyszerűen nem fog természetesnek tűnni.

15 YARD – MOST MÁR MANNING IS ELMONDHATJA MAGÁRÓL, AMIT BREES MÁR KÉTSZERESEN IS

Történetesen azt, hogy most már Peyton Manningnek is van olyan playoff-meccse, amin legalább 400 yardot passzolt úgy, hogy egyszer sem dobott interceptiont. A rájátszásban ez azelőtt csak Daryle Lamonicának (1968), Kurt Warnernek (2000, SB) és kétszer Drew Breesnek (2010, 2011) sikerült. Az alapszakaszt vizsgálva Manningnek hat 400 yardos, nulla interceptionös meccse van, míg Breesnek hét. Rajtuk kívül háromnál több ilyen találkozója senkinek sem volt még az NFL történetében.

14 YARD – PEYTON VISSZAFIZETI A KÖLCSÖNT ELINAK?
Eli Manning két évvel ezelőtt Peyton Manning akkori csapatának (Indianapolis Colts) otthonában bajnoki címet ünnepelhetett New York Giants New England Patriots elleni sikerének köszönhetően, most a báty visszafizetheti a kölcsönt, hiszen ezúttal az Óriások stadionja lesz a helyszín.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

13 YARD – A BUNYÓS 13 MILLIÓ DOLLÁRT TETT A BRONCOS SIKERÉRE
A nemcsak remek bokszoló, hanem híres szerencsejátékosként is ismert Floyd Mayweather Jr. 13 millió dollárral fogad a Super Bowlra. A bunyós a Denvert favorizálja, 2.6 milliót tett arra, hogy a Broncos vezet a szünetben, és 10.4 milliót arra, hogy legalább három ponttal nyer. Bővebben itt!

12 YARD – NEM JÓ ELŐJEL AZ ALAPSZAKASZBAN ELÉRT PONTREKORD – NEM ÚGY A LEGJOBB VÉDELEM!
Az NFL történetét tekintve az idei alapszakasz volt a nyolcadik, amely során megdőlt a szerzett pontok rekordja. A Denver statisztikákat kedvelő rajongói számára rossz hír, hogy az előző hét alkalommal nem nyerte meg a Super Bowlt a rekorder csapat.

A másik oldalról viszont az alapszakasz legkevesebb pontját kapó védelem a 16. alkalommal vezeti döntőbe a csapatát, az eddigi mérleg pedig parádés, 12 győzelem mellett csupán 3 vereség. Az Nemzeti főcsoport korábbi hat ilyen csapata közül pedig mind a hat diadalmaskodott végül...

11 YARD – SZÉGYEN A FUTÁS, DE HASZNOS – VAGY MÉGSEM? ROSSZ ÓMEN A SEATTLE SZÁMÁRA
Köztudott, hogy a Seahawks támadásaiban inkább a futás kap főszerepet, ami mondjuk Marshawn Lynchet ismerve, nem meglepő. A Seattle olyannyira jobb futásban, hogy az alapszakasz statisztikái szerint a liga negyedik legjobban futó alakulata volt, míg passzjátékban csupán a huszonhatodik. A NFL-ben eddig egy csapat jutott be úgy a Super Bowlba, hogy futásban minimum húsz hellyel előrébb volt rangsorolva, mint a passzokat illetően. Még az 1982-es idényben, a 35. Super Bowlba a Miami Dolphins tudott hasonló adatokkal bejutni, ám ott vereséget szenvedett a Redskinstől.

10 YARD – DENVERI SIKERRECEPT: PONTOK, PONTOK, PONTOK EGY CSIPETNYI MANNINGGEL
A New England Patriots elleni főcsoportdöntőn a Broncos első támadása punttal végződött, aztán viszont a következő hat offenzíva során egyaránt pontokat szereztek Peyton Manningék. Főcsoportdöntőben pedig ilyen szériát még senki nem produkált. A Denver sorozatban négynél többször még soha nem szerzett pontokat playoff-meccsen, de a New England sem engedett zsinórban négynél több alkalommal pontokat aktuális ellenfelének.

A Broncos mindössze a második csapat az NFL-ben, amely két egymást követő rájátszás-mérkőzésen csupán egyszer puntolt. Az első ilyen gárda nem is olyan rég, 2003-ban az Indianapolis volt. Na vajon ki volt akkor a Colts irányítója? A helyes válasz „P"-vel kezdődik és „eyton Manningre" végződik...

9 YARD – HA A BRONCOS NYER: DRC VISSZAVONUL, ADAMS HAZAGYALOGOL
Már javában mennek a fogadalomtételek és az ígéretek a Super Bowl kapcsán a játékosok részéről. Mike Adams, a Denver Broncos safetyje például azt mondta, ha csapat nyer a nagydöntőben, akkor mérkőzés és a szokásos ceremóniák után teljes meccsszerelésben hazagyalogol. Adams ugyanis Patersonból származik, ami mintegy 12 mérföldre található az SB helyszínéül szolgáló MetLife Stadiontól.

Egy másik Broncos-játékos, a cornerback Dominique Rodgers-Cromartie nem vette ilyen humorosra a figurát, s azt nyilatkozta, ha megnyerik a Super Bowlt, bejelenti visszavonulását az NFL-től. A 27 éves játékost úgy fogalmazott, eredetileg öt évet tervezett játszani az NFL-ben, ennek ellenére a mostani már a hatodik.

8 YARD – SUPER BOWL MANNINGEK, BIG BEN ÉS BRADY NÉLKÜL? UGYAN MÁR...
Nem mondhatni, hogy ritkán játszanak mostanában nagydöntőt Manning nélkül, a legutóbbi nyolc fináléból ez már az ötödik lesz, amelyen valamelyikük pályára lép – Eli mérlege 2 győzelem, 0 vereség, Peytoné 1–1 eddig.

Ennél is durvább, ami az Amerikai főcsoportban zajlik egy bő évtizede: az elmúlt 11 döntőből csak egyet rendeztek meg Tom Brady (4), Ben Roethlisberger (3) és Peyton Manning (3) csapata nélkül. Az egyetlen kivétel a tavalyi Baltimore Ravens és Joe Flacco (ez a pár speciel abban az idényben a csoportban Big Benéket, a rájátszásban Manningéket, majd Bradyéket is legyőzte).

Az elmúlt 11 év AFC-győztes irányítói
Az elmúlt 11 év AFC-győztes irányítói

7 YARD – MANNING ÍGY VAGY ÚGY, DE REKORDOT DÖNT – MÁR MEGINT
Egy biztos, Peyton Manning egy rekordot biztosan magáénak tudhat, legalább társelsőként a meccset követően. És ezzel még csak nem is várjuk azt, hogy szórja a TD-ket, vagy éppen az interceptionöket, hiszen a kimenetellel el is dől. Ha nyer a csapata, akkor ő lesz az első kezdő irányító, aki két különböző csapattal is nyer Super Bowlt. Ha kikap, akkor pedig beállítja Brett Favre kevésbé dicső csúcsát, a legtöbb rájátszásbeli vereség (12) vonatkozásában.

6 YARD – SHERMAN A NAGYSZÁJÚ BESZÓLÓEMBER, DE EGYBEN A LIGA EGYIK LEGJOBBJA IS
Nem könnyű dolog a cornerbackek élete az NFL-ben. A védő alapból a támadóra kénytelen reagálni, így a kiindulásnál máris hátrányban van az elkapókkal szemben. Ha valaki nagyot hibázik, az egyből a figyelem középpontjába kerül, a legjobbak viszont szinte észrevétlenek. Merthogy van, hogy labdát sem mernek feléjük dobni! Aztán úgy nem olyan könnyű csillogó számokat teljesíteni. Richard Sherman elképesztő szájalásával csak kiharcolta egy másfél éve, hogy felfigyeljenek rá, ha pedig a teljesítményét nézzük, igencsak van mire. Merthogy bár a rájátszásban szinte már felé sem néznek (a passzok mindössze 8 százaléka megy az ő irányába!), így is ipari mennyiségben termeli az interceptionöket. A 2013-as szezonban 8-at megkaparintva a kategória legjobbja lett, az első három szezonja során pedig már 20-nál jár az alapszakaszban, rajta kívül egyedül Ed Reednek sikerült legalább ennyit összehoznia karrierje ilyen korai fázisában. Ráadásul a célterülethez közeledve elképzelni sem nagyon lehet nála rosszabb ellenfelet, a saját 10 yardos vonalon belül 14 kivédekezett passzkísérletet mutatott be eddig, ami a legtöbb az elmúlt három szezonban.

Keresse vasárnap az újságosoknál!
Keresse vasárnap az újságosoknál!

5 YARD – ISMÉT LEFAGY PEYTON A NAGY HIDEGBEN?
Peyton Manning jelenleg csupán 8–11-es mérleget tud felmutatni, amikor a hőmérő higanyszála nem érte el az 5 fokot – és nem fedett stadionban játszottak persze... –, 0 fok alatt pedig csupán 4–7 ez a mutató. 40 fahrenheit (4.44°C) felett? 85–35. A legfrissebb előrejelzések közül a legderűlátóbb sem mutat 39 fahrenheit feletti maximum hőmérsékletet (36–39 között szóródik el), 21–24 körül legalacsonyabbal (–4.44 és –6.11 között mozog). És akkor a lehetséges csapadékot, mint nehezítő körülmény még nem is említettük.

4 YARD – WILSON KURT WARNER, TOM BRADY ÉS BIG BEN NYOMÁBAN
A Seattle irányítója lehet posztja negyedik kezdő játékosa, aki pályafutása első két évében Super Bowlt nyer csapatával. Erre korábban csak Kurt Warner (St. Louis), Tom Brady (New England) és Ben Roethlisberger (Pittsburgh) volt képes – bár tavaly Colin Kaepernick esetén is ugyanezt írhattuk...
Wilson emellett egyedül lehet az éllovas az első két szezonban szerzett sikereket tekintve, az alapszakaszt és a playoffot is figyelembe véve ugyanis 27–9 jelenleg a mérlege, ennyi sikert pedig csak Big Ben ért el az első két idényében. Wilson amúgy az első idényében 26 TD-passzt adott, amivel beállította a csúcsot. Hogy kiét? Peyton Manningét. Akivel a második szezon után is fej-fej mellett állnak 52-vel.

3 YARD – A VÉN RÓKA A LÓ ÉVÉBEN BÍZIK, LESZ-E VÉGRE HOLLÓN KÍVÜL MADÁR AZ ÁSZ?
Állati rovatunk jelentkezik: John Fox (avagy Róka János) reménykedik benne, hogy a kínai újév sikert jelent neki. 2014 ugyanis a Ló éve, ennél jobb ómen pedig aligha kellene ahhoz, hogy a denveri Musztángok újabb bajnokcsapatot ünnepelhessenek. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a mérkőzést a Fox sugározza az Egyesült Államokban...
A túloldalon abban reménykedhetnek, hogy ismét a madár lesz az ász, a Baltimore Ravens tavalyi sikere azonban ritka, mint a fehér Holló... Konkrétan a baltimore-i együttes két győzelmén kívül más „madaras" csapat (közte a Seahawks 2006-os döntője) csak a Super Bowlig jutott, nyerni egyiknek sem sikerült. Ez pedig nem sok jót ígér a Halászsasoknak, persze, ha hiszünk ebben a megközelítésben egyáltalán.

2 YARD – IRÁNYÍTÓÖSSZEHASONLÍTÁS
Az ESPN összehasonlította a két irányító szezonbeli számait. No nem a nyilvánvaló TD/interception, yardok elemzést kell itt elképzelni, annál picit mélyebbet...
Kezdésnek az időzítés került terítékre, Manning sokkal gyorsabban engedi el a labdát, mint Wilson, akinek viszont –ennek is köszönhetően azért – sokkal hosszabb az átlagos dobási távolsága (hiszen a hosszú játékok kivitelezéséhez több idő kell – kérdés, ez meglesz-e neki a döntőben).
A mobilitásban, ami a futást illeti, Wilsonnak nincs párja, 51 alkalommal is nekiiramodott a szezonban passzjáték helyett, viszonyításképpen, Manning legutóbb a 2012-es idény 12. fordulójában tette meg ezt... Cserében a sackeknél fordított előjelű a történet (ez persze összhangban áll az időzítésnél említett idők közötti eltéréssel), míg a Broncos irányítóját vitték a legkevesebbszer földre a kezdő irányítók közül az idényben, addig Wilsonnál csak ketten szenvedtek többet. A legalább öt védővel történő siettetés (blitz) ellen mindketten nagyszerűek – totál irányító-indexben, ami különbözik az nfl.com által is használt irányítómutatótól, mindketten a top 5-ben vannak –, a gyakoriság azonban teljesen ellentétes, míg Manning ellen az esetek nem egészen negyedében küldenek csak extra irányítósiettetőt, ami a legalacsonyabb, addig Wilson kapja a legnagyobb áldást, de ezt is megoldja. A mélységi passzoknál mindketten a liga szűk elitjében vannak, Manning mind hatékonyságban, mind a kísérletenként szerzett yardokban az első helyen áll, Wilson pedig a 2. és a 3. pozíciót foglalja el.

EGY KIS ELEMZÉS AZ ESPN STATISZTIKÁIBÓL
IDŐZÍTÉS Manning Wilson
Eltelt idő a passz előtt (mp, NFL-helyezés) 2.3 (3.) 2.8 (32.)
Átlagos dobási távolság 7.8 (28.) 9.1 (6.)
MOBILITÁS Manning Wilson
Zsebből kimozgás 19 91 (1.)
Megiramodások 0 51/434 yard (1.)
Sackek 18 (1.) 44 (3. legrosszabb)
NYOMÁS (LEGALÁBB ÖT VÉDŐVEL) Manning Wilson
A blitzek aránya 24% (legkevesebb) 42% (legtöbb)
Pontosság 58.6% 64.1%
Yard/passzkísérlet 7.8 9.0
Totál irányító-index (QBR) 77.0 76.1 (5.)
MÉLYSÉGI PASSZOK (LEGALÁBB 20 YARD) Manning Wilson
Hatékonyság 48.1 (1.) 44.4 (2.)
Yard/passzkísérlet 16.5 (1.) 15.2 (3.)


1 YARD – AMIKOR MÉG A STATISZTIKA SEM HAZUDIK, AVAGY MINDEN PAPÍRFORMA BEIGAZOLÓDOTT
A Super Bowl történetében ötödik alkalommal fordul elő, hogy az alapszakasz legtöbb pontját (ezúttal ugye pontrekordot) szerző csapat a legkevesebbet kapó ellen vívja a finálét, az 1990-es Bills–Giants óta pedig ez az első eset.

Az sem gyakran fordul elő, hogy az alapszakaszban a két konferencia legjobb mérleggel záró együttese, a két első kiemelt csapjon össze, az 1994-es Bills–Cowboys óta ez csupán a második, érdekesség, hogy az előzőn is érdekelt volt Peyton Manning, amikor az Indianapolis Colts kikapott a New Orleanstól 2010-ben.

Az már csak pici adalék, hogy a pontok mellett a yardokat tekintve is a denveri támadók(457.3 yard/meccs) és a Seattle-védők (273.6) voltak a legjobbak az idényben. A passzjáték során is ez a két egység a toronymagasan a legjobb (340.2 illetve 172.0) Innentől kezdve nehéz lenne azt állítani, hogy nem ez a két csapat volt a legjobb ebben az idényben. A döntő győztese a 2003-as Patriots óta az első lesz, amely az alapszakasz legjobb mérlegét elérve megnyeri a bajnoki címet.

TD – BÁTOR JÓSKA
Egy meccsel a vége előtt eredményre már sok értelme nincs merészet tippelni, egyik csapat diadala sem tartozna olyan szinten a meglepetés kategóriájába, ahogy ezt rá lehessen fogni. Így maradunk a játékosoknál, Peyton Manning ezúttal futott TD-t is fog jegyezni, viszont a passzoknál nem lesz sikeresebb (már ami a hatpontosokat jelenti), mint Wilson.

STATISZTIKÁK
A KONFERENCIADÖNTŐK LEGJEI
A legtöbb passzolt yard: Peyton Manning (Denver) –New England 400
A legtöbb futott yard: Colin Kaepernick (San Francisco) –Seattle 130
A legtöbb elkapott yard: Demaryius Thomas (Denver) –New England 134
A KATEGÓRIÁK RÁJÁTSZÁSBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 774 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 249 Marshawn Lynch (Seattle)
A legtöbb elkapott yard: 327 T. Y. Hilton (Indianapolis)
A legtöbb szerelés: 35 NaVorro Bowman (San Francisco)
A legtöbb sack: 4.5 Ahmad Brooks (San Francisco)
A legtöbb interception: 2 Husain Abdullah (Kansas City), Alfonzo Dennard (New England)

NFL 2013, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2014. 01. 04.–01. 05.)
AFC
Cincinnati Bengals(3.)–San Diego Chargers(6.)10–27
Indianapolis Colts(4.)–Kansas City Chiefs(5.)45–44
NFC
Philadelphia Eagles(3.)–New Orleans Saints(6.)24–26
Green Bay Packers(4.)–San Francisco 49ers(5.)20–23
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2014. 01. 11.–01. 12.)
AFC
Denver Broncos(1.)–San Diego Chargers(6.)24–17
New England Patriots(2.)–Indianapolis Colts(4.)43–22
NFC
Seattle Seahawks(1.)–New Orleans Saints(6.)23–15
Carolina Panthers(2.)–San Francisco 49ers(5.)
10–23
KONFERENCIADÖNTŐK (2014. 01. 19.–01. 20.)
AFC
Denver Broncos(1.)–New England Patriots(2.)26–16
NFC
Seattle Seahawks(1.)–San Francisco 49ers(5.)23–17
SUPER BOWL XLVIII (2014. 02. 03.)

Denver BroncosSeattle Seahawks

2014. 02. 03., 0.30 (Tv: Sport2)
*MetLife Stadium (New Jersey)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik