A világ valaha volt legjobb vegyes úszója

Vágólapra másolva!
2011.01.13. 10:18
null
Darnyi Tamás, a „vegyeskirály” (Fotó: Action Images)
Darnyi Tamás volt az, aki – Egerszegi Krisztina mellett – úgy elkényeztetett bennünket húsz-huszonöt esztendővel ezelőtt: jött az aktuális világverseny, és mi csak kimondtuk a nevét meg hogy két arany, majd ezt ennyivel letudva máris továbbléphettünk, vajon kik nyerhetnek még. Széchy Tamás tanítványát 1985 és 1993 között egyszerűen nem lehetett felülmúlni vegyes úszásban, amihez hasonló egyeduralom két kedvenc számának történetében nem akadt több (leszámítva persze a „földönkívüli" Michael Phelpset, akivel majdnem azonos a kollekciója). Éppen két évtizede, hogy az ötször(!) is az év magyar férfisportolójának választott Darnyi a számunkra jól sikerült első perthi vb-t újabb világrekorddal zárta.

Mielőtt rátérnénk mai évfordulónk büszkeségre okot adó 1991-es témájára, kötelességünknek érezzük egy kicsit jobban megvilágítani a címbeli állítást, melyről elismerjük: picit magunk felé húz a szívünk. Napjainkban él és alkot ugyanis minden idők egyik, ha nem a legkiválóbb sportolója, az olimpiák történetének leges-legszorgosabb aranyéremgyűjtője, Michael Phelps.

Az ő termésével senki nem versenghet, ezért jár neki a titulus: a valaha volt legjobb úszó. És ha szigorúan nézzük, vegyesen is az – de ennek többféle olvasata van. A legegyértelműbb mérce az, hogy az amerikai és a mi hősünk, Darnyi Tamás egyaránt négy olimpiai diadalt számlál, míg a vb-győzelmek terén az előbbi öt négyre vezet – ám az új évezredben már kétesztendőnként kerül sor világbajnokságra, s a tengerentúli sportoló eddig öt ilyen eseményen járt, szemben „elődje” kettőjével.

Azt ugye már említettük, hogy Phelps sokkal többször nyert egyéb számokban – 10 aranya az összesen 14-ből, 23 világcsúcsa (az egyéni számokban: 13) a 39-ből (29) más műfajokból, így gyorsról, pillangóról vagy váltóból származik –, ezenkívül még Londonban is javíthatja a mérlegét: bár közlése szerint 400 vegyesen a legutóbbi vb-hez hasonlóan már nem indul majd, aligha reked meg 14 ötkarikás sikernél.

A világcsúcs-felállítások mennyiségét tekintve pedig 8–3-ra a javára a magyarral szemben, ráadásul a megörökölt rekordokból nagyobb „időadagot" faragott eddig le, és tovább is tud(ott) a listák élén maradni (sok év után 2009-ben Ryan Lochte, Cseh László nagy riválisa 200-on lejjebb szorította, 400-on viszont mindmáig senki).

Másrészt nagy szériája során vegyesen nála akadt egy „luk", egy kimaradás – 2005-ben Montrealban nem indult el 400-on, s ezt kiaknázva Cseh lépett a dobogó tetejére –, az első és a legutóbbi világbajnoki indulásakor pedig ugyancsak nem élt a lehetőséggel, míg Darnyi mindig mindenhol mindent vitt, amíg be nem fejezte!

Továbbá ő nyolcszor volt Európa-bajnok, Phelps pedig a hasonló jellegű, regionális csúcsviadalnak számító Csendes-óceáni bajnokságon eddig nem jutott tovább négy sikernél: 2002-ben és 2006-ban nyert, tavaly azonban kihagyta e távokat és csak pillangón lett első egyéni számban. (Igaz, mentségére szól, hogy Pan Pacific Championshipsre egy ideje már csak négyévente kerül sor.)  

Szóval ha úgy vesszük, a „földönkívüli" amerikait lehet a kombinált úszásnemben is nagyobbnak tartani, de ez (egyelőre) határeset, és amennyiben azt kérdezzük, ki az, aki kimondottan a vegyes úszás arca lehet, akkor az inkább Darnyi Tamás!

 Perth előtt

Húsz esztendeje fel még sem vetődött ez a kérdés, amikor a sikereink szempontjából utóbb hasznosnak bizonyuló novemberi akklimatizációs edzőtábor után nem sokkal úszóválogatottunk ismét visszatért a déli féltekére, hogy véghezvigye hódítását a féléves csúszással megrendezett világbajnokságon (az ausztrál nyár és tél fordított rendje miatt kerül át az esemény a számára eredetileg „kijelölt" 1990 nyaráról a következő esztendő elejére).

Széchy Tamás mesteredző az indulás előtt egyértelműen elmondta, csalódott lenne első helyezések nélkül, és Egerszegi Krisztina, illetve a mellúszás két ásza (a Szöulban egyetlen századdal második helyre szoruló Güttler Károly, illetve a feltörekvő Rózsa Norbert) mellett természetesen legeredményesebb tanítványára gondolt.

Az 1967-ben Budapesten született, uszodai körökben „Puci" becenévre hallgató Darnyi már az 1981-es Ifjúsági Barátságversenyen (IBV) megkezdte az aranygyűjtést két fő számában, majd miután serdülő létére is első lett az 1982-es ifi Eb-n, idehaza pedig nem maradt ellenfele, az 1985-ös felnőtt Eb-től fogva nemzetközi szinten is egyeduralkodóvá vált. A perthi vb-ig három Európa-bajnokságon (Szófia, Strasbourg, Bonn), egy vb-n (Madrid) és egy olimpián (Szöul) nemcsak legyőzője, hanem még valóban komoly vetélytársa sem akadt igazi távjain.

Nem véletlenül nyilatkozta róla 1989-ben Széchy, hogy még hosszú évekig világelső lehet, mert legnagyobb ellenfelei, az amerikaiak olimpiai ezüstérmese, David Wharton és a keletnémet Eb-második Patrick Kühl roppant szorgalmas versenyzők ugyan, de Darnyihoz képest tehetségtelen iparosok, akik ha kétszer annyit tréningeznének, akkor sem tudnák megelőzni Tamást.

Egy idénnyel később változott a kép. Feltűnt a 18 éves Eric Namesnik, akiről a mester a vb előtt nem sokkal megjegyezte: sokkal nagyobb talentum, mint az addigi riválisok. A többiekről adott jellemzések fényében ez a vélemény nála felért egy dicshimnusszal!

A tengerentúli sportoló hazája 1990-es bajnokságán kétszer is megközelítette Darnyi 400 méteren tartott csúcsát – pedig Ericet akkor meg sem szorították, és a szakemberek szerint maradt tartalék a fiatal úszóban. Ezt a véleményt erősítette meg Jon Urbanchek is: a magyar származású edző augusztusban kifejtette, hogy tanítványa mellen képes még javítani az eredményén. Azt mondta: (szerinte) Namesnik Perthben elveszi a mi fiunk rekordját, valamint első lesz 200-on is (ahol pedig 1989-től Wharton állt a lista élén)...

Szavait nem ártott komolyan venni, mert az ismert tréner a montreali olimpián egyszer már borsot tört Hargitay András, Verrasztó Zoltán és Széchy Tamás orra alá. Versenyzője, Rod Strachan ugyanis világcsúccsal megnyerte a 400 vegyest, azt a számot, amelyen klasszisaink révén magyar győzelmet vártunk.

Azért persze elég nagy esélye volt, hogy Darnyi ezúttal megfizet az 1976-os pofonért, a decemberi országos bajnokságon tudniillik sorozatban srófolta tovább az egyéni rekordját gyorson és mellen, s edzője szerint jobb volt, mint valaha. Mellette szólt az is, hogy taktikailag sokkal érettebbnek számított vetélytársánál, ami vegyesen döntő tényező (lehet).

 Az ifjú kihívó ellen

Ilyen előzmények után került sor 1991. január 8-án a 400 vegyesre. Pontosabban egy valami még megelőzte: az olaszok feljelentést tettek a nemzetközi szövetségnél úszónk nevezése ellen, és a hírek szerint az amerikaiak is erősködtek, hogy tegyék őt a legrosszabb előfutam legrosszabb pályájára.

Nem véletlen, hogy épp e két ország képviselői próbálkoztak be: a címvédő fő kihívójának ugyanis Whartonon és a világranglista-vezető Namesniken kívül az ötkarikás bronzérmes Stefano Battistelli ígérkezett. Ezért megkísérelték egy felfújt üggyel kizökkenteni az első számú favoritot.

A FINA technikai bizottsága szerencsére számunkra kedvezően döntött, Darnyit – az eredeti nevezése mellett – meghagyta a legjobb pályán, nyilván mert ha nagyon akar, a fél mezőny adminisztrációjánál hasonló problémákkal szembesült volna. Így viszont minden akadály elhárult a páratlan sikersorozat folytatása elől. Egyszer ugyan mindenki elfárad, motiválatlanná válhat vagy csak rossz napot fog ki, de a legtöbb szakember úgy sejtette, ez majd csak Barcelona után jöhet el ebben az esetben. Maga a ritkán nyilatkozó érintett, szokásához híven, most sem jósolt semmit.

Tamás az előfutamban istenigazából csak mellen hajtott. Nem ért el sokkal rosszabb időt nagy riválisa sem, de Urbanchek a látottak alapján már nem adott esélyt Namesniknek az aranyra: „Darnyit ma nem lehet megverni. Fantasztikus formában van, olyan könnyedén tempózott 4:16-ot, hogy a fináléban biztosan csúcsot javít. Ericet erre nem tartom képesnek, mert az elmúlt hónapban vizsgázott, és emiatt több edzést is kihagyott."

A döntőben egymás melletti pályára kerültek. A futam úgy indult, ahogy az a két világhírű tréner tanítványainak párviadalához illett. Pillangón az első ötven után Darnyi, a második után Namesnik vezetett. Háton klasszisunk fél testhosszal elhúzott, de aggasztó volt, hogy máskor kétszáz után már jelentősebb előnnyel szokott az élen állni.

Jött a mellúszás, amelyben az amerikai mintha ledolgozott volna egy keveset a hátrányából, ám Darnyi sem lustálkodott, részideje már közel két másodperccel volt jobb a világcsúcsénál. Ki bírja jobban a hajrát? Kinek marad ereje ebben az öldöklő csatában az utolsó százra? A jobb oldali lelátón az ötven méter minden darabjára jutottak magyarok. Elöl az újságírók ültek, középen a férfi vízilabdázók, a végén pedig a többi úszó. Valamennyien torkuk szakadtából biztatták Tamást, aki félelmetes iramot diktált.

Ez már Namesniknek is sok volt. Megpróbált mindent, de a gyors első ötven méterén látszott, hogy nem tudja befogni Darnyit. Utóbbi pedig, ahogy azt a világversenyeken mindig láthattuk tőle, az utolsó hosszon két-három méteres előnyel vágtatott a cél felé. Egyetlen ellenfele maradt, az óra. Illetve már az sem... Csupán az volt a kérdés, mennyivel javítja meg a szöuli idejét. Végül 2.39 századmásodperccel  ért el jobbat (4:12.36). Ez akkora rekord lett, hogy Darnyi – szokása ellenére – a célba érkezés után elégedetten elmosolyodott...

A sajtótájékoztatóra az érmeseknek járó kalappal érkeztek a dobogósok (a mellúszó olimpiai bajnok Szabó Joe élete legjobb idejével Battistelli mögött negyedik lett.) Az újságírók először a győztest faggatták, aki a humoránál volt.

– Milyennek érezte belülről a versenyt?
– Egyre fárasztóbbnak...

– Mennyit edzett erre a világbajnokságra?
– Tizenhét évet...

– De mégis, naponta mennyit? – erősködött egy amerikai tollforgató.
– Úgy tizennyolc-húsz kilométert.

– Nem tartott Namesniktől?
– Tudtam, hogy ő a legnagyobb vetélytársam, de végig szemmel tartottam a döntő alatt. Az volt a taktikám, hogy az utolsó százon hajrázom le, addig nem megyek el tőle.

– Mennyi pénzt kap otthon a győzelemért, és mire költi majd?
– Háromszázezer forintot, vagyis ötezer dollárt. Még nem tudom, mit veszek belőle.

– Miért ilyen jók a magyar úszók? – faggatózott ismét az amerikai zsurnaliszta

– Jöjjön le az edzéseinkre és meglátja... – adta a frappáns választ Darnyi.

 A nagy öreg ellen

Négy nappal később, január 12-én rendezték a 200 pillangót. Bár a versenyző gondolkodott, hogy rajthoz álljon-e rajta, mint 1989-ben Bonnban, végül vállalta a részvételt, noha messze nem voltak olyan esélyei, mint vegyesen. Persze minden viszonylagos, hiszen hány úszó boldogan elfogadta volna Darnyi „gyengébbnek" minősített pillangótudását, amellyel másfél évvel korábban Eb-t nyert ebben a számban...

Igaz, akkor nem állt rajthoz a rekorder Michael Gross, alias Albatrosz. A vb-re viszont nevezett a (nyugat)német sztár, és lépten-nyomon hangoztatta, hogy ez az utolsó versenye, ezért aranyéremmel szeretne búcsúzni kedvenc távjától.

A többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok veterán nem szégyellte bevallani a finálé előtt, hogy tart Tamástól. Figyelte az előfutamokban, és látta, hogy a magyar játszi könnyedséggel, holtversenyben a negyedik legjobb idővel került be a döntőbe. Pedig csupán az egyik ötven métert fogta meg igazán, a többiben tartalékolta az erejét délutánra.

Akkor aztán a nemcsak nevét, hanem termetét illetően is jókora Gross hamar ellépett a mezőnytől. Az Albatrosz szárnyalt, úszása esztétikai élményt jelentett. Hatalmas lábtempóit a delfinek is megirigyelhették volna. A táv felénél már egy testhossz volt az előnye, az eredménye pedig jobb, mint a világcsúcs részideje.

A forduló után azonban a világranglista-vezető Melvin Stewart erősített, és 150 méternél megközelítette a fáradó német óriást. S miközben végül az amerikai utolérte és káprázatos új rekorddal le is győzte Grosst, addig Darnyi lerázta magáról a francia Franck Espositót, valamint a szintén egyesült államokbeli Bart Pippengert, és remek országos csúccsal bronzérmesként csapott a célba! Csak úgy, kiegészítő jelleggel...

Csak az óra ellen

Pihenés helyett pedig ott várt rá a január 13-i befejező nap, s a 200 vegyes. Az időközben világrekorderré váló Wharton már bő két évvel korábban, Szöulba is úgy utazott, hogy egyetlen helyezést tartott elfogadhatónak: az elsőt. Perthbe szintén nagy reményekkel érkezett.

Az a terve, hogy magyarral viaskodjon a győzelemért, megvalósult – csakhogy nem az A-döntőben, hanem a B-ben. Ugyanis – csakúgy, mint Koreában – mindössze a 9. időt érte el a selejtezőben... Így Darnyi helyett a már akkor az utódjának tartott Czene Attilával küzdött, és őt is csak nagy nehézségek árán hagyta le (mindössze 16 éves riválisa pedig 10. lett). 

Magyar–amerikai párharcot vártak a szakemberek az A-fináléban is. Darnyi Tamás azonban nem bízta a hajrára az összecsapást, végig kegyetlen tempót diktált. Már pillangón vezetett, háton tovább növelte az előnyét, míg mellen tartotta a különbséget. Közben a hangosbemondó mindhárom ötven urán közölte, hogy a részidő sokkal jobb, mint a világcsúcs.

A nézők is érezték ezt, s tombolva biztatták Tamást, aki gyorson is őrült iramban száguldott. Úgy siklott a vízen, hogy ha a halak látták volna, talán a receptért könyörögnek neki. Namesnik az utolsó hosszon nem kevesebb mint két testhosszt kapott a Széchy-tanítványtól, aki 1:59.36-tal, a kétperces álomhatáron belül csapott be a célba – miközben ellenfele messze a régi csúcson kívül úszott.

Nem véletlen, hogy az itthon 1985-től 1992-ig mind a nyolcszor az év úszójának, közben pedig ötször is az esztendő magyar férfisportolójának megszavazott Darnyit 1991 végén majd egész Európa legkiválóbb sportolójának is megválasztották!

Úszócsapatunk pedig „lepipálta" még a szöuli négy aranyérmet is, holott a '88-as örömnapok idején sokan felülmúlhatatlannak vélték azt a medáliamennyiséget. Ezúttal a duplázó Egerszegi Krisztina, illetve a nemzetközi élmezőnybe mellen berobbanó Rózsa Norbert eredményével együtt összesen öt győzelmet szereztek legjobbjaink – amihez négy világ- (ebből egy beállítás) és két Európa-rekord, valamint két második és egy harmadik hely is társult –, és Széchy Tamás szerint ez még nem is volt a csúcs: úgy látta, Barcelonában ennél is sikeresebben szerepelhetnek majd versenyzőink!

 Perth után

És igaza is lett! Hiszen megdönthetetlen topteljesítmény gyanánt, két korszakos klasszisunk révén (Egerszegi három, Darnyi két aranyat szállított), no meg a többi remek úszó dobogós helyezései jóvoltából 5–3–1-es éremterméssel zárta Magyarország az 1992-es játékok úszóversenyeit, azaz egy ezüsttel még a perthi összesítést is túlszárnyaltuk!

Egyedül abban tévedett Széchy, hogy „ha Darnyi az olimpia után is folytatja, akkor a következő világbajnokságon már ő és a roppant tempóban fejlődő fiatal Czene között dőlhet el az elsőség sorsa vegyesen" – az amerikaiak háttérbe szorításával. Jött ugyanis a finn Jani Sievinen, aki az 1993-as sheffieldi Eb-n már ráijesztett az előtte (az újabb ötkarikás dupla után) hónapokat kihagyó egyeduralkodóra, mire Tamás a 200-tól ekkor visszalépett, majd 1994-ben vissza is vonult.

A vb-n pedig már a finn volt a Jani, illetve a hosszabbik távon egy új tengerentúli ász, a következő két olimpián győztes Tom Dolan – ők az olasz fővárosban mindketten megjavították a magyar csillag világrekordjait, és ezek az idők egészen a XXI. század elejéig fenn is álltak.

Diadalmenetük azonban a különböző viadalokon nem volt olyan elsöprő, stabil és hosszan tartó, mint amilyen korábban nyolc esztendőn át Darnyié (példának okáért Czene végül mégis igazolta mestere bizakodását, és 1996-ban Atlantában „aranyosan" megtréfálta Sievinent).

Az új évezredben pedig új, szinte nem is e világi léptékű úszófenomén jelentkezett: a csúcsok és első helyek terén irgalmatlan tarolást rendező Phelps – az egyetlen, akit a legösszetettebb úszásnem kapcsán egy lapon lehet említeni a negyedszázaddal ezelőtt trónra lépő „vegyeskirállyal", Darnyi Tamással.

AZ EGYIK DARNYI-PARÁDÉ: 1988, SZÖUL, 400 VEGYES
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik