Söpör a Barca, vagy egy neymaros, zidane-os Real ül a trónra?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.08.16. 18:25
null
Zinédine Zidane és Neymar: hamarosan egy célért? (Fotó: AFP)
Hamarosan útjára indul a labda és vidáman pattog: elkezdődnek a küzdelmek a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a La Ligában. Vajon ledönti valaki a trónról az FC Barcelonát? Ki lesz a meglepetéscsapat és ki a kieső? Megnéztük.

A bajnoki címvédő FC BARCELONA mostanában a La Liga koronázott fejedelme, az elmúlt idényben egy kínos és egy fájó kudarc érte csak: elbukta a hazai kupa döntőjét a Valencia ellen, és nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ismerjük el őszintén: az ő szintjükön a BL-arany a cél, most is ennek érdekében tevékenykedett az átigazolási piacon Ernesto Valverde és főnöksége: érkezett egy, a helyzetébe bele is nyugodó cserekapus a világklasszis Marc-André ter Stegen mögé a remek (most éppen két hónapra kidőlő) Neto személyében, a középpályára az új Xavi, Frenkie de Jong, a csatársorba – ráadásul az Atlético Madridra is csapást mérve – az új Neymar, Antoine Griezmann, lesz végre igazi riválisa Jordi Albának a dominikai születésű Junior Firpo személyében, a védelem másik szélére pedig felhozták az utánpótlásból Moussa Waguét. Érdekes Marc Cucurella esete: a saját nevelésű bal oldali mindenest négymillióért visszavették az Eibartól, de mivel nem sikerült beleszámolni őt Firpo árába a Betisnek, kölcsönadták a Getafének – hatmilliós vételi opcióval.

És micsoda összegeket bukott a klub máris Philippe Coutinho és Ousmane Dembélé megvételén, de legalább a Malcom, Jasper Cillessen, André Gomes, Denis Suárez sort sikerült jó áron eladni – Paco Alcácerrel ellenben inkább a Dortmund járt jól. És hol van még a vége a nyárnak?

A spanyol lapok most éppen arról cikkeznek, hogy Josep Maria Bartomeu elnök behúzta a féket a Neymar-ügyön,talán azért is adták kölcsön Coutinhót a Bayern Münchennek, mert a PSG nem repesett a Coutinho plusz 80 millió eurós ajánlatért – de jó hír annak, aki szeretné ismét látni Neymart a Barcában, hogy naponta más és már játékos nyilatkozik pozitívan a visszatérésről, illetve maga Messi is szeretné ezt. Neymar mindenképpen transzferbombát robbant ezen a nyáron, bár a játékosként mindig kedves, barátságos, edzőkedvenc Hriszto Szoicskov szerint Neymar minden öltözőben egy időzített bomba…

Valverde nem tudott újat mondani ez ügyben, és nem tudja azt sem, marad-e velük Ivan Rakitic, ám mérgelődött egy sort, hogy az átigazolási időszak vége nem esik egybe a bajnoki rajttal – ez jó hír lehet ez az Internek, amely vinné Rakiticet és Arturo Vidalt, a Bayernnek, amely Dembélén is rajta tartja a szemét, a Carles Alená körül kapiskáló Laziónak vagy a Fiorentinának, amely Rafinhával egyezkedik. Mint kiderült, Coutinhót elengedte volna a klub a Tottenhamhez 44 millió euróért kölcsönbe, és a havi 1.1 milliónyi bért a kérő állta volna. A szerződést már el is faxolták, azonban azt nem írta alá a londoniak elnöke, Daniel Levy.

A legkézenfekvőbb átigazolási pletykával egyébként a Transfermarkt áll elő, de aztán kiderült, hogy csak véletlenül hozták szóba a Vitória Setúbal 21 éves középpályását a Barcával. Érthető a hiba: a mozambiki játékos neve ugyanis Neymar…



Ez lesz minden idők legjobb ATLÉTICO MADRIDJA! Mint mindig… – írja a Marca. Egyetlen icipici apró tényezőn múlt, hogy mindez ne gúnyolódás legyen: Griezmannon. Természetesen nagy érvágás Lucas Hernández távozása, a klubtörténelem egy-egy darabkája a három veterán, Filipe Luís, Diego Godín és Juanfran, Rodri futómennyiségét nehéz lesz pótolni – de mindez eltörpül a francia távozása mellett, lásd Griezmann Madridban 257 mérkőzésen termelt 133 gólját és 50 gólpasszát.

A feladat adva van, a pótlási hadművelet az új portugál csodagyerekre, Joao Félixre vár, akiért a Griezmannért kapott százmilliót még jócskán ki kellett pótolni (pontosabban most negyvenmillió ment előlegre, aláírási pénzre és Jorge Mendes ügynöki díjára, a többi a játékos és a klub sikereitől is függő részletekben törlesztendő), Hernández utóda a spanyol Mario Hermoso vagy a brazil Felipe Monteiro, Juanfrané az angol Kieran Trippier, Rodrié Marcos Llorente, Filipe Luísé honfitársa, a szintén brazil Renan Lodi, és bár a nemzetközi sajtó is szeret átsiklani fölötte a méregdrága transzferek mellett, de jött egy karmester is, Közép-Amerika Andrea Pirlója, Héctor Herrera személyében. Mivel még mindig többet keresett, mint költött a nyáron az AM, Diego Simeone kivetette a hálóját a Valencia támadó mindenesére, a spanyol játékosok zöme által a válogatottakból személyesen is jól ismert Rodrigo Morenóra (ő az előző idényt 25 kanadai ponttal zárta, Griezmann 31-gyel, és a korábban a Real Madridban is megforduló, most hatvanmillióért váltó Rodrigo már el is búcsúzott a társaitól), a védelmet a sokoldalú német szakemberrel, Matthias Ginterrel cementezheti tovább, James Rodríguez ügye megállt, és aligha indul már újra, ellenben befuthat még Nápolyból az új Diego Simeone, azaz Allan. Rodrigo érkeztével már viheti is a Milan Ángel Correát, Nikola Kalinicet is sikerült talán rásózni a milánóiakra, esetleg a Romára, miközben a nagy sérült az Atléticónál a legalább egy hónapra kidőlt Diego Costa.

„Nem vagyunk többé a kisemberek klubja, rendkívüli az új stadionunk, a következő évben pedig megnyílik az új edzőközpontunk, olyan szintű lesz, amilyet ez a klub megérdemel. Jó vezetéssel, stadionnal és egyéb létesítményekkel tudtunk olyan játékosokat vásárolni, mint Thomas Lemar vagy Joao Félix” – dicsekedett Simeone, míg José Mourinho hozzátette, ilyen háttérrel az Atlético nemcsak a bajnoki címre, hanem a BL-elsőségre is joggal pályázik. Ezzel nem értett egyet a kis-nagy Diego, szerinte az alapemberek távozását nehéz lesz kiheverni, no de jövőre… Graham Hunter szerint a klub megtalálta az új Messiását, innentől kezdve minden játékosnak ennyi lesz csak a feladata: passzold a labdát Joao Félixnek! Ez biztos bukást jelent természetesen, ami azonban egészen biztos, az az, hogy Simeonééknek már nem csak egy riválisuk lesz az aranyfutamban.

És mondjuk egy Jan Oblak – Trippier, Hermoso, Giménez, Renan Lodi – Allan/H. Herrera, Koke – Rodrigo Moreno/Saúl Níguez, Joao Félix, Lemar – Diego Costa/Morata csapat tényleg komolyan veendő a BL-ben is!



A REAL MADRID előző idénye maga lett a kis madridi tragédia, amelyet már a nagy rendező, Zidane sem tudott vígjátékká átdirigálni. Természetesen ez nyári gigavásárlásokat indukált: még tavalyi ügy idei lecsorgása a szélsőzseni Rodrygo, majd megjött az új Zidane, Eden Hazard, a védelem új feje, Éder Militao és bal oldali társa, Ferland Mendy, legelöl Karim Benzema végre kapott egy erős riválist a szerb Luka Jovics személyében, és visszatért kölcsönből James Rodríguez, aki egyre inkább úgy néz ki, marad, akárcsak az óriási bére ellenére sokszor minimális teljesítménnyel és vérlázító hozzáállással sokkoló, majd a kínai kalandról végül lemaradó Gareth Bale. Legalábbis egyelőre...

Ugyanis csak nem hagyja nyugodni Florentino Pérezt Neymar: a brazilt anno ugyebár már majdnem megszerezte, de a Barca rábeszélte Neymar apját néhány zsák pénzzel, hogy inkább hozzájuk írjon alá, és most újabb harcot indít Pérez a kegyeiért. És ugyanúgy tesz, ahogyan mi, átlagemberek nagyobb beruházáskor: a bankjához fordult kölcsönért…

Ugyanis kétszázmilliós mínuszt máris összehozott a nyárra a Real, ebbe nem fér már bele csak úgy a brazil, még Bale és James eladása mellett sem. Ami a Real mellett szól, hogy az általában jól értesült L'Équipe szerint a PSG bárkinek eladná Neymart, a Realnak is, viszont elsősorban nem játékosokat kér, hanem a jó öreg „Johnny Casht”, mert azzal indulna harcba Gianluigi Donnarummáért és Paulo Dybaláért. A Marca szerint ha már érkezne valaki sok pénz mellett Párizsba, az szerintük inkább Vinícius Jr. legyen, ne Coutinho, esetleg Bale vagy Luka Modric.

Rivaldo szerint nem lenne árulás ez a lépés Neymartól, míg a két nagy klubot egyaránt megjáró Gheorghe Hagi szerint Hazard-ral és Neymarral ismét BL-győztes lesz a Real, ehhez kétség sem fér. De mi lesz Paul Pogbával? A spanyol sajtó szerint ha 200 milliót nem is, 160-at adna érte Pérez, Mino Raiola sürgősen Manchesterbe repült, hogy meggyőzze védencét és az angol vezetést a váltásról. Ha már megvan a kölcsön, el kell költeni valakire, és Pogba egyik testvére, Mathias Pogba szerint egyáltalán nem biztos, hogy a világbajnok megéli Manchesterben a szeptembert…

Nem ismeretlen egyébként a kölcsönös módszer Madridban sem, Pérez 2009-ben így fedezte Kaká és Cristiano Ronaldo megszerzését is, míg most állítólag Neymar ügynöke, Pini Zahavi győzte meg az elnököt, hogy megéri e befektetés.

A Transfermarkt szerinti legerősebb 11
A Transfermarkt szerinti legerősebb 11


Távozhat Mariano Díaz (Marseille? Valencia? Espanyol?), így meglesz Neymar vagy Pogba fél aláírási pénze, és akárcsak Barcelonában, itt is felmerült Dani Olmo neve – a Real már vett egy fiatal karmestert a nyáron, a húszéves Alberto Soro 2.5 millió euróért jött a Real Zaragozától, de csupán aláírásra és néhány fotóra, mert egy évig még ott kölcsönjátékoskodik. A japán csodagyereket, Kubo Takefuszát kölcsönadták volna a Real Valladolidnak, azonban nem kért ebből a fiatal.

A Realnál Marco Asensio súlyosan, Rodrygo és Mendy könnyebben sérült, a leghihetetlenebb hír Jovics kölcsönadása, a nagy leállt átigazolás pedig az amszterdami Donny van de Beek.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

A kihívók közül a VALENCIA minden bizonnyal André Silva megszerzésével tromfol Rodrigo Moreno elvesztésére, de lett új kapus (Cillessen), új középcsatár (Maxi Gómez) és új középső védő (Eliaquim Mangala ráadásul ingyen érkezett a Manchester Citytől), érkezett pár tehetséges spanyol is, pármillió euróért fejenként, ám olyan jól mennek a dolgok mostanában Valenciában, hogy az elnök, Peter Lim vésztanácskozásra hívta magához Marcelino mestert és Mateu Alemany általános menedzsert. Végül mindenki maradt a posztján: Marcelino és kisfőnöke ugyanis a legjobb barátok. A célpontok, a torinói Juan Cuadrado, a lipcsei Timo Werner és a barcelonai Rafinha közül még bárki befuthat a nyáron, a klub egykori ásza, Gaizka Mendieta szerint a „denevérek” a La Liga titkos esélyesei idén. Szerencséjükre a szokásos idénybeli krízisen máris átestek, de hogy feljebb jutnának, mint a legutóbbi negyedik hely, afelől erősek a kétségeink.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)



Nem gumilabdával gurigázott ezen a nyáron sem a SEVILLA, s ugyan Wissam Ben Yedder és Pablo Sarabia távozása nagy vérveszteség, jött egy komplett csapat (Sergio Rico – Jules Koundé, Diego Carlos, Sergio Reguilón – Rony Lopes, Joan Jordán, Fernando/Nemanja Gudelj, Óliver Torres – Munasz Dabbur, Luuk de Jong, Lucas Ocampos), illetve felkerült a tartalékok közül az őstehetség szélső, Bryan Gil. No és maradt a régi magból az új mester, Julen Lopetegui nagy örömére a kapus, Tomas Vaclík, valamint Éver Banega, Franco Vázquez, Munir El Haddadi, Sergi Gómez, Simon Kjaer... A hatodik helyről csakis feljebb vezethet az út, de jó lenne már egy olyan nyár a csapatnak, amikor nem alakul át szinte teljesen, bár az egyelőre a tartalékokkal edző Fernando Llorentét még jó lenne megcsípni.

Csapat / keret létszáma / keret átlagéletkora / légiósok / keret összértéke / a kerettagok átlagos értéke (Forrás: Transfermarkt)
Csapat / keret létszáma / keret átlagéletkora / légiósok / keret összértéke / a kerettagok átlagos értéke (Forrás: Transfermarkt)


A legutóbbi idény meglepetéscsapata az ötödik helyre befutó Getafe volt, és azóta erősödött az Enric Gallego, Fajszal Fadzsr, Xabi Etxeita, Allan Nyom, Cucurella ötössel, miközben az Athletic Bilbao szokása szerint ragaszkodott a gyökereihez, és csakis baszk játékosokból gazdálkodik: felkerült a B-csapatból öt saját nevelésű fiatal, közülük a legtehetségesebb az U19-es válogatott bekk, Peru Nolaskoain, de a legjobban annak örülnek, hogy sztár nem távozott tőlük.

A Portu, Alexander Isak, Martin Ödegaard friss támadóhármassal a fedélzeten sem kerül feljebb a középmezőnyből a Real Sociedad, az Espanyol három alapemberét is (Borja Iglesias, Hermoso, a húszmilliót értő Aarón Martín) is elveszítette, de talán megcsípi még Simone Zazát, csak keresi régi szép önmagát a Villarreal, viszont nagyon megerősödött a védelme a Rubén Pena, Raúl Albiol, Alberto Moreno, André Zambo Anguissa négyessel.

A többiek? Többé-kevésbé a kiesés ellen harcolnak majd, bevallva-bevallatlanul, a Real Valladolid, Celta Vigo páros a tavasszal is éppen csak megúszta a búcsút, míg az Alavés, Eibar, Leganés, Levante sor esélytelen az Európa-ligára. Az újoncok közül az Osasuna elköltött 15 millió eurót, és nagyon jó nevű, tapasztalt profikkal (Rubén García, Chimy Ávila, Robert Ibánez, Facundo Roncaglia, Adrián López, Raúl Navas) erősített, a Granada feleennyit költött, például a 34 éves Roberto Soldadóra, az RCD Mallorca pedig a frissen igazolt csatárban, Ante Budimirban bízik.

Nem rossz, nem rossz...
Nem rossz, nem rossz...

A MEGLEPETÉSCSAPAT? Nem kérdés, a Betis, annak ellenére is, hogy csak elengedte a Tottenhamhez a frissiben megszerzett Giovani Lo Celsót és Angliában folytatja a középpályás Víctor Camarasa is. De legalább abból a pénzből megvette az Espanyol gólgépét, Borja Iglesiast, Nabil Fekir, Juanmi, Emerson, Dani Martín és Alfonso Pedraza mellé.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
PÉNTEK
21.00:
Athletic Bilbao–Barcelona (Tv: Spíler2)
SZOMBAT
17.00: Celta Vigo–Real Madrid (Tv:Spíler2)
19.00: Valencia–Real Sociedad (Tv:Spíler2)
21.00: Leganés–Osasuna
21.00: VIllarreal–Granada (Tv:Spíler2)
VASÁRNAP
17.00: Deportivo Alavés–Levante (Tv:Spíler2)
19.00: Espanyol–Sevilla (Tv:Spíler2)
21.00: Atlético Madrid–Getafe (Tv:Spíler2)
HÉTFŐ
20.00: Mallorca–Eibar
22.00: Real Betis–Real Valladolid

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ALAVÉS
Érkezett:Lucas Pérez (West Ham, 2 300 000 euró), Pere Pons (Girona, 2 000 000), Luis Rioja (Almería, 2 000 000), Ramón Miérez (Atlético Tigre, 1 150 000), Saúl García (Deportivo La Coruna, ingyen), Jeando Fuchs (Sochaux, 1 500 000), Olivier Verdon (Sochaux),Joselu (Newcastle United, 2 240 000), Tachi (Atlético Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Aleix Vidal (Sevilla)
Kölcsönből vissza:Rafa Navarro (Sochaux), Ermedin Demirovic (Almería), Adrián Diéguez (Huesca), Rafa Páez (Sochaux), Antonio Cristian (Fuenlabrada), Daniel Torrea (Albacete), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando (Extremadura)
Távozott:Carlos Vigaray (Real Zaragoza, i.),Antonio Cristian (Fuenlabrada, i.), Guillermo Maripán (Monaco, 18 000 000)
Kölcsönbe: Rafa Páez (NK Istra), Adrián Diéguez (Alcorcón), Ramón Miérez (Tenerife), Patrick Twumasi (Gazisehir)
Kölcsönből vissza:Borja Bastón (Swansea), Inui Takasi (Betis), Jony (Málaga), Darko Brasanac (Betis), Diego Rolán (Deportivo La Coruna), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Álex Blanco (Valencia B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Peru Nolaskoain (Bilbao B), Asier Villalibre (Bilbao B), Gaizka Larrazabal (Bilbao B), Inigo Vicente (Bilbao B)
Kölcsönből vissza:Andoni López (Almería), Xabier Etxeita (Huesca), Cristian Ganea (Numancia), Mikel Vesga (Leganés), Sabin Merino (Leganés)
Távozott:Alex Remiro (Real Sociedad, ingyen), Markel Susaeta (szerződése lejárt), Xabier Etxeita (Getafe, i.), Mikel Rico (Huesca, i.), Ander Iturraspe (Espanyol, i.), Sabin Merino (Leganés, i.)
Kölcsönbe: Peru Nolaskoain (Deportivo La Coruna), Andoni López (Elche), Inigo Vicente (Mirandés)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Joao Félix (Benfica, 126 000 000), Marcos Llorente (Real Madrid, 30 000 000), Felipe Monteiro (Porto, 20 000 000), Héctor Herrera (Porto, i.), Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 000 000), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Atlético Madrid B),Ivan Szaponjics (Benfica B, 500 000),Mario Hermoso (Espanyol, 25 000 000), Kieran Trippier (Tottenham, 22 000 000)
Kölcsönből vissza:Gelson Martins (Monaco), André Moreira (Feirense), Luciano Vietto (Fulham), Axel Werner (Málaga), Sime Vrsaljko (Inter)
Távozott:Lucas Hernández (Bayern München, 80 000 000), Rodri (Manchester City, 70 000 000), Gelson Martins (Monaco, 30 000 000), Luciano Vietto (Sporting CP, 7 500 000), Bernard Mensah (Kayserispor, kölcsön után végleg, 3 600 000), Diego Godín (Inter, i.), Juanfran (Sao Paulo, i.), Filipe Luís (Flamengo, i.), Antoine Griezmann (Barcelona, 120 000 000),André Moreira (Belenenses, i.)
Kölcsönbe:Nicolás Ibánez (San Luis), Axel Werner (San Luis),Nehuén Pérez (Famalicao), Héctor Hernández (Fuenlabrada)

FC BARCELONA
Érkezett:Frenkie de Jong (Ajax, 75 000 000), Neto (Valencia, 26 000 000), Emerson (Atlético Mineiro, 12 000 000), Moussa Wagué (Barcelona B), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 120 000 000),Marc Cucurella (Eibar, 4 000 000), Júnior Firpo (Betis, 18 000 000)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Eibar), Adrián Ortolá (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), Sergi Palencia (Bordeaux), Denis Suárez (Arsenal)
Távozott:Jasper Cillessen (Valencia, 35 000 000), André Gomes (Everton, kv., 25 000 000), Paco Alcácer (Dortmund, kv., 21 000 000), Denis Suárez (Celta Vigo, 12 900 000), Marc Cardona (Osasuna, 2 500 000), Marc Cucurella (Eibar, 2 000 000), Sergi Palencia (St.-Étienne, 2 000 000), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe, i.), Douglas (Besiktas, i.), Adrián Ortolá (Tenerife, i.), Malcom (Zenit, 40 000 000), Emerson (Betis, 6 000 000)
Kölcsönbe: Marc Cucurella (Getafe), Philippe Coutinho (Bayern München, 8 500 000)
Kölcsönből vissza:Jeison Murillo (Valencia), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo)

BETIS
Érkezett:Giovani Lo Celso (PSG, kv., 22 000 000), Juanmi (Real Sociedad, 8 000 000), Aitor Ruibal (Betis B),Dani Martín (Gijón, 5 000 000), Nabil Fekir (Lyon, 19 750 000), Borja Iglesias (Espanyol, 28 000 000), Emerson (Barcelona, 6 000 000), Álex Moreno (Rayo Vallecano, 7 000 000)
Kölcsönbe: Alfonso Pedraza (Villarreal)
Kölcsönből vissza:Víctor Camarasa (Cardiff City), Juanjo Narváez (Almería), Alex Alegría (Gijón), Darko Brasanac (Alavés), Rijad Budebuz (Celta Vigo), Alin Tosca (PAOK Szaloniki), Inui Takasi (Alavés)
Távozott:Sergio León (Levante, 4 000 000), Alex Alegría (Mallorca, i.), Alin Tosca (Gazisehir, i.),Pau López (Roma, 23 500 000), Inui Takasi (Eibar, 2 000 000), Darko Brasanac (Osasuna, 1 000 000), Rijad Budebuz (St.-Étienne, 3 500 000), Júnior Firpo (Barcelona, 18 000 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Leganés), Giovani Lo Celso (Tottenham, 16 000 000), Víctor Camarasa (Crystal Palace, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Jesé (PSG), Emerson (Atlético Mineiro)

CELTA VIGO
Érkezett:Denis Suárez (Barcelona, 12 900 000),Joseph Aidoo (Genk, 8 000 000),Santi Mina (Valencia, i.), Iván Villar (Celta B)
Kölcsönbe: Jorge Sáenz (Valencia), Pape Cheikh Diop (Olympique Lyon, 500 000)
Kölcsönből vissza:Robert Mazan (Venezia), Facundo Roncaglia (Valencia), Claudio Beauvue (Caen), Dennis Eckert (Excelsior), Gabriel Fernández (Penarol)
Távozott:Gustavo Cabral (Pachuca, i.), Nemanja Radoja (Levante, i.), Dennis Eckert (szerződését felbontották),Mathias Jensen (Brentford, 3 800 000), Andrew Hjulsager (Oostende, 500 000),Maxi Gómez (Valencia, 14 500 000), Facundo Roncaglia (Osasuna, 250 000)
Kölcsönbe: Robert Mazan (Tenerife), Emre Mor (Galatasaray, 600 000)
Kölcsönből vissza:Szofian Bufal (Southampton), Rijad Budebuz (Betis), Wesley Hoedt (Southampton)

EIBAR
Érkezett:Pedro Bigas (Las Palmas, kv., 3 000 000), Marc Cucurella (Barcelona, 2 000 000), Esteban Burgos (Alcorcón, i.), Roberto Correa (Cádiz, i.), Álvaro Tejero (Real Madrid B, i.), Roberto Olabe (Atlético Madrid B, 2 800 000),Edu Expósito (Deportivo La Coruna, 4 000 000),Quique (Deportivo La Coruna, 3 300 000), Inui Takasi (Betis, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Unai Elgezabal (Alcorcón), Nano (Tenerife), José Antonio Martínez (Granada), Yoel Rodríguez (Real Valladolid)
Távozott:Joan Jordán (Sevilla, 14 000 000), Rubén Pena (Villarreal, 8 000 000), Pablo Hervías (Real Valladolid, 1 000 000), Pere Milla (Elche, i.), Unai Elgezabal (Alcorcón, i.),Marc Cucurella (Barcelona, 4 000 000), Asier Riesgo (szl.)
Kölcsönbe: Roberto Olabe (Albacete), Nano (Cádiz), José Antonio Martínez (Granada), Jordi Calavera (Girona)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Barcelona)

ESPANYOL
Érkezett:Adria Pedrosa (Espanyol B), Lluis López (Espanyol B), Ander Iturraspe (Bilbao, i.),Matías Vargas (Vélez Sarsfield, 10 500 000),Andrés Prieto (Leganés, i.), Fernando Calero (Real Valladolid, 8 000 000), Víctor Camuzano (Espanyol)
Kölcsönbe:Bernardo Espinosa (Girona), Sébastien Corchia (Sevilla), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado)
Kölcsönből vissza:Álvaro Vázquez (Real Zaragoza), Pipa (Gimnastic)
Távozott:Aarón Martín (Mainz, kv., 6 000 000), Roberto (West Ham, i.), Sergio García (szl.), Óscar Duarte (Levante, i.), Álvaro Vázquez (Gijón, i.),Mario Hermoso (Atlético Madrid, 25 000 000), Hernán Pérez (al-Ahli SC, i.), Borja Iglesias (Betis, 28 000 000)
Kölcsönbe: Álex López (Lugo)
Kölcsönből vissza:Roberto Rosales (Málaga ), Alfa Semedo (Benfica)

GETAFE
Érkezett:Jack Harper (Málaga, 1 500 000), Raúl Garcia (Girona, i.),Enric Gallego (Huesca, 6 000 000), Allan Nyom (West Bromwich), Fajcal Fadzsr (Caen, 1 500 000), Xabi Etxeita (Athletic Bilbao, i.)
Kölcsönbe:
Marc Cucurella (Barcelona)
Kölcsönből vissza:Filip Manojlovics (Panioniosz), Álvaro Jiménez (Gijón), Iván Alejo (Málaga), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Barcelona B), José Carlos Lazo (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott:Chuli (szl.),Sibaszaki Gaku (Deportivo La Coruna, i.), Robert Ibánez (Osasuna, 2 000 000), Mathieu Flamini (szl.)
Kölcsönbe:Álvaro Jiménez (Albacete), Ignasi Miquel (Girona), Jack Harper (Alcorcón), Rubén Yánez (Huesca), José Carlos Lazo (Almería, 250 000)
Kölcsönből vissza:Samu Sáiz (Leeds United), Sebastián Cristóforo (Fiorentina), Dimitri Foulquier (Watford)

GRANADA
Érkezett:Fede Vico (Leganés, kv., 250 000), Neyder Lozano (Elche, i.),Roberto Soldado (Fenerbahce, i.), Domingos Duarte (Sporting CP, 3 000 000),Yan Brice (Sevilla, 1 000 000), Darwin Machís (Udinese, 3 000 000)
Kölcsönbe: Yangel Herrera (Manchester City U23), Carlos Fernández (Sevilla), José Antonio Martínez (Eibar)
Kölcsönből vissza:Raúl Baena (Melbourne Victory), Sergio Pena (Tondela), Pablo Vázquez (Leonesa)
Távozott:Adrián Castellano (Numancia), Nicolás Aguirre (szl.), Alberto Martín (szl.), Pablo Vázquez (Badajoz, i.), Sergio Pena (Emmen, i.), Fran Rico (szl.), Raúl Baena (szl.)
Kölcsönbe: José Antonio González (Córdoba)
Kölcsönből vissza:Alejandro Pozo (Sevilla B), Fede San Emeterio (Real Valladolid), José Antonio Martínez (Eibar), Daniel Ojeda (Leganés), Raúl Baena (szerződését felbontották),Fran Rico (szerződését felbontották)

LEGANÉS
Érkezett:
Jonathan Silva (Sporting CP, kv., 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, 1 500 000), André Grandi (Internacional de Madrid, i.), Fede Varela (Porto B), Martin Braithwaite (Middlesbrough, kv., 6 000 000), Roberto Rosales (Málaga, 1 200 000), Sabin Merino (Bilbao, kv., i.), Kenneth Omeruo (Chelsea, kv., 5 000 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Betis), Juan Soriano (Sevilla), Marc Navarro (Watford), Chidozie Awaziem (Porto), Roque Mesa (Sevilla)
Kölcsönből vissza:Owusu (Salamanca), Daniel Ojeda (Granada), Fede Vico (Granada), Facundo García (AEK Larnaka), Mamadou Koné (Málaga), Luciano (Fluminense)
Távozott:Fede Vico (Granada, 250 000), Nabil el-Zsar (al-Ahli SC, i.), Ezequiel Munoz (Lanús, i.), Andrés Prieto (szl.), Luciano (Gremio, 1 000 000), Gerard Gumbau (Girona, 500 000)
Kölcsönbe: Dani Ojeda (Albacete),Mamadou Koné (Deportivo La Coruna),Andrés Prieto (Espanyol, i.), Owusu (Córdoba)
Kölcsönből vissza:Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Allan Nyom (West Bromwich), Martin Braithwaite (Middlesbrough), Juanfran (Deportivo La Coruna), Kenneth Omeruo (Chelsea), Sabin Merino (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Michael Santos (Málaga), Andrij Lunyin (Real Madrid), Diego Reyes (Fenerbahce)

LEVANTE
Érkezett:Rúben Vezo (Valencia, kv., 5 000 000), Sergio León (Betis, 4 000 000), Gonzalo Melero (Huesca, 3 600 000), Jorge Miramón (Huesca, i.), Hernani (Porto, i.), Carlos Clerc (Osasuna, i.), Óscar Duarte (Espanyol, i.), Nemanja Radoja (Celta Vigo, i.)
Kölcsönbe:
Borja Mayoral (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Ivi (Sporting Gijón), Sanjin Prcic (Strasbourg), Eszteban Szaveljics (Almería), Armando Sadiku (Lugano), Iván López (Gimnastic)
Távozott:Rubén García (Osasuna, 3 000 000), Jason (Valencia, i.), Pedro López (Huesca, i.), Esteban Saveljich (Rayo Vallecano, 300 000), Chema (Nottingham Forest, 500 000)
Kölcsönbe: Raphael Dwamena (Real Zaragoza), Koke (Deportivo La Coruna), Pepelu (Tondela), Moses Simon (Nantes), Ivi López (Huesca)
Kölcsönből vissza:Rober Pier (Deportivo La Coruna), Borja Mayoral (Real Madrid)

MALLORCA
Érkezett:Ante Budimir (Crotone, kv., 2 200 000), Martin Valjent (Chievo, kv., 1 500 000), Alex Alegría (Betis, i.), Pablo Chavarría (Reims, i.),Josep Sené (Leonesa, i.), Aleix Febas (Real Madrid B, 4 000 000), Alekszandar Szedlar (Piast Gliwice, i.), Igor Zlatanovics (Radnik, 1 300 000), Alekszandar Trajkovszki (Palermo, i.), Yannis Salibur (Guingamp, 2 000 000)
Kölcsönbe: Lumor (Sporting CP), Kubo Takefusza (Real Madrid), Cucho Hernández (Watford)
Kölcsönből vissza:Fernando Cano (Lleida Esportiu), Carlos Castro (Elche), Alejandro Faurlín (Marbella), Pierre Cornud (Linense), Sergio Moyita (Cartagena)
Távozott:Salva Ruiz (Valencia, i.), Leandro Montagud (Leonesa, i.), Alejandro Faurlín (Marbella, i.)
Kölcsönbe:Sergio Buenacasa (Ponferradina), Franco Russo (Ponferradina),Carlos Castro (Lugo), Stoichkov (Alcorcón), Pablo Valcarce (Ponferradina), Álex López (Extremadura), Igor Zlatanovics (Numancia)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Villarreal), Pervis Estupinán (Watford U23), Nikola Sztojiljkovics (Braga)

OSASUNA
Érkezett:Rubén García (Levante, kv., 3 000 000), Chimy Ávila (San Lorenzo, 2 700 000), Marc Cardona (Barcelona, 2 500 000), Brandon (Rennes, kv., 2 000 000),Jaume Grau (Real Madrid B, i.), Darko Brasanac (Betis, 1 000 000), Adrián López (Porto, i.), Robert Ibánez (Getafe, 2 000 000), Facundo Roncaglia (Celta Vigo, 250 000)
Kölcsönbe:Pervis Estupinán (Watford U23), Raúl Navas (Real Sociedad)
Kölcsönből vissza:Imanol García (Gimnastic), Antonio Otegui (Melilla), Miguel Díaz (Murcia), David Rodríguez (Numancia)
Távozott:Carlos Clerc (Levante, i.), Miguel Olavide (szl.), David Rodríguez (Racing Santander, i.),Imanol García (Córdoba, i.), Xisco (szl.)
Kölcsönbe:Jaume Grau (Lugo)
Kölcsönből vissza:Robert Ibánez (Getafe)

REAL MADRID
Érkezett:
Eden Hazard (Chelsea, 100 000 000), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt, 60 000 000), Éder Militao (Porto, 50 000 000), Ferland Mendy (Lyon, 48 000 000), Rodrygo (Santos, 45 000 000), Kubo Takefusza (Tokió FC, i.), Alberto Soro (Real Zaragoza, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), James Rodríguez (Bayern München), Martin Ödegaard (Vitesse), Borja Mayoral (Levante), Lucas Silva (Cruzeiro), Theo Hernández (Real Sociedad), Andrij Lunyin (Leganés)
Távozott:Mateo Kovacic (Chelsea, kv., 45 000 000), Marcos Llorente (Atlético Madrid, 30 000 000), Raúl de Tomás (Benfica, 20 000 000), Theo Hernández (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Sociedad), Jorge de Frutos (Real Valladolid), Sergio Reguilón (Sevilla),Luca Zidane (Racing Santander), Dani Ceballos (Arsenal, 4 000 000), Jesús Vallejo (Wolverhampton), Javi Sánchez (Real Valladolid), Borja Mayoral (Levante), Andrij Lunyin (Real Valladolid), Alberto Soro (Real Zaragoza), Kubo Takefusza (Mallorca)

REAL SOCIEDAD
Érkezett:Portu (Girona, 10 000 000), Alexander Isak (Dortmund, 6 500 000), Modibo Sagnan (Lens, 4 500 000), Alex Remiro (Athletic Bilbao, i.), Aihen Munoz (Sociedad B), Ander Barrenetxea (Sociedad B), Ander Guevara (Sociedad B), Andoni Zubiaurre (Sociedad B), Robin Le Normand (Sociedad B)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Jon Guridi (Mirandés), Eneko Capilla (Leonesa)
Távozott:Juanmi (Betis, 8 000 000), Eneko Capilla (Asteras Tripoli, i.), Héctor Moreno (al-Gharafa, i.)
Kölcsönbe:Jon Bautista (Eupen), Martín Merquelanz (Mirandés), Raúl Navas (Osasuna), Gerónimo Rulli (Montpellier, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Sandro Ramírez (Everton), Theo Hernández (Real Madrid)

REAL VALLADOLID
Érkezett:Pablo Hervías (Eibar, kv., 1 000 000), Marcos André (Guaratinguetá, 2 000 000)
Kölcsönbe:Federico Barba (Chievo), Sandro Ramírez (Everton), Jorge de Frutos (Real Madrid), Javi Sánchez (Real Madrid), Andrij Lunyin (Real Madrid), Pedro Porro (Manchester City)
Kölcsönből vissza:Fede San Emeterio (Granada), José Antonio Caro (Albacete), David Mayoral (Alcorcón), Álvaro Aguado (Córdoba), Pedro Porro (Manchester City)
Távozott:Borja Fernández (visszavonult), Fernando Calero (Espanyol, 8 000 000), David Mayoral (UCAM Murcia, i.)
Kölcsönbe:Moisés Delgado (Racing Santander), José Antonio Carro (Ponteferradina)
Kölcsönből vissza:Keko (Málaga), Yoel Rodríguez (Eibar), Duje Cop (Standard Liege), Daniele Verde (Roma)

SEVILLA
Érkezett:Jules Koundé (Bordeaux, 25 000 000), Lucas Ocampos (Marseille, 15 000 000), Diego Carlos (Nantes , 15 000 000), Munasz Dabbur (RB Salzburg, 15 000 000), Joan Jordán (Eibar, 14 000 000), Luuk de Jong (PSV, 12 500 000), Maximilian Wöber (Ajax, kv., 10 500 000), Fernando (Galatasaray, 4 500 000),Yan Brice (Almería, 500 000), Óliver Torres (Porto, 12 000 000), Nemanja Gudelj (Koangcsou Evergrande, i.), Rony Lopes (Monaco, 25 000 000), Bryan Gil (Sevila B)
Kölcsönbe:Sergio Reguilón (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Marc Gual (Real Zaragoza), Sergio Rico (Fulham), Carlos Fernández (Deportivo La Coruna), Sébastien Corchia (Benfica)
Távozott:Pablo Sarabia (PSG, 18 000 000), Quincy Promes (Ajax, 15 700 000), Luis Muriel (Atalanta, kv., 15 000 000), Gabriel Mercado (al-Rajjan, i.),Yan Brice (Granada, 1 000 000), Wissam Ben Yedder (Monaco, 40 000 000), Maximilian Wöber (RB Salzburg, 12 000 000)
Kölcsönbe:Juan Soriano (Leganés), Marc Gual (Girona),Giorgi Aburjania (Twente), Aleix Vidal (Alavés), Roque Mesa (Leganés), Carlos Fernández (Granada), Ibrahim Amadou (Norwich City), Sébastien Corchia (Espanyol), Joris Gnagnon (Rennes)
Kölcsönből vissza:André Silva (Milan), Marko Rog (Napoli), Maxime Gonalons (Roma)

VALENCIA
Érkezett:Jasper Cillessen (Barcelona, 35 000 000), Gyenisz Cserisev (Villarreal, kv., 6 000 000), Manu Vallejo (Cádiz, 5 500 000), Jorge Sáenz (Tenerife, 2 000 000), Salva Ruiz (Mallorca, i.), Jason (Levante, i.),Maxi Gómez (Celta Vigo, 14 500 000), Eliaquim Mangala (Manchester City, i.), Alex Carbonell (Córdoba, i.)
Kölcsönbe: Jaume Costa (Villarreal)
Kölcsönből vissza:Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Jeison Murillo (Barcelona), Ajmen Abdennur (Marseille), Nacho Gil (Elche)
Távozott:Neto (Barcelona, 26 000 000), Simone Zaza (Torino, kv., 12 000 000), Rúben Vezo (Levante, kv., 5 000 000),Ajmen Abdennur (Kayserispor, i.),Santi Mina (Celta Vigo, i.),Nacho Gil (Ponferradina, i.), Fran Villalba (Birmingham City, 3 000 000)
Kölcsönbe:Toni Lato (PSV),Alex Carbonell (Fortuna Sittard),Álex Blanco (Real Zaragoza), Jeison Murillo (Sampdoria, 2 000 000), Jorge Sáenz (Celta Vigo), Uros Racsics (Famalicao)
Kölcsönből vissza:Facundo Roncaglia (Celta Vigo)

VILLARREAL
Érkezett:Rubén Pena (Eibar, 8 000 000), Raúl Albiol (Napoli, 5 000 000), Xavi Quintilla (Villarreal B),Alberto Moreno (Liverpool, i.),Moi Gómez (Gijón, 1 300 000), Javier Ontiveros (Málaga, 7 500 000)
Kölcsönbe: André Zambo Anguissa (Fulham)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Mallorca), Rúben Semedo (Rio Ave), Akram Afif (al-Szadd), Alfred N'Diaye (Málaga)
Távozott:Pablo Fornals (West Ham, 28 000 000), Nicola Sansone (Bologna, kv.m 7 500 000), Roberto Soriano (Bologna, kv., 7 500 000), Gyenyisz Cserisev (Valencia, kv., 6 000 000), Rúben Semedo (Olympiakosz. 4 500 000), Javi Fuego (Gijón, i.), Daniele Bonera (szl.),Juan Ibiza (Almería, kv., i.), Víctor Ruiz (Besiktas, 2 500 000)
Kölcsönbe:Simón Moreno (Almería), Miguelón (Huesca),Alfonso Pedraza (Betis),Álvaro González (Marseille), Jaume Costa (Valencia), Dani Raba (Huesca)

kv: kölcsönből vissza
vastaggal az elmúlt hét történései

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik