Real Madrid: ez még csak a (n)agytakarítás közepe!

Vágólapra másolva!
2019.07.14. 15:27
null
Zidane is tudja: egyszer fent, egyszer lent, az élet maga a harc, örök bánat és örök szomorúság (Fotók: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik a Bundesligáé, a negyedik a Ligue 1-é – a zárás joga pedig a spanyol La Ligáé.


Évek óta írjuk már, hogy nyárról nyárra, télről télre átigazolási vabankot játszik a Real Madrid:
miközben bizonyos posztokon egymás sarkát tapossák a klasszisok, más pozíciókban gyakorlatilag nincs verseny a csapatba kerülésért.

A legszebb példa erre, hogy Isco és Marco Asensio kényelmetlenül feszengett egymás mellett a kispadon, a pályán meg a Gareth Bale, Lucas Vázquez álomcsatársornak kellett volna termelnie a gólokat. Bizony, Álvaro Moratát csak dobálta ide-oda a Real, mint a forró krumplit, Mariano Díazt visszavásárolni rossz ötlet volt, 21.5 millió euróért meg pláne, de még a télen is oda sikerült munkavállalót hozni, ahol a legjobban áll a klub: a szélsőként és támadó középpályásként fungáló Brahim Díaz 17 millióért jött a Manchester Citytől. Csak egy vérbeli, gólerős középcsatár, az nem jött: amióta Karim Benzema betette a lábát Madridba, azóta kölcsönvették Emmanuel Adebayort és Javier Hernándezt, felkerült az utánpótlásból Morata és Mariano Díaz, akiket el is adtak egyszer, és… ennyi.

Tegyük gyorsan hozzá, Benzema 2009-ben került a Realhoz, akkor elengedték az Álvaro Negredo, Klaas-Jan Huntelaar, Javier Saviola, Ruud van Nistelrooy négyest, egy évre rá Raúlt, 2013-ban Gonzalo Higuaínt, teljesen a Cristiano Ronaldo, Benzema duó kezébe adva a gólszerzés felelősségét.

Nem is volt ezzel baj, ha mind a ketten csúcsformában futballoztak, de amikor több fronton kellett helytállni, akkor kezdődtek a bajok – Ronaldo távozása után Benzema egyébként megemberelte magát, 53 tétmérkőzésen 30 gólt termelve, igazából a nagy portugált nem tudta pótolni sem Bale, sem Asensio, sem Isco, sem senki.

El is úszott szépen a bajnokság, a hazai kupa és a Bajnokok Ligája, Florentino Pérez elnök meg jobbnak látta, ha Lopetegui és Solari után visszahívja Zidane-t, aki azonban nem tudott csodát tenni. Az utolsó fordulóban például a Navas – Carvajal, Nacho, Varane, Marcelo – Modric, M. Llorente, Valverde – B. Díaz, Benzema, Vinícius Jr. csapat simán kikapott otthon a Real Betistől (a kispadról Isco, Asensio és Lucas Vázquez állt be), előtte a Real Sociedadtól szenvedett kétgólos vereséget, Jesús Vallejóval és Toni Kroosszal a kezdőben. Mindent összevetve a királyi gárda az előző tizenöt mérkőzéséből hetet elveszített (a legkínosabb az FC Barcelona elleni két hazai vereség és az Ajax elleni, szintén hazai 1–4 volt, ezek után tért vissza a francia mágus), két döntetlen mellett.

Zidane három sikerrel kezdett, de a hajrára visszasüllyedt a Real a korábbi szintre: kilenc mérkőzés, négy vereség, három győzelem, két iksz, az utolsó négy találkozón vereség a Rayo Vallecano, Real Sociedad, Real Betis hármastól…

Nagy városi legenda, hogy az előző idényben nem vásárolt sok pénzért a Real Madrid, Pérez és jobbkeze, José Ángel Sánchez elköltött aláírási pénzek nélkül 163 millió eurót a Vinícius Jr., Courtois, Odriozola, Mariano Díaz, Brahim Díaz, Lunyin sorra, előtte Zidane megvette a Theo Hernández, Dani Ceballos kettőst, de háromszor annyi folyt be az eladásokból, Morata és M. Díaz mellett akkor távozott Danilo, James Rodríguez és Diego Llorente is. Utóbbit talán kár volt elengedni, már előtte is felnőttválogatott volt, azóta még jobb lett, ám igazán nagy vérveszteség az elmúlt négy évben csak C. Ronaldo eladása volt.

Ellenben most Zidane-ék belecsaptak a jóba: a horvát középső középpályást, Mateo Kovacicot elengedték 45 millió euróért a Chelsea-hez, így nagyjából nem buktak rajta semmit, érzésünk szerint a szakmai stáb helyette inkább Federico Valverdére tett. A 24 éves Marcos Llorente, a neves Llorente-família legújabb gyöngyszeme elveszítette a maga különversenyét Casemiróval szemben, a saját nevelésű játékost 30 millióért odaadták a városi riválisnak, kissé azért meglepő módon. Még tízmillió euró gazdát cserélhet ügyében a két madridi gigász között, és ne feledjük, most tért vissza kölcsönből a nagyon tehetséges brazil szűrő, Lucas Silva, aki, reméljük, maga mögött hagyja szívproblémáit. Ha nem marad Madridban, a Benfica, az Atalanta, az Espanyol, a Sevilla, a Tigres és a Club América is tárt karokkal várja.

Gigaüzlet Raúl de Tomás eladása is, akiért meglepően sokat, húszmilliót reckírozott a Benfica: a saját nevelésű, 24 éves támadó új kivásárlási ára kerek 100 millió, az előző bajnoki idényben kölcsönben a Rayo Vallecanóban 33 bajnokin 14-szer volt eredményes. Némileg meglepő, hogy Zidane elengedte Theo Hernándezt: a francia és a spanyol felnőttválogatott között őrlődő, még mindig csak 21 éves balhátvédet igen olcsón, 20 millióért adták el a Milannak, ennél négymillióval többért vették két éve – valami eltörhetett közte és a realos vezetők között.

Keresi a labdát, és keresi még két sztárját?
Keresi a labdát, és keresi még két sztárját?


Kölcsönadták a tavaly százezer euróért vett támadót, Jorge de Frutost, de lássuk be, nem ő lesz az új CR, Martin Ödegaard inkább annak indult, és egyre közelebb áll a Real kezdőjéhez. Földrajzilag, nyelvészetileg, lévén Hollandia után most a Real Sociedadhoz adták kölcsön, két évre. Az Ajax 20 milliót kínált érte, visszavásárlási opcióval, de kosarat kapott. 15 millió eurót ér Sergio Reguilón játékjoga, ő a Sevillához került kölcsönbe, és hogy ne érje szó a családi háza elejét, a papa kölcsönadta a fiát, a kapus Luca Zidane-t. Akinek 13 éves testvére, Elyaz és a 17 esztendős Theo is a Real Madrid játékosa, az volt a legidősebb Zidane-fi, a 24 éves Enzo jelenleg egyesület nélküli, de a Vitória Guimaraes a kérője.


Reguilón távozása egyben azt is jelenti, hogy Marcelo marad a neves kérősereg ellenére is (rossz hír azonban vele kapcsolatban, hogy Spanyolország után Brazíliában is lekapcsolták ittas vezetésért, az alkohol valósággal üldözi a brazil klasszisokat, gyakorlatilag a játék feltalálása óta…), és úgy is, hogy vett a Real egy balhátvédet: a négyszeres francia válogatott Ferland Mendyt két évvel ezelőtt ötmillióért szerezte meg a Lyon, most 48 millióért adta el – nem csinált rossz üzletet vele. Ahogy Marcelo, úgy Mendy is szeret fellépni a középpályára és tovább, a Lyon ötmillió eurós bónuszt remél még érte, a 24 éves játékos bére 223 ezer euró lesz – hetente!

Eden Hazard járandósága meg kétszer ennyi, és meg is értjük, mert értéke több mint háromszor ennyi, és ha van valaki (Messin kívül, teszik hozzá a vicces kedvűek…), aki hiányzott a tavalyi Realnak, az éppen egy kreatív támadó mindenes – egészen pontosan egy csúcsformában lévő kreatív mindenes. A Chelsea 100 millióért adta el a belgát (ennél Bale valamivel drágább volt), aki 2024-ig írt alá, a londoniak bónusza 40 millió euró lehet még! A fizetések bruttóban értendők, angol lapok szerint a heti 400 ezer bruttó az nettóban 180 ezer euró, ezt éves fizetésre általános iskolai tanárként nem szívesen váltanánk át, nyugalmunk megőrzése érdekében…

Hogy miért kellett éppen Hazard a Realnak? A belga a Chelsea-ben 352 fellépésén 110 gólt lőtt (s adott 92 gólpasszt), döntő többségben (210 alkalommal) balszélsőként szerepelve. A másik oldalra szorul így a brazil csodaduó idén megérkező tagja, a 18 esztendős Rodrygo, aki 45 milliós hasznot generált a Santosnak és saját cégének (ezt mindjárt megmagyarázzuk).

Volt klubjától a támadó mindenes négy bajnokin elért egy góllal és két gólpasszal búcsúzott – az előző kiírásban 11 kanadai pontig jutott. Átigazolásáról már tavaly megegyeztek a felek, Rodrygo az aláírásért 10, mások szerint 15 millió eurót kapott, fizetése szép ifistabér: évi négymillió euró. Az igazán érdekes az, hogy a játékjog húsz százaléka már magáé Rodrygóé volt, de a támadó nem kérte ennek az arányos részét a vételárból, csak ötmillió eurót, hogy ezzel is megkönnyítse a Real dolgát. Mit mondjunk: hamar megtérült a befektetés!

Jól járt a brazil állam is, kilencmillió eurónyi adót fizetett az üzlet után a Real Madrid, amely az FC Barcelona, PSG, Liverpool trió elől szerezte meg a kis üstököst. Említsük meg mindenképpen, hogy Rodrygo együtt is játszhatna akár édesapjával egy profi csapatban, lévén az ős, Eric profi labdarúgó volt, több kisebb klubban is futballozott, mint például a Guarani vagy a helyi Juventus.


A védelem új feje, az új Pepe az FC Portótól ötvenmillióért megvett Éder Militao lett, aki nem a legszerencsésebben mutatkozott be a Realban, lévén rosszul lett saját bemutatásán. A 21 éves brazil kivásárlási árát még a télen „leütötte” a Real, és jól tette, a summa a nyáron 75 millióra növekedett volna. A gárda új gólzsákja a szerb Luka Jovics lehet, akivel az Eintracht Frankfurt megcsinálta az év üzletét: hétmillió eurósan megvette opciósan a Benficától úgy, hogy nála a csatár kölcsönben, 200 000 euróért 36 gólt szerzett, majd hatvanmillióért tovább is adta Jovicsot a Realnak.

Aki beéri évi tízmilliós bruttóval, volt klubja ötmillió eurót, a Benfica a következő vételár húsz százalékát reméli még, a mostaniból pedig harminc százalékkal, azaz 18 millió euróval részesült. A Frankfurt olyan, mint egy kellemetlen távoli rokon: jó vigyázni, ha kölcsönkérni jön, a 40 milliót érő Ante Rebicet kétmillióért opciózta le a Fiorentinától.

A nyári edzőtábort személyes okokból elhagyó Zidane-nak egyelőre meg kell állnia a további vásárlásokat, előbb néhány csillagnak le kell hullania a madridi égről.



James Rodrígueznek ugyan véleményünk szerint bőven lenne helye a keretben, ha nem is az Atlético Madridnak, de a Napolinak el lehet adni, Carlo Ancelotti nagy örömére, az olaszok kötelező opciós, 42 milliós kölcsönbe kérnék, többet nem óhajtanak áldozni érte. Luka Modric nem huszonéves már, de nem engedik el, ezzel szembesült télen az Inter és most a Milan transzferguruja, Zvonimir Boban.

Dani Ceballost az Arsenal, a Sevilla, a Liverpool és a Tottenham után az Inter hívta, még Nicolo Barella megvétele előtt, de csábítja a másik milánói egylet is, Mariano Díazt az AS Roma, a Milan és a Tottenham (az Arsenalt visszautasította a támadó), Lucas Vázquezt a PSG, a Monaco, az Arsenal és a Bayern München, Jesús Vallejót a Bayer Leverkusen és néhány másik német csapat.

Iscót a Manchester City keresi mostanában, korábban a Juventus, a Milan és a PSG is érdeklődött iránta,Bale könnyen kiköthet a Bayernben, az Interben vagy valamelyik angol topcsapatban. Brahim Díazt kölcsönkaphatja a Getafe, Lunyint és Ceballost a Betis, utóbbi akár a Sevillánál is kiköthet; Marcelót a Juvét követően a Milan, Arsenal, PSG hármas is hívogatta, de szerintünk marad a brazil, Asensio neve szóba került a Liverpoolnál. Az előző idényben kölcsönben a Levantében három bajnoki gólt szerző támadót, a 15 millióért árult Borja Mayoralt a Milan és a Real Zaragoza monitorozza.

Mindig jó figyelni az akciókat: Bale ára már csak 60 millió euró, világklasszisként képes futballozni még három éven át is, ha végre elkerülik a sérülések, és ha valaki megtalálja az állandó helyét a csapatban – a legújabb hírek szerint akár Kínában is kiköthet, egy brazil újságíró értesülései szerint Ázsiában megdupláznák Bale madridi bérét, a walesi így a Nagy Fal másik oldalán évi harmincmillió eurót kereshetne, alighanem nettóban.


Nagy kérdés még, mi lesz a Zidane által nagyra,
a Manchester United, Benfica, PSG trió által szemmel tartott Keylor Navasszal? Nachónak több kérője is van (a legelszántabb a Sevilla), de a sokoldalú védő leszögezte, egyébként Vallejóval karöltve: marad.

Zidane spanyol hírek szerint ad még egy esélyt Asensiónak, és több fiatalt is magával vitt Amerikába az edzőtáborba: a japán csodagyerek, a középpályás Kubo Takefusza (akinek öccsét, Eidzsit is megveszi a Madrid), a 2000-es születésű kapus, Diego Altube, a nála két évvel idősebb balhátvéd, Javi Hernández, a nála is picit korosabb középső középpályás, Jaime Seoane, Álvaro Fidalgo duó és a 20 esztendős középső védő, Adrián de la Fuente is élete legnagyobb esélye előtt áll.

Az El País szerint a PSG már 150 millió euróért eladná Neymart a Real Madridnak, és Griezmann megvétele is ebbe az irányba terelheti a brazilt. Nem mellesleg Pérez simán beáldozná érte cserébe Marcelót, Iscót és Vázquezt is, négy legyet ütve egycsapásra.

„Neymar elhagyhatja a PSG-t, ha lesz olyan ajánlat érte, amelyik mindenkinek megfelel” – mondta sokat sejtetően Leonardo, a PSG sportigazgatója.

Mino Raiola szeretné átvenni Jorge Mendes megingott madridi pozícióját, Paul Pogbát ugyanis nyíltan árulja a Juventus mellett a Real Madridnak is, és ugyebár itt is lehetne csökkenteni a vételárat egy Bale-lel. Neymar helyett Kylian Mbappé is érkezhetne, de biztosan eladó vele szemben az Inter Mauro Icardija, akit már 50 millió euróért el lehetne hozni Milánóból, és ugyebár akadna cserealapja is.

Signore Wanda és signora Wanda Madridba költözik?



A 130+15 millióért megkért Pogba helyett sokkal olcsóbb lenne a nápolyi Fabián Ruíz, aki bő ötvenmillióért mozdítható, egyebekben lásd James Rodríguezt (és a Real júniusban még vitte volna Kalidou Koulibalyt). Kiszemelt még a Newcastle United karmestere, Miguel Almirón ésChristian Eriksen (Tottenham), aki nagyjából annyiért vihető, mint Fabián Ruíz. És mint az ajaxos Donny van de Beek…

Ha bármelyikük érkezik, Ceballos mehet, angol hírek szerint az Arsenal és a Tottenham áll a legközelebb a megszerzéséhez. Mivel nem utazott el Amerikába, közel állhat még két igazolás a Realhoz, és megérzésünk szerint Eriksen lesz a másik érintett Ceballos mellett… Több lap is arról számolt be, hogy a londoniak maguk ajánlották fel a Realnak irányítójukat, 50, mások szerint 70 millió euróért.

Az Arsenal 60 milliót utalhat a nyáron a Realnak a Ceballos-ügyön kívül is: Díazért húszat, Lucas Vázquezért negyvenet kínált.

A Real Madrid a Real Zaragozának 2.5 milliót plusz ugyanennyi bónuszt ajánlott a támadó középpályás Alberto Soróért, de a spanyol fiatallal még nem egyezett meg a bérben. Az alku érdekessége, hogy Soro ügynöke nem más, mint Pere Guardiola, Pep Guardiola testvére.

Soha nem szabad feladni: Pérez csak egy nagy ászt nem tudott elnöksége alatt megvenni saját bevallása szerint, ő Francesco Totti – aki most utazó nagykövetként csak realos lehet!

A végén felhívnánk a figyelmet egy kevéssé ismert tényre: az elmúlt kilenc évben a Real Madrid mindig nyert legalább egy trófeát idényenként, az előző kiírást a FIFA Klubvilágbajnoksága mentette meg. A klubcsúcsot a Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano által fémjelzett korszaka tartja, 17 sikeres esztendővel.

Ha össze is jön egy hazai kupagyőzelemmel a tízes, Zidane állását csakis egy bajnoki cím vagy egy BL-győzelem fogja megmenteni…

A nagytakarításnak csak a közepén járunk, most jön majd a nehezebb szakasz: mentálisan kell visszatalálni a siker útjára. Nagytakarítás után agytakarítás.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ALAVÉS
Érkezett: Lucas Pérez (West Ham, 2 300 000 euró), Pere Pons (Girona, 2 000 000), Luis Rioja (Almería, 2 000 000), Ramón Miérez (Atlético Tigre, 1 150 000), Saúl García (Deportivo La Coruna, ingyen), Jeando Fuchs (Sochaux), Olivier Verdon (Sochaux), Joselu (Newcastle United, 2 240 000),Alberto Rodríguez (Atlético Madrid B, i.)
Kölcsönből vissza: Rafa Navarro (Sochaux), Ermedin Demirovic (Almería), Adrián Diéguez (Huesca), Rafa Páez (Sochaux), Antonio Cristian (Fuenlabrada), Daniel Torrea (Albacete), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando (Extremadura)
Távozott:Carlos Vigaray (Real Zaragoza, i.),Antonio Cristian (Fuenlabrada, i.)
Kölcsönből vissza: Borja Bastón (Swansea), Inui Takasi (Betis), Jony (Málaga), Darko Brasanac (Betis), Diego Rolán (Deportivo La Coruna), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Álex Blanco (Valencia B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Peru Nolaskoain (Bilbao B), Asier Villalibre (Bilbao B), Gaizka Larrazabal (Bilbao B)
Kölcsönből vissza: Andoni López (Almería), Xabier Etxeita (Huesca), Cristian Ganea (Numancia), Mikel Vesga (Leganés), Sabin Merino (Leganés)
Távozott: Alex Remiro (Real Sociedad, ingyen), Markel Susaeta (szerződése lejárt), Xabier Etxeita (szl.), Mikel Rico (Huesca, i.), Ander Iturraspe (Espanyol, i.), Sabin Merino (szl.)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Joao Félix (Benfica, 126 000 000), Marcos Llorente (Real Madrid, 30 000 000), Felipe (Porto, 20 000 000), Héctor Herrera (Porto, i.), Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 000 000), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Atlético Madrid B),Ivan Szaponjics (Benfica B, 500 000), Mario Hermoso (Espanyol, 25 000 000), Kieran Trippier (Tottenham, 22 000 000)
Kölcsönből vissza: Gelson Martins (Monaco), André Moreira (Feirense), Luciano Vietto (Fulham), Axel Werner (Málaga), Sime Vrsaljko (Inter)
Távozott: Lucas Hernández (Bayern München, 80 000 000), Rodri (Manchester City, 70 000 000), Gelson Martins (Monaco, 30 000 000), Luciano Vietto (Sporting CP, 7 500 000), Bernard Mensah (Kayserispor, kölcsön után végleg, 3 600 000), Diego Godín (Inter, i.), Juanfran (szl.), Filipe Luís (szl.), Antoine Griezmann (Barcelona, 120 000 000), André Moreira (Belenenses, i.)
Kölcsönbe: Nicolás Ibánez (San Luis), Axel Werner (San Luis),Nehuén Pérez (Famalicao)

FC BARCELONA
Érkezett: Frenkie de Jong (Ajax, 75 000 000), Neto (Valencia, 26 000 000), Emerson (Atlético Mineiro, 12 000 000), Moussa Wagué (Barcelona B), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 120 000 000), Marc Cucurella (Eibar, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Marc Cardona (Eibar), Adrián Ortolá (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), Sergi Palencia (Bordeaux), Denis Suárez (Arsenal)
Távozott: Jasper Cillessen (Valencia, 35 000 000), André Gomes (Everton, kv., 25 000 000), Paco Alcácer (Dortmund, kv., 21 000 000), Denis Suárez (Celta Vigo, 12 900 000), Marc Cardona (Osasuna, 2 500 000), Marc Cucurella (Eibar, kv., 2 000 000), Sergi Palencia (St.-Étienne, 2 000 000), Thomas Vermaelen (szl.), Douglas (szl.), Adrián Ortolá (Tenerife, i.)
Kölcsönből vissza: Jeison Murillo (Valencia), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo)

BETIS
Érkezett: Giovani Lo Celso (PSG, kv., 22 000 000), Juanmi (Real Sociedad, 8 000 000), Aitor Ruibal (Betis B),Dani Martín (Gijón, 5 000 000)
Kölcsönbe: Alfonso Pedraza (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Víctor Camarasa (Cardiff City), Juanjo Narváez (Almería), Alex Alegría (Gijón), Darko Brasanac (Alavés), Rijad Budebuz (Celta Vigo), Alin Tosca (PAOK Szaloniki), Inui Takasi (Alavés)
Távozott: Sergio León (Levante, 4 000 000), Alex Alegría (Mallorca , i.), Alin Tosca (szl.),Pau López (Roma, 23 500 000)
Kölcsönbe: Aitor Ruibal (Leganés)
Kölcsönből vissza: Jesé (PSG), Emerson (Atlético Mineiro)

CELTA VIGO
Érkezett: Denis Suárez (Barcelona, 12 900 000),Joseph Aidoo (Genk, 8 000 000), Santi Mina (Valencia, i.)
Kölcsönbe: Joselu (Valencia)
Kölcsönből vissza: Robert Mazan (Venezia), Facundo Roncaglia (Valencia), Claudio Beauvue (Caen), Dennis Eckert (Excelsior), Gabriel Fernández (Penarol)
Távozott: Gustavo Cabral (Pachuca, i.), Nemanja Radoja (szl.), Dennis Eckert (szerződését felbontották),Mathias Jensen (Brentford, 3 800 000), Andrew Hjulsager (Oostende, 500 000), Maxi Gómez (Valencia, 14 500 000)
Kölcsönből vissza: Szofian Bufal (Southampton), Rijad Budebuz (Betis), Wesley Hoedt (Southampton)

EIBAR
Érkezett: Pedro Bigas (Las Palmas, kv., 3 000 000), Marc Cucurella (Barcelona, kv., 2 000 000), Esteban Burgos (Alcorcón, i.), Roberto Correa (Cádiz, i.), Álvaro Tejero (Real Madrid B, i.), Roberto Olabe (Atlético Madrid B, 2 800 000), Edu Expósito (Deportivo La Coruna, 4 000 000), Quique (Deportivo La Coruna, 3 300 000)
Kölcsönből vissza: Unai Elgezabal (Alcorcón), Nano (Tenerife), José Antonio Martínez (Granada), Yoel Rodríguez (Real Valladolid)
Távozott: Joan Jordán (Sevilla, 14 000 000), Rubén Pena (Villarreal, 8 000 000), Pablo Hervías (Real Valladolid, 1 000 000), Pere Milla (Elche, i.), Unai Elgezabal (Alcorcón, i.), Marc Cucurella (Barcelona, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Marc Cardona (Barcelona)

ESPANYOL
Érkezett: Adria Pedrosa (Espanyol B), Lluis López (Espanyol B), Ander Iturraspe (Bilbao, i.), Matías Vargas (Vélez Sarsfield, 10 500 000),Andrés Prieto (Leganés, i.)
Kölcsönbe: Bernardo Espinosa (Girona)
Kölcsönből vissza: Álvaro Vázquez (Real Zaragoza), Pipa (Gimnastic)
Távozott: Aarón Martín (Mainz, kv., 6 000 000), Roberto (West Ham, i.), Sergio García (szl.), Óscar Duarte (szl.), Álvaro Vázquez (Gijón, i.), Mario Hermoso (Atlético Madrid, 25 000 000)
Kölcsönből vissza: Roberto Rosales (Málaga ), Alfa Semedo (Benfica)

GETAFE
Érkezett: Jack Harper (Málaga, 1 500 000), Raúl Garcia (Girona, i.),Enric Gallego (Huesca, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Filip Manojlovics (Panioniosz), Álvaro Jiménez (Gijón), Iván Alejo (Málaga), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Barcelona B), José Carlos Lazo (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott: Chuli (szl.), Sibaszaki Gaku (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe: Álvaro Jiménez (Albacete)
Kölcsönből vissza: Samu Sáiz (Leeds United), Sebastián Cristóforo (Fiorentina), Dimitri Foulquier (Watford)

GRANADA
Érkezett: Fede Vico (Leganés, kv., 250 000), Neyder Lozano (Elche, i.), Roberto Soldado (Fenerbahce, i.), Domingos Duarte (Sporting CP, 3 000 000),Yan Brice (Sevilla, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Raúl Baena (Melbourne Victory), Sergio Pena (Tondela), Pablo Vázquez (Leonesa)
Távozott: Adrián Castellano (Numancia), Nicolás Aguirre (szl.), Alberto Martín (szl.)
Kölcsönbe: José Antonio González (Córdoba)
Kölcsönből vissza: Alejandro Pozo (Sevilla B), Fede San Emeterio (Real Valladolid), José Antonio Martínez (Eibar), Daniel Ojeda (Leganés), Raúl Baena (szerződését felbontották), Fran Rico (szerződését felbontották)

LEGANÉS
Érkezett:
Jonathan Silva (Sporting CP, kv., 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, 1 500 000), André Grandi (Internacional de Madrid, i.), Fede Varela (Porto B)
Kölcsönbe: Aitor Ruibal (Betis), Juan Soriano (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Owusu (Salamanca), Daniel Ojeda (Granada), Fede Vico (Granada), Facundo García (AEK Larnaka), Mamadou Koné (Málaga)
Távozott: Fede Vico (Granada, 250 000), Nabil el-Zsar (al-Ahli Sports Club, i.), Ezequiel Munoz (Lanús, i.), Andrés Prieto (szl.)
Kölcsönbe: Dani Ojeda (Albacete),Mamadou Koné (Deportivo La Coruna),Andrés Prieto (Espanyol, i.)
Kölcsönből vissza: Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Allan Nyom (West Bromwich), Martin Braithwaite (Middlesbrough), Juanfran (Deportivo La Coruna), Kenneth Omeruo (Chelsea), Sabin Merino (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Michael Santos (Málaga), Andrij Lunyin (Real Madrid), Diego Reyes (Fenerbahce)

LEVANTE
Érkezett: Rúben Vezo (Valencia, kv., 5 000 000), Sergio León (Betis, 4 000 000), Gonzalo Melero (Huesca, 3 600 000), Jorge Miramón (Huesca, i.), Hernani (Porto, i.), Carlos Clerc (Osasuna, i.)
Kölcsönből vissza: Ivi (Sporting Gijón), Sanjin Prcic (Strasbourg), Eszteban Szaveljics (Almería), Armando Sadiku (Lugano), Iván López (Gimnastic)
Távozott: Rubén García (Osasuna, 3 000 000), Jason (Valencia, i.), Pedro López (Huesca, i.)
Kölcsönbe: Raphael Dwamena (Real Zaragoza), Koke (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Rober Pier (Deportivo La Coruna), Borja Mayoral (Real Madrid)

MALLORCA
Érkezett: Ante Budimir (Crotone, kv., 2 200 000), Martin Valjent (Chievo, kv., 1 500 000), Alex Alegría (Betis, i.), Pablo Chavarría (Reims, i.),Josep Sené (Leonesa, i.), Aleix Febas (Real Madrid B, 4 000 000), Alekszandar Szedlar (Piast Gliwice, i.)
Kölcsönből vissza: Fernando Cano (Lleida Esportiu), Carlos Castro (Elche), Alejandro Faurlín (Marbella), Pierre Cornud (Linense), Sergio Moyita (Cartagena)
Távozott: Salva Ruiz (Valencia, i.), Leandro Montagud (Leonesa, i.), Alejandro Faurlín (szl.)
Kölcsönbe: Sergio Buenacasa (Ponferradina), Franco Russo (Ponferradina), Carlos Castro (Lugo)
Kölcsönből vissza: Leonardo Suárez (Villarreal), Pervis Estupinán (Watford U23), Nikola Sztojiljkovics (Braga)

OSASUNA
Érkezett: Rubén García (Levante, kv., 3 000 000), Chimy Ávila (San Lorenzo, 2 700 000), Marc Cardona (Barcelona, 2 500 000), Brandon (Rennes, kv., 2 000 000),Jaume Grau (Real Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Pervis Estupinán (Watford U23
Kölcsönből vissza: Imanol García (Gimnastic), Antonio Otegui (Melilla), Miguel Díaz (Murcia), David Rodríguez (Numancia)
Távozott: Carlos Clerc (Levante, i.), Miguel Olavide (szl.), David Rodríguez (szl.),Imanol García (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:Jaume Grau (Lugo)
Kölcsönből vissza: Robert Ibánez (Getafe)

REAL MADRID
Érkezett:
Eden Hazard (Chelsea, 100 000 000), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt, 60 000 000), Éder Militao (Porto, 50 000 000), Ferland Mendy (Lyon, 48 000 000), Rodrygo (Santos, 45 000 000), Kubo Takefusza (Tokió FC, i.)
Kölcsönből vissza: Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), James Rodríguez (Bayern München), Martin Ödegaard (Vitesse), Borja Mayoral (Levante), Lucas Silva (Cruzeiro), Theo Hernández (Real Sociedad), Andrij Lunin (Leganés)
Távozott: Mateo Kovacic (Chelsea, kv., 45 000 000), Marcos Llorente (Atlético Madrid, 30 000 000), Raúl de Tomás (Benfica, 20 000 000), Theo Hernández (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe: Martin Ödegaard (Real Sociedad), Jorge de Frutos (Real Valladolid), Sergio Reguilón (Sevilla),Luca Zidane (Racing Santander)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Portu (Girona, 10 000 000), Alexander Isak (Dortmund, 6 500 000), Modibo Sagnan (Lens, 4 500 000), Alex Remiro (Athletic Bilbao, i.), Aihen Munoz (Sociedad B), Ander Barrenetxea (Sociedad B), Ander Guevara (Sociedad B), Andoni Zubiaurre (Sociedad B), Robin Le Normand (Sociedad B)
Kölcsönbe: Martin Ödegaard (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Jon Guridi (Mirandés), Eneko Capilla (Leonesa)
Távozott: Juanmi (Betis, 8 000 000), Eneko Capilla (Asteras Tripoli, i.)
Kölcsönbe:Jon Bautista (Eupen)
Kölcsönből vissza: Sandro Ramírez (Everton), Theo Hernández (Real Madrid)

REAL VALLADOLID
Érkezett: Pablo Hervías (Eibar, kv., 1 000 000)
Kölcsönbe: Federico Barba (Chievo), Sandro Ramírez (Everton), Jorge de Frutos (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Fede San Emeterio (Granada), José Antonio Caro (Albacete), David Mayoral (Alcorcón), Álvaro Aguado (Córdoba)
Távozott: Borja Fernández (visszavonult)
Kölcsönbe:Moisés Delgado (Racing Santander)
Kölcsönből vissza: Keko (Málaga), Yoel Rodríguez (Eibar), Duje Cop (Standard Liege), Daniele Verde (Roma)

SEVILLA
Érkezett: Jules Koundé (Bordeaux, 25 000 000), Lucas Ocampos (Marseille, 15 000 000), Diego Carlos (Nantes , 15 000 000), Munasz Dabbur (RB Salzburg, 15 000 000), Joan Jordán (Eibar, 14 000 000), Luuk de Jong (PSV, 12 500 000), Maximilian Wöber (Ajax, kv., 10 500 000), Fernando (Galatasaray, 4 500 000), Yan Brice (Almería, 500 000), Óliver Torres (Porto, 12 000 000)
Kölcsönbe: Sergio Reguilón (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Marc Gual (Real Zaragoza), Sergio Rico (Fulham), Carlos Fernández (Deportivo La Coruna), Sébastien Corchia (Benfica)
Távozott: Pablo Sarabia (PSG, 18 000 000), Quincy Promes (Ajax, 15 700 000), Luis Muriel (Atalanta, kv., 15 000 000), Gabriel Mercado (al-Rajjan, i.),Yan Brice (Granada, 1 000 000)
Kölcsönbe: Juan Soriano (Leganés), Marc Gual (Girona), Giorgi Aburjania (Twente)
Kölcsönből vissza: André Silva (Milan), Marko Rog (Napoli), Maxime Gonalons (Roma)

VALENCIA
Érkezett: Jasper Cillessen (Barcelona, 35 000 000), Gyenisz Cserisev (Villarreal, kv., 6 000 000), Manu Vallejo (Cádiz, 5 500 000), Jorge Sáenz (Tenerife, 2 000 000), Salva Ruiz (Mallorca, i.), Jason (Levante, i.), Maxi Gómez (Celta Vigo, 14 500 000)
Kölcsönből vissza: Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Jeison Murillo (Barcelona), Ajmen Abdennur (Marseille), Nacho Gil (Elche)
Távozott: Neto (Barcelona, 26 000 000), Simone Zaza (Torino, kv., 12 000 000), Rúben Vezo (Levante, kv., 5 000 000),Ajmen Abdennur (Kayserispor, i.), Santi Mina (Celta Vigo, i.),Nacho Gil (Ponferradina, i.)
Kölcsönbe: Toni Lato (PSV),Alex Carbonell (Fortuna Sittard),Álex Blanco (Real Zaragoza), Jeison Murillo (Sampdoria, 2 000 000), Joselu (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Facundo Roncaglia (Celta Vigo)

VILLARREAL
Érkezett: Rubén Pena (Eibar, 8 000 000), Raúl Albiol (Napoli, 5 000 000), Simón Moreno (Villarreal B), Xavi Quintilla (Villarreal B),Alberto Moreno (Liverpool, i.),Moi Góme (Gijón, 1 300 000)
Kölcsönből vissza: Leonardo Suárez (Mallorca), Juan Ibiza (Almería), Rúben Semedo (Rio Ave), Akram Afif (al-Szadd), Alfred N'Diaye (Málaga)
Távozott: Pablo Fornals (West Ham, 28 000 000),Nicola Sansone (Bologna, kv.m 7 500 000), Roberto Soriano (Bologna, kv., 7 500 000), Gyenyisz Cserisev (Valencia, kv., 6 000 000), Rúben Semedo (Olympiakosz. 4 500 000), Javi Fuego (Gijón, i.), Daniele Bonera (szl.),Juan Ibiza (Almería, i.)
Kölcsönbe: Simón Moreno (Almería), Miguelón (Huesca), Alfonso Pedraza (Betis),Álvaro González (Marseille)

LEZÁRVA VASÁRNAP REGGEL, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT NAP ESEMÉNYEI
kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik