Sevilla, Valencia: nem az oroszlánokat, egymást akarják megelőzni

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 10:53
null
Nem az oroszlánnal… (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos pillanatfelvételes transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik a Bundesligáé, a negyedik a Ligue 1-é, és a La Ligával zárunk.



Két sivatagi vadásznak elfogyott a tölténye, amikor rájuk akad egy oroszlán, és elkezd ordítva futni feléjük, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy parádés lakomát csapjon. Az egyik vadász leteszi a hátizsákját, és elkezd öltözni, ledobálni magáról mindent.
– Mit csinálsz, el akarsz szaladni, azt hiszed, gyorsabb vagy egy oroszlánnál? – kérdezi idegesen a másik.
– Nem, én nálad akarok gyorsabb lenni…



Nem árulunk el nagy titkot, ebben az idényben is azért hajt a La Liga Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid hármason kívüli része, hogy odaférjen a dobogó alá, esetleg abban reménykedik, hogy valamelyik gigász végigbotladozza az egész bajnokságot, és akkor megcsíphet egy dobogós helyet. Nos, erre az elmúlt tíz évben 2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben került sor, amikor előbb a Sevilla lett a harmadik, majd háromszor szerzett bronzérmet a Valencia – azóta a három nagy kibérelte magának az érmes pozíciókat.

Meglepetésnek megmaradtak az olyan évek, amikor befutott az ötödik helyre az RCD Mallorca (2010), a negyedikre a Málaga (2012), a Real Sociedad (2013) és az Athletic Bilbao (2014), illetve most az ötödikre a Getafe. A „nagy második hármasból” kikopott menet közben a Villarreal, amelyet a nyáron otthagyott a Pablo Fornals, Nicola Sansone, Roberto Soriano, Gyenyisz Cserisev, Álvaro González, Alfonso Pedraza hatos, és a Rubén Pena, Raúl Albiol, Alberto Moreno védőtriász megvétele után nem halad jól az erősítésekkel (bár talán most André Zambo Anguissa kölcsönvételével elkezdődött a tánc).

Hanem a VALENCIA nem viccel: az örök ígéret Cserisevet ők szerezték meg, érzésünk szerint jó érzékkel cseréltek kapust a Barcelonával, Netót kilencmilliós ráfizetéssel Jasper Cillessenre. Sokat fejlődött kölcsönben Tenerifén a szerb középpályás, Uros Racsics, a Numanciában a karmester Fran Villalba, érkezett a friss U21-es Európa-bajnok támadó, Manu Vallejo és a szintén a kispadra megfogott jobb oldali mindenes, a városi riválist odahagyó Jason.

A helyi riválistól olyan, a szélen bevethető játékosok érkeztek a közelmúltban, mint Vicente, a sokszoros válogatott Juanfran és José Enrique; Jasonnal egyébként már februárban megegyeztek, és azért is volt rá szükség, mert némi meglepetésre a Barcelonától elküldött Denis Suárez visszautasította a Valenciát a Celta Vigo, a stabil csapattagság, illetve a kissé magasabb bér kedvéért, noha előtte azt hangoztatta, hogy ismét együtt akar dolgozni a Valencia mesterével, az őt a Villarrealból jól ismerő Marcelinóval.

Nem jött össze a valenciai álomkarrier Simone Zazának, a kölcsönbe, 12 milliós vételi opcióval távozó Jeison Murillónak, a Levantének jó áron eladott Rúben Vezónak (aki új egyesülete átigazolási rekordere az 5+1 milliós transzferrel) és a 22 milliós ráfizetés Ajmen Abdennurnak sem, Carles után a másik nagyreményű Gil-fiú, Nacho is elhagyta nevelőegyesületét.

Így tett a fejlődésben kissé megrekedt támadó mindenes, a 23 éves, harmincmillió eurót érő Santi Mina is, aki a Celta Vigóhoz került vissza, ahonnan három éve tízmillióért érkezett – most a La Liga egyik legkelendőbb futballistája, az uruguayi gólvadász, Maxi Gómez megvételének ürügyén váltott. A huszonkét esztendős ék a Celtában az elmúlt két idényben 75 mérkőzésen 31 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott. Az ötvenmilliós kivásárlási ár kissé túlzó volt, de a Celta nem az erre a summára részletfizetést kérő West Hammel üzletelt, hanem Mina miatt a Valenciával. Mina papíron 14.5 milliós értékben vett részt a transzferben, 1.5 milliónyi lehet a bónusz, Gómezért plusz 14.5 milliót fizettek a spanyol játékjoga mellett.

Kétmilliós értékben, a következő vételár ötven százalékának a jogával odaadta még a Celta a nagyon tehetséges középső védőt, az U21-es válogatott Jorge Sáenzt is a váltás farvizén, de a 22 éves játékost két (!) idényre még kölcsönkapta.

 

Goncalo Guedesért tett egy halovány kísérletet a Borussia Dortmund, Rodrigo Morenóért a cserébe állítólag Arkadiusz Miliket is beáldozó Napoli, őket a PSV-s Hirving Lozano vagy a milanos Samu Castillejo pótolná, a középpálya új ura a belga Dennis Praet (Sampdoria) vagy Sami Khedira lehet, az új jobbhátvéd pedig Joakim Maehle (Genk) vagy Luis Advíncula (Rayo Vallecano), főleg, ha elviszi a Juventus Cristiano Piccinit.

Az új támadó mindenes a világbajnok Florian Thauvin lesz, ha áldoz rá negyvenmillió eurót a denevéres klub.

Felmerült még a realos Mariano Díaz és a 15 millió euróért elvihető, kissé sérülékeny Rafinha neve is, utóbbi lenne a jobb fogás. Egy 16 éves őstehetséget már megszerzett a Valencia: a támadó középpályás Yunus Musah az Arsenaltól érkezett.

Kell még majd egy védő is, mert a Wolverhampton nagyon komolyan gondolja Mouctar Diakhaby megvételét, lásd a legutóbbi, negyvenmillió eurós ajánlatot – az argentin sajtó szerint a manchesteri Nicolás Otamendi térhetne vissza a városba helyette, akit elengedne a City, az ügy nehézsége a védő angliai hatmillió eurós nettó éves fizetése. Szintén negyvenmillió az ára Rafael Leaónak, a csatár ezért kerülhet a Valencia helyett az Evertonhoz a Lille-től, a dél-koreai fiatal, Li Kang In ez esetben maradhat, az Ajax és az Espanyol érdeklődése ellenére is.

És a kispadon Piccini, Ezequiel Garay, Francis Coquelin, Li Kang In, Racsics, a húszmilliót érő Ferran Torres, Kévin Gameiro, Cserisev, Vallejo, Jason...
És a kispadon Piccini, Ezequiel Garay, Francis Coquelin, Li Kang In, Racsics, a húszmilliót érő Ferran Torres, Kévin Gameiro, Cserisev, Vallejo, Jason...

 

Nem a legszebb napjait éli a REAL BETIS, de ezen a nyáron zseniális üzleteket kötött: összesen huszonöt millió euróért elopciózta a PSG-től a karmester Giovani Lo Celsót, aki kétszer ennyit ér, elképesztően olcsón, valamivel húszmillió euró alatti összegért megszerezte a Lyon világbajnok támadó mindenesét, Nabil Fekirt, akit topcsapatok üldöznek már évek óta, és 60 milliós a játékjoga. Igaz, tízmilliónyi bónusz még függőben van, illetve a következő vételár ötöde a franciáké, de így is ők jártak sokkal rosszabbul. (A Betis külön szívességként leigazolta Fekir öccsét is, sőt egyesek szerint éppen ez volt a kulcs, mert a kis Fekirt egyetlen másik klub sem akarta megvenni, és édesapjuk ezért beszélte rá a Betisre Nabilt, aki nem mellesleg az eddigi bruttó 350 ezer eurós havi fizetés helyett 600 ezret fog húzni.)

Az egyszeres spanyol válogatott szélső, Juanmi nyolcmillióba került, a Barcelona által július elsején 12 millió euróért megvett brazil jobbhátvédet, Emersont pedig hatmillióért szerezte meg a Betis, július másodikán: ő tavasszal már Sevillában futballozott kölcsönben. A katalánok hatmillióért visszavihetik, vagy övék a következő eladás fele, a védőért a Liverpool, az Arsenal, az Eintracht Frankfurt és a Dortmund is érdeklődött.

Hasonlóan nagy tehetség az U21-es Eb-győztes spanyol válogatott kapusa, Dani Martín, a 23 éves bal oldali mindenes, Alfonso Pedraza már 22 millió eurót ér, az előző idényt kilenc kanadai ponttal zárta a Villarrealban, most kölcsönbe érkezett, maximum egymillió eurós díjért cserébe, és jövőre potom 10-14 millióért meg lehet őt venni.

 

Igaz, távozott a kapus Pau López és Sergio León, a balhátvéd Júnior Firpo körül erőst legyeskedik a táncot egy 15-20 milliós ajánlattal nyitó Barca, Marc Bartrát hívja a Roma, Lo Celsót a Tottenham és a Bayern München csábítgatja, Riad Budebuzt már el is vitte a Saint-Étienne, no de a Betis alelnöke, José Miguel López Catalán maga jelentette be, hogy tárgyal a Napolival Arkadiusz Milikről, lásd még: Mauro Icardi.

Az új edző, az Espanyoltól a szerződéséből kivásárolt Rubí hozhatja magával Barcelonából kedvenc gólvágóját, az előző idényt húsz találattal záró Borja Iglesiast, de ehhez alighanem el kell adni Lo Celsót – a hetvenmilliós transzfer után lesz pénz Hatem Ben Arfa aláírási és bérköltségeire is...

Opció még: a dortmundi Kagava Sindzsi és a római Ante Coric, a fiatal Martín mellé érkezhet kölcsönbe a Real Madridtól Andrij Lunyin. Nem rossz ötlet egy új Lo Celsóra szert tenni, ha már a régit elviszi a Tottenham, mert onnan sok-sok pénz mellett jöhetne az új kihívások elé állítandó Erik Lamela is.

Nem is lenne rossz egy Joel Robles – Emerson/Francis Guerrero, Bartra, Aissza Mandi/Sidnei, Pedraza – William Carvalho, Javi García/Víctor Camarasa/Andrés Guardado – Juanmi/Joaquín, Canales/Ben Arfa, Lamela/Diego Lainez/Cristian Tello – Fekir/Loren Morón/Iglesias gárda, vagy éppen egy Robles – Emerson, Bartra, Mandi, Pedraza – W. Carvalho, Camarasa – Lamela, Fekir, Canales – Milik kezdőcsapat...


A SEVILLA elmúlt bő tíz évét illik abból az aspektusból nézve megítélni, hogy ezen idő alatt nagyjából nullára hozta a vételek és eladások mérlegét, olyan bombaüzletekkel megspékelve ez irányú tevékenységét, mint Dani Alves, Álvaro Negredo, Jesús Navas, Geoffrey Kondogbia, Alberto Moreno, Ivan Rakitic, Gary Medel, Carlos Bacca, Aleix Vidal, Steven Nzonzi, Grzegorz Krychowiak, Kévin Gameiro, Vitolo, Vicente Iborra, Jevhen Konopljanka, Clément Lenglet, Munir El Haddadi, Tomas Vaclik és Wissam Ben Yedder; ugyanakkor az elmúlt két évben Luis Muriel, Simon Kjaer, Guilherme Arana, Ibrahim Amadou és Joris Gnagnon megvétele nem sült el jól, korábban pedig a lehető legrosszabb ütemben adták el Ciro Immobilét és Iago Aspast, és alaposan befürödtek a brazil csodaközéppályással, Gansóval is.

Idén márciusban visszatért a klubhoz Monchi, a sportigazgató és csapata fedezte fel annak idején Morenót, Navast, szegény Antonio Puertát és José Antonio Reyest, Sergio Ramost, Adrianót, Dani Ceballost, Alvest, Rakiticet, Júlio Baptistát és Seydou Keitát is, majd kalandozott egyet nemrégiben az AS Románál. Az új edző a válogatottól és a Real Madridtól is rossz szájízzel búcsúzó Julen Lopetegui lett – akinek most kijutott a jóból, ugyanis bár elhagyta a fedélzetet a karmester Pablo Sarabia, a tévútnak bizonyuló Promes, Muriel csatárkettős, a 32 éves argentin védelmi mindenes, a 25-szörös válogatott Gabriel Mercado, de egy teljes csapat érkezett. És nem is akármilyen!

A kapuba visszatért kölcsönből az egyszeres spanyol válogatott Sergio Rico, a jobbjára a szintén egyszeres, de francia válogatott Sébastien Corchia, baljára a leendő spanyol válogatott Sergio Reguilón, ő kölcsönbe, elé megvették végleg az Ajaxtól az osztrák Maximilian Wöbert, 10.5 millió euróért, a védelem új feje meg a francia Jules Koundé lesz, akit 25 millióért engedett csak el a Bordeaux, és ezzel a Sevilla történetének legdrágább futballistája lett!

Diego Carlos brazil, de szintén a Ligue 1-et hagyta oda, 15 milliót kasszírozott érte a Nantes, a középpálya védekező szekcióját a Manchester City volt ütközőembere, a Galatasaraytól megvett Fernando és a magát Kínában nagyon gazdaggá tevő Nemanja Gudelj alkotja majd – és veszi le a terhet az új karmester, az Atlético Madrid-nevelés, de már a Portótól megvett Óliver Torres válláról. Nála kicsit többe, 15 millióba került a szélső Lucas Ocampos és a 14 milliós középső középpályás, Joan Jordán, a két csatár, Munasz Dabbur és Luuk de Jong összesen majdnem harmincmillióba.

(Fotó: Transfermarkt)
(Fotó: Transfermarkt)



A saját utánpótlást a 18 éves szélső, Bryan Gil dicséri, aki profi szerződést kapott, ő a La Liga első olyan gólszerzője, aki a XXI. században született. Az élvonalban 156 perc jutott neki eleddig, két kanadai pontot is szerzett ezen idő alatt, a másodosztályban erősödött kölcsönben a támadó középpályás Alejandro Pozo.

A kicsiért is lehajol a Sevilla, a kameruni Yan Brice félmillió euróért került vissza a klubhoz, opciósan, hogy egymillióért másnap eladják. Joao Maleck ellenben alighanem befejezi futballistakarrierjét, a mexikói támadó ittasan halálos balesetet okozott, két áldozattal, a húszéves játékost bíróság elé állították. A Sevilla nem élt a vételi opciójával...

Érdekes Daniel Sturridge esete is, aki majdnem 100 ezer eurós büntetést és hathetes eltiltást (négy hetet egy évre felfüggesztve) kapott hazája szövetségétől, mert a testvére tavaly hogy, hogyan nem, de arra fogadott, hogy ő a Sevillában folytatja…

Érkezhet még a Milantól Suso, mert Monchi sokallja a PSV-s Steven Bergwijn árát, kapcsolatban áll Dani Alvesszel és a laziós Luis Albertóval, felvetődött két AS Roma-játékos, Steven Nzonzi és Alessandro Florenzi, valamint a Bologna balhátvédjének, Mitchell Dijksnek és védekező középpályásának, Erick Pulgarnak a neve, illetve szóba került a SPAL olasz válogatott éke, Andrea Petagna és az FC Bruges középpályása, Hans Vanaken, meglepő módon a Leeds kapusa, Kiko Casilla és a realos Nacho is.

Nolitót maga Aspas hívja a Celtához, követheti őket Aleix Vidal is, Kjaer körül a Fenerbahce szirénkedik, Ben Yedder neve Nápolyban, a Manchester Unitednél, a Románál és a Milannál is felvetődött, Sergi Gómezt vinné az Atalanta, Roque Mesát a Genoa és a Galatasaray (utóbbi Banegát is szívesen látná), Florian Thauvinért felajánlották a Marseille-nek az Ibrahim Amadou, Gnagnon párost.

Ha nem venne már senkit sem a Sevilla, Lopetegui akkor is ki tudna állítani egy olyan kezdőt, amely feladja a leckét bármelyik gigásznak. Hogy elég lesz-e mindez a dobogóra? Aligha, de az Európa-ligában még visszaülhet a gárda a trónra.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ALAVÉS
Érkezett:Lucas Pérez (West Ham, 2 300 000 euró), Pere Pons (Girona, 2 000 000), Luis Rioja (Almería, 2 000 000), Ramón Miérez (Atlético Tigre, 1 150 000), Saúl García (Deportivo La Coruna, ingyen), Jeando Fuchs (Sochaux), Olivier Verdon (Sochaux),Joselu (Newcastle United, 2 240 000),Alberto Rodríguez (Atlético Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Aleix Vidal (Sevilla)
Kölcsönből vissza:Rafa Navarro (Sochaux), Ermedin Demirovic (Almería), Adrián Diéguez (Huesca), Rafa Páez (Sochaux), Antonio Cristian (Fuenlabrada), Daniel Torrea (Albacete), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando (Extremadura)
Távozott:Carlos Vigaray (Real Zaragoza, i.),Antonio Cristian (Fuenlabrada, i.)
Kölcsönbe: Rafa Páez (NK Istra), Adrián Diéguez (Alcorcón)
Kölcsönből vissza:Borja Bastón (Swansea), Inui Takasi (Betis), Jony (Málaga), Darko Brasanac (Betis), Diego Rolán (Deportivo La Coruna), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Álex Blanco (Valencia B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Peru Nolaskoain (Bilbao B), Asier Villalibre (Bilbao B), Gaizka Larrazabal (Bilbao B)
Kölcsönből vissza:Andoni López (Almería), Xabier Etxeita (Huesca), Cristian Ganea (Numancia), Mikel Vesga (Leganés), Sabin Merino (Leganés)
Távozott:Alex Remiro (Real Sociedad, ingyen), Markel Susaeta (szerződése lejárt), Xabier Etxeita (szl.), Mikel Rico (Huesca, i.), Ander Iturraspe (Espanyol, i.), Sabin Merino (szl.)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Joao Félix (Benfica, 126 000 000), Marcos Llorente (Real Madrid, 30 000 000), Felipe (Porto, 20 000 000), Héctor Herrera (Porto, i.), Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 000 000), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Atlético Madrid B),Ivan Szaponjics (Benfica B, 500 000),Mario Hermoso (Espanyol, 25 000 000), Kieran Trippier (Tottenham, 22 000 000)
Kölcsönből vissza:Gelson Martins (Monaco), André Moreira (Feirense), Luciano Vietto (Fulham), Axel Werner (Málaga), Sime Vrsaljko (Inter)
Távozott:Lucas Hernández (Bayern München, 80 000 000), Rodri (Manchester City, 70 000 000), Gelson Martins (Monaco, 30 000 000), Luciano Vietto (Sporting CP, 7 500 000), Bernard Mensah (Kayserispor, kölcsön után végleg, 3 600 000), Diego Godín (Inter, i.), Juanfran (Sao Paulo, i.), Filipe Luís (Flamengo, i.), Antoine Griezmann (Barcelona, 120 000 000),André Moreira (Belenenses, i.)
Kölcsönbe:Nicolás Ibánez (San Luis), Axel Werner (San Luis),Nehuén Pérez (Famalicao), Héctor Hernández (Fuenlabrada)

FC BARCELONA
Érkezett:Frenkie de Jong (Ajax, 75 000 000), Neto (Valencia, 26 000 000), Emerson (Atlético Mineiro, 12 000 000), Moussa Wagué (Barcelona B), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 120 000 000),Marc Cucurella (Eibar, 4 000 000), Júnior Firpo (Betis, 18 000 000)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Eibar), Adrián Ortolá (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), Sergi Palencia (Bordeaux), Denis Suárez (Arsenal)
Távozott:Jasper Cillessen (Valencia, 35 000 000), André Gomes (Everton, kv., 25 000 000), Paco Alcácer (Dortmund, kv., 21 000 000), Denis Suárez (Celta Vigo, 12 900 000), Marc Cardona (Osasuna, 2 500 000), Marc Cucurella (Eibar, kv., 2 000 000), Sergi Palencia (St.-Étienne, 2 000 000), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe, i.), Douglas (Besiktas, i.), Adrián Ortolá (Tenerife, i.), Malcom (Zenit, 40 000 000)
Kölcsönből vissza:Jeison Murillo (Valencia), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo)

BETIS
Érkezett:Giovani Lo Celso (PSG, kv., 22 000 000), Juanmi (Real Sociedad, 8 000 000), Aitor Ruibal (Betis B),Dani Martín (Gijón, 5 000 000), Nabil Fekir (Lyon, 19 750 000)
Kölcsönbe: Alfonso Pedraza (Villarreal)
Kölcsönből vissza:Víctor Camarasa (Cardiff City), Juanjo Narváez (Almería), Alex Alegría (Gijón), Darko Brasanac (Alavés), Rijad Budebuz (Celta Vigo), Alin Tosca (PAOK Szaloniki), Inui Takasi (Alavés)
Távozott:Sergio León (Levante, 4 000 000), Alex Alegría (Mallorca , i.), Alin Tosca (Gazisehir, i.),Pau López (Roma, 23 500 000), Inui Takasi (Eibar, 2 000 000), Darko Brasanac (Osasuna, 1 000 000), Rijad Budebuz (St.-Étienne, 3 500 000), Júnior Firpo (Barcelona, 18 000 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Leganés)
Kölcsönből vissza:Jesé (PSG), Emerson (Atlético Mineiro)

CELTA VIGO
Érkezett:Denis Suárez (Barcelona, 12 900 000),Joseph Aidoo (Genk, 8 000 000),Santi Mina (Valencia, i.)
Kölcsönbe: Joselu (Valencia)
Kölcsönből vissza:Robert Mazan (Venezia), Facundo Roncaglia (Valencia), Claudio Beauvue (Caen), Dennis Eckert (Excelsior), Gabriel Fernández (Penarol)
Távozott:Gustavo Cabral (Pachuca, i.), Nemanja Radoja (szl.), Dennis Eckert (szerződését felbontották),Mathias Jensen (Brentford, 3 800 000), Andrew Hjulsager (Oostende, 500 000),Maxi Gómez (Valencia, 14 500 000)
Kölcsönbe: Robert Mazan (Tenerife), Emre Mor (Galatasaray, 600 000)
Kölcsönből vissza:Szofian Bufal (Southampton), Rijad Budebuz (Betis), Wesley Hoedt (Southampton)

EIBAR
Érkezett:Pedro Bigas (Las Palmas, kv., 3 000 000), Marc Cucurella (Barcelona, kv., 2 000 000), Esteban Burgos (Alcorcón, i.), Roberto Correa (Cádiz, i.), Álvaro Tejero (Real Madrid B, i.), Roberto Olabe (Atlético Madrid B, 2 800 000),Edu Expósito (Deportivo La Coruna, 4 000 000),Quique (Deportivo La Coruna, 3 300 000), Inui Takasi (Betis, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Unai Elgezabal (Alcorcón), Nano (Tenerife), José Antonio Martínez (Granada), Yoel Rodríguez (Real Valladolid)
Távozott:Joan Jordán (Sevilla, 14 000 000), Rubén Pena (Villarreal, 8 000 000), Pablo Hervías (Real Valladolid, 1 000 000), Pere Milla (Elche, i.), Unai Elgezabal (Alcorcón, i.),Marc Cucurella (Barcelona, 4 000 000)
Kölcsönbe: Roberto Olabe (Albacete)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Barcelona)

ESPANYOL
Érkezett:Adria Pedrosa (Espanyol B), Lluis López (Espanyol B), Ander Iturraspe (Bilbao, i.),Matías Vargas (Vélez Sarsfield, 10 500 000),Andrés Prieto (Leganés, i.)
Kölcsönbe:Bernardo Espinosa (Girona)
Kölcsönből vissza:Álvaro Vázquez (Real Zaragoza), Pipa (Gimnastic)
Távozott:Aarón Martín (Mainz, kv., 6 000 000), Roberto (West Ham, i.), Sergio García (szl.), Óscar Duarte (Levante, i.), Álvaro Vázquez (Gijón, i.),Mario Hermoso (Atlético Madrid, 25 000 000), Hernán Pérez (al-Ahli SC, i.)
Kölcsönből vissza:Roberto Rosales (Málaga ), Alfa Semedo (Benfica)

GETAFE
Érkezett:Jack Harper (Málaga, 1 500 000), Raúl Garcia (Girona, i.),Enric Gallego (Huesca, 6 000 000), Allan Nyom (West Bromwich), Fajcal Fadzsr (Caen, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Filip Manojlovics (Panioniosz), Álvaro Jiménez (Gijón), Iván Alejo (Málaga), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Barcelona B), José Carlos Lazo (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott:Chuli (szl.),Sibaszaki Gaku (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe:Álvaro Jiménez (Albacete)
Kölcsönből vissza:Samu Sáiz (Leeds United), Sebastián Cristóforo (Fiorentina), Dimitri Foulquier (Watford)

GRANADA
Érkezett:Fede Vico (Leganés, kv., 250 000), Neyder Lozano (Elche, i.),Roberto Soldado (Fenerbahce, i.), Domingos Duarte (Sporting CP, 3 000 000),Yan Brice (Sevilla, 1 000 000), Darwin Machís (Udinese, 3 000 000)
Kölcsönbe: Yangel Herrera (Manchester City U23)
Kölcsönből vissza:Raúl Baena (Melbourne Victory), Sergio Pena (Tondela), Pablo Vázquez (Leonesa)
Távozott:Adrián Castellano (Numancia), Nicolás Aguirre (szl.), Alberto Martín (szl.), Pablo Vázquez (Badajoz, i.), Sergio Pena (Emmen, i.)
Kölcsönbe: José Antonio González (Córdoba)
Kölcsönből vissza:Alejandro Pozo (Sevilla B), Fede San Emeterio (Real Valladolid), José Antonio Martínez (Eibar), Daniel Ojeda (Leganés), Raúl Baena (szerződését felbontották),Fran Rico (szerződését felbontották)

LEGANÉS
Érkezett:
Jonathan Silva (Sporting CP, kv., 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, 1 500 000), André Grandi (Internacional de Madrid, i.), Fede Varela (Porto B), Martin Braithwaite (Middlesbrough, 6 000 000), Roberto Rosales (Málaga, 1 200 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Betis), Juan Soriano (Sevilla), Marc Navarro (Watford)
Kölcsönből vissza:Owusu (Salamanca), Daniel Ojeda (Granada), Fede Vico (Granada), Facundo García (AEK Larnaka), Mamadou Koné (Málaga), Luciano (Fluminense)
Távozott:Fede Vico (Granada, 250 000), Nabil el-Zsar (al-Ahli Sports Club, i.), Ezequiel Munoz (Lanús, i.), Andrés Prieto (szl.), Luciano (Gremio, 1 000 000)
Kölcsönbe: Dani Ojeda (Albacete),Mamadou Koné (Deportivo La Coruna),Andrés Prieto (Espanyol, i.)
Kölcsönből vissza:Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Allan Nyom (West Bromwich), Martin Braithwaite (Middlesbrough), Juanfran (Deportivo La Coruna), Kenneth Omeruo (Chelsea), Sabin Merino (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Michael Santos (Málaga), Andrij Lunyin (Real Madrid), Diego Reyes (Fenerbahce)

LEVANTE
Érkezett:Rúben Vezo (Valencia, kv., 5 000 000), Sergio León (Betis, 4 000 000), Gonzalo Melero (Huesca, 3 600 000), Jorge Miramón (Huesca, i.), Hernani (Porto, i.), Carlos Clerc (Osasuna, i.), Óscar Duarte (Espanyol, i.)
Kölcsönbe: Borja Mayoral (Real Madrid)

Kölcsönből vissza:Ivi (Sporting Gijón), Sanjin Prcic (Strasbourg), Eszteban Szaveljics (Almería), Armando Sadiku (Lugano), Iván López (Gimnastic)
Távozott:Rubén García (Osasuna, 3 000 000), Jason (Valencia, i.), Pedro López (Huesca, i.), Esteban Saveljich (Rayo Vallecano, 300 000)
Kölcsönbe: Raphael Dwamena (Real Zaragoza), Koke (Deportivo La Coruna), Pepelu (Tondela)
Kölcsönből vissza:Rober Pier (Deportivo La Coruna), Borja Mayoral (Real Madrid)

MALLORCA
Érkezett:Ante Budimir (Crotone, kv., 2 200 000), Martin Valjent (Chievo, kv., 1 500 000), Alex Alegría (Betis, i.), Pablo Chavarría (Reims, i.),Josep Sené (Leonesa, i.), Aleix Febas (Real Madrid B, 4 000 000), Alekszandar Szedlar (Piast Gliwice, i.), Igor Zlatanovics (Radnik, 1 300 000)
Kölcsönbe: Lumor (Sporting CP)
Kölcsönből vissza:Fernando Cano (Lleida Esportiu), Carlos Castro (Elche), Alejandro Faurlín (Marbella), Pierre Cornud (Linense), Sergio Moyita (Cartagena)
Távozott:Salva Ruiz (Valencia, i.), Leandro Montagud (Leonesa, i.), Alejandro Faurlín (Marbella, i.)
Kölcsönbe:Sergio Buenacasa (Ponferradina), Franco Russo (Ponferradina),Carlos Castro (Lugo), Stoichkov (Alcorcón), Pablo Valcarce (Ponferradina)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Villarreal), Pervis Estupinán (Watford U23), Nikola Sztojiljkovics (Braga)

OSASUNA
Érkezett:Rubén García (Levante, kv., 3 000 000), Chimy Ávila (San Lorenzo, 2 700 000), Marc Cardona (Barcelona, 2 500 000), Brandon (Rennes, kv., 2 000 000),Jaume Grau (Real Madrid B, i.), Darko Brasanac (Betis, 1 000 000), Adrián López (Porto, i.)
Kölcsönbe:Pervis Estupinán (Watford U23
Kölcsönből vissza:Imanol García (Gimnastic), Antonio Otegui (Melilla), Miguel Díaz (Murcia), David Rodríguez (Numancia)
Távozott:Carlos Clerc (Levante, i.), Miguel Olavide (szl.), David Rodríguez (szl.),Imanol García (Córdoba, i.)
Kölcsönbe:Jaume Grau (Lugo)
Kölcsönből vissza:Robert Ibánez (Getafe)

REAL MADRID
Érkezett:
Eden Hazard (Chelsea, 100 000 000), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt, 60 000 000), Éder Militao (Porto, 50 000 000), Ferland Mendy (Lyon, 48 000 000), Rodrygo (Santos, 45 000 000), Kubo Takefusza (Tokió FC, i.)
Kölcsönből vissza:Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), James Rodríguez (Bayern München), Martin Ödegaard (Vitesse), Borja Mayoral (Levante), Lucas Silva (Cruzeiro), Theo Hernández (Real Sociedad), Andrij Lunin (Leganés)
Távozott:Mateo Kovacic (Chelsea, kv., 45 000 000), Marcos Llorente (Atlético Madrid, 30 000 000), Raúl de Tomás (Benfica, 20 000 000), Theo Hernández (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Sociedad), Jorge de Frutos (Real Valladolid), Sergio Reguilón (Sevilla),Luca Zidane (Racing Santander), Dani Ceballos (Arsenal), Jesús Vallejo (Wolverhampton), Javi Sánchez (Real Valladolid), Borja Mayoral (Levante)

REAL SOCIEDAD
Érkezett:Portu (Girona, 10 000 000), Alexander Isak (Dortmund, 6 500 000), Modibo Sagnan (Lens, 4 500 000), Alex Remiro (Athletic Bilbao, i.), Aihen Munoz (Sociedad B), Ander Barrenetxea (Sociedad B), Ander Guevara (Sociedad B), Andoni Zubiaurre (Sociedad B), Robin Le Normand (Sociedad B)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Jon Guridi (Mirandés), Eneko Capilla (Leonesa)
Távozott:Juanmi (Betis, 8 000 000), Eneko Capilla (Asteras Tripoli, i.), Héctor Moreno (al-Gharafa, 5 000 000)
Kölcsönbe:Jon Bautista (Eupen), Martín Merquelanz (Mirandés)
Kölcsönből vissza:Sandro Ramírez (Everton), Theo Hernández (Real Madrid)

REAL VALLADOLID
Érkezett:Pablo Hervías (Eibar, kv., 1 000 000), Marcos André (Guaratinguetá, 2 000 000)
Kölcsönbe:Federico Barba (Chievo), Sandro Ramírez (Everton), Jorge de Frutos (Real Madrid), Javi Sánchez (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Fede San Emeterio (Granada), José Antonio Caro (Albacete), David Mayoral (Alcorcón), Álvaro Aguado (Córdoba)
Távozott:Borja Fernández (visszavonult)
Kölcsönbe:Moisés Delgado (Racing Santander)
Kölcsönből vissza:Keko (Málaga), Yoel Rodríguez (Eibar), Duje Cop (Standard Liege), Daniele Verde (Roma)

SEVILLA
Érkezett:Jules Koundé (Bordeaux, 25 000 000), Lucas Ocampos (Marseille, 15 000 000), Diego Carlos (Nantes , 15 000 000), Munasz Dabbur (RB Salzburg, 15 000 000), Joan Jordán (Eibar, 14 000 000), Luuk de Jong (PSV, 12 500 000), Maximilian Wöber (Ajax, kv., 10 500 000), Fernando (Galatasaray, 4 500 000),Yan Brice (Almería, 500 000), Óliver Torres (Porto, 12 000 000), Nemanja Gudelj (Koangcsou Evergrande, i.)
Kölcsönbe:Sergio Reguilón (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Marc Gual (Real Zaragoza), Sergio Rico (Fulham), Carlos Fernández (Deportivo La Coruna), Sébastien Corchia (Benfica)
Távozott:Pablo Sarabia (PSG, 18 000 000), Quincy Promes (Ajax, 15 700 000), Luis Muriel (Atalanta, kv., 15 000 000), Gabriel Mercado (al-Rajjan, i.),Yan Brice (Granada, 1 000 000)
Kölcsönbe:Juan Soriano (Leganés), Marc Gual (Girona),Giorgi Aburjania (Twente), Aleix Vidal (Alavés)
Kölcsönből vissza:André Silva (Milan), Marko Rog (Napoli), Maxime Gonalons (Roma)

VALENCIA
Érkezett:Jasper Cillessen (Barcelona, 35 000 000), Gyenisz Cserisev (Villarreal, kv., 6 000 000), Manu Vallejo (Cádiz, 5 500 000), Jorge Sáenz (Tenerife, 2 000 000), Salva Ruiz (Mallorca, i.), Jason (Levante, i.),Maxi Gómez (Celta Vigo, 14 500 000)
Kölcsönből vissza:Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Jeison Murillo (Barcelona), Ajmen Abdennur (Marseille), Nacho Gil (Elche)
Távozott:Neto (Barcelona, 26 000 000), Simone Zaza (Torino, kv., 12 000 000), Rúben Vezo (Levante, kv., 5 000 000),Ajmen Abdennur (Kayserispor, i.),Santi Mina (Celta Vigo, i.),Nacho Gil (Ponferradina, i.)
Kölcsönbe:Toni Lato (PSV),Alex Carbonell (Fortuna Sittard),Álex Blanco (Real Zaragoza), Jeison Murillo (Sampdoria, 2 000 000),Joselu (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza:Facundo Roncaglia (Celta Vigo)

VILLARREAL
Érkezett:Rubén Pena (Eibar, 8 000 000), Raúl Albiol (Napoli, 5 000 000), Simón Moreno (Villarreal B), Xavi Quintilla (Villarreal B),Alberto Moreno (Liverpool, i.),Moi Góme (Gijón, 1 300 000)
Kölcsönbe: André Zambo Anguissa (Fulham)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Mallorca), Juan Ibiza (Almería), Rúben Semedo (Rio Ave), Akram Afif (al-Szadd), Alfred N'Diaye (Málaga)
Távozott:Pablo Fornals (West Ham, 28 000 000),Nicola Sansone (Bologna, kv.m 7 500 000), Roberto Soriano (Bologna, kv., 7 500 000), Gyenyisz Cserisev (Valencia, kv., 6 000 000), Rúben Semedo (Olympiakosz. 4 500 000), Javi Fuego (Gijón, i.), Daniele Bonera (szl.),Juan Ibiza (Almería, i.)
Kölcsönbe:Simón Moreno (Almería), Miguelón (Huesca),Alfonso Pedraza (Betis),Álvaro González (Marseille)

LEZÁRVA VASÁRNAP REGGEL, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT NAP ESEMÉNYEI.

kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik