MAROSI GERGELY
MAROSI GERGELY
2019.08.09 10:39 Frissítve: 2019.08.09 17:54

Guardiola Ferguson nyomában, de megállítja-e a 30 éve váró Liverpool?

Az angol Premier League csapatai az átigazolási időszak finisében még eltapsoltak egy nagy rakás pénzt, kialakultak a keretek, pénteken a Bajnokok Ligája-győztes és bajnoki ezüstérmes Liverpool illetve az újonc Norwich City találkozójával megkezdődik a 2019–2020-as évad. Teljesül-e végre a „vörösök” bajnoki álma, szakad-e a top hat, épít-e dinasztiát Pep Guardiola? Idénybeharangozó.

A szakértők többsége ismét a Liverpool és a Manchester City párharcát várja a bajnoki trófeáért (Fotó: AFP)

Az angol labdarúgás történetében nem sok csapatnak sikerült egymás után háromszor megnyerni az élvonalbeli bajnokságot. Persze majdnem így kezdődött: a Preston North End két elsőség után kis híján a harmadikat is begyűjtötte, ám két ponttal az Everton mögött maradt 1890–1891-ben. A triplázás először a Huddersfieldnek sikerült (1923–1924-ben indult a széria), majd szűk egy évtizeddel később az Arsenalnak (annak ellenére, hogy a második idény közben elhunyt a legendás Herbert Chapman), a nyolcvanas évek elején a Liverpoolnak, a Premier League-érában meg kétszer a Manchester Unitednek.

Ennyi.

Csak egy edző van, aki végig irányított a két címvédő hadjárat alatt és triplázni tudott – igaz, ő kétszer is. A neve Sir Alex Ferguson.

Josep Guardiola lehet a következő.

Klopp és Guardiola megígérték egymásnak: a hajsza ebben az idényben is folytatódik (Fotó: AFP)

DINASZTIAÉPÍTÉS VS. A HARMINCÉVES ÁLOM

Egyszóval, a Manchester City egymás után harmadik, összességében hetedik bajnoki címére tör, és a Premier League végső sorrendjét megjósoló Sporting Index-kalkulátor, valamint a szakírók is azt várják, hogy csak a Liverpool akadályozhatja meg ebben Guardiola alakulatát.

CSAPATOK, MELYEK EGYMÁS UTÁN HÁROM ANGOL BAJNOKI CÍMET NYERTEK
Huddersfield Town (1923–24, 1924–25, 1925–26) 
Arsenal (1932–33, 1933–34, 1934–35)
Liverpool (1981–82, 1982–83, 1983–84) 

Manchester United (1998–99, 1999–2000 és 2000–01, valamint 2006–07, 2007–08 és 2008–09)

Mondhatni, elképzelhető, hogy a liga nagy hatosa kettő plusz négyre bomlott. A bajnoki címvédő Manchester City és a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool közel tökéletes állapotban várja a nyitányt. Olyannyira tökéletesben, hogy alig igazoltak a nyáron.

A City nagy fogása az Atlético Madridtól megszerzett – és várhatóan fokozatosan az előző idényben pótolhatatlan fogaskeréknek tűnő Fernandinho örökébe lépő – Rodri; Joao Cancelo pedig a Juventustól érkezett a szélsőhátvéd-részleg megerősítésére (ráadásul még Danilót is sikerült az olaszokra sózni, rossz nyelvek szerint ez is felér egy erősítéssel).

Az óriási tehetség Phil Foden előléphet a kispad árnyékából, Kevin De Bruyne egészségesen nyitja az évadot – a City még erősebbnek tűnik valamivel, mint az előző idényben. A nagy kérdés, hogy Vincent Kompanyt mennyire sikerül pótolni – szakmailag teljesen érthető a belga középhátvéd elengedése, ugyanakkor hasonló „vezérbikát”, akire minden nagy mérkőzésen lehet számítani, nem lelni minden bokorban –, és hogy nélküle elég stabil-e a manchesteri kékek védelmének tengelye. Guardiola mindenesetre megállíthatatlan. A romboló bajnoki versenyrendszerben: tíz teljes idényt töltött eddig vezetőedzőként kispadon, csak egyetlen olyan volt, amelyben ötnél több vereséget szenvedett a csapata, egyetlen olyan, melyen 2.3 alá esett a megszerzett pont/meccs mutató, és még sosem zárt a dobogós helyezések alatt. Ez semmi jót nem ígér a konkurenciának...

...főleg azért, mert elképzelhető, hogy a Liverpool, „kimaxolta” lehetőségeit az előző idényben. Maga a menedzser Jürgen Klopp nevezte nyerő gépezetnek csapatát, de hiába teljesített fantasztikusan a Pool, csak azt érte el, hogy az utolsó fordulóig nyitott maradt a bajnoki elsőség kérdése. Nem könnyű elképzelni, hogy az előző évadbeli 97 pontot és csupán egy vereséget – Klopp edzői pályafutása szerint sosem dolgozott bajnokságban ilyen hatékonysággal – felül lehetne múlni. És az sem ért bajnoki trófeát...

Alex Oxlade-Chamberlain felépülése nagy nyereség, de a Liverpool egyébként meghúzta a nadrágszíjat, és gyakorlatilag nem költött, nem is igazolt nagy nevet (Adrián érkezett cserekapusnak Simon Mignolet helyére). A Pool bizonyította, hogy előző idénybeli keretével is versenyképes minden fronton. Javítani azon az idényen nagyon nehezen tud – inkább abban bízhat, hogy a Manchester City meginog. A két nagy esélyes egy szórakoztató Community Shielddel nyitotta meg a klubidényt, a szuperkupa-mérkőzés végén a City örülhetett – de úgy, hogy nagyon közel volt a vereséghez. A két edző „megesküdött”: megismétlik az előző idénybeli hajszát.

„Megígértük egymásnak, hogy egymás seggét rugdossuk végig ebben az évadban is” – magyarázta Jürgen Klopp, amikor megkérdezték, miről beszélgettek Guardiolával egy nyári telefonhívás alatt.

Még az is lehet, hogy az tenné (szinte) a legboldogabbá mindkét tábort, ha „elcserélnék” az előző idényben nyert fő trófeájukat: a Manchester City vinné haza az áhított BL-serleget, a Liverpool pedig harminc év után a bajnoki kupát.

Aubameyang és Lacazette Pépét is megkapta „játszótársnak” az elsőkerék-meghajtású Arsenalban (Fotó: AFP)

NINCSEN KETTŐ NÉGY NÉLKÜL

Jöjjön a másik négy topcsapat – legalábbis elméletben topcsapat! A BL-döntős Tottenham Hotspur, az Arsenal és a Manchester United most aktív volt a piacon, a Chelsea csak azért nem, mert miközben edzőt váltott (Maurizio Sarri elment a Juventushoz, érkezett a klublegenda Frank Lampard), még az UEFA-tól rászabott regisztrációs (kvázi szerződtetési) tilalmat is nyögte.

A kvartettből messze a Spurs van a legjobb állapotban: most végre végigjátszhatja az idényt saját új stadionjában, a tavalyi átigazolási apály után most felduzzasztotta keretét, ráadásul a Lyonból elhozott Tanguy Ndombélé, a Betistől kölcsönvett Giovani Lo Celso és a Fulhamtől kivásárolt Ryan Sessegnon ütős hármasnak tűnik. Az még ütősebb lett volna, ha Paulo Dybalát is sikerül hozzácsapni a vásárlólistához, de a beszámolók szerint hiába tett meg mindent a Tottenham és a Juventus is, az üzlet nem jött össze az imázsjogok körüli kötélhúzás miatt. De a BL-döntő vesztese így is orvosolta valamennyire legnagyobb problémáját – igen szűk keret és variációs lehetőségek –, Kieran Trippier távozása pedig bár nem kis veszteség, de túlélhetőnek tűnik. Mondjuk Harry Kane-nek nincs igazi helyettese centerben, márpedig ez Kane sérülékenysége mellett elég durva szerencsejáték, bármennyi jó támadó is van a keretben.

A Chelsea a transzfertiltást azzal töltötte, hogy végleg magához kötötte Mateo Kovacicot, valamint becsekkolt egy kisebb hadseregnyi, kölcsönből visszatérő játékost. Létszámra megvannak ugyan a londoni „kékek”, ám Eden Hazard-ra rácsapott a Real Madrid, David Luiz meg fordított V-t mutatott a klublojalitásnak, és az átigazolási időszak utolsó napján lelépett az Arsenalhoz. David Luiz jó tulajdonságai (remek labdái, lövései, energiája) hiányoznak majd, de rendszeres hibái és bomlasztó hajlama nem igazán – ugyanakkor a keret így sincs tele sztár belső védőkkel... Hazard távozása óriási csapás, és a keretre nézve nem is látja az ember, hogy ki tudná pótolni a zseniális belga gól- és gólpasszmennyiségét. Adjuk még a mixhez Frank Lampardot, aki nyilván minden támogatást megkap a lelátóról, de akkor is tapasztalatlan edző – és akár még egy nagy bukást is vizionálhatunk. A kellemesebb forgatókönyv: Roman Abramovics nem mutat ajtót Lampardnak négy rossz eredmény után, a visszatérők bizonyítanak, a Chelsea pedig eléri valamelyik BL-szereplésre jogosító helyet. Ennél többet aligha nézhetünk ki a csapatból.

MAJDNEM REKORD

Az angol csapatok a BBC számítása szerint 1.41 milliárd fontot költöttek ezen a nyáron játékosvásárlásra, alig elmaradva a 2017-es rekordtól (1.43 milliárd). Az utolsó napon 170 millió fontért vettek 17 játékost a klubok.

Az Arsenal jól belehúzott az átigazolási időszak végén: laza nyolcvanmillió eurót utalt a Lille-nek Nicolas Pépé játékjogáért cserébe (látványos csatárjátékból ezután sem lesz hiány, eddig sem volt), majd a hajrában jött balhátvédbe a Celtictől Kieran Tierney és a védelem közepére a Chelsea-től elhappolt, már emlegetett David Luiz. A távozók élén „lovagolt el” Aaron Ramsey (ez még fájhat) és a meglehetősen csúnyán eligazoló csapatkapitány, Laurent Koscielny.

Az Arsenal védősora az előző évadban is tudott nagyon érdekes dolgokat produkálni, David Luiz sem lesz sótlan, unalmas, szürkén megbízható figura hátul. Ha az igencsak elsőkerék-meghajtású csapat igazán megindul, mindenkinek fel kell kötnie a gatyáját, de arra is van sansz, hogy az egész projekt Unai Emery és az átigazolási guru Raul Sanllehi arcába robban. Nem lenne nagy meglepetés, ha Emery nem bírná végig a kispadon az idényt.

Az pláne nem lenne meglepetés, ha Ole Gunnar Solskjaer nem húzná ki a szezont a Manchester Unitednál. A norvég edzővel a beugrás mézeshetei múltával egyre jobban visszaesett az MU teljesítménye, közben a vezetőség a szurkolói nyomás előtt (is) meghajolva megkínálta a trénert egy szerződéssel, ezt még nagyon meg lehet bánni a későbbiekben... Solskjaernek most bizonyítania kell. Ő tervezhette meg az alapozást és a felkészülést, megkapta a védelem tengelyébe a valószínűleg túlárazott, ám így is óriási erősítésnek tűnő Harry Maguire-t, a szélre (a szintén durván túlárazottnak tűnő) Aaron Wan-Bissakát, Paul Pogba maradt, jött még a szellőlábú Daniel James – ugyanakkor távozott Romelu Lukaku és Ander Herrera.

Ezt megint csak lehet, hogy megbánja az MU – Herrerához hasonló profilú „munkaerő” nincs a középpályán, Fred ide, Scott McTominay oda, Nemanja Matics amoda. Csatárban pedig... Alexis Sánchez partra vetett (drága) hal, Marcus Rashford eddig még idényenként nem szerzett 10 bajnoki gólnál többet, mint ahogy Anthony Martial is csak egyszer. Tizenegyet... Lehet Lukakun gúnyolódni, ám a belga center azért magas szinten is megbízható gólvágó, márpedig az MU-támadókról ezt (még?) nem lehet elmondani. Egyértelmű irányt vagy filozófiát vagy stratégiát nem mutat a vezetőség (a nagyon drágán igazolni nem tekinthető stratégiának...), ha minden összeáll, akkor ez a keret akár villanthat is, ha semmi, akkor Solskjaer feje szinte bizonyosan a porba hull. Tegyük hozzá: a Manchester United poszt-fergusoni problémái sokkal mélyebbre (magasabbra?!) nyúlnak a vezetőedzőnél.

Maguire-nek a Manchester Unitednél is a levegő urává kell válnia (Fotó: AFP)

DRÁGÁK, DE ELÉG JÓK-E?

A középmezőny felsőháza (van egyáltalán ilyen kifejezés?) a Premier League legfrusztrálóbb zónája. Ahhoz, hogy egy klub itt megvesse a lábát, nagyon sokat kell költenie. És ha nagyon sokat költ, (általában) akkor sem tud betörni a top hatba, hogy a BL-helyezést, a dobogót, a bajnoki címet ne is emlegessük. Jó, jó. Volt egy Leicester-csoda. De csodák nem pár évenként esnek meg.

Szóval lehet, hiába szövöget nagyratörő terveket az előző idényben ragyogóan szereplő „latinos” Wolverhampton Wanderers, az ambícióit új stadionterve bemutatásával, majd Moise Kean szerződtetésével aláhúzó Everton, az igen jó keretet (Maguire ment és a védelem stabilitása így kérdéses, de jött Ayoze Pérez, Youri Tielemans és Dennis Praet) összerántó Leicester City vagy a minden hájjal megkent Manuel Pellegrini igazgatta, Sébastien Hallerért laza negyvenmillió eurót kivágó West Ham United, annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy nagyot nem tudnak előrelépni.

Márpedig ez a zóna rettentően drága és szurkolónak, szakvezetőnek, klubvezetőknek egyaránt idegesítő: az elvárások magasak, a befektetés hatalmas, ehhez képest egy „nyamvadt” Európa-liga-szereplés vagy FA-kupa-menetelés a legtöbb, amit ki lehet facsarni, mert a top hat foggal-körömmel (és rengeteg pénzzel) ragaszkodik megszerzett pozíciója megtartásához. Ezzel pedig csak ideig-óráig lehet megtartani az értékeket, odacsábítani az ígéreteket és „etetni” a drukkereket. A négyesből úgy tűnik, az Evertonnak és a Wolvesnak van a legjobb esélye betörni a top hatba – talán a Chelsea helyére.

A Premier League presztízséről és pénzügyi erejéről ugyanakkor mindent elárul, hogy ez a négy csapat a Transfermarkt összesítése alapján több mint 370 millió eurót szánt igazolásokra, és szerződtetett játékost többek között a Benficából, a Lazióból, az AC Milanból, a Juventusból, a Barcelonából, a Manchester Cityből, a Monacóból, vagy az Arsenalból. Azért nem mindig tudott volna ezekből a klubokból sikeresen elcsábítani játékosokat négy – hangsúlyozzuk – középcsapat. Amely minden más topligában azért inkább a dobogóért harcolna, vagy legalábbis befuthatna az európai kupaindulást jelentő helyekre...

Az, hogy az Everton megszerezte Moise Keant a Juventustól, jól mutatja a PL-középcsapatok ambícióit és anyagi lehetőségeit (Fotó: AFP)

ALSÓHÁZI ANZIX

Nagyon röviden a többiekről – egy csapat, maximum három mondat.

Watford. Ismaila Sarr és Danny Welbeck (!) érkezett, de nyilván az idény végén megint Troy Deeney lövi a gólokat, mert Watford Bödéjét csak úgy nem lehet kiszorítani a csapatból. Akár még felsőházba is kerülhetnek, az meg valószínűtlen, hogy lebucskázzanak.

Crystal Palace. Wan-Bissakáért jól lehúzták a Manchester Unitedet, Wilfried Zahát valahogy megtartották, bár a klub legnagyobb sztárja az egész nyarat az Arsenallal és Evertonnal szemezte végig. Az érkező oldalon Gary Cahill a legnagyobb név – Roy Hodgson hatalmas rutinjával akkor tud ehetőt főzni ebből az alapanyagból, ha a „fűszer”, azaz Zaha nem tölti duzzogással az őszt.

Newcastle United. A drukkerek szerint az egyik legnagyobb erősítés az lenne, ha eltakarodna a tulajdonos Mike Ashley, de ő bezzeg maradt, míg a kispadon igen tiszteletreméltó munkát végző Rafa Benítez vette a kalapját, Ayoze Pérez meg lelépett Leicesterbe. A sóher hírében álló Ashley azért csak kiadott egy klubrekordnyi összeget Joelintonért, Allan Saint-Maximin sem jött olcsón, a végére befutott Andy Carroll is, akit viszont még egyszer tuti nem adnak el botrányosan nagy összegért a Liverpoolnak... A középmezőny jó forgatókönyv, a kiesés elleni harc meg reális.

Bournemouth. Eddie Howe egész jó pénzért kiszórta a ballasztot, látszólag nem is igazolt rosszul (nem véletlenül fűz nagy reményeket Philip Billinghez és Arnaud Danjumához), megtartotta a legnagyobb értékeket (Aké, Brooks, Fraser, Wilson, King), szóval tulajdonképpen minden kerek. Vagy kerek lenne, de a keret „kórház a város szélén” szindrómában szenved, pedig az idény még el sem kezdődött... Gólgazdag futballért továbbra is érdemes lesz nézni a Cherries meccseit, ezzel a kerettel a kiesés nehezen elképzelhető, egy-két jó dobása meg szinte biztos lesz a csapatnak.

Burnley. Szerény kiadások, szerény bevételek (már a játékospiacról), Sean Dyche továbbra is ott vöröslik a kispadon, hazatért nevelőklubjához Jay Rodriguez és a végére még Danny Drinkwater is befutott kölcsönbe, hogy jöjjön egy nagy(obb) név. Egy szolid 12.–15. hely most is kinéz a csapatnak.

Southampton. Ralph Hasenhüttl az előző idényben azzal volt elfoglalva, hogy mentse, ami menthető, most építkezhet. Az érkezők listáját a kölcsön után megvett Danny Ings vezeti, Che Adams és Moussa Djenepo korai érkező, tehát végigdolgozhatta a felkészülést – ballasztanyag ugyanakkor maradt a keretben, hiába söprögetett a tréner. Itt az edző a legnagyobb sztár, de a felsőház így is nehezen elképzelhető.

Brighton & Hove Albion. Förtelmes formáját elnézve csoda, hogy bent maradt a Brighton, pedig már a stadion fölött köröző sirályok is megadóan a Championship-mérkőzésekre készültek. Az Albion vezetősége kispadra ültette Graham Pottert, adott pénzt, paripát és fegyvert, de hogy ez elég lesz-e a bentmaradáshoz – nos, elsőre azt mondjuk, inkább nem, mint igen, hiába ment el jelentős összeg a Leandro Trossard, Adam Webster, Neal Maupay trió szerződtetésére.

Melyik csapat nyeri meg az angol Premier League 2019–2020-as idényét?

Eredmények állása
 

Norwich City. Ismét kanáridal a Premier League-ben, a gyönyörű klubszínű csapat a német Daniel Farkével a kispadon izgalmas projekt lehet a semlegeseknek is. Nem költöttek sokat, a kezdőcsapat inkább Championship-kezdőcsapatnak néz ki, és nem mernénk nagyobb összeget tenni arra sem, hogy a finn Teemu Pukki a PL-ben is szórja a gólokat. Ha mégis megteszi, az egy nagy lépés a bennmaradás felé.

Sheffield United. Kevin McCabe és a kölcsönvett Muhamed Besic révén vannak „magyar szálak”, Ravel Morrison villanthat valami extrát (és most nem balhéra gondoltunk), átütő erő viszont sem a vezetőségből (az inkább csatározással tölti az időt), sem a keretből nem árad. Egy újabb felpimpelt Championship-keret a mezőnyben, visszajött az Evertonból Phil Jagielka, de nagyon meglepődnénk, ha a Sheffield United a következő idényt is az élvonalban kezdené.

Aston Villa. Az egyik legpatinásabb klub visszakerült méltó helyére, majd azzal a lendülettel eszelősnek bátran nevezhető pénzköltésbe kezdett, és vásárolt egy csapatnyi játékost. Nevek alapján ez a keret akár a középmezőnyig is száguldhat, de a Fulham előző idénybeli példája óvatosságra int: nagybevásárlással lehet nagyon fejre esni... A feljutók közül azért úgy tűnik, a Villának van a legjobb esélye megragadni.

Ezt tippelte a bajnoki végeredményre a Sporting Index számítógépe

RANGADÓ AZ ELSŐ KÖRBEN

A bajnokság már pénteken este elkezdődik a Norwich liverpooli vendégjátékával, tehát három napra széthúzott fordulót rendeznek. A bajnok Manchester City a londoni Olimpiai Stadionban kezd a West Ham United vendégeként, a Tottenham az Aston Villát fogadja, az Arsenal a Newcastle otthonába látogat, az első kör (elméleti) csúcspontja pedig a Manchester United–Chelsea rangadó lesz.

Persze lehet, hogy játékban a Leicester City–Wolverhampton Wanderers simán felülmúlja a „főmérkőzést”.

Csak hogy jelezze a Premier League erejét. Ha bárkinek szüksége lenne bizonygatásra.

TOP VAGY FLOP?

Toplistánkra olyan játékosokat tettünk, akikben benne van a kiugrási lehetőség – ugyanakkor az is, hogy valóságos pénznyelővé válnak. Teljesítményük meghatározóan befolyásolhatja csapatuk sorsát.

Moise Kean (Everton). Az olasz futball egyik legnagyobb ígéretét nem kis fegyvertény szerződtetni, az Evertonnál nyilván abban reménykednek, hogy új Lukakura leltek. Csak nehogy új Cenk Tosun legyen belőle.

Aaron Wan-Bissaka (Manchester United). Negyvenkét élvonalbeli mérkőzéséből harmincötöt az előző évadban játszott, a legnagyobb fantasyvétel volt, de hogy megért-e ennyi pénzt... az nagyon kérdéses. Bejöhet a szerződtetése, de az MU azért hírhedt játékostemető, és Wan-Bissakánál többre taksált futballisták is kikötöttek már a lomtárban.

Patrick Cutrone (Wolverhampton). Az olasz futball egy másik nagy ígérete is a PL-t választotta, Cutrone már aligha lesz Milan-klublegenda. Egyáltalán nem tűnik rossz választásnak, a kérdés leginkább az, mennyire tud alkalmazkodni?

Wesley (Aston Villa). Trencsénen keresztül nem sokan jutottak el a PL-be, no, ő pont igen, bár Bruges-ből bólintott rá végül a birminghami hívása. Jó esetben az út a brazil válogatott felé tart, rosszban a másodosztályba, még úgy is, hogy jó barátját, Marvelous Nakambát is megszerezte a Villa, így a beilleszkedéssel kevesebb lesz a probléma.

Joelinton (Newcastle United). Negyvenmillió eurót kiadni egy olyan játékosért, aki még életében nem szerzett nyolc bajnoki gólnál többet és nincs PL-tapasztalata – hát, legalábbis rizikós. A Newcastle-projekt állapota láttán lehet, hogy még a klub és Joelinton is megbánja nagyon ezt az átigazolást, ugyanakkor annak idején Demba Ba és Papiss Cissé szerződtetésével elég nagyot húztak a „szarkák”, a drukkerek reményei szerint az új szerzemény az ő szintjüket hozza.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Péntek
21.00: Liverpool FC–Norwich City (Tv: Digi Sport1)
Szombat
13.30: West Ham United–Manchester City (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Sheffield United
16.00: Burnley–Southampton
16.00: Crystal Palace–Everton (Tv: Digi Sport2)
16.00: Watford–Brighton & Hove Albion
18.30: Tottenham Hotspur–Aston Villa (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Leicester City–Wolverhampton Wanderers
15.00: Newcastle United–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
17.30: Manchester United–Chelsea (Tv: Spíler1)

 

PREMIER LEAGUE
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ARSENAL FC
Érkezett: Gabriel Martinelli (Ituano, 6 700 000), William Saliba (St.-Étienne, 30 000 000), Nicolas Pépé (Lille, 80 000 000), David Luiz (Chelsea, 8 700 000), Kieran Tierney (Celtic, 27 000 000)
Kölcsönbe:
Dani Ceballos (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Aszano Takuma Asano (Hannover), Reiss Nelson (Hoffenheim), Calum Chambers (Fulham), Matt Macey (Plymouth), Emiliano Martínez (Reading), Krystian Bielik (Charlton)
Távozott: David Ospina (kölcsön után végleg, Napoli, 3 500 000 euró), Aaron Ramsey (Juventus, ingyen), Petr Cech (visszavonult), Stephan Lichtsteiner (szerződése lejárt), Danny Welbeck (Watford, i.), Krystian Bielik (Derby County, 8 200 000), Aszano Takuma (Partizan Beograd, 1 000 000), Laurent Koscielny (Bordeaux, 5 000 000), Carl Jenkinson (Nottingham Forest), Alex Iwobi (Everton, 30 400 000)
Kölcsönbe: William Saliba (St.-Étienne), Eddie Nketiah (Leeds United)
Kölcsönből vissza: Denis Suárez (Barcelona)

ASTON VILLA FC
Érkezett: Wesley (Bruges, 25 000 000), Anwar El Ghazi (Lille, 9 000 000), Kortney Hause (Wolverhampton, 3 400 000), Jota (Birmingham City, 4 460 000), Matt Targett (Southampton, 15 600 000), Tyrone Mings (Bournemouth, 22 300 000), Ezri Konsa (Brentford, 13 300 000), Björn Engels (Reims, 8 000 000), Douglas Luiz (Manchester City, 16 800 000), Trezegé (Kasimpasa, 10 000 000), Marvelous Nakamba (FC Bruges, 12 000 000), Tom Heaton (Aston Villa, 8 800 000)
Kölcsönből vissza: Ritchie De Laet (Melbourne City), Gary Gardner (Birmingham City), Frédéric Guilbert (Caen)
Távozott: Ritchie De Laet (Antwerpen, ingyen), Tommy Elphick (Huddersfield, i.), Gary Gardner (Birmingham City), Glenn Whelan (szl.), Albert Adomah (Nottingham Forest, i.), Mile Jedinak (szerződése lejárt), Ross McCormack (szl.), Mark Bunn (szl.), Micah Richards (visszavonult), Alan Hutton (szl.), Birkir Bjarnason (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Andre Green (Preston), Rushian Hepburn-Murphy (Tranmere), Scott Hogan (Stoke City), James Bree (Luton Town)
Kölcsönből vissza: Anwar El Ghazi (Lille)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: Lloyd Kelly (Bristol City, 14 800 000), Jack Stacey (Luton Town, 4 450 000), Philip Billing (Huddersfield, 16 500 000), Arnaut Danjuma (FC Bruges, 18 000 000)
Kölcsönbe:
Harry Wilson (Liverpool, 2 700 000)
Kölcsönből vissza: Brad Smith (Seattle Sounders), Aaron Ramsdale (Wimbledon), Harry Arter (Cardiff City), Tyrone Mings (Aston Villa), Marc Pugh (Hull City)
Távozott: Marc Pugh (Queens Park, i.), Tyrone Mings (Aston Villa, 22 300 000), Connor Mahoney (Millwall, 1 100 000), Lys Mousset (Sheffield United, 11 110 000)
Kölcsönbe: Emerson Hyndman (Atalanta United), Harry Arter (Fulham)
Kölcsönből vissza: Nathaniel Clyne (Liverpool)

BURNLEY FC
Érkezett: Erik Pieters (Stoke City, 1 100 000), Jay Rodríguez (West Bromwich Albion, 5 500 000), Bailey Peacock-Farrell (Leeds United, 2 750 000)
Kölcsönbe: Danny Drinkwater (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Aiden O'Neill (Central Coast), Nahki Wells (Queens Park)
Távozott: Stephen Ward (Stoke City, i.), Aiden O'Neill (Brisbane Roar, i.), Anders Lindegaard (Helsingborg, i.), Peter Crouch (visszavonult), Tom Heaton (Aston Villa, 8 800 000)
Kölcsönbe: Nahki Wells (Queens Park)

BRIGHTON & HOVE ALBION FC
Érkezett: Leandro Trossard (Genk, 20 000 000), Matt Clarke (Portsmouth, 3 900 000), Craig Dawson (West Bromwich, 6 100 000), Adam Webster (Bristol City, 21 900 000), Neal Maupay (Brentford, 20 000 000)
Kölcsönbe: Aaron Mooy (Huddersfield)
Kölcsönből vissza: Alexis Mac Allister (Argentinos Juniors), Jan Mlakar (Maribor), Markus Suttner (Fortuna Düsseldorf), Tudor Baluta (Viitorul), Percy Tau (Saint Gilloise), Ezequiel Schelott (Chievo), Tomer Hemed (Queens Park), Christian Walton (Wigan), Anders Dreyer (St. Mirren)
Távozott: Bruno (vv.), Ales Mateju (Brescia, kv., 3 000 000), Markus Suttner (Fortuna Düsseldorf), Beram Kajal (Charlton Athletic)
Kölcsönbe: Alexis Mac Allister (Boca Juniors), Viktor Gyökeres (St. Pauli), Billy Arce (Barcelona SC), Jan Mlakar (Queens Park), Christian Walton (Blackburn), Anthony Knockaert (Fulham), Percy Tau (FC Bruges)

CHELSEA FC
Érkezett: Mateo Kovacic (Real Madrid, kölcsön után végleg, 45 000 000), Mason Mount (Chelsea U23)
Kölcsönből vissza: Lewis Baker (Reading), Danilo Pantics (Partizan Beograd), Nathan (Atlético Mineiro), Christian Pulisic (Borussia Dortmund), Lucas Piazón (Chievo), Eduardo (Vitesse), Tiemoué Bakayoko (Milan), Charly Musonda Jr. (Vitesse Arnheim), Abdul Rahman Baba (Reims), Kenedy (Newcastle United), Mario Pasalic (Atalanta), Kenneth Omeruo (Leganés), Matt Miazga (Reading), Michy Batshuayi (Crystal Palace), Kurt Zouma (Everton), Tammy Abraham (Aston Villa), Todd Kane (Hull City), Michael Hector (Sheffield Wednesday), Tomas Kalas (Bristol City)
Távozott: Eden Hazard (Real Madrid, 100 000 000), Ola Aina (kv., Torino, 10 000 000), Eduardo (Braga, i.), Gary Cahill (Crystal Palace, i.), Rob Green (vv.), Todd Kane (szl.), Tomas Kalas (Bristol City, 9 000 000), Lucas Piazón (szerződését felbontották), David Luiz (Arsenal, 8 700 000)
Kölcsönbe: Matt Miazga (Reading), Lewis Baker (Fortuna Düsseldorf), Ethan Ampadu (RB Leipzig, 650 000), Danny Drinkwater (Burnley)
Kölcsönből vissza: Gonzalo Higuaín (Juventus)

CRYSTAL PALACE FC
Érkezett: Stephen Henderson (Nottingham Forest, i.), Jordan Ayew (Swansea City, 2 800 000), Gary Cahill (Chelsea, i.), James McCarthy (Everton, 3 300 000)
Kölcsönbe:
Víctor Camarasa (Betis)
Kölcsönből vissza: Jaroslaw Jach (Sheriff Tiraspol), Alexander Sörloth (Gent), Jason Puncheon (Huddersfield)
Távozott: Aaron Wan-Bissaka (Manchester United, 55 000 000), Julián Speroni (szl.), Bakary Sako (Denizlispor, i.), Jason Puncheon (Pafos, i.), Pape Souaré (Troyes, i.)
Kölcsönbe: Alexander Sörloth (Trabzonspor, 750 000)

Kölcsönből vissza: Lucas Perri (Sao Paulo), Michy Batshuayi (Chelsea) 

EVERTON FC
Érkezett: André Gomes (Barcelona, kv., 25 000 000), Jonas Lössl (Huddersfield, i.), Fabian Delph (Manchester City, 9 500 000), Moise Kean (Juventus, 27 500 000), Jean-Philippe Gbamin (Mainz, 25 000 000), Alex Iwobi (Arsenal, 30 400 000)
Kölcsönbe:
Djibril Sidibé (Monaco, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Yannick Bolasie (Anderlecht), Henry Onyekuru ( Galatasaray), Cuco Martina (Feyenoord), Kevin Mirallas (Fiorentina), Oumar Niasse (Cardiff City), Shani Tarashaj (Grasshoppers), Sandro Ramírez (Real Sociedad), Ashley Williams (Stoke City), Kieran Dowell (Sheffield United), Luke Garbutt (Oxford United), Matthew Pennington (Ipswich Town), Beni Baningime (Wigan), Muhamed Besic (Middlesbrough), Mason Holgate (West Bromwich)
Távozott: Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva, kv., 15 700 000), Phil Jagielka (Sheffield United, i.), Ashley Williams (szl.), Brendan Galloway (Luton Town, i.), Ademola Lookman (RB Leipzig, 18 000 000), Idrissa Gueye (PSG, 30 000 000), James McCarthy (Crystal Palace, 3 300 000)
Kölcsönbe: Jonjoe Kenny (Schalke), Sandro Ramírez (Real Valladolid), Luke Garbutt (Ipswich Town), Kieran Dowell (Derby County), Shani Tarashaj (Emmen), Muhamed Besic (Sheffield United), Matthew Pennington (Hull City)
Kölcsönből vissza: Kurt Zouma (Chelsea)

LEICESTER CITY FC
Érkezett: James Justin (Luton Town, 6 690 000), Youri Tielemans (Monaco, 45 000 000), Ayoze Pérez (Newcastle United, 33 400 000), Dennis Praet (Sampdoria, 21 000 000)
Kölcsönből vissza: Filip Benkovic (Celtic), Adrien Silva (Monaco), Iszlam Szlimani (Fenerbahce), Fousseni Diabaté (Sivasspor), Leonardo Ulloa (Pachuca), Andy King (Derby County), Bartosz Kapustka (Leuven), Harry Maguire (Manchester United, 87 000 000)
Távozott: Okazaki Sindzsi (Málaga, i.), Danny Simpson (szl.)
Kölcsönből vissza: Youri Tielemans (Monaco)

LIVERPOOL FC
Érkezett: Sepp van den Berg (PEC Zwolle, 1 900 000), Adrián (West Ham, i.)
Kölcsönből vissza: Sheyi Ojo (Reims), Marko Grujics (Hertha), Harry Wilson (Derby County), Bogdán Ádám (Hibernian), Nathaniel Clyne (Bournemouth)
Távozott: Danny Ings (Southampton, kv., 22 200 000), Alberto Moreno (Villarreal, i.), Daniel Sturridge (szl.), Bogdán Ádám (szl.), Connor Randall (szl.), Simon Mignolet (FC Bruges, 7 000 000)
Kölcsönbe: Sheyi Ojo (Rangers), Ben Woodburn (Oxford), Harry Wilson (Bournemouth, 2 700 000), Ovie Ejaria (Reading), Taiwo Awoniyi (Mainz, 500 000)

MANCHESTER CITY FC
Érkezett: Zack Steffen (Columbus Crew, 8 000 000), Rodri (Atlético Madrid, 70 000 000), Angelino (PSV, 12 000 000), Joao Cancelo (Juventus, 65 000 000), Mesino Rjotaro (Gamba Oszaka), Pedro Porro (Girona, 12 000 000)
Kölcsönbe: Scott Carson (Derby County)

Kölcsönből vissza: Luke Brattan (Melbourne City), Erik Palmer-Brown (NAC Breda), Patrick Roberts (Girona), Pablo Marí (Deportivo La Coruna), Luka Ilics (NAC Breda, Anthony Cáceres (Sydney FC), Aleix García (Girona), Mix Diskerud (Ulszan), Douglas Luiz (Girona), Jack Harrison (Leeds United), Ante Palaversa (Hajduk Split)
Távozott: Vincent Kompany (Anderlecht, i.), Luke Brattan (Sydney FC, i.), Anthony Cáceres (Sydney FC, i.), Pablo Marí (Flamengo, 1 300 000), Fabian Delph (Everton, 9 500 000), Douglas Luiz (Aston Villa, 16 800 000), Danilo (Juventus, 37 000 000)
Kölcsönbe: Patrick Roberts (Norwich City), Ante Palaversa (Oostende), Zack Steffen (Fortuna Düsseldorf), Arijanet Muric (Nottingham Forest), Philippe Sandler (Anderlecht), Tosin Adarabioyo (Blackburn)

MANCHESTER UNITED FC
Érkezett: Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace, 55 000 000), Daniel James (Swansea City, 17 000 000), Harry Maguire (Leicester City, 87 000 000)
Kölcsönből vissza: Joel Pereira (Kortrijk), Timothy Fosu-Mensah (Fulham), Axel Tuanzebe (Aston Villa), Cameron Borthwick-Jackson (Scunthorpe)
Távozott: Antonio Valencia (LDU Quito, i.), James Wilson (Aberdeen, kv., i.), Ander Herrera (PSG, i.), Romelu Lukaku (Inter, 65 000 000)

NEWCASTLE UNITED FC
Érkezett: Joelinton (Hoffenheim, 44 000 000), Allan Saint-Maximin (Nice, 18 000 000), Emil Krafth (Amiens, 5 400 000), Andy Carroll (West Ham, i.)
Kölcsönbe:
Jetro Willems (Eintracht Frankfurt, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:
 Henri Saivet (Bursaspor), Dwight Gayle (West Bromwich), Asraf Lazaar (Sheffield Wednesday), Jack Colback (Nottingham Forest), Jacob Murphy (West Bromwich)
Távozott: Mohamed Diamé (al-Ahli SC, i.), Ayoze Pérez (Leicester City, 33 400 000), Joselu (Alavés, 2 780 000)
Kölcsönbe: Freddie Woodman (Swansea), Jacob Murphy (Sheffield Wednesday)
Kölcsönből vissza: Kenedy (Chelsea), Antonio Barreca (Monaco), José Salomón Rondón (West Bromwich)

NORWICH CITY FC
Érkezett: Daniel Adshead (Rochdale, 335 000), Josip Drmic (Borussia Mönchengladbach, i.), Sam Byram (West Ham, 830 000)
Kölcsönbe: Patrick Roberts (Manchester City), Ralf Fährmann (Schalke, 3 000 000), Ibrahim Amadou (Sevilla)
Kölcsönből vissza: Marcel Franke (Darmstadt)
Távozott: Marcel Franke (Hannover, 1 500 000), Ivo Pinto (Dinamo Zagreb, i.), Steven Naismith (Heart, i.), Yanic Wildschut (Maccabi Haifa, i.), Matt Jarvis (szl.), Nélson Oliveira (AEK Athén, 1 000 000)
Kölcsönbe: James Husband (Blackpool), Rocky Bushiri (Blackpool)
Kölcsönből vissza: Felix Passlack (Borussia Dortmund)

SHEFFIELD UNITED FC
Érkezett: Luke Freeman (QPR, 5 600 000), Callum Robinson (Preston, 7 800 000), Ravel Morrison (Östersund, i.), Lys Mousset (Bournemouth, 11 110 000), Ben Osborn (Nottingham Forest, 3 300 000), Oliver McBurnie (Swansea, 19 100 000), Michael Verrips (Mechelen, i.)
Kölcsönbe:
Dean Henderson (Manchester United U23), Muhamed Besic (Everton)
Távozott: Conor Washington (i.), Martin Cranie (Luton Town, i.), Danny Lafferty (szl.), Paul Coutts (szl.)
Kölcsönbe: Mark Duffy (Stoke City)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett: Danny Ings (Liverpool, kv., 22 200 000), Moussa Djenepo (Standard Liege, 15 700 000), Che Adams (Birmingham City, 16 700 000)
Kölcsönbe: Kevin Danso (Southampton)
Kölcsönből vissza: Jordy Clasie (Feyenoord), Szofian Bufal (Celta Vigo), Cédric Soares (Inter), Guido Carrillo (Leganés), Wesley Hoedt (Celta Vigo), Sam McQueen (Middlesbrough), Jake Hesketh (MK Dons), Harrison Reed (Blackburn), Steven Davis (Rangers)
Távozott: Steven Davis (Rangers, i.), Matt Targett (Aston Villa, 15 600 000), Sam Gallagher (Blackburn, 5 600 000), Jordy Clasie (Alkmaar, i.), Charlie Austin (West Bromwich, 4 300 000)
Kölcsönbe: Harrison Reed (Fulham), Josh Sims (New York Red Bulls)

TOTTENHAM HOTSPUR FC
Érkezett: Jack Clarke (Leeds United, 11 000 000), Tanguy Ndombélé (Lyon, 60 000 000), Ryan Sessegnon (Fulham, 27 000 000)
Kölcsönbe: Giovani Lo Celso (Betis, 16 000 000)

Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Monaco), Josh Onomah (Sheffield Wednesday), Cameron Carter-Vickers (Swansea City)
Távozott: Michel Vorm (szl.), Fernando Llorente (szl.), Kieran Trippier (Atlético Madrid, 22 000 000), Vincent Janssen (Monterrey, 6 300 000), Josh Onomah (Fulham, i.)
Kölcsönbe: Jack Clarke (Leeds United), Cameron Carter-Vickers (Stoke City)

WATFORD FC
Érkezett: Danny Welbeck (Arsenal, i.), Ismaila Sarr (Rennes, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Dodi Lukebakio (Fortuna Düsseldorf), Jorge Segura (Atlas Guadalajara), Filip Sztuparevics (Vozdovac), Cucho Hernández (Huesca), Dimitri Foulquier (Getafe), Marvin Zeegelaar (Udinese), Stefano Okaka (Udinese), Ben Wilmot (Udinese), Jerome Sinclair (Oxford United)
Távozott: Obbi Oulare (Standard Liege, kv., 3 000 000), Tommie Hoban (szl.), Miguel Britos (szl.), Dodi Lukebakio (Hertha, 20 000 000)
Kölcsönbe: Jerome Sinclair (VVV-Venlo), Ben Wilmot (Swansea), Marc Navarro (Leganés)

WEST HAM UNITED FC
Érkezett: Pablo Fornals (Villarreal, 28 000 000), David Martin (Millwall, i.), Roberto (Espanyol, i.), Sébastien Haller (Eintracht Frankfurt, 40 000 000), Goncalo Cardos (Boavista, 3 000 000), Albian Ajeti (FC Basel, 8 700 000)
Kölcsönből vissza: Edimilson Fernandes (Fiorentina), Reece Oxford (Augsburg), Josh Cullen (Charlton), Sam Byram (Nottingham Forest), Jordan Hugill (Middlesbrough)
Távozott: Edimilson Fernandes (Mainz, 7 500 000), Lucas Pérez (Alavés, 2 300 000), Adrián (Liverpool, i.), Andy Carroll (Newcastle United, i.), Samir Nasri (Anderlecht, i.), Marko Arnautovic (Sanghaj SIPG, 25 000 000), Sam Byram (Norwich City, 830 000), Pedro Obiang (Sassuolo, 8 000 000), Reece Oxford (Augsburg, 2 000 000)
Kölcsönbe:
Jordan Hugill (Queens Park), Josh Cullen (Charlton), Grady Diangana (West Bromwich)

WOLVERHAMPTON WANDERERS FC
Érkezett: Raúl Jiménez (Benfica, kv., 38 000 000), Leander Dendoncker (Anderlecht, kv., 13 500 000), Pedro Neto (Lazio, 18 300 000), Bruno Jordao (Lazio, 9 200 000), Patrick Cutrone (Milan, 18 000 000)
Kölcsönbe: Jesús Vallejo (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Ming-Yang Yang (Jumilla), Rafa Mir (Las Palmas), Roderick Miranda (Olympiakosz), Connor Ronan (DAC), Bright Enobakhare (Coventry), Léo Bonatini (Nottingham Forest), Kortney Hause (Aston Villa), Jordan Graham (Oxford United)
Távozott: Kortney Hause (Aston Villa, 3 400 000)
Kölcsönbe: Hélder Costa (Leeds United), Ivan Cavaleiro (Fulham), Rafa Mir (Nottingham), Bright Enobakhare (Wigan)

vastaggal az utolsó nap történései
(kv: kölcsön után végleg)

 

2019.08.24 18:02:47

Angol labdarúgás M. G.

Jürgen Klopp csapata maradt százszázalékos, a harmadik forduló után „magányosan” vezeti a tabellát.

2019.08.19 20:30:36

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Martial révén vezetést szerzett a United, bombagóllal egyenlített a Wolverhampton, Patrício kifogott Pogbán.

2019.08.17 18:15:46

Angol labdarúgás MAROSI GERGELY

Helyzetek tömkelegét hagyta ki a címvédő, a csereként behozott Lucas Moura 19 másodperc alatt büntetett.

2019.08.15 18:23:41

Angol labdarúgás BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. A Bayern elsőségét talán már a saját szurkolói is unják.

2019.08.11 17:14:43

Angol labdarúgás M. G.

Rashford duplázott, a Maguire-rel és Wan-Bissakával megerősített védelem „nullázott”, Lampardék nagy pofonba futottak bele.