A Real Madrid csak kapott, az FC Barcelona csak adott

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 18:20
null
Ferland Mendy: nem új Roberto Carlos, nem új Marcelo, csak egy új, remek balhátvéd (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége?

Ahogyan az már csak lenni szokott, nagyon szoros a kapcsolat a szomszédok között, és ez országokra is igaz: emberek és eszmék, valamint áruk jönnek és mennek, kultúrák és kultúrarombolók hatnak egymásra, már csak azért is, mert a felek az ősidőktől kezdve véres háborúkat vívnak egymással (ez nem csak a török átokkal megvert nemzetekre igaz). Szerencsére mostanában legalább a világ ezen táján hallgatnak a fegyverek, helyettük csak a labdarúgó egyesületek kasszái csattognak egymás felé bőszen, átigazolási díjak és jutalékok dörrennek, fantasztikus átigazolási hírek röppennek a levegőbe és hiú remények esnek darabokra.


12. AJMEN ABDENNUR

A 30 éves tunéziai védő szép példája a túlárazott transzfereknek: az ESZ Szahel neveltje a Werder Bremenben ismerkedett meg Európával, majd megvette a Toulouse, onnan kölcsönkérte a Monaco, és néhány mérkőzés után 13 millió eurót adott érte, amikor a Transfermarkt feleennyire sem becsülte a bekket, aki sokszor csak csereember volt a hercegségben – de a Valencia így is fizetett érte egy évre rá 22 millió eurót. „Álljmeg” Abdennur utolsó monacói idényében 18 bajnokin szerepelt, új klubjában két év alatt 35-ön, kölcsönadták így a Marseille-nek, két évre (az volt az opció, hogy ha 15 mérkőzésen pályára lép első idényében, meghosszabbodik a kölcsönadás, és a teljes, évi 1.65 millió eurós bért az OM állta). Akkor nyáron a Galatasaray hatmilliót ajánlott érte, de a spanyolok kétszer ennyit kértek, amikor most visszatért, munkássága elismeréseként elengedték szabadságra, meg sem kellett jelennie az alapozáson – és ugyan egy évig még érvényes volt a szerződése, ingyen elengedték őt a Kayserisporhoz. Ahhoz képest, hogy hat évvel ezelőtt még az FC Barcelona, az Arsenal és a Manchester City is hívogatta őt, és 2015-ben a másik kérője a Chelsea volt…

11. SERGI PALENCIA

Még mindig csak 23 éves a Barca nevelése, aki a legutóbbi idényt kölcsönben a Bordeuax-ban töltötte, és ott meglehetősen jól szerepelt, ezért vette meg a Saint-Étienne – potom kétmillió euróért. Az U21-es válogatott Palencia 10 éves kora óta volt a Barca igazoltja, ám a felnőttek között egyszer sem lépett pályára, pedig a 2017-es „nagy jobbhátvédválság” idején Luis Enrique komolyan tervezgette a bevetését Maicon vagy Bosingwa megvétele helyett, de a nyertes megoldás Sergi Roberto lett. A többi már történelem, Palenciának maradt a Barcelona B, ahol csapatkapitány lett. Volt klubja még egymilliós eurós bónuszban reménykedhet, a következő vételár ötöde is az övé, a Bordeaux meg bánhatja, hogy nem volt vételi opciója.

10. RJAD BUDEBUZ

Az algériai futball örök hálával tartozik a Ligue 1-nek és a Ligue 2-nek, politikai és földrajzi okok miatt egyébként is nagy a mozgás e két ország között. A Colmar neveltje a Sochaux, Bastia, Montpellier trió kiszolgálása után lett hétmillió euróért a Real Betisé, de ott a nyári erősítések miatt nem maradt helye. Hívta a Dinamo Moszkva is, de 3.5 millió euróért a Saint-Étienne-é lett, félmilliós aláírási pénzért. Megkapta az FK Krasznodar által elvitt Rémy Cabella 7-es mezét. A sokoldalú támadó középpályás, szélső egyébként korosztályos francia utánpótlás-válogatott volt, de aztán váltott, a 2010-es világbajnokságon már fehér-zöld mezben láthattuk.

9. ÁLVARO GONZÁLEZ

A Marseille régi és közelmúltbeli szép napjainak annyi, ez nyilvánvaló. Sokáig csak egyetlen nyári igazolásra futotta, az is kölcsön: a volt U21-es Európa-bajnok hátvéd vételi opciója négymillió euró. A 29 esztendős középső és jobb oldali védő a Racing Santander, a Real Zaragoza, az Espanyol és a Villarreal kiszolgálása után adta a fejét légióskodásra, a játékjoga a Transfermarkt szerint nyolcmillió euró, a Hamburg két nyárral ezelőtt tízmilliót adott volna érte. „A védelem vezére, jól olvassa a játékot, a légi párbajokban jól teljesít. A spanyol elitben a legjobb ellenfelekkel szemben bizonyított, hosszú időn át, ez remek védővé tette őt” – mutatta be Gonzálezt rajongóinak az OM.

8. JULES KOUNDÉ

Az eddigi legismeretlenebb név a listán, csak a Ligue 1-et figyelemmel követőknek rémlik fel a Bordeaux-hoz 14 éves korában leigazoló francia fiatal sudár alakja, bár elnézve a gall futball felfutását, ha egy játékos szerepelt az U20-as nemzeti csapatban, minimum tízmillió euróért vihető, egy teljes idény az élvonalban a felnőttek között egy másik tízes – és a középhátvéd már hetven tétmérkőzésen bizonyított. A Girondins jó érzékkel a télen hosszabbított vele, mert a Sevilla már 2018 nyarán ajánlatot tett érte. Most is, a kezdeti 15 milliót 25 millióra kellett felsrófolni a sikerért, ez sevillai klubrekord. A szakértők szerint nagy jövő áll előtte, egyedüli hátránya viszonylagos alacsonysága, Koundé szerint azonban a technikai képességeivel kompenzálja 184 centiméterét, a megfigyelők szerint igazi erőssége az ütemérzék.


7. DIEGO CARLOS

Ilyen nevekkel csakis labdarúgó lehet az ember Brazíliában, a teljes neve sem egyedi egyébként futballszempontból: Diego Carlos Santos Silva. A Sao Paulóból és az FC Porto B-ből nem sikerült kitűnnie, az Estoril már 1.3 millióért adta el a Nantes-nak 2016-ban, és 26 éves korára jött el az ő ideje, a Sevilla 15 milliót fizetett érte. Diego Carlos középső védő, s két centiméterrel magasabb, mint új társa, Koundé. Ő lett a visszatérő sportigazgató, Monchi első nyári fogása. A mostani módi szerint öt évre írt alá. Az átlagosztályzatok alapján jobban szerepelt a Ligue 1 legutóbbi idényében, mint Koundé. Eleddig egyszer figyelt fel rá a média: 2018 elején a PSG ellen fantom piros lapot kapott – egyébként ugyanahhoz az ügynökséghez tartozik, mint a Real Madrid játékosa, Vinícius Júnior…

6. LUCAS OCAMPOS

…és immár ugyanahhoz a csapathoz, amelyikhez az argentin jobb és bal oldali szélső, Ocampos, aki hét évvel ezelőtt került Európába (a Monacóhoz) a River Plate-től, 13 millió euróért (Ligue 2-es rekord, az összegen a River, bizonyos befektetők és Ocampos korábbi klubja, a Quilmes osztozott) és egymilliós egyéb költségekért, azonban a Monacóba sehogyan sem tudott beilleszkedni, a fiatalok után a felnőtt argentin válogatotthoz már nem került fel. Az Olympique Marseille előbb kölcsönkérte, majd 7.5 millióért megvette, ám a szélsőnek ott sem volt fenékig kezdőcsapat az élet, elvitte előbb a Genoa, de nem kért a nyolcmilliós vételi opcióból, és aztán a Milanban sem volt maradása. Az OM-nek nem volt pénze újabb erősítésekre, tavaly nem egyezett meg a Leverkusennel, Ocampos így maradt, és két idény alatt 33 kanadai ponttal hálálta meg a játékperceket, közben megháromszorozta az értékét – erre már a Sevilla is vevő volt. A 25 éves szélső innen célozza meg a válogatottat, szerződése sevillai szokás szerint 2024-ig szól.



5. PABLO SARABIA

Sokat tudna mesélni a bizalomról a Real Madrid-nevelés Sarabia is, aki a királyi gárdánál éppen a legfontosabb időszakában, a húszas évei körül nem kapta meg a lehetőséget. A Getafe jó pénzt, hárommillió eurót fizetett érte 2011-ben, Sarabia onnan bekerült az U21-es válogatottba, egyre jobban ment neki. A Sevilla – a Getafe kiesése után és miatt – holmi egymillióért kapta meg három évvel ezelőtt. Sarabia itt robbantott: amíg a Realban a felnőttek között csak 18 percet érdemelt ki, és a Getafét 145 mérkőzésen 35 kanadai ponttal boldogította, addig a Sevillát 151 fellépésen már 81-gyel, az előző idényt 23 góllal és 17 assziszttal zárva. Értéke 5 millióról 40 millióra nőtt, ehhez képest a PSG alig 18 millióért opciózta el. A szerződése jövőre egyébként is lejárt volna, a másik komoly kérője az Inter volt, amelyik hajlandó volt megduplázni évi kétmillió eurós fizetését, Sarabia egyébként évi ötmillióért hosszabbított volna. A Real meg bánhatja, hogy nem élt a korábbi visszavásárlási opciójával… Sarabia a középpálya összes posztján és szélsőként is bevethető, de volt már balbekk is. Tavaly az Újpest FC ellen Sevillában egy, a Szusza Ferenc Stadionban két gólt szerzett.



4. GELSON MARTINS

Sok mindent nem ért az ember, ahogyan idősödik, sokkal gyakrabban értetlenkedik, egyszóval nem mindenkinek egyértelmű, hogy mi került Martinson 30 millió euróba, lásd még a 7200 forintos fotel esetét. Rendben, értjük, a jobbszélső sokszoros portugál válogatott, vb-résztvevő is volt legutóbb, de az Atlético Madridban 12 mérkőzésen csak egy kanadai pontot termelt, és a Monacóban letudott 17 találkozó/nyolc kanadai pont mutató sem egetverő, főleg, ha azt nézzük, milyen kevés pénzért tudott sokkal jobb játékosokat igazolni a Monaco, és a Ligue 1-ben ennyiért sokkal jobb játékost is lehetne szerezni. Igaz, sokkal szerényebb az ár, mint az a 105 millió euró, amit a Sporting CP követelt a szerződését a nevezetes szurkolói dádá után saját hatalmúlag felbontó Martinsért, végül a madridiakkal kiegyezett 22.5 millióban. A legmeglepőbb az, hogy Martins öt éven át évi hatmillió eurót kap majd, bruttóban, a hercegségben ennél többet csak Falcao keres. Tavaly vitte volna a Manchester City, az Atlético és a Monaco is, akkor a legkevesebbet ígérő spanyolokhoz írt alá, évi 3.5 millióért. Ehhez képest is sovány a madridi egyetlen kanadai pont, és azt is a negyedosztályú Sant Andreu elleni kupameccsen szerezte, a Ligue 1-ben hat egységig jutott.

3. GIOVANI LO CELSO

Ugyan nem fontos mindig tanulságokat nyújtani, de érdekes azért e listában is, hogy sok tehetséges játékosnak meg kell adni a megfelelő bizalmat, játékidőt és a megfelelő társaságot. Lo Celso három éve tízmillió euróért került Párizsba a Rosariótól, de a hatalmas konkurencia miatt soha nem lett alaptag, bár 54 mérkőzésen 15 kanadai pont jónak számít, mérkőzésenként átlagban 48 percnyi játékkal meg pláne. Azonban tavaly nyáron kissé átgondolatlanul 22 millió eurós vételi opcióval adták kölcsön a Real Betisnek, alig hárommillió euróért, a középső középpályás meg élt a lehetőséggel, és 16 góllal, hat gólpasszal, valamint számtalan remek megmozdulással vétette észre magát. A Betis nevetve járult tavasszal a kasszához, és (szó szerint nagyban) nagyban árulja most a 23 éves argentint, aki a legnagyobb eséllyel nem a Benficában, nem a Manchester Unitedben, nem a Manchester Cityben és nem a Bayern Münchenben, hanem 70 millió euró ellenében, jelenlegi évi kétmilliós nettó fizetését megduplázva a Tottenhamben folytatja. A párizsiaknak marad vigaszként a vételár húsz százaléka, a londoniak már csak arra várnak, hogy Christian Eriksen „végre” eligazoljon tőlük.



2. NABIL FEKIR

Megértjük, mi kerülhet 7200 forintba egy fotelen, azt is, ki kerül 7200 euróba egy fotelon, de hogy az ereje teljében lévő világbajnok támadó miért nem az Arsenalhoz, a Liverpoolhoz, a Milanhoz, a Napolihoz, a Sevillához vagy a Valenciához írt alá harmincmillió euróért, rejtély lesz számunkra akkor is, amikor vígan csapatjuk az űrport a Paszabcsúcsot a Holddal összekötő műúton. Az évi hétmillió eurós fizetés nem akkora summa, hogy ezt Fekir máshol ne kapta volna meg, más is vitte volna vele az ificsapathoz a kisöccsét. Ha sok pénzt akart volna, akkor a két kínai kérőjének egyikével állapodott volna meg, de maradhatott volna Lyonban, ahol bőven lett volna anyagi forrás az új szerződésére. A Real Betis 19.75 millióért és tízmilliós bónuszért kapta meg (így sincs annyi, mint Martins…), a követező vételár ötöde még a Lyoné.


1. FERLAND MENDY

Az egész nyár egyik legérdekesebb transzfere kötődik a 24 éves balhátvédhez, aki a Le Havre neveltjeként két évvel ezelőtt alig ötmillió euró ellenében került a Lyonhoz. A Real Madrid már 48 milliót fizetett érte. Ha magyar klubtulajdonos lenne az ember, komolyan elgondolkodna azon, hogy hová is kellene tanulmányútra kelni, és milyen módszerek alapján kellene dolgozni a továbbiakban. Hosszas elemzésbe nem is csapnánk most, szakemberek szakmai oldalról százszor leírták már, mit is kellene tenni (egyszer már csak véghez is viszi valaki kis hazánkban ezeket!), de érdekes, hogy ahol megfelelő a képzés, ügyesen adagolják a lehetőséget és folyamatos a versenyhelyzet nemhogy a csapatba kerülésért, de a keretben maradásért, ott roppant sikereket lehet elérni. Ahol meg nincsenek meg ezek? Ott meg retteghetnek az andorrai, luxemburgi és liechtensteini ellenfelektől…

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ALAVÉS
Érkezett:Lucas Pérez (West Ham, 2 300 000 euró), Pere Pons (Girona, 2 000 000), Luis Rioja (Almería, 2 000 000), Ramón Miérez (Atlético Tigre, 1 150 000), Saúl García (Deportivo La Coruna, ingyen), Jeando Fuchs (Sochaux), Olivier Verdon (Sochaux),Joselu (Newcastle United, 2 240 000),Alberto Rodríguez (Atlético Madrid B, i.)
Kölcsönbe: Aleix Vidal (Sevilla)
Kölcsönből vissza:Rafa Navarro (Sochaux), Ermedin Demirovic (Almería), Adrián Diéguez (Huesca), Rafa Páez (Sochaux), Antonio Cristian (Fuenlabrada), Daniel Torrea (Albacete), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando (Extremadura)
Távozott:Carlos Vigaray (Real Zaragoza, i.),Antonio Cristian (Fuenlabrada, i.)
Kölcsönbe: Rafa Páez (NK Istra), Adrián Diéguez (Alcorcón), Ramón Miérez (Tenerife)
Kölcsönből vissza:Borja Bastón (Swansea), Inui Takasi (Betis), Jony (Málaga), Darko Brasanac (Betis), Diego Rolán (Deportivo La Coruna), Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Álex Blanco (Valencia B)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett:
Peru Nolaskoain (Bilbao B), Asier Villalibre (Bilbao B), Gaizka Larrazabal (Bilbao B)
Kölcsönből vissza:Andoni López (Almería), Xabier Etxeita (Huesca), Cristian Ganea (Numancia), Mikel Vesga (Leganés), Sabin Merino (Leganés)
Távozott:Alex Remiro (Real Sociedad, ingyen), Markel Susaeta (szerződése lejárt), Xabier Etxeita (Getafe, i.), Mikel Rico (Huesca, i.), Ander Iturraspe (Espanyol, i.), Sabin Merino (szl.)
Kölcsönbe: Peru Nolaskoain (Deportivo La Coruna), Andoni López (Elche), Inigo Vicente (Mirandés)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett:
Joao Félix (Benfica, 126 000 000), Marcos Llorente (Real Madrid, 30 000 000), Felipe (Porto, 20 000 000), Héctor Herrera (Porto, i.), Renan Lodi (Athletico Paranaense, 20 000 000), Nicolás Ibánez (San Luis), Francisco Montero (Atlético Madrid B),Ivan Szaponjics (Benfica B, 500 000),Mario Hermoso (Espanyol, 25 000 000), Kieran Trippier (Tottenham, 22 000 000)
Kölcsönből vissza:Gelson Martins (Monaco), André Moreira (Feirense), Luciano Vietto (Fulham), Axel Werner (Málaga), Sime Vrsaljko (Inter)
Távozott:Lucas Hernández (Bayern München, 80 000 000), Rodri (Manchester City, 70 000 000), Gelson Martins (Monaco, 30 000 000), Luciano Vietto (Sporting CP, 7 500 000), Bernard Mensah (Kayserispor, kölcsön után végleg, 3 600 000), Diego Godín (Inter, i.), Juanfran (Sao Paulo, i.), Filipe Luís (Flamengo, i.), Antoine Griezmann (Barcelona, 120 000 000),André Moreira (Belenenses, i.)
Kölcsönbe:Nicolás Ibánez (San Luis), Axel Werner (San Luis),Nehuén Pérez (Famalicao), Héctor Hernández (Fuenlabrada)

FC BARCELONA
Érkezett:Frenkie de Jong (Ajax, 75 000 000), Neto (Valencia, 26 000 000), Emerson (Atlético Mineiro, 12 000 000), Moussa Wagué (Barcelona B), Antoine Griezmann (Atlético Madrid, 120 000 000),Marc Cucurella (Eibar, 4 000 000), Júnior Firpo (Betis, 18 000 000)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Eibar), Adrián Ortolá (Deportivo La Coruna), Douglas (Sivasspor), Sergi Palencia (Bordeaux), Denis Suárez (Arsenal)
Távozott:Jasper Cillessen (Valencia, 35 000 000), André Gomes (Everton, kv., 25 000 000), Paco Alcácer (Dortmund, kv., 21 000 000), Denis Suárez (Celta Vigo, 12 900 000), Marc Cardona (Osasuna, 2 500 000), Marc Cucurella (Eibar, kv., 2 000 000), Sergi Palencia (St.-Étienne, 2 000 000), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe, i.), Douglas (Besiktas, i.), Adrián Ortolá (Tenerife, i.), Malcom (Zenit, 40 000 000)
Kölcsönből vissza:Jeison Murillo (Valencia), Kevin-Prince Boateng (Sassuolo)

BETIS
Érkezett:Giovani Lo Celso (PSG, kv., 22 000 000), Juanmi (Real Sociedad, 8 000 000), Aitor Ruibal (Betis B),Dani Martín (Gijón, 5 000 000), Nabil Fekir (Lyon, 19 750 000), Borja Iglesias (Espanyol, 28 000 000)
Kölcsönbe: Alfonso Pedraza (Villarreal)
Kölcsönből vissza:Víctor Camarasa (Cardiff City), Juanjo Narváez (Almería), Alex Alegría (Gijón), Darko Brasanac (Alavés), Rijad Budebuz (Celta Vigo), Alin Tosca (PAOK Szaloniki), Inui Takasi (Alavés)
Távozott:Sergio León (Levante, 4 000 000), Alex Alegría (Mallorca , i.), Alin Tosca (Gazisehir, i.),Pau López (Roma, 23 500 000), Inui Takasi (Eibar, 2 000 000), Darko Brasanac (Osasuna, 1 000 000), Rijad Budebuz (St.-Étienne, 3 500 000), Júnior Firpo (Barcelona, 18 000 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Leganés), Giovani Lo Celso (Tottenham, 16 000 000), Víctor Camarasa (Crystal Palace, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Jesé (PSG), Emerson (Atlético Mineiro)

CELTA VIGO
Érkezett:Denis Suárez (Barcelona, 12 900 000),Joseph Aidoo (Genk, 8 000 000),Santi Mina (Valencia, i.)
Kölcsönbe: Joselu (Valencia), Pape Cheikh (Olympique Lyon, 500 000)
Kölcsönből vissza:Robert Mazan (Venezia), Facundo Roncaglia (Valencia), Claudio Beauvue (Caen), Dennis Eckert (Excelsior), Gabriel Fernández (Penarol)
Távozott:Gustavo Cabral (Pachuca, i.), Nemanja Radoja (szl.), Dennis Eckert (szerződését felbontották),Mathias Jensen (Brentford, 3 800 000), Andrew Hjulsager (Oostende, 500 000),Maxi Gómez (Valencia, 14 500 000), Facundo Roncaglia (Osasuna, 250 000)
Kölcsönbe: Robert Mazan (Tenerife), Emre Mor (Galatasaray, 600 000)
Kölcsönből vissza:Szofian Bufal (Southampton), Rijad Budebuz (Betis), Wesley Hoedt (Southampton)

EIBAR
Érkezett:Pedro Bigas (Las Palmas, kv., 3 000 000), Marc Cucurella (Barcelona, kv., 2 000 000), Esteban Burgos (Alcorcón, i.), Roberto Correa (Cádiz, i.), Álvaro Tejero (Real Madrid B, i.), Roberto Olabe (Atlético Madrid B, 2 800 000),Edu Expósito (Deportivo La Coruna, 4 000 000),Quique (Deportivo La Coruna, 3 300 000), Inui Takasi (Betis, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Unai Elgezabal (Alcorcón), Nano (Tenerife), José Antonio Martínez (Granada), Yoel Rodríguez (Real Valladolid)
Távozott:Joan Jordán (Sevilla, 14 000 000), Rubén Pena (Villarreal, 8 000 000), Pablo Hervías (Real Valladolid, 1 000 000), Pere Milla (Elche, i.), Unai Elgezabal (Alcorcón, i.),Marc Cucurella (Barcelona, 4 000 000)
Kölcsönbe: Roberto Olabe (Albacete), Nano (Cádiz), José Antonio Martínez (Granada)
Kölcsönből vissza:Marc Cardona (Barcelona)

ESPANYOL
Érkezett:Adria Pedrosa (Espanyol B), Lluis López (Espanyol B), Ander Iturraspe (Bilbao, i.),Matías Vargas (Vélez Sarsfield, 10 500 000),Andrés Prieto (Leganés, i.), Fernando Calero (Real Valladolid, 8 000 000)
Kölcsönbe:Bernardo Espinosa (Girona)
Kölcsönből vissza:Álvaro Vázquez (Real Zaragoza), Pipa (Gimnastic)
Távozott:Aarón Martín (Mainz, kv., 6 000 000), Roberto (West Ham, i.), Sergio García (szl.), Óscar Duarte (Levante, i.), Álvaro Vázquez (Gijón, i.),Mario Hermoso (Atlético Madrid, 25 000 000), Hernán Pérez (al-Ahli SC, i.), Borja Iglesias (Betis, 28 000 000)
Kölcsönből vissza:Roberto Rosales (Málaga ), Alfa Semedo (Benfica)

GETAFE
Érkezett:Jack Harper (Málaga, 1 500 000), Raúl Garcia (Girona, i.),Enric Gallego (Huesca, 6 000 000), Allan Nyom (West Bromwich), Fajcal Fadzsr (Caen, 1 500 000), Xabi Etxeita (Athletic Bilbao, i.)
Kölcsönből vissza:Filip Manojlovics (Panioniosz), Álvaro Jiménez (Gijón), Iván Alejo (Málaga), Chuli (Extremadura), Merveil Ndockyt (Barcelona B), José Carlos Lazo (Lugo), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott:Chuli (szl.),Sibaszaki Gaku (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe:Álvaro Jiménez (Albacete), Ignasi Miquel (Girona), Robert Ibánez (Osasuna, 2 000 000), Jack Harper (Alcorcón)
Kölcsönből vissza:Samu Sáiz (Leeds United), Sebastián Cristóforo (Fiorentina), Dimitri Foulquier (Watford)

GRANADA
Érkezett:Fede Vico (Leganés, kv., 250 000), Neyder Lozano (Elche, i.),Roberto Soldado (Fenerbahce, i.), Domingos Duarte (Sporting CP, 3 000 000),Yan Brice (Sevilla, 1 000 000), Darwin Machís (Udinese, 3 000 000)
Kölcsönbe: Yangel Herrera (Manchester City U23), Carlos Fernández (Sevilla), José Antonio Martínez (Eibar)
Kölcsönből vissza:Raúl Baena (Melbourne Victory), Sergio Pena (Tondela), Pablo Vázquez (Leonesa)
Távozott:Adrián Castellano (Numancia), Nicolás Aguirre (szl.), Alberto Martín (szl.), Pablo Vázquez (Badajoz, i.), Sergio Pena (Emmen, i.)
Kölcsönbe: José Antonio González (Córdoba)
Kölcsönből vissza:Alejandro Pozo (Sevilla B), Fede San Emeterio (Real Valladolid), José Antonio Martínez (Eibar), Daniel Ojeda (Leganés), Raúl Baena (szerződését felbontották),Fran Rico (szerződését felbontották)

LEGANÉS
Érkezett:
Jonathan Silva (Sporting CP, kv., 3 000 000), Juan Munoz (Alcorcón, 1 500 000), André Grandi (Internacional de Madrid, i.), Fede Varela (Porto B), Martin Braithwaite (Middlesbrough, 6 000 000), Roberto Rosales (Málaga, 1 200 000), Kenneth Omeruo (Chelsea, 5 000 000)
Kölcsönbe:Aitor Ruibal (Betis), Juan Soriano (Sevilla), Marc Navarro (Watford), Chidozie Awaziem (Porto), Roque Mesa (Sevilla)
Kölcsönből vissza:Owusu (Salamanca), Daniel Ojeda (Granada), Fede Vico (Granada), Facundo García (AEK Larnaka), Mamadou Koné (Málaga), Luciano (Fluminense)
Távozott:Fede Vico (Granada, 250 000), Nabil el-Zsar (al-Ahli Sports Club, i.), Ezequiel Munoz (Lanús, i.), Andrés Prieto (szl.), Luciano (Gremio, 1 000 000), Gerard Gumbau (Girona, 500 000)
Kölcsönbe: Dani Ojeda (Albacete),Mamadou Koné (Deportivo La Coruna),Andrés Prieto (Espanyol, i.)
Kölcsönből vissza:Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Allan Nyom (West Bromwich), Martin Braithwaite (Middlesbrough), Juanfran (Deportivo La Coruna), Kenneth Omeruo (Chelsea), Sabin Merino (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Michael Santos (Málaga), Andrij Lunyin (Real Madrid), Diego Reyes (Fenerbahce)

LEVANTE
Érkezett:Rúben Vezo (Valencia, kv., 5 000 000), Sergio León (Betis, 4 000 000), Gonzalo Melero (Huesca, 3 600 000), Jorge Miramón (Huesca, i.), Hernani (Porto, i.), Carlos Clerc (Osasuna, i.), Óscar Duarte (Espanyol, i.)
Kölcsönbe:
Borja Mayoral (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Ivi (Sporting Gijón), Sanjin Prcic (Strasbourg), Eszteban Szaveljics (Almería), Armando Sadiku (Lugano), Iván López (Gimnastic)
Távozott:Rubén García (Osasuna, 3 000 000), Jason (Valencia, i.), Pedro López (Huesca, i.), Esteban Saveljich (Rayo Vallecano, 300 000), Chema (Nottingham Forest, 500 000)
Kölcsönbe: Raphael Dwamena (Real Zaragoza), Koke (Deportivo La Coruna), Pepelu (Tondela), Moses Simon (Nantes), Ivi López (Huesca)
Kölcsönből vissza:Rober Pier (Deportivo La Coruna), Borja Mayoral (Real Madrid)

MALLORCA
Érkezett:Ante Budimir (Crotone, kv., 2 200 000), Martin Valjent (Chievo, kv., 1 500 000), Alex Alegría (Betis, i.), Pablo Chavarría (Reims, i.),Josep Sené (Leonesa, i.), Aleix Febas (Real Madrid B, 4 000 000), Alekszandar Szedlar (Piast Gliwice, i.), Igor Zlatanovics (Radnik, 1 300 000), Aleksandar Trajkovski (Palermo, i.)
Kölcsönbe: Lumor (Sporting CP)
Kölcsönből vissza:Fernando Cano (Lleida Esportiu), Carlos Castro (Elche), Alejandro Faurlín (Marbella), Pierre Cornud (Linense), Sergio Moyita (Cartagena)
Távozott:Salva Ruiz (Valencia, i.), Leandro Montagud (Leonesa, i.), Alejandro Faurlín (Marbella, i.)
Kölcsönbe:Sergio Buenacasa (Ponferradina), Franco Russo (Ponferradina),Carlos Castro (Lugo), Stoichkov (Alcorcón), Pablo Valcarce (Ponferradina), Álex López (Extremadura), Igor Zlatanovic (Numancia)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Villarreal), Pervis Estupinán (Watford U23), Nikola Sztojiljkovics (Braga)

OSASUNA
Érkezett:Rubén García (Levante, kv., 3 000 000), Chimy Ávila (San Lorenzo, 2 700 000), Marc Cardona (Barcelona, 2 500 000), Brandon (Rennes, kv., 2 000 000),Jaume Grau (Real Madrid B, i.), Darko Brasanac (Betis, 1 000 000), Adrián López (Porto, i.), Robert Ibánez (Getafe, 2 000 000), Facundo Roncaglia (Celta Vigo, 250 000)
Kölcsönbe:Pervis Estupinán (Watford U23), Raúl Navas (Real Sociedad)
Kölcsönből vissza:Imanol García (Gimnastic), Antonio Otegui (Melilla), Miguel Díaz (Murcia), David Rodríguez (Numancia)
Távozott:Carlos Clerc (Levante, i.), Miguel Olavide (szl.), David Rodríguez (szl.),Imanol García (Córdoba, i.)
Kölcsönbe:Jaume Grau (Lugo)
Kölcsönből vissza:Robert Ibánez (Getafe)

REAL MADRID
Érkezett:
Eden Hazard (Chelsea, 100 000 000), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt, 60 000 000), Éder Militao (Porto, 50 000 000), Ferland Mendy (Lyon, 48 000 000), Rodrygo (Santos, 45 000 000), Kubo Takefusza (Tokió FC, i.)
Kölcsönből vissza:Raúl de Tomás (Rayo Vallecano), James Rodríguez (Bayern München), Martin Ödegaard (Vitesse), Borja Mayoral (Levante), Lucas Silva (Cruzeiro), Theo Hernández (Real Sociedad), Andrij Lunin (Leganés)
Távozott:Mateo Kovacic (Chelsea, kv., 45 000 000), Marcos Llorente (Atlético Madrid, 30 000 000), Raúl de Tomás (Benfica, 20 000 000), Theo Hernández (Milan, 20 000 000)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Sociedad), Jorge de Frutos (Real Valladolid), Sergio Reguilón (Sevilla),Luca Zidane (Racing Santander), Dani Ceballos (Arsenal, 4 000 000), Jesús Vallejo (Wolverhampton), Javi Sánchez (Real Valladolid), Borja Mayoral (Levante), Andrij Lunyin (Real Valladolid)

REAL SOCIEDAD
Érkezett:Portu (Girona, 10 000 000), Alexander Isak (Dortmund, 6 500 000), Modibo Sagnan (Lens, 4 500 000), Alex Remiro (Athletic Bilbao, i.), Aihen Munoz (Sociedad B), Ander Barrenetxea (Sociedad B), Ander Guevara (Sociedad B), Andoni Zubiaurre (Sociedad B), Robin Le Normand (Sociedad B)
Kölcsönbe:Martin Ödegaard (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Jon Guridi (Mirandés), Eneko Capilla (Leonesa)
Távozott:Juanmi (Betis, 8 000 000), Eneko Capilla (Asteras Tripoli, i.), Héctor Moreno (al-Gharafa, 5 000 000)
Kölcsönbe:Jon Bautista (Eupen), Martín Merquelanz (Mirandés), Raúl Navas (Osasuna), Gerónimo Rulli (Montpellier, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Sandro Ramírez (Everton), Theo Hernández (Real Madrid)

REAL VALLADOLID
Érkezett:Pablo Hervías (Eibar, kv., 1 000 000), Marcos André (Guaratinguetá, 2 000 000)
Kölcsönbe:Federico Barba (Chievo), Sandro Ramírez (Everton), Jorge de Frutos (Real Madrid), Javi Sánchez (Real Madrid), Andrij Lunyin (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Fede San Emeterio (Granada), José Antonio Caro (Albacete), David Mayoral (Alcorcón), Álvaro Aguado (Córdoba), Pedro Porro (Manchester City)
Távozott:Borja Fernández (visszavonult), Fernando Calero (Espanyol, 8 000 000)
Kölcsönbe:Moisés Delgado (Racing Santander)
Kölcsönből vissza:Keko (Málaga), Yoel Rodríguez (Eibar), Duje Cop (Standard Liege), Daniele Verde (Roma)

SEVILLA
Érkezett:Jules Koundé (Bordeaux, 25 000 000), Lucas Ocampos (Marseille, 15 000 000), Diego Carlos (Nantes , 15 000 000), Munasz Dabbur (RB Salzburg, 15 000 000), Joan Jordán (Eibar, 14 000 000), Luuk de Jong (PSV, 12 500 000), Maximilian Wöber (Ajax, kv., 10 500 000), Fernando (Galatasaray, 4 500 000),Yan Brice (Almería, 500 000), Óliver Torres (Porto, 12 000 000), Nemanja Gudelj (Koangcsou Evergrande, i.), Rony Lopes (Monaco, 25 000 000)
Kölcsönbe:Sergio Reguilón (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Marc Gual (Real Zaragoza), Sergio Rico (Fulham), Carlos Fernández (Deportivo La Coruna), Sébastien Corchia (Benfica)
Távozott:Pablo Sarabia (PSG, 18 000 000), Quincy Promes (Ajax, 15 700 000), Luis Muriel (Atalanta, kv., 15 000 000), Gabriel Mercado (al-Rajjan, i.),Yan Brice (Granada, 1 000 000), Wissam Ben Yedder (Monaco, 40 000 000), Maximilian Wöber (RB Salzburg, 12 000 000)
Kölcsönbe:Juan Soriano (Leganés), Marc Gual (Girona),Giorgi Aburjania (Twente), Aleix Vidal (Alavés), Roque Mesa (Leganés), Carlos Fernández (Granada), Ibrahim Amadou (Norwich City)
Kölcsönből vissza:André Silva (Milan), Marko Rog (Napoli), Maxime Gonalons (Roma)

VALENCIA
Érkezett:Jasper Cillessen (Barcelona, 35 000 000), Gyenisz Cserisev (Villarreal, kv., 6 000 000), Manu Vallejo (Cádiz, 5 500 000), Jorge Sáenz (Tenerife, 2 000 000), Salva Ruiz (Mallorca, i.), Jason (Levante, i.),Maxi Gómez (Celta Vigo, 14 500 000), Eliaquim Mangala (Manchester City, i.)
Kölcsönbe: Jaume Costa (Villarreal)
Kölcsönből vissza:Álvaro Medrán (Rayo Vallecano), Jeison Murillo (Barcelona), Ajmen Abdennur (Marseille), Nacho Gil (Elche)
Távozott:Neto (Barcelona, 26 000 000), Simone Zaza (Torino, kv., 12 000 000), Rúben Vezo (Levante, kv., 5 000 000),Ajmen Abdennur (Kayserispor, i.),Santi Mina (Celta Vigo, i.),Nacho Gil (Ponferradina, i.), Fran Villalba (Birmingham City, 3 000 000)
Kölcsönbe:Toni Lato (PSV),Alex Carbonell (Fortuna Sittard),Álex Blanco (Real Zaragoza), Jeison Murillo (Sampdoria, 2 000 000),Joselu (Celta Vigo), Uros Racsics (Famalicao)
Kölcsönből vissza:Facundo Roncaglia (Celta Vigo)

VILLARREAL
Érkezett:Rubén Pena (Eibar, 8 000 000), Raúl Albiol (Napoli, 5 000 000), Simón Moreno (Villarreal B), Xavi Quintilla (Villarreal B),Alberto Moreno (Liverpool, i.),Moi Góme (Gijón, 1 300 000)
Kölcsönbe: André Zambo Anguissa (Fulham)
Kölcsönből vissza:Leonardo Suárez (Mallorca), Juan Ibiza (Almería), Rúben Semedo (Rio Ave), Akram Afif (al-Szadd), Alfred N'Diaye (Málaga)
Távozott:Pablo Fornals (West Ham, 28 000 000),Nicola Sansone (Bologna, kv.m 7 500 000), Roberto Soriano (Bologna, kv., 7 500 000), Gyenyisz Cserisev (Valencia, kv., 6 000 000), Rúben Semedo (Olympiakosz. 4 500 000), Javi Fuego (Gijón, i.), Daniele Bonera (szl.),Juan Ibiza (Almería, i.), Víctor Ruiz (Besiktas, 2 500 000)
Kölcsönbe:Simón Moreno (Almería), Miguelón (Huesca),Alfonso Pedraza (Betis),Álvaro González (Marseille), Jaume Costa (Valencia), Dani Raba (Huesca)


FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

AMIENS
Érkezett: Serhou Guirassy (1. FC Köln, 6 000 000 euró), Eddy Gnahoré (Palermo, 2 500 000), Emil Krafth (Bologna, 2 000 000), Alexis Blin (Toulouse, 1 650 000), Ulrick Eneme Ella (Liefering, 300 000), Jack Lahne (Brommapojkarna), Haitam Aleesami (Palermo, ingyen), Christophe Jallet (Nice, i.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, 3 000 000)
Kölcsönbe:
Chadrac Akolo (VfB Stuttgart, 500 000)
Kölcsönből vissza:
Yannick Mamilonne (Paris FC), Rafal Kurzawa (Midtjylland), Mahdi Talal (Entente)
Távozott: Réda Rabej (Fremad Amager, ingyen), Ualid el-Haddzsam (Troyes, 35 000), Khaled Adénon (al-Vahda, i.), Emil Krafth (Newcastle United, 5 400 000)
Kölcsönből vissza:
Eddy Gnahoré (Palermo), Serhou Guirassy (1. FC Köln), Alexis Blin (Toulouse), Emil Krafth (Bologna), Erik Pieters (Stoke City)

ANGERS
Érkezett: Rasid Aliui (Nimes, ingyen), Julien Masson (Valenciennes, 1 500 000), Danijel Petkovic (Lorient, 1 500 000), Sada Thioub (Nimes, 3 500 000), Mathias Pereira Lage (Clermont Foot, 1 500 000), Casimir Ninga (Caen, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Saliou Ciss (Valenciennes), Harisson Manzala (Maccabi Petah Tikva), Alexandre Letellier (Troyes), Thomas Touré (Paris FC), Baptiste Guillaume (Nimes), Dorian Bertrand (Béziers)
Távozott: Yoann Andreu (visszavonult), Flavien Tait (Rennes, 9 000 000), Dorian Bertrand (Nancy)
Kölcsönbe:
Harisson Manzala (Le Mans), Pape Djibril Diaw (Caen), Baptiste Guillaume (Valenciennes), Thomas Touré (Sochaux), Alexandre Letellier (Sarpsborg)
Kölcsönből vissza:
Zacharie Boucher (Auxerre), Cheikh N'Doye (Birmingham City)

BORDEAUX
Érkezett:
Loris Benito (Young Boys, i.), Mexer (Rennes, i.), Enock Kwateng (Nantes, i.), Hvang Ui Dzso (Gamba Oszaka, 2 000 000), Laurent Koscielny (Arsenal, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Paul Baysse (Caen), Jonathan Cafú (Crvena zvezda), Alexandre Mendy (Guingamp), Valentín Vada (St.-Étienne), Daniel Mancini (Auxerre), Aaron Boupendza (Tours), Raoul Bellanova (Milan U19)
Távozott: Jules Koundé (Sevilla, 25 000 000), Lukas Lerager (Genoa, kölcsön után végleg, 6 000 000), Igor Lewczuk (Legia Warszawa, i.), Jérome Prior (Valenciennes, i.), Jaroslav Plasil (visszavonult), Zaydou Youssouf (St.-Étienne, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Inter), Andreas Cornelius (Atalanta), Sergi Palencia (Barcelona B)

BREST
Érkezett: Denys Bain (Le Havre, i.), Ibrahima Diallo (Monaco, 2 000 000), Romain Perraud (Nice, 2 000 000), Ludovic Baal (Rennes, i.)
Kölcsönbe: Samuel Grandsir (Brest)
Kölcsönből vissza: Corentin Jacob (Tours), David Kiki (Red Star FC)
Távozott: Corentin Jacob (Rodez, i.), Quentin Bernard (Auxerre, i.), Thomas Ayasse (szerződése lejárt), Édouard Butin (szl.), Anthony Weber (Caen, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jessy Pi (Toulouse), Baba Traoré (Le Havre), Ibrahima Diallo (Monaco)

DIJON
Érkezett: Mama Baldé (Sporting CP, i.), Bruno Ecuele Manga (Cardiff City, 2 000 000), Didier Ndong (Guingamp)
Kölcsönből vissza: Eden Massouema (Valenciennes)
Távozott: Valentin Rosier (Sporting CP, 8 000 000), Kvon Csang Hun Kwon (Freiburg, 3 000 000), Eden Massouema (Troyes, i.), Usszama Haddadi (al-Ettifak), Cédric Yambéré (al-Ettifak), Sory Kaba (Midtjylland), Mehdi Abejd (Nantes, i.), Arnold Bouka Moutou (szl.), Sory Kaba (Midtjylland, 3 000 000), Bobby Allain (Olympiakosz, i.), Wesley Said (Toulouse, 8 000 000)

LILLE
Érkezett:
Timothy Weah (PSG, 9 500 000), Reinildo Mandava (Belenenses, 3 000 000), Léo (Rio Ave, 6 000 000), Szaad Aguzul (Kavkab Marrakes, 600 000), Benjamin André (Rennes, 7 000 000), Domagoj Bradaric (Hajduk Split, 6 500 000), Tiago Djaló (Milan, 5 000 000), Victor Osimhe (Charleroi, 12 000 000), Yusuf Yazici (Trabzonspor, 16 500 000)
Kölcsönből vissza:
Rominigue Kouamé (Paris FC), Edgar Ié (Nantes), Jasszin Benzia (Fenerbahce)
Távozott: Thiago Mendes (Lyon, 22 000 000), Anwar El Ghazi (Aston Villa, 9 000 000), Youssouf Koné (Lyon, 9 000 000), Nicolas Pépé (Arsenal, 80 000 000), Rafael Leao (Milan, 30 000 000), Edgar Ié (Trabzonspor, i.)
Kölcsönbe: Hervé Koffi (Belenenses), Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Reinildo Mandava (Belenenses), Rui Fonte (Fulham)

LYON
Érkezett: Thiago Mendes (Lille, 22 000 000), Youssouf Koné (Lille, 9 000 000), Jean Lucas (Flamengo, 8 000 000), Ciprian Tatarusanu (Nantes, i.), Titouan Thomas (Lyon B), Mathis Rayan Cherki (Lyon U19), Joachim Andersen (Sampdoria, 24 000 000)
Kölcsönből vissza: Timothé Cognat (Servette), Jordan Ferri (Nimes), Christopher Martins Pereira (Troyes), Elisha Owusu (Sochaux)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Tottenham, 60 000 000), Ferland Mendy (Real Madrid, 48 000 000), Jordan Ferri (Montpellier, 2 000 000), Christopher Martins Pereira (Young Boys, 2 000 000), Elisha Owusu (Gent, 1 000 000), Timothé Cognat (Servette, 70 000), Mathieu Gorgelin (Le Havre, i.), Olivier Kemen (Niort, i.), Jérémy Morel (Rennes, i.), Nabil Fekir (Betis, 19 750 000)

MARSEILLE
Érkezett: Darío Benedetto (Boca Juniors, 14 000 000)
Kölcsönbe: Álvaro González (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Caen), Grégory Sertic (Zürich), Christopher Rocchia (Sochaux)
Távozott: Lucas Ocampos (Sevilla, 15 000 000), Yusuf Sari (Trabzonspor, 250 000), Tomas Hubocan (szl.), Mario Balotelli (szl.), Rolando (szl.), Clinton N'Jie (Dinamo Moszkva, 5 500 000)
Kölcsönből vissza: Ajmen Abdennur (Valencia)

METZ
Érkezett: Victorien Angban (Chelsea U23, 6 000 000), Fabien Centonze (Lens, 3 00 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, 2 500 000), Habib Maiga (St.-Étienne, kv., 1 000 000), Manuel Cabit (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Monaco)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Adama Traore (Orléans), Vincent Thill (Pau)
Távozott: Cafú (Legia Warszawa, kv., 800 000), Jonathan Rivierez (Caen, i.), Iván Balliu (szl.), Emmanuel Riviere (szl.), Olivier Boscagli (PSV, 2 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Thill (Orléans), Gauthier Hein (Valenciennes),Laurent Jans (Paderborn)

MONACO
Érkezett: Gelson Martins (Atlético Madrid, 30 000 000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 13 500 000), Ruben Aguilar (Montpellier, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Cercle Bruges), Pelé (Nottingham Forest), Jusszef Ait Bennasszer (St.-Étienne), Paul Nardi (Cercle Bruges), Gabriel Boschilia (Nantes), Samuel Grandsir (Strasbourg), Antonio Barreca (Newcastle United), Youri Tielemans (Leicester City), Ibrahima Diallo (Brest), Loic Badiashile (Rennes), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Keita Baldé (Inter)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, 5 500 000), Jonathan Mexique (Cholet, kv.), Khéphren Thuram (Nice, i.), Andrea Raggi (szl.), Ibrahima Diallo (Brest, 2 000 000), Youri Tielemans (Leicester City, 45 000 000), Paul Nardi (Lorient, 1 500 000)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Metz), Julien Serrano (Cercle Bruges), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Jordi Mboula (Cercle Bruges), Samuel Grandsir (Brest), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne), Djibril Sidibé (Everton, 2 500 000), Pelé (Reading)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham), Carlos Vinícius (Napoli), Adrien Silva (Leicester City), William Vainqueur (Antalyaspor)

MONTPELLIER
Érkezett: Téji Savanier (Nimes, 9 500 000), Andi Delort (Toulouse, kv., 4 500 000), Jordan Ferri (Lyon, 2 000 000), Arnaud Souquet (Gent, 2 800 000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sio (al-Ittihad), Morgan Poaty (Troyes), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott: Morgan Poaty (Guingamp), Jonathan Ligali (szl.), Isaac Mbenza (Huddersfield, 8 900 000), Benjamin Lecomte (Monaco, 13 500 000), Giovanni Sio (Genclerbirligi, 600 000), Elljesz Shiri (1. FC Köln, 6 000 000), Ruben Aguilar (Monaco, 8 000 000)

NANTES
Érkezett: Abou Ba (Nancy, 1 000 000), Dennis Appiah (Anderlecht, 750 000), Bridge Ndilu (Laval, i.), Marcus Coco (Guingamp, 3 000 000), Molla Wagué (Udinese, 1 500 000), Mehdi Abejd (Dijon, i.)
Kölcsönbe: Alban Lafont (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Santy Ngom (Nancy), Alexis Alégué (Tours)
Távozott: Diego Carlos (Sevilla, 15 000 000), Koffi Djidji (Torino, kv., 4 500 000), Enock Kwateng (Bordeaux, i.), Ciprian Tatarusanu (Lyon, i.)
Kölcsönbe: Anthony Limbombe (Standard Liege, 1 000 000), Quentin Braat (Niort), Maxime Dupé (Clermont Foot)
Kölcsönből vissza: Majeed Waris (Porto), Valentin Eysseric (Fiorentina), Edgar Ié (Lille), Gabriel Boschilia (Monaco), Antonio Mance (Trencsén)

NICE
Érkezett: Khéphren Thuram (Monaco, i.)
Kölcsönből vissza: Romain Perraud (Paris FC), Vincent Marcel (Troyes)
Távozott: Rémi Walter (szl.), Christophe Jallet (Amiens, i.), Romain Perraud (Brest, 2 000 000), Allan Saint-Maximin (Newcastle United, 18 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makeng (szl.)

NIMES
Érkezett: Vlatko Stojanovski (Renova, 300 000), Pablo Martinez (Strasbourg, i.), Zinedin Ferhat (Le Havre, i.), Romain Philippoteaux (Auxerre), Haris Duljevic (Dynamo Dresden, 1 000 000), Sidy Sarr (Chateauroux, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Kévin Denkey (Béziers)
Távozott: Téji Savanier (Montpellier, 9 500 000), Umut Bozok (Lorient, 1 500 000), Baptiste Valette (Nancy, i.), Rasid Alioui (Angers, i.), Féthi Harek (visszavonult), Hervé Lybohy (szl.), Denis Bouanga (St.-Étienne, 4 500 000), Sada Thioub (Angers, 3 500 000), Panajotisz Vlahodimosz (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Jordan Ferri (Lyon), Faitout Maouassa (Rennes), Baptiste Guillaume (Angers)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Pablo Sarabia (Sevilla, 18 000 000), Marcin Bulka (Chelsea U23, i.), Ander Herrera (Manchester Utd., i.), Loic Mbe Soh (PSG U19), Abdou Diallo (Dortmund, 32 000 000), Idrissa Gueye (Everton, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Rémy Descamps (Clermont Foot), Jesé (Betis), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Giovani Lo Celso (Betis, kv., 22 000 000), Moussa Diaby (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 12 000 000), Timothy Weah (Lille, 9 500 000), Adrien Rabiot (Juventus, i.), Gianluigi Buffon (Juventus Turin, i.), Dani Alves (Sao Paulo, i.), Christopher Nkunku (RB Leipzig, 13 000 000), Rémy Descamps (Charleroi), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt, 7 000 000)

REIMS
Érkezett: Predrag Rajkovics (Maccabi Tel Aviv, 5 000 000), Björn Engels (Olympiakosz, kv., 4 000 000), Jehvann Diouf (Troyes, i.), Marshall Munetsi (Orlando Pirates)
Kölcsönből vissza: Grejohn Kyei (Lens), Lenny Vallier (Pau), Grégory Berthier (Red Star), Aly Ndom (Caen)
Távozott: Yohan Roche (Rodez, i.), Pablo Chavarría (Mallorca, i.), Marvin Martin (szl.), Johann Carrasso (szl.), Björn Engels (Aston Villa, 9 900 000), Thomas Fontaine (Lorient), Edouard Mendy (Rennes, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Abdul Rahman Baba (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

RENNES
Érkezett: M'Baye Niang (Torino, kv., 15 000 000), Romain Salin (Sporting CP, i.), Flavien Tait (Angers, 9 000 000), Jérémy Morel (Lyon, i.), Edouard Mendy (Reims, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (Nimes), Diafra Sakho (Bursaspor), Jordan Tell (Orléans), Denis Will Poha (Nancy)
Távozott: Brandon (Osasuna, 2 000 000), Mexer (Bordeaux, i.), Abdoulaye Diallo (Genclerbirligi, i.), Nicolas Janvier (szl.), Ludovic Baal (Brest, i.), Hatem Ben Arfa (szl.), Mehdi Zeffan (szl.), Romain Danzé (visszavonult), Edvinas Gertmonas (szl.), Benjamin André (Lille, 7 000 000), Ismaila Sarr (Watford, 30 000 000), Tomas Koubek (Augsburg, 7 500 000)
Kölcsönbe: Namakoro Diallo (Avranches)
Kölcsönből vissza: Loic Badiashile (Monaco)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Harold Moukoudi (Le Havre, i.), Alpha Sissoko (Clermont Foot, i.), Denis Bouanga (Nimes, 4 500 000), Zaydou Youssouf (Bordeaux, 2 000 000), Sergi Palencia (Barcelona, 2 000 000), Rjad Budebuz (Betis, 3 500 000), Miguel Trauco (Flamengo, 1 000 000)
Kölcsönbe: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)
Kölcsönből vissza: Usszama Tannan (Utrecht), Mahdi Camara (Laval), Jorginho (CSZKA Szófia), Léo Lacroix (Hamburg), Assane Dioussé (Chievo), Franck Honorat (Clermont Foot)
Távozott: Habib Maiga (Metz, 1 000 000), Jorginho (Ludogorec, 850 000), Neven Szubotics (Union Berlin, i.), Pierre-Yves Polomat (Genclerbirligi, i.), Mickaël Panos (Pafos, i.), William Saliba (Arsenal, 30 000 000), Rémy Cabella (FK Krasznodar, 12 000 000)
Kölcsönbe: Alexis Guendouz (Pau), Usszama Tannan (Vitesse), Makhtar Gueye (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco), Timothée Kolodziejczak (Tigres UANL), Valentín Vada (Bordeaux), Yannis Salibur (Guingamp)

STRASBOURG
Érkezett: Alexander Djiku (Caen, 4 500 000), Jean-Ricner Bellegarde (Lens, 2 000 000), Lamine Koné (Sunderland, 1 500 000), Diogo Branco (Montijo, i.)
Kölcsönből vissza: Yoann Salmier (Troyes)
Távozott: Yoann Salmier (Troyes, 5 000 000), Pablo Martinez (Nimes, i.), Anthony Goncalves (Caen, i.)
Kölcsönbe: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Lamine Koné (Sunderland), Sanjin Prcic (Levante), Samuel Grandsir (Monaco)

TOULOUSE
Érkezett: Efthimiosz Kulurisz (PAOK Szaloniki, 3 500 000), Agustín Rogel (KSZ Szamara, 2 500 000), Wesley Said (Dijon, 8 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makengo (Nice), William Vainqueur (Antalyaspor)
Kölcsönből vissza: Yann Bodiger (Córdoba), Clément Michelin (AC Ajaccio), Steven Fortes (Lens), Jessy Pi (Brest), Alexis Blin (Amiens), Steeve Yago (Le Havre)
Távozott: Christopher Jullien (Celtic, 8 000 000), Andi Delort (Montpellier, 4 500 000), Alexis Blin (Amiens, 1 650 000), Steven Fortes (Lens, 1 000 000), Clément Michelin (Lens, i.), Jimmy Durmaz (Galatasaray, i.), Yannick Cahuzac (Lens, i.), Jessy Pi (Caen), Francois Moubandje (Dinamo Zagreb, i.), Yann Bodiger (Cádiz, i.), Hakim El Mokeddem (Laval)
Kölcsönbe:
Firmin Mubele (Asztana), John Bostock (Nottingham Forest)
Kölcsönből vissza:
Manu García (Manchester City U23)

LEZÁRVA HÉTFŐN ESTE, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT TÖTÉNÉSEI
kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik