Real: Senki sem emlékszik a halálos fenyegetésekre – Ramos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.09. 12:43
null
Ramos nem változtat a játékstílusán (Fotó: AFP)
Sergio Ramost folyamatosan gúnyolták és fütyülték az angol drukkerek a Wembley Stadionban rendezett Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A spanyolok 2–1-es sikerével véget érő találkozó után a vendégek kapitánya elmondta, halálos fenyegetéseket is kapott a családjával együtt a Bajnokok Ligája-döntő után.

 

Mint ismert, a Real Madrid kapitánya két sokat vitatott szituációba keveredett a Liverpool ellen 3–1-re megnyert BL-döntőben. A 32 éves védő a meccs elején földre vitte a „vörösök” gólvágóját, Mohamed Szalahot, ami után le kellett cserélni a vállát fájlaló egyiptomi támadót. Sergio Ramos Loris Kariusszal is ütközött, és mint később kiderült, a két gólnál is hibázó kapus agyrázkódást szenvedett az esetnél.

A spanyol válogatottban is kapitányi karszalagot viselő játékos a Wembleyben lejátszott meccsen megkapta a magáét, az angol szurkolók folyamatosan fütyülték. A lefújás után a vegyes zónában természetesen nem kerülhette meg az erre vonatkozó kérdéseket:

„Az ember persze próbál nem tudomást venni a fütyülésről, de nyilvánvaló, hogy érzékeltem, viszont nem volt hatással a játékomra. Szerettem volna, ha más fogadtatásban részesítenek, mert az emberek csak a BL-döntőben történtekre emlékeznek, a halálos fenyegetésekre viszont, amit én és a családom kaptam, senki sem”árulta el az újságíróknak Ramos.

„Nagyon kényes témáról van szó, amiből az emberek viccet csinálnak és amiért kifütyülnek egy ilyen csodálatos stadionban. Azért sem vártam ilyen reakciót, mert az angol szurkolók mindig a nagy játékosok mellett vannak. Most nem így történt, de az én lelkiismeretem tiszta. Már többször elmondtam, mi történt, nincs szükség további magyarázatra. Soha nem akartam sérülést okozni egyik kollégámnak sem. Emiatt nem fogok változtatni a játékomon ezután sem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik