Strandröplabda ob: Hajósék túlóráztak, Vaida új párral is nyert

Vágólapra másolva!
2022.07.24. 19:26
null
A nőknél a címvédő Szombathelyi Szandra és Villám Lilla ezúttal is kénytelen volt fejet hajtani (Fotó: hunvolley.hu)
Vasárnap befejeződött az MKB-Pannónia Strandröplabda Országos Bajnokság negyedik, gyenesdiási fordulója. A nőknél Vaida Beáta új párjával, Gubik Hannával győzött, míg a férfiaknál a címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence állhatott a dobogó legfelső fokára.

Az elődöntőkben szinte semmi váratlan nem történt: a női címvédő Szombathelyi Szandra és Villám Lilla magabiztosan nyert Vecsey Fanni és egyik abádszalóki legyőzőjük, Juraszik Patrícia ellen, míg a szombati meglepetéspáros, Győri Panni és Harmat Bori az első játszmában azért szorongatta a másik abádszalóki győztest, Vaida Beátát és új párját, Gubik Hannát, azonban ezzel el is lőtték a puskaporukat, mert a második szettben már a tízből sem tudtak kijönni, s a bronzmeccset is elég simán elvesztették.

A fináléban Szombathelyi és Villám az első játszma kétharmadáig tudta tartani a lépést Vaidával és Gubikkal, a második játszmában azonban már itt is nagy különbség alakult ki a két páros között. Ha nem is bárkivel, de úgy látszik, hogy a korábbi négyszeres román bajnok és 2020-ban egyszer már Magyarországon is győztes, U22-es Eb-ezüstérmes Vaida Beáta simán nyeri a versenyeket és úgy is zsebreteszi a hazai mezőnyt, hogy csak júniusban kezdett el homokon edzeni, s ezen azért érdemes lenne elgondolkozni.

 

A férfiaknál is a papírforma érvényesült az elődöntőben, hiszen Hajós Artúr és Stréli Bence nagyon simán győzött a csepeli és abádszalóki fordulóban döntőt játszó Papp Mátyás és Soós Izsák ellenében és az előző három fordulót megnyerő Kiss Dániel és Rása Alex is bejutott a fináléba, igaz, nekik a második játszmában egy kicsit túlórázniuk kellett Dóczi Domonkos és Oláh Botond ellenében.

Az éremcsaták viszont már tartogattak izgalmakat, hiszen a bronzmeccsen Papp és Soós nyerte az első játszmát és a másodikban is csak 21:19-re kapta ki (igaz, itt azért csak a végén kapaszkodtak fel ennyire), a döntő szettben viszont már egyértelműen Dóczi és Oláh akarata érvényesült. A döntő első játszmákában az első idei ob-fordulóján induló Hajós és Stréli dominált, Kiss és Rása a végén ugyan több szettlabdát is hárított, az utolsó azonban már nem jött össze. A második szettben azonban utóbbiak taktikát váltottak és ez annyira bejött nekik, hogy ezt a játszmát nagyon simán nyerték meg Hajósék ellen, így itt is következett a ráadás. Ezt Hajósék kezdték jobban, de aztán kezdtek visszazárkózni ellenfeleik, amikor 8:6-nál Rása Alex ütését a játékvezető tartott labdának ítélte. Egy döntőben pedig nagyon nem mindegy, hogy 8:7, vagy 9:6 az állás, pláne nem Hajós és Stréli ellen. A két játékos alaposan fel is bosszantotta magát az ítéleten és ez bizony a játékuk rovására ment. 14:8-nál jutott meccslabdához a címvédő, s bár ebből hármat is hárítottak, a végén így is Hajósék ünnepelhettek.

 

Strandröplabda ob, 4. forduló (Gyenesdiás)
Férfiak
1. Hajós Artúr, Stréli Bence (SRSE)
2. Kiss Dániel (Kispest SE), Rása Alex (Pénzügyőr)
3. Dóczi Domonkos, Oláh Botond (SRSE)
4. Papp Mátyás, Soós Izsák (Ball SC)

Nők
1. Gubik Hanna (Beach Sport), Vaida Beáta (Eötvös DSE)
2. Szombathelyi Szandra, Villám Lilla (Vasas)
3. Juraszik Patrícia, Vecsey Fanni (Gödöllői RC)
4. Győri Panna, Harmat Bori (Penta-KSE)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik