Serie A: őrült meccsen ikszelt a Sassuolo vendégeként a Milan

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 17:39
Chukwueze (balra) két érvénytelen góllal zárt, így a Sassuolo csak egy ponttal gazdagodott (Fotó: Getty Images)
Megadott és meg nem adott gólokban egyaránt gazdag mérkőzésen játszott egymással 3–3-as döntetlent a Sassuolo és vendége, a Milan az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 32. fordulójának vasárnap délutáni programjában.

 

Nagyon úgy festett a helyzet alig 10 perc játék után, hogy véget ér a Milan hat bajnokit felölelő veretlen sorozata, hiszen a Sassuolo valóságos villámrajtot vett a Reggio Emilia-i Citta del Tricolore Stadionban. Történt ugyanis, hogy előbb egy egészen parádés akció végén Andrea Pinamonti révén vezetést szerzett a Sassuolo (VIDEÓ), majd a kiesés elkerüléséért harcoló hazaiak a 10. percben megduplázták előnyüket: Armand Laurienté a saját kipattanóját passzírozta be egy bal oldali akció végén (VIDEÓ). A vendégekre talán a második gól hatott ébresztő hatással, 17 perc játék után a kapura lövések száma szinte elérte a percenkénti egyet. A 18. percben aztán les miatt visszavonta a VAR bemondására Samuel Chukwueze gólját a játékvezető – hajszálon múlott a döntés helyessége. Kisvártatva már tényleg szépített a Milan: Rafael Leao káprázatos csellel fűzte át magát három védőn, majd az ötös sarkáról a hálóba lőtt (2–1). Az intenzív játék a folytatásban némileg alábbhagyott, a Milan egyre többet birtokolta a labdát, ám az egyenlítés az első félidőben már nem jött össze neki  – a hatékony támadás és fegyelmezett védekezés eredményeként nem volt érdemtelen a hazai vezetés.

Sőt, a Sassuolo a második félidőt is korai góllal kezdte: az 53. percben Laurienté megszerezte második gólját is, amivel a Milan egyre nehezebb helyzetbe került. Ám a nyomást fokozva és három cserével frissítve viszonylag gyorsan jött a reakció: az 59. percben Luka Jovics lőtte a meccs ötödik gólját (3–2). Lendületből jött a következő találat is – más kérdés, hogy a VAR-szobában úgy döntöttek, Chukwueze ezen a vasárnapon nem szerez gólt, ezt is les miatt vonták vissza a játékvezetők. Már-már kezdték elhinni a hazaiak, hogy nagy bravúrt bemutatva sikerül legyőzniük a minden bizonnyal ezüstérmes Milant, amikor a rengeteg, kaput kerülő lövés és kimaradt helyzet után a két perccel korábban beálló 23 éves svájci támadó, Noah Okafor kapu előtti kavarodás végén betalálva beállította a 3–3-as végeredményt.

Ezzel a Milan már hét bajnoki mérkőzés óta veretlen.

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Sassuolo–Milan 3–3 (Pinamonti 4., Laurienté 9., 53., ill. R. Leao 20., Jovics 59., Okafor 84.)
Napoli–Frosinone 2–2 (Politano 16., Osimhen 63., ill. Seddira 50., 73.)
KÉSŐBB
18.00: Udinese–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Internazionale–Cagliari (Tv: Sport2)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Fiorentina–Genoa (Tv: Sport1)
20.45: Atalanta–Hellas Verona (Tv: Sport1)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lecce–Empoli 1–0 (Sansone 90+1.)
Torino–Juventus 0–0
Bologna–Monza 0–0
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Salernitana 4–1 (Felipe Anderson 7., 35., Vecino 14., Isaksen 87., ill. Tchaouna 16.)

   
1. Internazionale31264175–15+6082
2. Milan32216563–37+2669
3. Juventus32189545–24+2163
4. Bologna321611545–25+2059
5. Roma31167856–35+2155
6. Atalanta301551055–34+2150
7. Napoli321310950–40+1049
8. Lazio321541341–35+649
9. Torino321112931–29+245
10. Fiorentina301271142–35+743
11. Monza3211101134–41–743
12. Genoa319111134–38–438
13. Lecce327111427–48–2132
14. Cagliari31791532–52–2030
15. Udinese314161130–47–1728
16. Empoli32771825–48–2328
17. Verona31691628–42–1427
18. Frosinone32691740–63–2327
19. Sassuolo32681839–62–2326
20. Salernitana32292126–68–4215
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik