Profi boksz: Fury egyszerre szólt be Usziknak és Klicskónak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 13:50
Tyson Fury egyszerre szólt be Olekszandr Usziknak és Vladimir Klicskónak (Fotó: Getty Images)
Jelen állás szerint május 18-án vív világbajnoki címegyesítő mérkőzést egymással WBC bajnoki övét birtokló brit Tyson Fury és a WBO, a WBA, az IBF és az IBO címeivel rendelkező ukrán Olekszandr Uszik. Utóbbi honfitársától, Vladimir Klicskótól kért tanácsot, hogyan győzheti le ellenfelét, majd Uszik szavaira csípőst választ adott Fury.

Néhány nappal ezelőtt Olekszandr Uszik jelezte, hogy tanácsokat ad neki a Fury által korábban legyőzött honfitársa, az egykori világelső Vladimir Klicsko. A brit ökölvívó ennek hallatán lakhelyén, Morecambe-ben tartott sajtótájékoztatót – írta meg a profiboksz.hu. 

„Praktikus tanács lehetett azzal kapcsolatban, hogy hogyan veszítsünk a »Cigánykirály« ellen. Hogy adhatna az öreg haverom, Vlad bárkinek is ilyen tippet? Ha tudta volna azt, mivel lehet engem legyőzni, akkor azt ő maga is bevetette volna velem szemben. Az egy teljesen egyoldalú bokszlecke volt, amit az öreg Vlad kapott tőlem” – mondta a sajtótájékoztatón Tyson Fury, aki elismerte, hogy Klicsko és Uszik is nagy bajnok (volt), de úgy véli, ha akkor nem győzte volna le Klicskót, használhatatlan bunyós lenne.

„Most is ugyanígy gondolom: ha nem bírok Uszikkal, akkor egyértelműen nem vagyok jó. Uszik már Chisorával sem tudott mit kezdeni. Mindannyian láttuk azt a meccset. Az egy teljesen kiegyenlített küzdelem volt, akárhogy is alakulhatott volna. Szóval, hacsak Uszik nem fejlődött 38 vagy 39 évesen az elmúlt két évben ugrásszerűen, akkor nem győzhet” – hangsúlyozta önbizalomtól duzzadva a magát „Cigánykirálynak” nevező Fury.

A brit megjegyezte, Uszik csapata rendes emberekből áll és tiszteli őket. Kitért arra is, hogy sokak szerint személyes ügy van közte és az ukrán között.

„Szó sincsen erről, ez szigorúan csak üzlet mindkét fél számára. Sok minden van a levegőben, de ő nem gyűlöl engem, és én sem utálom őt. Uszik egy jó férj, tisztelem őt mint embert, mint sportolót. Ő egy korábbi vitathatatlan cirkálósúlyú bajnok, egyesített nehézsúlyú bajnok, így tisztelni kell az elért eredményeit” – vélekedett Tyson Fury.

„Én vagyok a boksz enciklopédiája, így tanulmányoztam minden olyan cirkálósúlyút, aki nehézsúlyban is bokszolt, és egyértelmű, hogy mindig bajban voltak, és ez vonatkozik Holyfieldre is. Amikor olyan nagydarab bokszolók ellen lépett szorítóba, mint Riddick Bowe és Lennox Lewis, akkor gyengének látszott. Az átlagos nehézsúlyú bunyósokat képesek megverni a lentről jövők, de az elitet már nem, mert a méret nagyon sokat számít. Nem véletlenül vannak súlycsoportok, és amikor május 18-án velem küzd meg Uszik, ez neki is hátrány lesz. Ez az én időm, az én sorsom, az én korszakom, az én generációm, ez tény” – zárta szavait a brit bunyós.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik