Ökölvívás: tisztújítás csak jövőre – belháború után fegyverszünet

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 20:29
null
Kovács István és Kurtucz Csaba (Fotó: archív)
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség októberben lemondó, az elmúlt hónapokban folyamatosan hadakozó vezetői közös nyilatkozatot tettek, amelyben jövő szeptemberig egy szombaton felállítandó ügyvivői testület kezébe adják a sportág irányítását. A nyilatkozatot, amelyet a MÖSZ kizárólag a Nemzeti Sportnak juttatott el, tartalmi változtatás nélkül közöljük.  


„Tisztelt Magyar Ökölvívó-szakszövetség vezetői!

Tisztelt Magyar Ökölvívó-szakszövetség tagjai!

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, elnöksége, illetve a vezető tisztségviselői posztra aspirálók az alábbi közös nyilatkozatot tesszük:

2023. október 20. nappal lemondott a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke, elnöksége. Az alapszabály alapján – tekintettel a lemondottak számára – lemondásukkal az érintett testületek működése is megszűnt.

A kialakult helyzetben egyhangúlag támogatjuk a 2023. november 18. napra meghirdetett rendkívüli közgyűlés alapszabály-módosítását, azaz az Ügyvivői Testület létrehozását. Egyben kijelentjük, hogy az Ügyvivői Testület felállásával egyidejűleg vezető tisztségviselői mandátumunk hatályát veszti, lemondásunk hatályba lép.

Ezúton fejezzük ki azon szándékunkat, hogy 2024 szeptemberében – az ügyrend szerint meghirdetett közgyűlésen – az alapszabály szerint öt évre kinevezett elnök, elnökség megválasztásra kerül az addig kidolgozásra kerülő szabályzat szerint.

Addig mindannyian a magyar ökölvívás olimpiai sikereiért és az ökölvívósport mindennapos munkájának támogatása érdekében fogunk dolgozni.

A vezető tisztségviselők megválasztására vonatkozó kampányt a 2024-es ügyrend szerinti tisztújító közgyűlést megelőző ötven napra szűkítjük, az addig tartó időszakban mindannyian tartózkodunk a sport szellemétől idegen megnyilatkozásoktól.

Kérjük, támogassátok a fenti célokat, dolgozzunk közös egyetértésben a magyar ökölvívásért!

Kovács »Kokó« István

Kurtucz Csaba

Dr. Kassai László

Süllős Gyula

Dr. Csutora László

Draskovics Szilárd

Pajna Zoltán

Szabó Sándor

Kepli József”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik