A NOB szerint az ökölvívás helyzetét 2025 elejéig kell rendezni a műsorban maradáshoz

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 15:00
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai közlése szerint az ökölvívásnak a jövő év elejéig maradt ideje arra, hogy a NOB által is elfogadott nemzetközi szövetsége legyen annak érdekében, hogy a sportág szerepeljen a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékok műsorán.

„Egyetemes elfogadottsága miatt azt szeretnénk, ha a boksz továbbra is szerepelne az olimpiai játékok programjában. Viszont ez korántsem biztos a 2028-as esemény kapcsán, mert a NOB nincs abban a helyzetben, hogy újabb olimpiai ökölvívótornát rendezzen. Ahhoz, hogy az ökölvívás a programban maradjon, a NOB-nak elismert és megbízható nemzetközi szervezetre van szüksége, mint az összes többi olimpiai sportág esetében” – olvasható a NOB közleményében.

A NOB tavaly júniusban az úgynevezett elismert státuszból az el nem ismert státuszba sorolta a Nemzetközi Bokszszövetséget (IBA), amelynek fellebbezését kedden elutasította a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). Az IBA azt tervezi, hogy az ítéletet a svájci szövetségi bíróságon is megtámadja. Az ökölvívás a legutóbbi tokiói és az idei párizsi játékokon is úgy került műsorra, hogy a versenyeit, illetve a kvalifikációs viadalait a NOB szervezte, amely jelezte, négy év múlva ilyen formában már nem kerülhet sor az ötkarikás boksztornára.

A problémát az jelenti, hogy a bizottság 2019-ben felfüggesztette a korábban AIBA, jelenleg IBA nevű ökölvívó-szövetséget. A két szervezet közötti viszony pedig azóta annyira elmérgesedett, hogy a NOB példátlan módon el nem ismert státuszba sorolta az orosz Umar Kremljov által vezetett IBA-t, mivel nem hajtotta végre a kért változtatásokat a pénzügyi átláthatóság, a bevételek diverzifikálása, illetve a vezetési kultúra területén.

Az IBA-val szemben álló nemzetek 2023 tavaszán új szövetséget alapítottak az Egyesült Államok vezetésével, de a jelenleg 23 tagszövetséget számláló World Boxingot (WB) a NOB még nem ismerte el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik