Nyert és 13-adszor bajnok a Green Bay Packers!

Vágólapra másolva!
2011.02.07. 00:00
null
A 45. Super Bowlon a Packers legyőzte a Steelerst (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2010-es szezonjának csúcseseményén, a 45. Super Bowlon a Green Bay Packers 31–25-re legyőzte a Pittsburgh Steelerst, így története során 13-adszor ünnepelhetett bajnoki címet. A döntő legértékesebb játékosának (MVP) a 39 passzkísérletéből 24 pontos átadással, 304 yarddal és 3 touchdownnal záró Aaron Rodgerst választották meg!

 

 

Még a mérkőzés előtt jártunk, amikor kiderült, hogy elsöprő fölénnyel, a történelem folyamán először ellenszavazat nélkül mind az ötven, AP által felkért újságíró ugyanazt vélte az év legértékesebb játékosának, Tom Bradyt, a New England Patriots irányítóját, aki a 2007-es szezon után ismét duplázni tudott, hiszen MVP-címe előtt ezúttal is megkapta az év legjobb támadójának járó elismerést is.


A 2010-ES SZEZON DÍJAZOTTJAI
Az év védője:
Troy Polamalu
Az év támadója:Tom Brady
Az év edzője:
Bill Belichick
Az év újonca:
Ndamukong Suh
Az év újonc támadója:
Sam Bradford
Az év újonc védője:
Ndamukong Suh
Az év visszatérője:
Michael Vick
Az év legértékesebb játékosa (MVP):Tom Brady

A döntőben pályára lépő két együttes egyaránt sokat köszönhetett az évad során nagyszerű védelmének, és, mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Steelers safetyje, Troy Polamalu nagy csatában (17:15) legyőzte a Packers szélső linebackerét, Clay Matthewst.

Egy NFL-főedző sem nyert 44 éves kora előtt két Super Bowlt. A két évvel ezelőtt bajnoki címet szerző Mike Tomlin még csak 38 éves.

A Steelers tehát mindössze két év elteltével jutott a döntőbe, a Green Bay szurkolóinak azonban ennél jóval többet, 13 évet kellett várniuk az újabb Super Bowl-részvételre.

Madieu Williams, a Minnesota Vikings safetyje nyerte a pályán kívüli teljesítményért járó év embere díjat.

Christina Aguilera előadásában elhangzott már az amerikai himnusz is, a pénzfeldobást a Green Bay nyerte meg, és mivel rúgást választott, így Pittsburgh indíthatta az első támadást.


I. negyed

Antonio Brown 38 yardon keresztül hordta vissza a kirúgást, és a saját 36 yardosáról jöhetett a Steelers. A Packers gyorsan puntra kényszerítette a Ben Roethlisbergeréket, ám kis híján visszaadták a Sajtfejűek a labdát, miután Tramon Williams és Sam Shields összefutott, és előbbi elejtette a labdát. A tojás végül maradt a Packersnél, és bár egy harmadik szituációt jól oldottak meg Aaron Rodgersék, végül nekik is el kellett rúgniuk a labdát.

Rashard Mendenhall 15 yardosés egy 9 yardos futással alapozta meg a következő drive-ot, ám egy szabálytalanság, majd egy nagyszerű védekezés miatt ismétcsak a wisconsini csapat jöhetett.

A Super Bowlok történetében a Pittsburgh Steelers szélső linebackerének, James Harrison nevéhez köthető a leghosszabb touchdown, a 2008-as szezon nagydöntőjén Kurt Warner passzát elcsípve 100 yardon keresztül hordta vissza a tojást.

A következő támadássorozatot Jordy Nelson elkapásai és James Starks futásai vezették be, majd 3 és 1-nél a Steelers 29 yardos vonaláról Rodgers a jobb szélen felfutó Nelson felé ívelt, és az elkapó védőjét megelőzve szépen lehúzta a labdát, majd az end zone-ba került. Vezet a Green Bay (7–0)! Ez volt a Packers 7. legalább 80 yardos TD-drive-ja a rájátszásban, ezzel pedig új rekordot állított fel.

Bár a kirúgás után Brown több mint 40 yardon keresztül hordta vissza a labdát, egy szabálytalan blokkolás miatt a saját 7-eséről jöhetett a Steelers. Roethlisberger Mike Wallace-nak szánt hosszú passza lett a kelleténél rövidebb, így pont Nick Collinsnak lett jó (interception), a Green Bay safetyje pedig köszönte szépen, és 37 yardon keresztül visszahordva TD-t ért el (14–0)!

Érdekesség, hogy eddig csak négyszer nyerte meg az a csapat a Super Bowlt, amelyik több labdát vesztett el, mint amennyit szerzett, de a négyből kétszer is a Pittsburgh Steelers jött ki győztesen


AZ ELSŐ NEGYED ÖSSZEFOGLALÓJA


 

II. negyed

Az újabb támadásban egész biztatóan haladt a Pittsburgh, ám Roethlisberger kisebb sérülést szenvedett. Big Bent persze kemény fából faragták, és 3 és 9-nél gyorsan futott egy 18 yardosat életben tartva a drive-ot. A Steelers Emmanuel Sanders elkapásával még egy 3 és 13-at is megoldott, végül azonban be kellett érnie egy mezőnygólkísérlettel, igaz, Shaun Suisham 33 yardról legalább nem hibázott. (14–3)

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik együttes nyeri meg a 45. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Steelers védelme gyorsan leparancsolta a pályáról a Packers támadóit. A kőkemény mérkőzésen Bryant McFadden, Flozel Adams és Donald Driver is megsérült, bár Adams legalább tudja már folytatni.

Hiába jött jól a Pittsburgh, Big Ben újabb Wallace-nak szánt labdáját ezúttal Jarrett Bush szelídítette meg, újabb interception!

A Green Bay pedig nem kegyelmezett, előbb Nelson 16 yardos elkapása, majd Starks 12 yardos futása után Rodgerst jól védte meg a fal, majd Greg Jenningsnek adott 29 yardos touchdownpasszt (21–3)!

Az újabb Steelers-offenzíva Roethlisberger 37 yardos Antwaan Randle Elhez eljuttatott passzával indult, majd következett a two minute warning. Egy újabb hosszú passzkísérlet, ezúttal Mike Wallace-on szépen védekezett Charles Woodson, ám ennél a mozdulatnál kisebb sérülést szenvedett.

Hines Ward két nagyszerű elkapása után az ellenfél 8-asáról jöhetett a Steelers, majd Big Ben ismét őt vette célba, és az elkapó az end zone jobb sarkában hátrafelé vetődve húzta le a labdát (21–10)!

A hátralévő 39 másodpercben a Packers már nem erőltette a támadást, lepörgette az időt, jön a nagyszünet.

A MÁSODIK NEGYED ÖSSZEFOGLALÓJA

Jött is a Black Eyed Peas és ígéretükhöz híven nagy show-t csaptak a közönség örömére. Megérkezett a Guns 'N Roses korábbi gitárosa, Slash is, majd a várakozásoknak megfelelően Usher is becsatlakozott egy szám erejére.

A FÉLIDEI SHOW



III. negyed

BAJNOKI CÍMEK
13: Green Bay Packers
9: Chicago Bears
8: Cleveland Browns

Charles Woodson nem tudja folytatni. Jordy Nelson ismét szépen harcolt meg a yardokért, de a Philadelphia Eagles ellen is könnyű labdát (és gyakorlatilag TD-t) elejtő James Jones ezúttal is hibázott, így puntolni kényszerült a Packers, ráadásul egy sisakrostély-ráncigálás miatt 15 yardos büntetést is kapott, a Steelers így a félpályáról indíthatta támadását.

Időközben kiderült, a Steelers elkapója, Emmanuel Sanders sem térhet már vissza.

Mendenhall egy szép külső futás végén Collins segítségével az egyik operatőrnek esett, így ideiglenesen ő is kivált, de már csak 33 yardra vannak a célzónától. A csereként beálló Isaac Redman 16 yardos futásával az ellenfél 8-asához ért, majd a visszaérkező Mendenhall benyargalt az end zone-ba! (21–17)

 

SUPER BOWL SIKEREK
6: Pittsburgh Steelers
5: Dallas Cowboys, San Francisco 49ers
4: Green Bay Packers
3: Los Angeles/Oakland Raiders, New England Patriots, New York Giants, Washington Redskins
2: Baltimore/Indianapolis Colts, Denver Broncos, Miami Dolphins
1: Baltimore Ravens, Chicago Bears, Kansas City Chiefs, St. Louis Rams, New Orleans Saints, New York Jets, Tampa Bay Buccaneers

A Green Bay támadásánál 3 és 7-nél először villant meg James Harrison, sackelte Rodgerst, így újból elrúgni kényszerült Tim Masthay.

A Packers ebben a szezonban 12-szer szerzett legalább 21 pontot, és amikor így tett, akkor egy kivétellel meg is nyerte meccsét – a New England Patriots ellen 31–27-re kikapott a Green Bay.

Egy pontatlan hosszú passzt (ismét Wallace volt a célpont, de túl hosszú lett az indítás) leszámítva szépen haladt előre a Steelers egészen a Packers 29 yardosáig, ott azonban előbb egy Matthews blokk, majd egy negatív yardot eredményező passz és egy Frank Zombo-sack után Suisham 52 yardról jócskán mellé lőtt.

Jó helyről jött tehát a Green Bay, és Nelson újabb nagyszerű 17 yardot eredményező játéka után már az ellenfél térfelén jártak (Nelson már 90 yardnál tart hat elkapásból és egy TD-t is jegyez már).

A Steelers már a második időkérését használta ki, innentől már csak egyszer élhetnek ezzel a lehetőséggel, hiányozhat még ez később. Mint ahogy a Packersnek is, hogy most már sorozatosan puntra kényszerülnek, miközben a védőket folyamatosan fárasztják Mendenhallék.

Egy újabb elrúgást követően 3 és 10-nél a játékvezetők sikertelen passzkísérletet ítéltek, ám Mike McCarthy megnézettette, hogy nem volt-e meg Brett Swain elkapása, mielőtt kiverték a kezéből a labdát. A piros zászló azonban nem segítette a Packerst, maradt az eredeti ítélet, ismét pályára érkezett Masthay.

A HARMADIK NEGYED ÖSSZEFOGLALÓJA

 

IV. negyed

Hiába jött nagyon jó helyről azonban az AFC-bajnoka, Mendenhall kezéből a 33 yardos vonalról Matthews fejelte ki a labdát, majd csapattársa Desmond Bishop szerezte meg (fumble).

Már-már úgy tűnt, hogy Rodgersék egyből vonulhatnak ismét lefelé, ám Jones egy előzőnél sokkal nehezebb labdát szépen szelídített meg, máris az ellenfél 40-esén volt a Packers. Újabb 3 és 10-nél a pár másodperccel korábban hibázó Nelson iramodott meg Rodgers passzával és a Steelers 2 yardosáig jutott (131 yardnál tartott ekkor már!). Bár LaMarr Woodley egyből sackelte Rodgerst, az irányító a következő játékban kellő ideig kivárva Greg Jenningset találta meg a célzóna jobb sarkában (28–17).

Az ellentámadásból a Steelerst még egy büntetés sem fogta meg, és Mike Wallace-nak adott 25 yardos TD-passza után és szép cselt követően Randle Elhez játszott, aki a bal szélen befutott (28–25).

Egy újabb Packers-büntetés után 3 és 10-re Rodgers nagyszerűen játszott Jenningshez (31 yard), majd Starks futott egy 14 yardosat, és már a Steelers 30-asán volt a Packers. Jones újabb elkapásával már csak 8 yard kellett a Packersnek, és bár Jordy Nelson közel volt az újabb TD-hez, végül centikkel lemaradt róla, így Mason Crosby 23 yardos mezőnygóljával csak hatpontos előnyre tett szert a GB (31–25).

4 és 5-nél saját 32-eséről Roethlisberger nem tudta csapattársaihoz eljuttatni a labdát, így a Green Bay következhet, és ezzel véget ért a mérkőzés, bajnok a Packers! A döntő legértékesebb játékosának (MVP) a 39 passzkísérletéből 24 pontos átadással, 304 yarddal és 3 touchdownnal záró Aaron Rodgerst választották meg!

 

A NEGYEDIK NEGYED ÖSSZEFOGLALÓJA

 

A GREEN BAY PACKERS ÜNNEPELT

A DÖNTŐ ÉRTÉKELÉSE

 

NFL 2010, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK, 2011. január 8–9.
AFC
Indianapolis Colts (3.)–New York Jets (6.) 16–17
Kansas City Chiefs (4.)–Baltimore Ravens (5.)
7–30
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–Green Bay Packers (6.)
16–21
Seattle Seahawks (4.)–New Orleans Saints (5.)
41–36
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK, 2011. január 15–16.
AFC
New England Patriots (1.)–New York Jets (6.)
21–28
Pittsburgh Steelers (2.)–Baltimore Ravens (5.) 31–24
NFC
Atlanta Falcons (1.)–Green Bay Packers (6.) 21–48
Chicago Bears (2.)–Seattle Seahawks (4.) 35–24
KONFERENCIADÖNTŐK, 2011. január 23.
AFC
Pittsburgh Steelers (2.)–New York Jets (6.) 24–19
NFC
Chicago Bears (2.)–Green Bay Packers (6.) 14–21
SUPER BOWL (XLV), 2011. február 7.
Green Bay Packers (6.)–Pittsburgh Steelers (2.)* 31–25
*Cowboys-stadion (Dallas) Tv: Sport1, ESPN America

 

A SUPER BOWLOK LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSAI (MVP)
XLV (2011) Aaron Rodgers (Green Bay Packers)
XLIV (2010) Drew Brees (New Orleans Saints)
XLIII (2009) Santonio Holmes (Pittsburgh Steelers)
XLII (2008) Eli Manning (New York Giants)
XLI (2007) Peyton Manning (Indianapolis Colts)
XL (2006) Hines Ward (Pittsburgh Steelers)
XXXIX (2005) Deion Branch (New England Patriots)
XXXVIII (2004) Tom Brady (New England Patriots
XXXVII (2003) Dexter Jackson (Tampa Bay Buccaneers)
XXXVI (2002) Tom Brady (New England Patriots)
XXXV (2001) Ray Lewis (Baltimore Ravens)
XXXIV (2000) Kurt Warner (St. Louis Rams)
XXXIII (1999) John Elway (Denver Broncos)
XXXII (1998) Terrell Davis (Denver Broncos)
XXXI (1997) Desmond Howard (Green Bay Packers)
XXX (1996) Larry Brown (Dallas Cowboys)
XXIX (1995) Steve Young (San Francisco 49ers)
XXVIII (1994) Emmitt Smith (Dallas Cowboys)
XXVII (1993) Troy Aikman (Dallas Cowboys)
XXVI (1992) Mark Rypien (Washington Redskins)
XXV (1991) Ottis Anderson (New York Giants)
XXIV (1990) Joe Montana (San Francisco 49ers)
XXIII (1989) Jerry Rice (San Francisco 49ers)
XXII (1988) Doug Williams (Washington Redskins)
XXI (1987) Phil Simms (New York Giants)
XX (1986) Richard Dent (Chicago Bears)
XIX (1985) Joe Montana (San Francisco 49ers)
XVIII (1984) Marcus Allen (Los Angeles Raiders)
XVII (1983) John Riggins (Washington Redskins)
XVI (1982) Joe Montana (San Francisco 49ers)
XV (1981) Jim Plunkett (Oakland Raiders)
XIV (1980) Terry Bradshaw (Pittsburgh Steelers)
XIII (1979) Terry Bradshaw (Pittsburgh Steelers)
XII (1978) Harvey Martin (Dallas Cowboys) és Randy White (Dallas Cowboys)
XI (1977) Fred Biletnikoff (Oakland Raiders)
X (1976) Lynn Swann (Pittsburgh Steelers)
IX (1975) Franco Harris (Pittsburgh Steelers)
VIII (1974) Larry Csonka (Miami Dolphins)
VII (1973) Jake Scott (Miami Dolphins)
VI (1972) Roger Staubach (Dallas Cowboys)
V (1971) Chuck Howley (Dallas Cowboys)
IV (1970) Len Dawson (Kansas City Chiefs)
III (1969) Joe Namath (New York Jets)
II (1968) Bart Starr (Green Bay Packers)
I (1967) Bart Starr (Green Bay Packers)
Jordy Nelson 140 yarddal és egy touchdownnal zárt (Fotó: Reuters)
Jordy Nelson 140 yarddal és egy touchdownnal zárt (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik