Elmaradt a Jets-csoda, létrejött az álomdöntő

Vágólapra másolva!
2011.01.24. 00:49
Címkék
A Chicago Bears 0–14-ről még fel tudott állni a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferenciadöntőjében a Green Bay ellen, kétszer is az egyenlítésért támadhatott, de a hazaiak harmadik számú irányítója, a Jay Cutler sérülése és Todd Collins gyengélkedése után becserélt Caleb Hanie mindkétszer eladta a labdát, így a vendégek végül 21–14-re győztek. A Green Bay 1998 után jutott be ismét a Super Bowlba. Az AFC döntőjében a Pittsburgh Steelers hazai pályán 24–19-re legyőzte a New York Jetset. A találkozó érdekessége, hogy a 2. negyedben a hazaiak már 24–0-ra vezettek, a New York-iak ezt követően azonban 19 pontot elérve az utolsó percekhez érve nyílttá tették a mérkőzést, fordítaniuk azonban már nem sikerült.

Aaron Rodgers futott TD-jével kezdte a meccset a Green Bay (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgers futott TD-jével kezdte a meccset a Green Bay (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgers futott TD-jével kezdte a meccset a Green Bay (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgers futott TD-jével kezdte a meccset a Green Bay (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgers futott TD-jével kezdte a meccset a Green Bay (Fotó: Action Images)

 

NFC KONFERENCIADÖNTŐ, CHICAGO BEARS–GREEN BAY PACKERS

A rájátszás történetében eddig kétszer találkozott egymással a két csapat, mindkétszer Bears-győzelemmel ért véget a mérkőzés. Legutóbb 69 évvel ezelőtt csaptak össze egymással, akkor 33–14-re nyert a Chicago, de ettől függetlenül nem lehettek biztosak a hazai szurkolók csapatuk sikerében.

Hogy miért nem, azt a Green Bay irányítója, AaronRodgers már az első támadássorozatban megmutatta: Jordy Nelsonnak adott 22 yardos passza után ő maga futott be a Bears endzone-jába. A touchdownhoz hozzá tartozik, hogy a Packers támadófala tanítanivaló módon tolta el jobbra szinte a teljes hazai védelmet, így Rodgers gond nélkül tudta bejuttatni a labdát a bal oldalon. 0–7


A folytatásban már – ahogy az várható volt – a védelmek domináltak. Mindkét QB-t egyszer-egyszer sackelték az első negyedben – a Chicago részéről természetesen Brian Urlacher tudta földre vinni Rodgerst.

A második játékrészben azonban újra eredményes volt a vendégcsapat. Egy újabb szép drive után – amelyben előbb Brandon Jacksonnak, majd Nelsonnak is volt egy-egy 10 yard fölötti elkapása – JamesStarks szerezte meg élete első touchdownját. 0–14

Jay Cutler irányító és Matt Forte futó vezérletével próbált visszajönni a meccsbe a Chicago, de előbbi többször majdnem eladta a labdát, utóbbi szép futásai pedig önmagukban nem jelentettek nagy veszélyt a Packersre nézve. Cutler a szünet előtt egyszer a labdát is kiejtette a kezéből, de Forte össze tudta szedni, így a Medvék tovább folytathatták a támadást.

Az első félidő lefújása előtt könnyen fordulópont következhetett volna be, ugyanis Lance Briggs szerencsés körülmények – elkapó kezéről pattant hozzá a labda – között szerzett interceptionje után jó helyről következhetett a Bears, ám Cutler hosszú átadással próbálkozott, amit Sam Shields könnyedén el tudott halászni Johnny Knox elől.

Rodgers a fordulás után ismét hibázott: a hazaiak redzone-jában adta el a labdát, amit ezúttal Urlacher szerzett meg és vitte vissza a félpályáig. A Bears-rajongók legnagyobb bánatára azonban Cutler megsérült, így a helyét az alapszakaszban öt interceptiont dobó Todd Collins foglalta el.

Ő azonban nem sokáig volt a pályán, jött a helyére a harmadik számú irányító Caleb Hanie, aki egy rövid időre visszahozta a meccsbe a Chicagót, ugyanis adott egy jó passzt Johnny Knoxnak, ami után Chester Taylor futott egy TD-t. 7–14

Ezt követően azonban – miután visszakerült a labda a Bearshez – Hanie eladta a labdát, B.J. Raji 18 yardos visszahordásával pedig ismét két TD lett a különbség a két csapat között. 7–21

Ennek ellenére az utolsó percekben volt miért izgulnia a Green Bay szurkolóinak. Hanie ugyanis egy négy playből álló, 1 perc 21 másodperc alatt összesen 60 yardot hozó támadás végén a védelem hibáját kihasználva adott egy (35 yardos) TD-passzt Earl Bennetnek, majd a Bears védelme kiharcolta, hogy Hanie az egyenlítésért vezesse harcba a támadóegységet. 14–21

A harmadikszámú irányító azonban ismét eladta a labdát, így a Green Bay 21–14-re nyert, és 1998 után újra bejutott a Super Bowlba.  

AFC KONFERENCIADÖNTŐ, PITTSBURGH STEELERS–NEW YORK JETS

Big Ben ezúttal nem játszott kiemelkedően, de győzelmet ünnepelhetett
Big Ben ezúttal nem játszott kiemelkedően, de győzelmet ünnepelhetett

 

A Jets nyerte a pénzfeldobást, ám a fogadást választották a vendégek, így a Steelers vezethette az első támadást, nem is akárhogy! Szépen, szisztematikusan haladva Ben Roethlisberger 9 perc alatt egy 66 yardos drive-ot vezetett, amelyet Rashard Mendenhall egyyardos futása zárt le (7–0). Sajnálatos módon Markice Pouncey, a pittsburghiek Pro Bowlra is meghívott center súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, akit nem csak a mérkőzésre, hanem valószínűleg hosszabb időre kénytelenek nélkülözni.

A Jets egy szabálytalanságokkal tarkított támadását hamar megállította a Steelers védelme, köszönhetően parádés futás elleni védekezésének (három próbálkozásból mindössze két yardot haladt az alapszakasz 4. legjobb futóalakulata), így egy punt után jöhetett a hazai csapat.

A Pittsburgh jól haladt a talajon vendégével szemben, és bár kétszer is közel volt Big Ben ahhoz, hogy eladja a labdát, végül Eric Smith szükségtelen keménysége után folytatódhatott az offenzíva. A Jets 4 és 1-re kényszerítette a Steelerst a 32 yardos vonalán, a hazaiak a kockázatos mezőnygól-kísérlet helyett nekimentek, a Mendenhallnak szánt passz azonban kipattant a futó kezéből, és Bryan Thomas kaparintotta meg – igaz gyakorlatilag ugyanonnan jöhetett a vendégcsapat, mintha simán pontatlan lett volna a kísérlet, de a lélektani momentum náluk volt ekkor.

Na nem túl sokáig, ugyanis ismét jött egy szabálytalanság, egy elejtett labda, majd egy borzalmas punt Weatherfordtól, és máris Roethlisbergeréken volt a sor. A találkozó előtt nagy kérdés volt, hogy a második legjobb elkapásonkénti yardátlaggal büszkélkedő Mike Wallace mire megy a liga egyik legjobb cornerbackjeként számontartott Darrelle Revisszel. Kettejük első nagy találkozására a 2. negyed közepéig kellett várni, és bár az elkapó kissé el is tudott szakadni a védőtől, Roethlisberger indítása nem lett elég hosszú, így a labdát figyelő Revis kis híján megkaparintotta. Nem tette végül, és ezt Mendenhall egy 35 yardos futással köszönte meg, gyakorlatilag mezőnygól-távolságot eredményezve.

A Steelers támadófala nagyszerűen dominálta a Jets védősorát, így folyamatosan szállíthatták Mendenhallék a hosszú futásokat, ám amikor igazán kellett, pár yardra a gólvonaltól a vendégek megállították Hines Wardékat, és mezőnygólra kényszerítették őket (10–0).

Ezt követően azonban semmi sem akart összejönni a Jetsnek, előbb egy gyors támadás végén Roethlisberger 2 yardos touchdownfutása, majd 47 másodperccel később Ike Taylor elválasztotta Mark Sanchezt a labdától és a fumble után William Gay 19 yardos visszahordott TD-jével már 24–0-ra ment a hazai gárda.

A Jets az utolsó percben először mutatott biztató jeleket támadásban, azonban ez a drive sem eredményezett végül TD-t, igaz, Nick Folk 42 yardos mezőnygólja révén legalább feliratkoztak az eredményjelzőre (24–3).

A második félidő elején kicsit öltözőben maradt a Steelers, és előbb Shonn Greene 23 yardos, majd LaDainian Tomlinson 8 yardosával szépen haladtak előre, majd a korábbi Steelers-játékos Santonio Holmes jelentkezett egy 16 yardos, majd egy 45 yardos elkapással, utóbbi touchdownt is ért (24–10).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik együttes nyeri meg a 45. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Big Ben 3 és 2-nél fejbedobta Kyle Wilsont, a Jets újonc cornerbackjét, szerencséjére nem tudta így megszelídíteni, majd a punt során egy szabálytalanság miatt maradhatott a labda a hazaiaknál. A vendégek védelme azonban érezhetően feljavult, és bár a hazai irányító szépen csúszkált ki a védők közül, hosszú indítását ezúttal nem ejtették el, Brodney Pool köszönte szépen, és lehalászta a labdát (interception).

Két kivédekezett támadás után ismét jöhetett a New York-i együttes, és többek között egy 4 és 1-et is megoldva (Greene kétyardos futás) a Steelers 2 yardos vonalához érkeztek. Egy egyyardos futás, és két rossz passzt követően azonban ismét 4 és 1-nél Tomlinsont ezúttal megállította a védelem.

A két csapat alapszakaszbeli összecsapásához hasonlóan azonban ismét safetyt csinált a Jets, Roethlisberger rosszul vette át a labdát, így már csak rávetődni tudott, hogy ne TD-t szerezzen a vendégcsapat (24–12).

A punt után Jerricho Cotchery a saját 42 yardosáig futott, és bár a következő játékban nagyon megkergették Sanchezt, Edwardsnak adott 22 yardos passzával haladtak előre szépen, majd az elkapó egy 4 és 1-nél ismét bemutatott egy 10 yardos elkapást. 3:09 perccel a vége előtt Cotchery szakadt el szépen a védőjétől, és szerzett touchdownt (24–19).

A kétperces figyelmeztetéshez 3 és 6-nál érkezett el a Steelers, úgy, hogy a Jets már mindhárom időkérését ellőtte, így egy first down győzelmet jelentett a hazaiaknak, és bár Roethlisbergert szépen megkergették, a zsebből kimozdulva szépen találta meg Antonio Brownt, és lepörgethették az időt a hazaiak.

A New York Jetsnek tehát nem sikerült a csoda, és tavalyhoz hasonlóan a Super Bowl előtti lépcsőn elbotlott.

A két hét múlva sorra kerülő dallasi Super Bowlban tehet összecsap egymással a legtöbb bajnoki címmel (12) rendelkező Green Bay Packers és a legtöbb Super Bowl-győzelemmel (6) büszkélkedő Pittsburgh Steelers.

NFL
NFC KONFERENCIADÖNTŐ
Chicago Bears (2.)–Green Bay Packers (6.) 14–21 (0–7, 0–7, 0–0, 14–7)
 AFC KONFERENCIADÖNTŐ
Pittsburgh Steelers (2.)–New York Jets (6.) 24–19 (7–0, 17–3, 0–7, 0–9)
NFL 2010, RÁJÁTSZÁS 
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK, 2011. 01. 08.–2011. 01. 09. 
AFC 
Indianapolis Colts (3.)–New York Jets (6.)16–17
Kansas City Chiefs (4.)–Baltimore Ravens (5.)
7–30
NFC
Philadelphia Eagles (3.)–Green Bay Packers(6.)
16–21
Seattle Seahawks(4.)–New Orleans Saints (5.)
41–36
  
KONFERENCIA ELŐDÖNTŐK, 2011. 01. 15.–2011. 01. 16.
AFC 
New England Patriots (1.)–New York Jets (6.)
21–28
Pittsburgh Steelers (2.)–Baltimore Ravens (5.)31–24
NFC 
Atlanta Falcons (1.)–Green Bay Packers(6.)21–48
Chicago Bears (2.)–Seattle Seahawks (4.) 35–24
  
KONFERENCIA DÖNTŐK, 2011. 01. 23.
AFC
Pittsburgh Steelers (2.)–New York Jets (6.)24–19
NFC
Chicago Bears (2.)–Green Bay Packers(6.)14–21
  
SUPER BOWL (XLV.), 2011. 02. 07.
Pittsburgh Steelers (2.)Green Bay Packers(6.)*2011. 02. 07., 0:30
*Cowboys-stadion (Dallas) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik