A Black Eyed Peas felforrósítaná a hangulatot a Super Bowlon

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 19:08
null
A Black Eyed Peas több mint 100 ezer nézőt szórakoztat majd a helyszínen (Fotó: laudit.com)
Címkék
Nem csak a csapatok, hanem a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2010-es szezonjának csúcspontját képező 45. Super Bowl szünetében fellépő Black Eyed Peas is titokban tartja mivel fog kirukkolni ma éjjel.


„Nem kaptunk rá engedélyt, hogy megosszuk a lejátszásra kerülő dalok listáját, de tele lesz energikus számokkal” – nyilatkozta Fergie a Black Eyed Peas énekesnője, így jó eséllyel hallható lesz a hatszoros Grammy-díjas együttes legújabb produkciója, a The Time (Dirty Bit) is.

A banda elmondása szerint nagyon izgatott, és a tagok megtiszteltetésnek veszik, hogy a Pittsburgh Steelers–Green Bay Packers mérkőzés szünetében felléphetnek.

„Azt akarjuk, hogy mindenki érezze jól magát, és partyzzanak egy nagyot” – mondta ezt már Will.I.Am a fellépésről, amelyben a tervek szerint az R’n’B előadó Usher és a Guns ’N Roses korábbi gitárosa, Slash is szerepet kap.

„Remélhetőleg feltüzeljük a közönséget, mert pokoli hideg van itt Dallasban – folytatta Taboo, majd hozzátette: – Nagy amerikaifutball-fanatikusokként egy álmunk vált valóra ezzel a szerepléssel.”

A mérkőzés előtti himnuszt a popdíva, Christina Aguilera énekli majd el – a róla készült galériánkat ide kattintva tekintheti meg!

A LEGUTÓBBI TÍZ SUPER BOWL FÉLIDEI FELLÉPŐI 
XXXV 2001 Raymond James Stadium, Tampa Ben Stiller, Adam Sandler, Chris Rock, Aerosmith, 'N Sync, Britney Spears, Mary J. Blige, Nelly
XXXVI 2002 Superdome, New Orleans U2
XXXVII 2003 Qualcomm Stadium, San Diego Shania Twain, No Doubt, Sting
XXXVIII 2004 Reliant Stadium, Houston Janet Jackson, P. Diddy, Nelly, Kid Rock, Justin Timberlake
XXXIX 2005 ALLTEL Stadium, Jacksonville Paul McCartney
XL 2006 Ford Field, Detroit The Rolling Stones
XLI 2007 Dolphin Stadium, Miami Prince, Florida A&M University Marching 100 Band,
XLII 2008 University of Phoenix Stadium, Glendale Tom Petty & the Heartbreakers
XLIII 2009 Raymond James Stadium, Tampa Bruce Springsteen és az E Street Band
XLIV 2010 Sun Life Stadium, Miami The Who

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik