Nincs meglepetés, Tom Bradyé az MVP-cím

Vágólapra másolva!
2011.02.06. 20:29
null
Tom Brady elsöprő fölénnyel nyerte meg a szavazást (Fotó: Action Images)
Címkék
Az AP hírügynökség által megtartott szavazáson a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2010-es alapszakaszának legjobb mérlegével záró New England Patriots irányítóját, Tom Bradyt választották meg a szezon legértékesebb játékosának. Brady második MVP-címét szerezte meg, ráadásul még simábban, mint 2007-ben, amikor 50-ből 49 voksot kapott (Brett Favre-é volt a maradék), ezúttal ugyanis mindenki őt választotta meg a legjobbnak.

 


Mondhatni papírforma volt, ekkora fölényre azonban nem sokan számítottak. A New England Patriots gyakorlatilag újépített védelemmel, és megfiatalított támadósorral vágott az idénynek, többek között két újonc és egy a szezon előtt érkezett tight enddel, ráadásul az együttes fantasztikus képességekkel rendelkező sztárelkapóját, Randy Mosst a 4. forduló után még el is cserélték.

Jött helyére az elmúlt években végig sérülésekkel küszködő korábbi kedvenc célpont, Deion Branch, megmaradt a szalagszakadása után felépült Wes Welker, a korábbi első körös futó, Laurence Maroney elcserélése után adott volt két korábban nem draftolt futó, Danny Woodhead és BenJarvus Green-Ellis, az említett ifjonc tight endek, és Logan Mankins holdoutja (melynek keretében nem edzett és mérkőzéseken sem vett részt), valamint Nick Kaczur sérülése miatt egy felforgatott támadófal.

Az együttes azonban az 5. fordulótól kezdve kukába hajította a Moss érkezése óta erőltetett „két rossz hívás után harmadikra dobjuk Welkernek vagy hajítsuk előre Mossnak” játékot, és visszatért a korábban jól bevált stabil futójátékra és a sok célpontos, rövidpasszokra, amelyeknél Brady elképesztően hatékony volt.

A Patriots egy Cleveland Browns elleni csúnya zakót (14–34) leszámítva már-már 2007-es domináns arcát mutatta, Brady pedig sorra döntötte meg a rekordokat. A szezon során hazai pályán ezúttal sem szenvedett vereséget a New England, összességében pedig már 28 mérkőzés óta veretlen az alapszakaszban, ha Brady irányításával lép pályára. De Brady többek között megdöntötte még a legjobb TD/interception mutatót is (szintén ő tartotta még 2007-ből, 50/8-cal – 6.25), miután 36 touchdownátadása mellett mindössze négyszer adta el a labdát.

Egy 16 mérkőzéses alapszakasznál a 4 interception elképesztően alacsonynak számít, ráadásul a Baltimore Ravens elleni mérkőzés rendes játékidejének utolsó másodpercében, minden mindegy alapon elengedett elcsípett passza után (6. forduló, október 17.) a hátralévő 11 összecsapáson már egyszer sem adta el a tojást, és 335 interception nélküli passzkísérletével megdöntötte a magyar származású Bernie Kosar korábbi rekordját is (308).

A 2010-ES SZEZON DÍJAZOTTJAI
Az év védője:
Troy Polamalu
Az év támadója:Tom Brady
Az év edzője:
Bill Belichick
Az év újonca:
Ndamukong Suh
Az év újonc támadója:
Sam Bradford
Az év újonc védője:
Ndamukong Suh
Az év visszatérője:
Michael Vick
Brady a napokban korábban megkapta az év legjobb támadójának járó elismerést is, így 2007 után ismét duplázni tudott.

„Minden csapat minden évben változik, és edzések garmadája valamint a rengeteg mérkőzés alakítja ki az együttesek identitását. A játékosok változnak, ahogy a sémák és az ellenfelek is, ezért izgalmas minden egyes szezon” – nyilatkozta Brady.

„Az a tény, hogy 32 csapat indul minden évben ugyanazzal a céllal a válasz arra, hogy miért népszerű minden évben a sportág. A legnagyszerűbb benne, hogy semmi sem jön könnyen, és az év végére mindig pontosan ott állsz majd, ahol megérdemled” – tette hozzá a Hazafiak irányítója.

Egyénileg Brady a 2010-es alapszakaszban mindenkit elhomályosított. Mostani sikerével a nyolcadik játékos lett, akinek több MVP-cím is megadatott pályafutása során, csatlakozva a Jim Brown (3), Brett Favre (3), Peyton Manning (4), Joe Montana, Johnny Unitas (3), Kurt Warner és Steve Young hetesfogathoz.

Brady első sikerét követő évében már az első mérkőzésen egész szezonjának véget vető sérülést szenvedett, és csak a 2009-es idényben térhetett vissza, ahol bár nem játszott rosszul, nem volt az igazi. A 2010-es szezonban, több kisebb sérülés (fáradásos törés miatt műteni is kellett a lábát a New York Jets elleni rájátszásbeli zakó után) ellenére sokkal jobban játszott már, kétszer zárt 4, négyszer 3 TD-vel, és egészen elképesztő módon 12-szer is 100-as irányító-mutató felett zárt (év végén 111.0-val ebben a kategóriában is élen zárt).

Az utolsó, Miami Dolphins elleni mérkőzésen a második félidőt már nem játszotta végig, így végül nem érte el a 4000 yardos határt, de 34 744 karrierje során adott yardjával az örökranglista 19., és 261. touchdownjával a qb-rangsor 10. helyére jött fel.

„Brady nagyon különleges – kezdte méltatni a csapat irányítóját Robert Kraft tulajdonos. – Nagyszerű vezető, és minden csapattárs számíthat rá.”

„Nagyon keményen dolgozik és készül fel a következő feladatokra – tette hozzá. – Irányítóként nem elég, ha nagyon jó képességekkel rendelkezel, fontos, hogy az adott körülmények között nagyon gyorsan a legjobb döntést hozd meg, és ő ebben egészen csodálatos.”

A magával szemben mindig száz százalékot elváró Brady természetesen nem elégedett a 2010-es szezonnal.

„A szezon végén 31 csalódott csapat van – mondja. – Csak egy, amelyik megnyeri a bajnoki címet, a Super Bowlt. Senki nem a második helyért harcol. A győzelem utáni vágyam és éhségem sosem fog megváltozni. A csapatunk nagyon magas elvárásokkal vágott neki az idénynek, és ez a következő szezonban sem lesz másképp. Függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel zárul a szezon, mindenkinek a lehető legjobbját kell nyújtania.”

Ahogy ő is mindig elvárja saját magától.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik