Bundesliga: továbbra is megállíthatatlan a Leverkusen

Vágólapra másolva!
2023.12.17. 19:34
null
A sötét mezes Florian Wirtz lábát már elhagyta a labda, ebből lett a harmadik gól (Fotó: Getty Images)
A Leverkusen 3–0-ra győzött hazai pályán az Eintracht Frankfurt ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának vasárnapi játéknapján, amivel megerősítette helyét a tabella élén.

A megelőző fordulóban a Bayern Münchent 5–1-re kiütő Frankfurt az első félidőben jól tartotta magát, de védelme egyszer megingott: többen is behátráltak a bal oldalon a kapu felé cselezgető Victor Boniface elől, és a nigériai támadó a számára kedvező lőtávolba érve ki is használta a lehetőséget.

A második félidő elején Jeremie Frimpong a legjobbkor érkezett egy kipattanóra, nem sokkal később pedig a leshatárról megiramodó Florian Wirtz elegáns emeléssel megszerezte a harmadik hazai gólt is – egyúttal beállította a végeredményt.

A veretlenségét könnyedén megőrző Leverkusen két döntetlen után nyert újra bajnokit.

Egy kis stat: a Leverkusen egyszer sem vesztett tétmeccset ebben az idényben (21 győzelem, 3 döntetlen), ezzel megismételte a Hamburg 1982–1983-as idényben felállított rekordját. (Opta)


NÉMET BUNDESLIGA
15. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt 3–0 (Boniface 14., J. Frimpong 52., Wirtz 57.)
Később
Bayern München–VfB Stuttgart 3–0 (Kane 2., 55., Kim Min Dzse 63.)
Korábban
Freiburg–1. FC Köln 2–0
(Gregoritsch 72., Sallai 90+5.)
Kiállítva: Chabot (62., Köln)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
• Péntek
Mönchengladbach–Werder Bremen 2–2 (Reitz 45., 49., ill. Borré 7., Ducksch 76.)
• Szombat
Augsburg–Borussia Dortmund 1–1
(Demirovic 23., ill. Malen 35.)
Darmstadt–Wolfsburg 0–1(Majer 63.)
Mainz–Heidenheim 0–1 (Pieringer 12.)
Bochum–Union Berlin 3–0 (Aszano 45+5., Paciencia 54., Stöger 78. – 11-esből)
Union: Schäfer András a 60. percben állt be csereként.
RB Leipzig–Hoffenheim 3–1 (Klostermann 34., Forsberg 70., Simakan 74., ill. Kabak 42.)

Az állás
1. Bayer Leverkusen 15 12 3 42–12 +30 39
2. Bayern München 14 11 2 1 47–14 +33 35
3. RB Leipzig 15 10 2 3 37–16 +21 32
4. VfB Stuttgart 15 10 1 4 34–19 +15 31
5. Borussia Dortmund 15 7 5 3 29–24 +5 26
6. Freiburg 15 7 3 5 19–23 –4 24
7. Hoffenheim 15 7 2 6 29–27 +2 23
8. Eintracht Frankfurt 15 5 6 4 24–19 +5 21
9. Wolfsburg 15 6 1 8 19–25 –6 19
10. Augsburg 15 4 6 5 24–28 –4 18
11. Mönchengladbach 15 4 5 6 30–33 –3 17
12. Heidenheim 15 5 2 8 22–30 –8 17
13. Bochum 15 3 7 5 18–29 –11 16
14. Werder Bremen 15 4 3 8 22–29 –7 15
15. Union Berlin 14 3 1 10 15–31 –16 10
16. 1. FC Köln 15 2 4 9 10–26 –16 10
17. Mainz 15 1 6 8 12–27 –15 9
18. Darmstadt 15 2 3 10 17–38 –21 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik