Bundesliga: „S akkor elkezdesz gondolkodni” – ellenféllé lett játékosa Dárdai módszereiről

Vágólapra másolva!
2023.04.20. 11:30
null
Dárdai Pál éppen motiválja Niklas Starkot egy 2017-es mérkőzésen (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha BSC régi-új vezetőedzője a Werder Bremen elleni szombati bajnoki mérkőzésen irányítja először a berlini labdarúgókat a minapi kinevezése óta. A magyar tréner újbóli bemutatkozása hálás téma a német sportsajtóban – a Kicker például megszólaltatta Dárdai egyik volt játékosát, Niklas Starkot, aki szombaton ellenfélként érkezik Berlinbe.

 

„Ismerni kell Pált ahhoz, hogy az ember pontosan megértse, mikor mi bújik meg a szavai mögött. Aztán ha ez egyszer megvan, onnantól könnyű az együttműködés – idézi a Kicker Niklas Starkot, aki nem titkolta: többször elnevette magát, miközben Dárdai minapi bemutatkozó sajtótájékoztatóját nézte online: – Mert mindig bedob olyan dolgokat, amik elsőre nagyon viccesen hangzanak.”

A hét berlini idény után múlt nyáron Brémába igazoló védő elmondta: Dárdai nem tartozik a szájbarágós edzők közé, inkább az a célja, hogy futballistái maguk jöjjenek rá, mit vár tőlük, és ezzel az általában humorba csomagolt módszerrel korábban sikeresen motiválta a berlinieket.

„Előfordul, hogy mond valamit, és csak egy hónap múlva érted meg, mi volt az üzenet lényege. Ott volt például Maximilian Mittelstädt esete, akit egyszer Dárdai váratlanul nem jelölt a keretbe, Maxinak a lelátón kellett végiggondolnia, mi lehet a gond. Belehúzott, és egy hónap múlva újra a kezdőcsapatban volt. Dárdai elvárja a játékosaitól, hogy vegyenek részt aktívan a problémák kezelésében. Van, hogy elegendőnek tartja a bátorítást, de van, hogy nyíltan közli, változtatnod kell, ám azt nem, hogy min. És akkor elkezdesz gondolkodni… A futballista nem ússza meg, el kell kezdenie agyalni a dolgon.”

S hogy a Dárdai-hatás érvényesülhet-e már a szombati meccsen?

„Abban biztos vagyok, hogy Pál bizonyos problémákat gyorsan kezelni fog, és ezzel nem könnyíti meg a dolgunkat. Brémai vezetőedzőnk, Ole Werner már faggatott, szerintem mi várható, beszélgettünk erről, remélem, segíteni fog, amit mondani tudtam.”

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Péntek
20.30:
Augsburg–VfB Stuttgart
Szombat
15.30:
Hertha BSC–Werder Bremen
15.30: Hoffenheim–1. FC Köln
15.30: Mainz–Bayern München (Tv: Arena4)
15.30: Bochum–Wolfsburg
18.30: Borussia Dortmund–Eintracht Frankfurt (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30:
Freiburg–Schalke (Tv: Arena4)
17.30: Bayer Leverkusen–RB Leipzig (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
19.30: Borussia Mönchengladbach–Union Berlin (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 17 8 3 78–30 +48 59
2. Borussia Dortmund 28 18 3 7 62–39 +23 57
3. Union Berlin 28 15 7 6 43–31 +12 52
4. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
5. Freiburg 28 14 8 6 41–37 +4 50
6. Bayer Leverkusen 28 13 5 10 51–41 +10 44
7. Eintracht Frankfurt 28 11 9 8 49–41 +8 42
8. Mainz 28 11 9 8 46–39 +7 42
9. Wolfsburg 28 10 10 8 46–36 +10 40
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 28 7 11 10 37–46 –9 32
12. Werder Bremen 28 9 5 14 43–54 –11 32
13. Hoffenheim 28 8 5 15 38–47 –9 29
14. Augsburg 28 8 5 15 37–53 –16 29
15. Bochum 28 8 3 17 31–61 –30 27
16. VfB Stuttgart 28 5 9 14 35–50 –15 24
17. Schalke 28 5 9 14 26–52 –26 24
18. Hertha 28 5 7 16 33–55 –22 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik