BACSKAI JÁNOS 2020.02.15 12:39 Frissítve: 2020.02.16 16:18

Milan-klasszis Pécsen, brazil és olasz világbajnok az NB I-ben?

Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel vigasztaljuk magunkat és egymást, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, néhány lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK.

Öööö, a bal oldalit kérem! (Fotó: Wikipédia)

REMEK VÁLASZTÁSOK!

1988-ban a Bologna visszatért a Serie A-ba, kellett egy jó csatár Luigi Maifredi mesternek, aki még választhatott is a dél-amerikai megfigyelők két jelöltje közül: az egyik Iván Zamorano volt, a másik a szintén chilei Hugo Rubio. Hosszas tesztelés és próbajáték után a szakmai stáb Rubio mellett döntött, aki 14 mérkőzés és nulla gól után távozott Bolognából.

Egy évre rá a bölcs vezetőség két brazil ék közül választhatott: az egyik jelölt a kicsike Romário, a másik az 1983-as U20-as világbajnok csapat ásza, a daliás Geovani Silva. Naná, hogy utóbbi mellett tették le a garast. A kilencmilliárd lírás üzlet (óriási pénz volt ez akkor, ma ötmillió euró sincs, de egy évre rá Roberto Baggióért a Juventus 16 milliárd lírát fizetett, és ez világrekord volt!) gyümölcse 27 meccsen 2 gól. De legalább gyönyörködhettek néhányszor a támadó igen attraktív feleségében. Érdekes, hogy Geovani Silva a különböző korosztályos válogatottakban és az olimpiai csapatban is együtt játszott Romárióval, talán csomagban kellett volna fizetni értük?

Zamoranónak 1994-ben sem volt még szerencséje a Serie A-val, madridi mestere, Jorge Valdano összerúgta vele a port, és el akarta cserélni az Interrel az uruguayi Rubén Sosára, aki Milánóban nem jött ki Dennis Bergkamppal. Majdnem összejött a csere, kevés hiányzott hozzá, de végül nem egyeztek meg a pluszban fizetendő összegről a felek, pedig Valdano egy rádióműsorban már nyíltan beszélt a transzferről. Zamorano mérgében remekül futballozott a következő idényben – 1996-ban aztán elcserélték Roberto Carlosra az Interrel.

Ha már kis-nagy dél-amerikai csatárok: a nagy Edert a világbajnokságok előtt szokták emlegetni, mint aki gyanús körülmények között maradt le az 1986-os világbajnokságról, de mi természetesen most egy elmaradt igazolás miatt idézzük fel a szépfiút. Egy nem akármilyen igazolás miatt: az egyesült arab emírségekbeli Adzsman hosszas alkudozások végén 1983-ban 25 millió dollárt kínált a szélsőért, de az Atlético Mineiro visszautasította Ali Rasid sejket. Szegény támadó nagyon ment volna, később légiósként csak a Fenerbahce jutott neki, leszálló ágában. Más források szerint a sejk ajánlata csak 7.6 millió dollárról szólt, de ez is világrekord lett volna akkor! Arrafelé régebben is volt pénz a futballra, 1988-ban a már visszavonult Michel Platini szerepelt a katari válogatottban a szovjetek ellen!

A nagy fehér varázslót, Zicót az FC Barcelona majdnem megvette 1978-ban, de csak majdnem, mert a Flamengo végül nemet mondott az üzletre. Helyette jöhetett Barcelonába a brazil Bio.

1992-ben Bebetót a Borussia Dortmund és a Deportivo La Coruna is megvette volna, a támadó a kisebb csapatot választotta, mondván, ott kulturálisan könnyebb lesz beilleszkednie. Azért megnéztünk volna egy Jürgen Wegmann, Stéphane Chapuisat, Bebeto, Flemming Povlsen csatárnégyest! Három évvel azelőtt a Bayernnek lett volna lehetősége lecsapni igen jutányos áron az akkor flamengós Bebetóra, de a bajorok okosan a skót Alan McInallyt és a jugoszláv Radmilo Mihajlovicot vásárolták meg inkább. Majd 1991-ben nagy pénzért csak vett egy brazilt a Bayern: a méltán elfeledett Mazinho Filhót.

Apropó, Mihajlovic: amikor megszerezte őt két évvel később a Schalke 04, az elnök, Günter Eichberg magángéppel repült Münchenbe, teljes médianyilvánosság mellett, erre a ravasz Uli Hoeness 2.5 millió márkáról 3 millióra emelte az árat. Megkapta, és megkapta a magáét Mihajlovic is: félmilliós fizetés, 1.6 milliós aláírási pénz, plusz egy Mercedes és egy szép ház. Cserébe 58 bajnoki mérkőzésen 12 gólt vágott.

Daniele Massaro (balról a második) a barátaival, amikor megtudta, hogy ugrott a pécsi álomszerződés (Fotó: AFP)


A MILÁNÓIHOZ NEM MENT A PÉCSI SÖR
Daniele Massaro – PMFC, 1994

Rivaldót a Diósgyőr, Carsten Janckert az Újpest, Patrik Bergert a Ferencváros, Hernán Crespót és a Henrik Larsson, John Carew párost a Videoton hívta egykoron, de ezeknél is nagyobb port vert fel az olasz csatár, Massaro és a Pécs románca.

1994 decemberében maga a Nemzeti Sport röpítette világgá a nagy hírt, amelyet Imre Mátyás a PMFC egyik támogatójától, Tóth Bélától kapott. Az úriember az elmondása szerint szoros kapcsolatot ápolt Silvio Berlusconival, és fél évre egyelőre kölcsönbe érkezett volna az olasz (mármint Massaro), akinek a fizetését a Milan folyósította volna.

A friss BL-győztes és világbajnoki ezüstérmes (1982-ben aranyérmes!) Massaro végül kihagyta a magyar kalandot, pontosabban csak a pécsit, mert akkoriban éppen magyar barátnője volt, édesanyja családi neve pedig Banfi. Maga Massaro is megszólalt jóval később az ügyben, elmondása szerint ő akkor az égvilágon semmit sem hallott a pécsi lehetőségről.

Nem csoda: a Massaróval Salzburgban állítólag előszerződést kötő Esterházy Márton később töredelmesen bevallotta, hogy az egész ügy egy médiahack volt.

2005 nyarán a Debrecent egy másik legendás olasz támadóval, Giuseppe Signorival hozták hírbe, a vb-ezüstérmes egy erőfelmérőn is részt vett, azon meg is felelt Jámbor László szerint, de végül nem kötötték meg a szerződést, mert a 35 éves ék ki akarta kötni: külföldi ajánlat esetén szabadon távozhat. A háromszoros Serie A-gólkirály aztán október 20-án csak aláírt. A Sopronhoz.

Nagyon nagy durranás lett volna, ha a világbajnok Alessandro Del Piero a Budapest Honvédhoz igazol 2014-ben, de az akkor 39 éves olasz ász India és a Delhi Dynamos mellett döntött. Pedig George F. Hemingway mindent bevetett, Fabio Cordella sportigazgató szponzorokat keresett, odaadta volna Del Pierónak Puskás Ferenc visszavonultatott 10-es mezét is, majd egy idő után a Honvéd felajánlotta, hogy a támadó a személyével kapcsolatos termékek forgalmazásából származó pénzt teljes egészében megkapja, valamint őt illeti meg a jegybevétel fele a hazai mérkőzések, valamint a nemzetközi, akár idegenben játszott felkészülési mérkőzések után is.

Hemingway végig maliciózusan állt a nagy üzlethez, ekként kommentálta például az olasz dilemmáját: „Én meg még nem döntöttem el, hogy Tibetbe menjek lámának, vagy a budapesti állatkertbe oroszlánnak.”

 


 

MENNYI? HÁROM, NÉGY?
Michael Laudrup – Liverpool FC, 1983

A „dán dinamitok” esze az 1984-es Európa-bajnokságon robbant be a labdarúgás nagyszínpadára, kevés híja, hogy nem a Liverpool játékosaként: az angol klub 1983-ban már mindenben megegyezett a Bröndbyvel, ráadásul márciusban, a gyerekkorától nagy Pool-rajongó Laudrup elfogadta a fizetési ajánlatot is. Már keresték neki a helyet Ian Rush és Kenny Dalglish mögött, de aztán az angolok az eredeti hároméves helyett négyéves szerződéssel álltak elő. A dán méregbe gurult, szokása szerint, a Juventus meg élt a lehetőséggel és kifizette érte az egymillió akkori dollárt.

„Azt mondták, fiatal vagyok, fejlődnöm kell még, ezért emeltek egy évet, bár változatlan fizetéssel” – mondta Laudrup, akiről Torinóban kiderült, hogy tényleg túl nagy volt neki az első ugrás, ezért két évre kölcsönadták a Laziónak.

Már világbajnokként is képes volt elmenni próbajátékra az Arsenalhoz a brazil kapus, a 29 esztendős Marcos, aki ötéves szerződést kért Arsene Wengertől, de a klub nemet mondott erre. Idézzünk fel egy érdekes párbeszédet a próbaedzésről!
– Kicsit lassú vagy, Marcos!
– Én? David Seaman volt lassú a vébén!

Ó IGEN, A GAZEMBER
Roy Keane – Blackburn Rovers, 1993

A Blackburn Rovers a kilencvenes években a fénykorát élte, sikerült felülnie a Premier League trónjára. Zinédine Zidane, Christophe Dugarry és Roy Keane nélkül is. A francia kettősből nem kért az igen bölcs elnök, Jack Walker, mert neki inkább Tim Sherwood kellett, Keane-ért ellenben minden követ megmozgatott.

Nem is hiába, egy szép pénteken mindenben megegyeztek a felek (az ír akkor a Nottinghamben futballozott), a menedzser, Kenny Dalglish felhívta az illetékeseket, hogy gépeljék le a szerződéseket, csak éppen az irodában már nem volt senki. Sebaj, Keane hazament Corkba, hogy kebabba és szeszbe fojtsa örömét, de kapott egy váratlan hívást Sir Alex Fergusontól. Mivel még nem írtak alá semmit, a skót rábeszélőképessége pedig közismert, Keane a Manchester United titkárságán kötött ki. Hétköznap, munkaidőben.

Aki kíváncsi még az angol nyelv szépségeire, lapozza fel Keane életrajzi könyvét a kikosarazott Dalglish mesterrel folytatott bájcsevejnél…

Peter Odemwingie mindenáron el akarta hagyni a West Bromwichot a Queens Park Rangers kedvéért, a szélső az átigazolási szezon utolsó óráiban megjelent Londonban, és a Loftus Road bejáratánál ecsetelte az újságíróknak, hogy milyen boldogan ölti magára a kék-fehér csíkos mezt, amikor kiderült, hogy a két klub nem tudott megegyezni. Odemwingie igen búsan taxizhatott vissza a vasútállomásra, menedzsere, Steve Clark jól leszidta, régi társai meg egy nevével ellátott QPR-mezt csempésztek az öltözőszekrényébe…

2019-ben Daniel James is így járt, aki a Leeds Unitedhez akart igazolni: szóban megegyeztek a felek, a walesi elutazott az orvosi vizsgálatokra, majd szegény délután héttől éjfélig várt az őt bejelentő sajtótájékoztatóra, de hiába, mert neki nem szóltak, hogy a két klub közben összeveszett az árán.

Dele Alli 2015 legelején majdnem a Liverpoolé lett, Brendan Rodgers minden követ megmozgatott érte, de a Pool tulajdonosai csak ifjúsági játékosoknak járó bért, heti négyezer eurós fizetést engedélyeztek Allinak. A Tottenham már nem volt ilyen vaksi…

A legtöbb bajnoki cím a Serie A-ban…

 

HA NEM, HÁT NEM
Gianluigi Buffon – AC Milan, Bologna, FC Barcelona, Chelsea

„1991-ben, tizennégy éves koromban három híres csapat is jelentkezett értem. Akkor a Bologna már hosszú hónapok óta figyelt, de a Milan és a Parma is szívesen átigazolt volna. Én utóbbi kettő között vacilláltam, heteken keresztül rágódtam, melyiket válasszam. Végül a Parma mellett döntöttem, bevallom, egészen egyszerű ok miatt. A város közelebb van szülőhelyemhez, Carrarához, mint Milánó, úgy gondoltam, gyakrabban és gyorsabban hazajuthatok”.

Mint később kiderült, 2001-ben majdnem elvitte a kapust a Juventus orra elől a távoli FC Barcelona: egykori ügynöke, Silvano Martina elárulta, hogy a Parma és a katalán klub már meg is egyezett egymással egy 12 millió eurós üzletben, Buffon sokat gondolkodott, de aztán édesapja tanácsára a torinóiak mellett döntött.

„Örökké hálás leszek a tanácsért az apámnak, meg hát azt se felejtsük el, hogy a Barca sem volt az akkor, ami ma” – mondta később a kapus.

A 2006-os nagy Juventus-botrány után ismét megkísértette a Milan, de Buffon maradt, azzal a felkiáltással, hogy annyi mindent nyert már, de Serie B-aranyat még soha! Fél év múlva a Chelsea hiába adott volna érte 50 millió eurót, Buffon nem hagyta félbe a megkezdett munkát.

2010-ben Heffler Tibor egy egész napon át Újpest-játékosnak vallhatta magát: egy szép csütörtöki napon szóban megegyezett a vezetőkkel, aztán másnap visszakozott. Akár csak néhány évvel korábban, amikor Éger Lászlót odaadta Paksra a DVSC, és Hefflert kérte cserébe, aki azt írta egy emailben, hogy megy, ha kezdőnek kell. Nem ment.

2010-ben ő kapott kosarat a Fraditól, a lila-fehérektől meg egy hároméves szerződési ajánlatot, mire bevallotta, hogy minden álma az Újpest, gyerekként is az volt, stb., de másnap közölte a rossz hírt Kovács Zoltán sportigazgatóval, ugyanis Heffler beszélt néhány újpesti futballistával, akik elmondták, hogy nagyságrendekkel több az ígéret a klubnál, mint a fizetés… A Paks érdemeire tekintettel ismét szerződtette Hefflert – majd elcserélte a Videotonnal Haraszti Zsoltra.

Diego Tristánt 2000-ben nem sok választotta el a Real Madridtól, csak néhány szavazat: a csatár előszerződést kötött a madridiakkal, de Lorenzo Sanz elnököt leváltották, utóda, Florentino Pérez pedig nem kért belőle. Tristán a Mallorcától a Deportivo La Corunához igazolt át, amely 13.25 millió euró mellett odaadta érte a Realtól a Flávio Conceicao eladása kapcsán megszerzett Samuel Eto'ót is.   

A hat évvel korábban Brazíliában még havi 50 eurót kereső brazil középpályás, Talisca 2019-ben azonnal a szekrénye mélyébe dobta a Manchester Uniteddel aláírt előszerződését, amikor meglátta, hogy mekkora fizetéssel várja őt kínai kérője, a Kuangcsou Evergrande. Évi 16 millió euró tényleg elgondolkodtatja az embert…

De néha nem a pénz a lényeg: 2019 elején Lacina Traorét már csapattársként üdvözölte Katarból Samuel Eto'o, a középcsatár a Katar SC helyett mégis inkább az Újpesthez írt alá.

Rio Ferdinand tizenévesen sokat gondolkodott azon, hogy a Queens Parkban vagy a West Hamben futballozzon-e, végül utóbbi mellett döntött, azon egyszerű oknál fogva, hogy utóbbi pályája sokkal közelebb volt lakhelyéhez. John Terry egyet jelent a Chelsea-vel, de tiniként majdnem elcsábult a Manchester Unitedhez, hogy gyerekkori kedvencénél legyen inas, ám Londonban maradt – és maradt szép emléknek az Eric Cantonával és Ryan Giggsszel készített közös kép.

Joe Cole-nak lehetősége lett volna rá, hogy a Manchester Unitedben folytassa, de mégis a West Hamet választotta, mert ott törődést és figyelmet kapott. Ezt látva más ígéretes játékosok is hasonlóképpen döntöttek” – merengett el Frank Lampard a régi szép, joecole-os, michaelcarrickes, rioferdinandos, apámkezealattvagyokos WHU-s időkön.

A legkitartóbb próbázó talán a görög Trajanosz Dellasz, aki háromszor is elutazott 2001 nyarán Perugiába, ahol háromszor sem felelt meg (egyszer Böőr Zoltánnal egyetemben), de végül a sérülések miatt annyira meggyengült az olasz csapat kerete, hogy Luciano Gaucci elnök egy idényre szerződtette a görögöt.

Dellasz nemes bosszút állt: miután berobbant a Lazio elleni bajnokin, nem hosszabbított, hanem gyorsan megegyezett az AS Romával, majd különböző orvosi igazolásokra hivatkozva már nem is lépett pályára a Perugia színeiben – amely csakis azért akart vele új szerződést kötni, hogy aztán gyorsan továbbpasszolja a Juventusnak.

Tiszta Dallasz…

Játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

 

EGY TISZTA ÜGY
Andreas Möller – Atalanta, 1991

A nagy Andreas Möller majdnem az Atalanta játékosa lett: a világbajnok játékmester a FIFA véleménye szerint is a bergamóiak „jogos tulajdona” – adta hírül 1991-ben a világsajtó. Kristálytiszta ügy, nem? Nem. A fiatal játékos aláírt ugyanis korábban egy előszerződést a Juventushoz, miközben a Borussia Dortmundtól vissza akart térni az Eintracht Frankfurthoz. 1990-ben meg is tette ezt, de a Juve nem hagyta magát, riadóztatta a FIFA illetékeseit, ám a hivatal malmai már akkor is lassan őröltek, és közben a torinóiak 200 ezer svájci frankért eladták Möller általuk követelt játékjogát az Atalantának.

Az előszerződés érvényes lett, Möller, menedzsere és a Frankfurt büntetést kapott. A futballista tagadta a Juventusszal való megállapodását, kerek-perec megmondta, nincs ilyen – majd 1992 nyarán simán aláírt a Juventushoz… Ebben az sem zavarta meg, hogy a Frankfurt 400 ezer márkát már átutalt érte a FIFA által előírt 1.3 millió márkás átigazolási díjból, a Juve végül mindent vitt: ötmillió márkáért.

1984-ben a Manchester United hasonlóan zűrös módon vett egy karmestert: a kis skót varázsló, Gordon Strachan ugyan már aláírt az 1. FC Kölnhöz, a német klub és az Aberdeen is egymás kezébe csapott, de közbelépett az MU, amely zsíros, 75 ezer fontos kompenzációt fizetett a Kölnnek (félmilliót meg az Aberdeennek). Az ügy nagy vesztese Strachan klubtársa, Mark McGhee lett, aki azért írt alá a Hamburghoz, mert tudta, lesz legalább egy másik skót is a ligában és az NSZK-ban…

Ha már McGhee: a következő tavaszon sportigazgatója, Günter Netzer megpróbálta őt és Jürgen Grohot elcserélni a Kaiserslauternnel Andreas Brehmére. Nem nyert, bánhatja, nem sokra rá a nagy Netzer elhagyta a két évvel előtte még BEK-et nyerő HSV-t és magát a futballt is.

VESZTEMRE VESZKÓCSIZMA? NA NE MÁR…
Gary McAllister – Nottingham Forest, 1990

McAllister minden idők talán legjobb skót karmestere, játszott a Leeds Unitedben, a Liverpoolban és a Coventry Cityben. És majdnem a Nottinghamben is, ám hiába egyezett meg a kérő és McAllister akkori klubja, a Leicester City az 1.15 millió fontos üzletben, a legendás nottinghami menedzser, Brian Clough megvétózta az ügyet.

Nem akármilyen indokkal: amikor a derék Gary elutazott bemutatkozni új társainak, akkor vesztére western stílusú csizmában jelent meg, ebből Clough téves következtetéseket vont le a skót magánéletéről.

„Kinek képzeled magadat, a véreskezű John Wayne-nek?” – morogta a mester. Duplán tévedett, de a megspórolt pénzt ügyesen fektette be: a nyári világbajnokság hősét, Des Walkert megvédte a Juventus csábításától.

AJÁNLÓ
Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz? 
Gullit ingyen sem kellett, Maradona inkább katona lett, nem a Juventusé
A Bayern elleni csodagól szerzője hiába villogott a Bayern mezében 
A Real-csatár megvétele ellen az utcán tüntettek a Barca szurkolói 
A szexbomba világbajnok védőt hozott a Fiorentinának
Tűzoltóautóval fogták a Milan-csatárt, akit végül a Juve ajándékozott el  
Nem adott kölcsön a Ferencváros a csatárnak, mérgében eligazolt
Amikor a Ferencváros nem adta kölcsön az ászát a Barcelonának
Győzött a korszellem: a Juve, a Milan és az MU is lemaradt a magyar zseniről
Szoboszlainak talán összejön, elődje lemaradt a Juve, Milan, Napoli trióról
Az ördöngös szélső, aki nem szeretett parancsra masírozni
A majdnem-átigazolások nem éppen meztelen történetei
A Real Madrid három magyar játékost is hívott, de a rendszer... 
Hogyan szerződött le az angol válogatott kapusa? Naná, hogy részegen…
Zidane-ból Ferguson sem kért, Dárdaiért két Hoeness harcolt 
A Milan nászutat ígért Sztáninak, a magyar edző aranylabdást rejtett el
A Lyon fizetett azért, hogy ne kelljen átigazolnia Griezmannt!
Nem lett közös ásza a Barcának és a Realnak, Bond-no az MU-nak
Papucshősök, avagy a feleségek hatása a nemzetközi futballpiacra

 

2020.02.21 00:13:31

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Lassan eljutunk oda, hogy visszasírjuk a technológia­mentes játékvezetés korát. Azt, amikor egy bíró nem a tévedhetetlensége révén szerzett tekintélyt a futballisták körében, hanem az igazságosságra való törekvéssel, a csibészséggel.

2020.02.20 14:47:47

Minden más foci nemzetisport.hu

Ha nincsenek épített kabinok a pályán a játékosok számára, állítson fel összecsukható pavilonsátrat! (X)

2020.02.19 21:46:09

Minden más foci SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az új tervezet csak hátrébb viszi a problémás területet.

2020.02.09 23:52:13

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A Juventus meg sem szerezte Möllert, már eladta, Clough a csizmája miatt nem kért a karmesterből.

2020.02.13 19:41:22

Minden más foci CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sokan azzal is riogatnak, hogy rövidesen kipukkan a hagyományos tv-közvetítések lufija, bár a kását azért sem eszik annyira forrón, mert ez nem pusztán elhatározás kérdése. A váltás jelentős infrastrukturális beruházásokat igényelne.