BACSKAI JÁNOS 2019.09.25 11:51 Frissítve: 2019.09.25 21:11

A Milan nászutat ígért Sztáninak, a magyar edző aranylabdást rejtett el

Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel vigasztaljuk magunkat és egymást, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, néhány lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK.

Sztáni (középen) gólöröme a Frankfurt színeiben (Fotó: AFP)

 

ÉS ODALETT A NÁSZÚT IS...
Sztáni István – Barcelona, Milan

„A Milan és a Barcelona is el akart vinni Liege-ből, a katalánok a hatvanegyig Barcelonában futballozó Luis Suárez pótlására szemeltek ki, ám az egyesületem ragaszkodott hozzám. De Magyarországról is csábítottak haza. Még az ötvenkilences berlini bajnoki döntő előtt, az Olimpiai Stadionban apám megjelent egy követségi alkalmazottal, és átadta az Illovszky Rudi bácsi edzette Vasas üzenetét: ennyi és ennyi pénzt kapsz, ha hazajössz, mondta, adnak munkát, de nem kell bemenned dolgozni. Gondolták, ha vele üzennek, megyek. Nem mentem. És nem mentem három évvel később sem, amikor már az Újpesti Dózsa üzent értem apámmal. Pedig akkor is nyugodtan mehettem volna, azt ígérték, nem lesz bántódásom” – emlékezett vissza a régi szépre az 1956 után Ózdról az Eintracht Frankfurthoz szerződő csatár, akit a Milan különös feltételekkel vitt volna: a százezer dolláros átigazolási díj és a havi háromezer dolláros fizetés mellett fizették volna kéthetes nászútját Caprira!

„Dühös voltam, a cipőmet az elnök elé vágtam” – mondta a végül el nem engedett Sztáni, aki nem sokra rá mérgében visszatért Frankfurtba, de elismerte: a milánói ajánlat nagyon jót tett az önbizalmának.

MAJDNEM „BLAUGRÁNA”, MAJD „SZARKA” LETT
Lipcsei Péter – Barcelona, Newcastle United

A kilencvenes években a nagy kiugrást a Bonanza Banzaitól, a Happy Gangtől (na, jó...) és a kazincbarcikaiból ferencvárosivá lett védő-középpályástól, Lipcsei Pétertől várta a istenadta nép. A játékost 1995-ben az angol Sir Bobby Robson mester kifejezett kérésére igazolta le a Porto (azt követően, hogy a magyar fiú meggyőző teljesítményt nyújtott a két csapat 1994-es, a Ferencváros által 2–0-ra megnyert budapesti KEK-mérkőzésén), és a legendás edző nem is csalódott a magyar fiúban, aki a kifogástalan mezőnymunka mellett bődületesen nagy gólokat is szerzett.

Ám élete legjobb formájában szakadt el egyik térdszalagja, és a hat hónapos kihagyás után már nem tudta visszaverekedni magát a kezdőcsapatba, Robsont is menesztették. Lipcsei 1996 decemberében kis híján mégis megkapta élete talán legszebb karácsonyi ajándékát, ugyanis az ekkoriban már a Barcelonát edző angol tréner asszisztense, José Mourinho (igen!) azzal hívta fel, hogy mikor tudnák megnézni őt játék közben a barcelonai vezetők, mielőtt leigazolják. Robson terve anyagi és egyéb okok (főként persze Lipcsei térde) miatt végül kútba esett, akárcsak később, amikor a Newcastle United menedzsereként nem tudta az akkor még nem EU-s állampolgár labdarúgót megszerezni, aki nem kapta volna meg az akkor érvényes szabályok szerint a munkavállalási engedélyt (a kérelem beadása előtti két évben nem szerepelt a válogatott mérkőzések 75 százalékán).

„Én? Barcelonába? Ronaldóval, Luis Enriquével, Figóval egy csapatba? Ha csak a vitaminos flaskájukat töltögethetem, nekem már akkor megéri. Komolyan reménykedni kezdtem, mindhiába.... Végül Fernando Coutót választották a klubvezetők” – mondta később a nevezetes decemberről Lipcsei.

A SZOMSZÉD FŰJE SEM MINDIG ZÖLDEBB

Dani Alves sevillaiként nem a legjobb ügynökökkel dolgoztatott, a Liverpoollal már készen volt a szerződése, tízmillió euró körül váltott volna, ám a kontraktus mégsem lépett életbe (a kérő akkor menedzsere, Rafael Benítez sokallta az árat), és mint Alves bevallotta később, „hasonló volt a helyzet a Real Madriddal és a Chelsea-vel is”. 2017 nyarán majdnem leigazolt a Manchester Cityhez, de családjára és főleg a dolgozni a kontinensen akaró élettársára, no és párizsi barátaira tekintettel nagy meglepetésre a PSG-hez írt alá.

Benzema és Neymar: két helyen is csak majdnem játszottak együtt, a csillagok és a szemek állása nem így akarta (Fotó: Tellerreport)

Karim Benzemát lyoni befutása után a Barcelona és a Manchester United is hívta, ám amikor megjelent a csatár házában Florentino Pérez, és franciául (!) szólt a játékoshoz, el is dőlt a futballista sorsa. Egy évvel korábban Txiki Begiristain, a Barcalona sportigazgatója kereste fel Benzemát annak lyoni otthonában, hogy Spanyolországba csábítsa, a beszélgetés során azonban nem bizonyult szimpatikusnak a sportvezetőnek a francia fiatal, aki egyszer sem nézett Begiristain szemébe.

A Barcelonánál ebből a látogatásból végül azt szűrték le, hogy a csatár problémás lehet, illetve nehezen illeszkedne be a katalánoknál, ezért a szerződtetése túl nagy kockázatot jelentene. Talán csak rossz nyelven szóltak hozzá...

Michael Essient tizenéves korában kiszemelte magának a Manchester United, le is igazolta volna, de a ghánai nem kapta meg a munkavállalási engedélyt, a belga Royal Antwerphez pedig nem akart kölcsönbe kerülni – Essient édesanyja inkább elvitte a Bastiához.

Korábban egy másik angol csapattal sem jutottak dűlőre Essienék: a Burnley szabályzata nem engedte, hogy a tizenhét éves játékosnak valamivel többet fizessenek, mint heti 60 (!) font.

„Talán a klubon belüli kommunikáció hiánya miatt nem tértünk el a szabálytól” – morfondírozott később a klubtulajdonos, Brendan Flood, meglepő módon éppen akkor, amikor tárgyalásokat folytatott a klub finanszírozásáról egy legendás emberbaráttal, neves törvénytisztelővel, Moammer Kadhafival.

A Wolfsburg sem lehet büszke magára, mert 2002-ben Essien próbajátékon járt náluk, de drágállták a németek a tízmilliós vételárat.

Mint említettük már párszor, nem volt szerencséje a csatárokkal a Tottenhamnek. 1993 elején leigazolta például a Dinamo Kijevtől az 1994-es világbajnokság egyik hősét, Oleg Szalenkót, de az nem kapta meg a munkavállalási engedélyt a válogatott fellépések miatt.

Bezzeg egy évvel azelőtt a nagy Mark Bosnich ezt is eredetien oldotta meg: feleségül vette angol barátnőjét, mondván: kettőt egy csapásra. Vagy valamit valamiért? A Manchester United a brazil védőről, Célio Silváról maradt le, a Corinthiansszal és a játékossal megegyezett, de a bürokráciával nem bírt, a türelmetlen Sir Alex Ferguson inkább megvette a Blackburntől Henning Berget.

Argentínában rúgja az utolsókat a labdába és az ellenfélbe Daniele De Rossi, a Roma ikonja, aki 2010 körül majdnem hűtlenségbe esett: egész este tárgyalt Roberto Mancinivel, a Manchester City menedzserével, és meg is állapodott az átigazolásról, de másnap reggel felhívta, és bevallotta töredelmesen, hogy nem tudja ezt megtenni szeretett klubjával.

Ha már házasság és hűség, 1974-ben Bobby Charlton visszautasította a friss BEK-ezüstérmes Atlético Madridot szeretett csapata, a Preston North End kedvéért. A menedzser onnan is ment nyugdíjba – egy évre rá. 1970 tavaszán a Barcelona edzőnek hívta a brazil legendát, Didit, aki azonban úgy döntött, nem hagyja ott szeretett csapatát – a perui válogatottat. Amelytől a nyáron aztán a sikeres vb-szereplés ellenére eltanácsolták.

Máskor kevesebb is elég a váláshoz. 2015-ben Gary Hooper mindenben megegyezett már a Sheffield Wednesdayjel, klubja, a Norwich City dettó, de amikor a támadó kért még egy évi körülbelül 35 ezer eurós VIP-páholyt is a stadionban, és ezt nem kapta meg, mégsem írt alá.

Ritkán látott kép: Eusébio és Puskás Ferenc. Két igazi rejtői történet az övék... (Fotó: AFP)

HOVÁ LETT A MI KIS IFISTÁNK?
Eusébio – Sporting CP, 1960

Sokszor lesz még szó elrejtett, elbújó klasszisokról, az egyik leghíresebb eset következik. A Benfica-ikon Eusébiót azért nem igazolta le a Sporting CP saját mozambiki fiókcsapatától, mert nem érte el: kiderült, az ébenfekete csillagot a Benfica elnöke, Domingos Claudio elrejtette egy lagosi szállodában, Ruth Malossa álnéven. Az SCP hiába fizetett volna jóval többet érte a mai jó 150 ezer eurónyi summánál, nem volt kivel aláíratni a szerződést...

Eusébióra egyébként először a brazil világbajnok, José Bauer figyelt fel, de hiába kommendálta a Sao Paulo részére, az nemet mondott. Bauer csalódásában hívta korábbi brazíliai edzőjét, a már a Benficánál dolgozó Guttmann Bélát.

„Abban az évben egyetlen mozambiki vállalatnak sem volt annyi bevétele külföldről, mint csapatomnak, a Lourenco Marquesnek” – nevetett később Eusébio, aki felelevenítette azt is, hogy 15 éves korában a Juventus is felfigyelt rá, de anyja, Elisa asszonyság hallani sem akart a költözésről. Portugáliába is csak úgy engedte el, hogy a 3000 dolláros aláírási pénzt (óriási összeg volt az akkor!) letétbe helyeztette arra az esetre, ha visszahívná Portugáliából a gyermekét, sőt a gondoskodó anya a kis Eusébiónak már elutazásakor megvette a visszafelé szóló jegyet!

Napjaink egyik sztárját, Oscart a Manchester United elől sikerült eldugni: a technikás brazilt nem sokkal a 16. születésnapja előtt a Sao Paulo Spanyolországban, Albacetében rejtegette az angol kérők elől, nehogy fillérekért elszipkázzák tőle. Pedig az MU még egy vonatjegyet is küldött Oscarnak...

Nem a legjobb minőségű kép, de ennyi maradt meg Wiltord spanyol kalandjából...

A TELEFONNÁL PIRES – KIVEL NEM BESZÉLEK?
Robert Pires – Real Madrid, 2000

Amikor kinőtte a remek francia szélső, Robert Pires az Olympique Marseille-t (bocs, OM-hívek), akkor, azaz 2000-ben a gall az Arsenal, a Juventus és a Real Madrid ajánlata közül választhatott. Szíve szerint a Realhoz igazolt volna, de volt némi bökkenő.

„A Realba mentem volna, de Arsene Wenger felhívott telefonon, és meggyőzött, hogy őrültség ugyan visszautasítani a Madrid ajánlatát, de nála mindig játszom majd. Vele beszéltem, ám a Realnál csak a sportigazgató José Martínez Pirriig jutottam, sohasem beszéltem közvetlenül az edzővel, Vicente del Bosquével. Gyerekkorom óta a Realról álmodtam, de Nicolás Anelka elmondta, mi történt ott vele, és ebből nem kértem. Nem akartam, hogy engem is a vezetők igazoljanak le, az edzőt meg sem kérdezve. Nyugalomra vágytam, Nicóra hallgattam, és nem bántam meg” – mondta Pires arról, hogy miért döntött végül az Arsenal mellett.

Pirri később hozzátette, amikor megtudta, hogy Pires szeretne Del Bosquével beszélni, megpróbálta összehozni a feleket egy telefonbeszélgetésre, de egy idő után már hiába hívta a labdarúgót, az elérhetetlenné vált.

„Persze nem vagyunk idegesek miatta, ha valaki nem akar a Realba igazolni, oda mehet, ahová akar” – vonta le a nagy tanulságot Pirri.

Pires 2011-ben majdnem felcsapott Gaizka Mendieta-utódnak Valenciába, később a Villarreal színeiben csak belekóstolt a La Ligába.

Nem egyszerű a franciákkal: a vagány Sylvain Wiltord 1996-ben kézzel-lábbal ment volt a Rennes-től a Deportivo La Corunához, de nem engedte egyesülete, amely egy évre rá már eladta volna oda – erre a támadó azt mondta, akkor inkább visszavonul, nem hajlandó ott pályára lépni. Ennek ellenére eladták, majd a Depor jobb híján azonnal továbbadta a Girondins Bordeaux-nak, majd amikor Wiltordra lecsapott az Arsenal, a 17.5 millió eurós vételár negyven százaléka az akkor már nevető, korábban csak papíron tulajdonos La Coruna-iaké lett.

A Deport legendásan üldözi a balszerencse egyébként csatárfronton: 2013-ban Alex Geijo, két évvel előtte Christian Stuani esett át már az orvosi vizsgálatokon is, de az utolsó percekben máshová igazoltak, Javitót meg hiába igazolták le, adminisztratív okok miatt nem játszhatott, továbbállt 2011-ben az Olympiakoszhoz. 2005-ben a brazil Fernando Baianóval és klubjával, a Rentistasszal már megegyeztek, de a csatár ügynöke meg a Celta Vigónak írt alá, és alighanem nála lehetett a jogok egy része. Baiano egyébként sohasem lépett pályára a Rentistas színeiben, a spanyol újságírók elől Benny Hillt idéző módon lépett le ügynökével a vigói repülőtéren (egy évvel előtte a Mauro Silva helyére kiszemelt argentin José Luis Acciarival még kutyábbul járt a Depor: minden papírt beadott az átigazoláshoz a szövetségnek, de az üzletet az utolsó másodpercben visszamondta a Murcia, pár nappal később Acciari meg pályára léphetett a Depor otthonában, ellenfélként).

2000-ben Catanha már aláírt a kék-fehérekhez, de ügynöke egymilliót követleve megvétózta a 15 milliós transzfert, és itt is a Celta lépett közbe. Ehhez képest Wiltord pár órás deporos kalandja nem is rossz!

AJÁNLÓ
Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz? 
Gullit ingyen sem kellett, Maradona inkább katona lett, nem a Juventusé
A Bayern elleni csodagól szerzője hiába villogott a Bayern mezében 
A Real-csatár megvétele ellen az utcán tüntettek a Barca szurkolói 
A szexbomba világbajnok védőt hozott a Fiorentinának
Tűzoltóautóval fogták a Milan-csatárt, akit végül a Juve ajándékozott el  
Nem adott kölcsön a Ferencváros a csatárnak, mérgében eligazolt
Amikor a Ferencváros nem adta kölcsön az ászát a Barcelonának
Győzött a korszellem: a Juve, a Milan és az MU is lemaradt a magyar zseniről
Szoboszlainak talán összejön, elődje lemaradt a Juve, Milan, Napoli trióról
Az ördöngös szélső, aki nem szeretett parancsra masírozni
A majdnem-átigazolások nem éppen meztelen történetei
A Real Madrid három magyar játékost is hívott, de a rendszer... 
Hogyan szerződött le az angol válogatott kapusa? Naná, hogy részegen…
Zidane-ból Ferguson sem kért, Dárdaiért két Hoeness harcolt