Ligue 1: csak 3 hónapos eltiltást kapott a rugdosódó játékvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.02. 09:14
Hat hónapos eltiltással sújtották – ebből három hónap felfüggesztve – azt a francia labdarúgó-játékvezetőt, aki egy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen meg akart rúgni egy játékost, akit aztán kiállított.

Tony Chapron a Nantes–PSG mérkőzésen elesett, miután összeütközött Diego Carlosszal, és még a földön megpróbálta megrúgni a hazaiak játékosát, akinek ezután felmutatta a második sárga lapját.

A 45 éves játékvezető kilenc hónapos eltiltást is kaphatott volna, de a francia profi labdarúgóliga csak hat hónapra tiltotta el, ebből is három hónapot felfüggesztetettek.

Chapron – aki korábban bejelentette, hogy ez az utolsó idénye profi bíróként – így már május elején újra mérkőzést vezethet. A Ligue 1-ben május 19-én rendezik az utolsó fordulót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik