Eredivisie: az Ajax megverte a PSV-t, a Twente az élen

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 22:38
Az Ajax 3–1-re megverte hazai pályán a PSV-t a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 15. fordulójának rangadóján. A Twente kihasználta a PSV botlását, és a Horváth Gábor nélkül felálló Den Haag legyőzésével a tabella élére állt.

Az első fél óra végén egy szögletből az Ajax szerezte meg a vezetést, Siem de Jong fejese után Kevin Strootman már csak a gólvonal mögül tudta kivágni a labdát.

Nem sokat kellett várni a válaszra, amely igen szépre sikerült. Jeremain Lens a hazai tizenhatos bal oldalánál kapott labdát, egy csellel becsapta védőjét, majd jobbal gyönyörűen tekert a hosszú felső sarokba.

A holland csatár a második félidő felénél ordító helyzetet hibázott el, egy az egyben vezethette a kapusra a labdát, de néhány centivel a kapufa mellé gurított. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a másik oldalon jött a „büntetés”. A dán Viktor Fischer tört be remek cselekkel a bal oldalon a büntetőterületre, centerezésére pedig Danny Hoesen érkezett. Fischer a 87. percben a góllövők közé is feliratkozott: egy rosszul hazafejelt labdára csapott le, elhúzta a kapus mellett, és eldöntötte a rangadót.

EREDIVISIE
15. FORDULÓ, SZOMBATI EREDMÉNYEK
Twente–Den Haag 2–0
Feyenoord–Waalwijk 2–0
Willem II–Heerenveen 3–1
Ajax–PSV 3–1

 

AZ ÁLLÁS
1. Twente 15 10 4 1 29–9 +20 34
2. PSV 15 11 0 4 50–16 +34 33
3. Vitesse 14 9 4 1 27–11 +16 31
4. Ajax 15 8 6 1 36–18 +18 30
5. Feyenoord 15 9 3 3 30–18 +12 30
6. Utrecht 14 6 4 4 18–16 +2 22
7. NEC 14 6 4 4 22–24 –2 22
8. Den Haag 15 4 7 4 25–25 0 19
9. Heracles 14 4 6 4 31–28 +3 18
10. Waalwijk 15 4 5 6 20–20 0 17
11. Groningen 14 4 4 6 15–24 –9 16
12. AZ 14 3 5 6 20–26 –6 14
13. Heerenveen 15 3 5 7 20–30 –10 14
14. Zwolle 15 3 4 8 14–25 –11 13
15. Venlo 15 2 5 8 17–33 –16 11
16. NAC Breda 14 3 2 9 11–28 –17 11
17. Roda 14 2 4 8 14–28 –14 10
18. Willem II 15 2 4 9 14–34 –20 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik