Jadon Sanchóban bízik minden dortmundi, főszereplő lehet a PSV ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2024.03.13. 11:16
Jadon Sancho (jobbra) jelentős ellenállásra számít a PSV-től, de hisz a dortmundiak továbbjutásában (Fotó: Imago Images)
A Borussia Dortmund a Bundesligában a BL-szereplésért, a PSV az Eredivisie-ben a bajnoki címért harcol, ám valójában mindkét csapat idényét a szerda esti összecsapás kimenetele határozza meg.

Szinte verhetetlenek, de csak szinte. A Borussia Dortmund 2024-ben február végéig őrizte veretlenségét, majd a Bundesliga 23. fordulójában 3–2-re kikapott a Hoffenheimtől. A jó forma a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre repítette a csapatot, bár elképzelhető, hogy az új szabályok miatt a Bundesligából is indulhat öt klub a sorozat 2024–2025-ös kiírásában. A PSV ennél jóval hosszabb időszakot élt meg vereség nélkül, sőt Peter Bosz az eindhoveniek vezetőedzőjeként tavaly nyár óta csupán egyszer, január 24-én kapott ki, a Feyenoord ejtette ki (2–1) a Holland Kupából. Az Eredivisie-ben továbbra is él a pontrekord lehetősége, hiszen 25 találkozón 22 győzelmet aratott a csapat, három döntetlenje pedig azt jelenti, hogy az Ajax 88 pontos csúcsát nyolc ponttal is túlszárnyalhatja, ha minden hátralévő bajnokiját megnyeri.

Mivel a sorsolásnál úgy tűnt, a Dortmundnak és a PSV-nek is lehet keresnivalója a párharcban, bármennyire sikeres idényt zárnának a felek, a kiesés valamelyikük megítélésére biztosan rányomja a bélyegét. Főleg úgy, hogy az első mérkőzésen nem dőlt el a párharc (1–1). A németek jól futballoztak, ám a PSV vitatott tizenegyessel egyenlített, s nyílt maradt a csata. A Borussia hivatalos honlapja a hétvégén visszatérése óta első gólját szerző Jadon Sanchóval készített interjút, amelyben természetesen beszámol a szerdai visszavágóval kapcsolatos várakozásairól is.

„Már a múlt héten is éreztem, hogy a hétvégi az én meccsem lehet, és sikerült is betalálnom a Werder Bremen ellen. Persze játszhattam volna jobban, de örülök, hogy nem csüggedtem, pedig mostanában csalódást okoztam az embereknek. Az első dortmundi korszakomban majdnem minden meccsen lőttem gólt vagy adtam gólpasszt, így éreztem, hogy nő a nyomás rajtam. Mindenki tudja a BVB-nél, mire vagyok képes, mindenkiből sugárzik a bizalom irántam. A PSV ellen nyernünk kell, ilyen egyszerű a képlet. Ezúttal élnünk kell az adódó lehetőségeinkkel, mert rendkívül nehéz meccsre számítunk. Nagy előny, hogy a visszavágót itthon játszhatjuk.”

Talán a nyolcaddöntőbeli párosítás legélvezetesebb visszavágója következik Dortmundban. Peter Bosz minden körülmények között ragaszkodik elképzeléséhez, amelyet a magas letámadás és a sokpasszos támadásépítés jellemez, és a dortmundiak mestere, Edin Terzic sem sorakoztatja fel játékosait hazai pályán a saját kapuja előtt, bárki legyen az ellenfél.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00: Dortmund (német)–PSV (holland) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1−1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik