Átigazolási hajrá - jan. 31., délelőtt

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 16:00
Európa nagy részén január 31-én lezárult az átigazolási időszak. Az átigazolási piac utolsó napjának történéseit a hagyományoknak megfelelően élőben követtük nyomon. Kiderült, hogy Nikolics Nemanja nem lett a Siena játékosa, ellenben Lencse László Görögországban folytatja. A nemzetközi show-t pedig egy bizonyos David Beckham lopta el, még így 37 évesen is – az angol a PSG-hez írt alá. 
15.55 OTTHON LEL OTTHONRA. A Liverpool brit sajtóhírek szerint felbontotta brazil kapusa, Alexander Doni szerződését, miután a 33 éves kapus megegyezett a Botafogóval. Doni 2011-ben szerződött az AS Romától Liverpoolba, de nem tudta kiszorítani a kezdőcsapatból a spanyol Pepe Reinát, s Brad Jones mögött csak harmadik számú kapus volt.

♦♦♦

15.53 FF A GETAFÉNÁL LANDOLT. Federico Fernández
, a Napoli argentin védője a szezon végéig kölcsönben a spanyol Getaféban folytatja pályafutását. Az argentin válogatott védő ebben az idényben mindössze kilencszer lépett pályára a nápolyiaknál.

♦♦♦

15.50 ROBBANTANA A SPURS.
A Tottenham állítólag ajánlatot tett a brazil Internacionalnak a nagyreménységű Leandro Damiaóért. A 23 éves támadó volt az olimpia gólkirálya, a Spursnek a hírek szerint 16 millió fontot érne.

♦♦♦

15.40 FELPÖRGÖTT A FENER.
Emre Belözoglu után itt az újabb érkező, de ő sem lesz új arc Isztambulban: Reto Zieglert adta kölcsön ismét a Juventus a török klubnak. A svájci védő 2011–2012-ben alapember volt a Fenerben, ősszel pedig a Lokomotiv Moszkvában futballozott (vagy inkább nem).

♦♦♦

15.30 ANGOL EGYMONDATOSOK.
A Sunderland véglegesítette Danny Graham átigazolását a Swansea Citytől. Az Ajax megerősítette, hogy a Fulham ajánlatot tett Eyong Enohért. A sevillai Álvaro Negredo viszont kizárt, hogy az Everton játékosa lesz – legalábbis az ügynöke szerint.

♦♦♦


15.23 LIVERPOOL–LONDON GYORS? Brit sajtóhírek szerint a Chelsea 32 millió eurós ajánlatot tett az Evertonnak a belga Marouane Fellainiért.

♦♦♦

15.20 JOBB ÉJSZAKÁT, MÁLAGA!
Diego Buonanotte a Málagától a Granadához szerződött. A hírek szerint 2.2 millió euró volt az argentin ára, a középpályás négy és fél évre kötelezte el magát új klubjához.

♦♦♦

15.10 SZTÁRRA FENTE A FOGÁT A FENER IS.
Nem sokáig tartott Emre Belözoglu madridi karrierje: a 32 éves labdarúgó és az Atlético Madrid megszüntette a felek között nyár óta fennálló szerződést, így a török középpályás távozott a „matracosoktól”. Emre gyorsan talált csapatot, és visszatér a Fenerbahcéhez. A Fener úgy tűnik, vele próbálja majd felvenni a versenyt az izmosodó Galatasarayjal. Az új kontraktus két és fél évről szól, szezononként 2 millió eurós fizetéssel.

♦♦♦

14.50 DAVID BECKHAM ÚTON PÁRIZSBA – ÉS IZGATOTT. Legalábbis ezt posztolta a mellékelt képpel együtt a Faceboookon. Manchester, Madrid, Los Angeles, Milánó után Párizs. Hm, alighanem Victoriának nem lesz ellenvetése.

♦♦♦

14.30 MÉG MÉG MÉG, ENNYI NEM ELÉG. Nem áll le a QPR, az átigazolási időszak utolsó óráiban is a keret megerősítésén dolgozik Harry Redknapp, aki három játékost szeretne szerződtetni éjfélig: a nigériai Peter Odemwingiét a West Bromwichtól, az angol Peter Crouchot a Stoke Citytől és a horvát Niko Kranjcart a Dinamo Kijevtől. A hírek szerint a Tottenham triója (Jermaine Jenas, David Bentley, Andros Townsend) is képben van.

Nemcsak érkeznek játékosok a QPR-hoz: Kieron Dyer elhagyta a klubot, a 34 esztendős korábbi válogatott támadó a második ligás Middlesbrough együtteséhez igazolt.

♦♦♦

14.20 AZ ADMINISZTRÁCIÓ ÚTVESZTŐIN. Meghiúsulhat a portugál Sporting terve. A lisszaboni együttes szeretné újra átigazolni Marius Niculaét, ám a román játékos ebben az idényben már pályára lépett a a Dinamo Bucuresti és a Vaslui színeiben is, és a FIFA szabályzata kimondja, hogy a júliustól júniusig terjedő időszakban egy labdarúgó kettőnél több csapatban nem szerepelhet. A Sportingnak ebben az idényben semmi sem jön össze.

♦♦♦

13.59 BARCA-CSATÁR PINTÉRÉKNÉL. A Pintér Ádámot foglalkoztató Real Zaragoza hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette Rodrit a Barcelona B csapatától. A Sevillában is megfordult 22 éves csatár már az orvosin is átesett.

♦♦♦

13.52 MILÁNÓBÓL ERŐSÍT A FULHAM. A Fulham hivatalos közleményben jelentette be, hogy az idény végéig kölcsönvette Urby Emanuelsont az AC Milantól. A 26 éves középpályás a bal oldalon bárhol bevethető, de ha kell, bejátssza az egész középpályát. Tudták, hogy a Fulham új játékosának legjobb barátja Luis Suárez, a Liverpool támadója, akivel az Ajaxban játszott együtt?

♦♦♦

13.47 NAPONTA MAJDNEM ÖTMILLIÓT FOG KERESNI. Christopher Samba a QPR legújabb igazolása. Ahogyan várható volt, az Anzsitól klubrekordot jelentő 12.5 millió euróért érkező védő átesett az orvosin, s csütörtökön aláírta szerződését. Állítólag hetente 100 ezer fontot (mintegy 33 millió forintot) fog keresni új kenyéradójánál. A QPR a nyáron ugyanilyen kondíciókkal szerette volna átigazolni Sambát, ám akkor a klub elállt vételi szándékától spórolás miatt. További részletek itt.

♦♦♦

13.40 IANDOLI MARAD ÚJPESTEN. Alessandro Iandoli a híresztelések ellenére marad az Újpest futballistája, a Sint-Truidentől kölcsönvett védő a szezon végéig a lila-fehéreket erősíti. Barczi Dávid és Egerszegi Tamás még nem kapott szerződést Belgiumban. Részletek itt.

♦♦♦

13.29 A VIDI 150 MILLIÓT ADNA EGY BALSZÉLSŐÉRT. Portugál sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton félmillió eurós (közel 150 millió forintos) ajánlatot tett a Beira-Mar brazil balszélsőjéért, Nildo Petrolináért, ám a klub elutasította azt. Részletek itt.

♦♦♦

13.26 A FELJUTÁS REMÉNYÉBEN. A feljutásra pályázó Caen (a csapat harmadik a francia második ligában) az idény végéig kölcsönvette Sidy Konét az Olympique Lyontól. A 20 éves mali védekező középpályást a szezon végén opciós joggal végleg megszerezheti a Caen.

♦♦♦

13.10 KUZMANOVICS AZ INTERÉ. A VfB Stuttgart hivatalos honlapján jelentette be, amit már tegnap tudni lehetett, hogy Zdravko Kuzmanovics az Internazionaléhoz szerződött. A 25 éves középpályásért egymillió eurót kapott a sváb csapat, a szerb szerződése a nyáron lejárt volna a Hajnal Tamást foglalkoztató klubnál.

♦♦♦

13.00 CSEREBERE A „KANÁRIKNÁL”. Megszerezte Luciano Becchiót a Norwich City, mely a Leeds United kiválóságáért Steve Morisont adta cserébe – és némi pénzt, ám hogy mennyit, azt nem hozták nyilvánosságra a klubok.

♦♦♦

12.40 ÚJABB LÉGIÓS JÖN A VIDIHEZ. Sajtóhírek szerint a Videoton az idény végéig kölcsönveszi Vítor Gomest a Rio Avétól. A portugál középpályást a szezon végén végleg megvásárolhatja a fehérvári együttes, mivel erre opciós joga lesz. Részletek itt!

♦♦♦

12.30 NIKOLICS HÁROM ÉVRE ALÁÍRHAT SIENÁBA. Újabb hírek érkeztek Nikolics Nemanjáról, a tuttomercatoweb.com úgy tudja, a Videotontól távozó támadó 900 ezer euróért három évre írhat alá a Sienához. Vajon ma lezárul a Nikolics-saga? A hírről bővebben itt olvashatnak.

♦♦♦

12.15 TRANSZFERBOMBA PÁRIZSBAN. Egybehangzó sajtóhírek szerint David Beckham a PSG-ben folytatja pályafutását. A Sky Sports információi szerint a kiváló rúgótechnikájú középpályás már orvosi van Párizsban, ma délután pedig sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatják. Részletek itt!

♦♦♦

12.09 A DEPORBA IGAZOL A VIDEOTON BRAZILJA. Spanyol sajtóhírek szerint a Deportivo La Coruánba igazol a Videoton brazil középhátvédje, Claudiano Bezerra, ismertebb nevén Kaká. A 31 éves futballista állítólag szerdán már az orvosin is átesett. A részletekről itt olvashat.

♦♦♦

11.50 KI? HOVA? MENNYIÉRT? Tegnap Varga József klubot váltott, csütörtökön várhatóan még több magyar futballista hagyja ott jelenlegi csapatát. Hol köthet ki Lencse László? Mi lesz Juhász Roland és Korcsmár Zsolt sorsa? Összefoglaló cikkünkből többet megtudhatnak.

♦♦♦

11.41 INTER-NEVELÉSEK A NAGYVILÁGBAN. A Budapest Honvéd csak szeretne, a Levante már igazolt egy Inter-nevelést: Robert Acquafresca az idény végéig a valenciai csapathoz került kölcsönbe. Bővebben itt.

♦♦♦

11.30 JONATHAS A TORINÓBAN. A Torino az idény végéig kölcsönvette a Pescarától Jonathast. A 23 éves brazil csatár 17 bajnokin egy gólt szerzett a Serie A 17. helyén álló csapatban.

♦♦♦

11.15 BALOTELLI MÁR HIVATALOSAN A MILÁNÉ! A Manchester Citytől érkező támadó 2017 júniusáig írt alá az AC Milanhoz. További részleteket itt olvashatnak.

♦♦♦

11.10 ISMÉT KÖLCSÖNADTÁK MARIGÁT. Az Internazionale harmadik alkalommal adta kölcsön McDonald Marigát. A kenyai válogatott futballista az idény végéig a Parmához került, amelynek a kölcsönszerződés lejártával opciós joga lesz végleg megszerezni a 25 éves védekező középpályást.

♦♦♦

10.59 MOST LESZ BALBEKK IS? Visszatér a Wiganhez Paul Scharner, az univerzális osztrák középpályás. A Hamburgtól távozó játékos az idény végéig kölcsönbe kerül Roberto Martínez együtteséhez. A 32 éves futballista 2006 és 2010 már volt a Wigan játékosa, abban az időszakban minden poszton játszott a csapatban, csak balhátvédként nem. Lehet, hogy most megkapja a lehetőséget?

♦♦♦

10.52 ÚJABB ARGENTIN PALERMÓBAN. Argentin jobbszélsővel erősített az olasz Palermo, a Newell's Old Boystól érkező Mauricio Sperdutti három és fél évre kötelezte el magát a szicíliai klubhoz. A 26 éves futballista a hatodik argentin a Palermo első csapatában.

♦♦♦

10.35 CSUDA JÓ IGAZOLÁSOK. Két csatárt is igazolt a német másodosztályú Sandhausen. Juho Mäkelä a finn HJK Helsinkitől érkezett, míg Csu Te Jun az FSV Frankfurttól. S hogy miért érdekes ez számunkra? Lencse Lászlót is szeretné leigazolni információink szerint a Sandhausen, de vajon két csatár érkezése után szükség lesz-e a magyar támadóra?

♦♦♦

10.20 INTER-JÁTÉKOS JÖHET A HONVÉDHOZ? Olasz sajtóhírek szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédhoz további játékosok érkezhetnek Olaszországból: a szlovén Alex Krcic és az olasz Andrea Mei igazolhat a kispestiekhez. Részletek itt!

♦♦♦

10.15 „ÁTSZAMBÁZOTT” AZ ORVOSIN. Egyre közelebb kerül a QPR-hoz Christopher Samba, az Anzsi Mahacskala védője állítólag már az orvosin is átesett Londonban, így hamarosan aláírhat az együtteshez. Vajon mikor hagyja abba a költekezést Harry Redknapp?

♦♦♦

10.10 A PISZKOS ANYAGIAK. A Tuttosport szerint a Juventus tovább ostromolja az Olympique Lyont Lisandro López megszerzésének ügyében. A huzavona folytatódik, a torinóiak 4.5 milliót ajánlanak a rutinos támadóért, a franciák azonban nyolcmillió eurót szeretnének kapni az argentinért.

♦♦♦

9.59 ROMÁN „TŰZOLTÓ” ÉRKEZETT. Az Interhez távozó Zdravko Kuzmanovic utódját keresi a VfB Stuttgart, és a jelek szerint meg is talált: a román válogatott Alexandru Maxim másfél millió euróért érkezik a Pandurii Targu Jiutól, a 22 éves középső középpályás 2017-ig ír alá a svábokhoz.

♦♦♦

9.40 NEM SZÁMŰZIK COULIBALYT. Szima Gábor, a DVSC-Teva elnöke a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta: nem fogják száműzni Adamo Coulibalyt az első csapattól, ha nem sikerül vele megegyezniük szerződésének meghosszabbításáról. Már ha nem vált klubot a gólerős támadó.

♦♦♦

9.22 KERESKEDIK A GENOA. Az olasz élvonalbeli Genoa két játékost kölcsönvett, Mattia Cassani és Daniele Portanova is Tőzsér Dániel csapattársa lett. Mario Sampirisi és Leonardo Melazzi ellenben elhagyták a klubot, előbbi a Chievóhoz, utóbbi az uruguayi Danubióhoz igazolt. Tegnap Tőzsér Dánielt is megpróbálta állítólag elcserélni a Genoa, ám nem járt sikerrel.

♦♦♦

9.10 RÓMA ISMÉT VISSZAVERTE A PÁRIZSI TÁMADÁST. A La Gazzetta dello Sport információi szerint a PSG újabb ajánlatot tett az AS Romának Daniele De Rossi megszerzésére. A tekintélyes olasz napilap azonban úgy tudja, hiába adták volna a párizsiak Marco Verrattit is az üzlet részeként, a rómaiak ismét nemet mondtak.

♦♦♦

Varga József érkezéséről a Kicker is beszámolt (Fotó: kicker.de)
Varga József érkezéséről a Kicker is beszámolt (Fotó: kicker.de)

 

8.55 Varga József középpontban a Kickernél. A tekintélyes Kicker magazin vezető anyagban hozta Varga József Fürthbe igazolását, a magyar válogatott középpályással együtt Florian Trinks is Stieber Zoltán csapattársa lesz, ha sikerrel veszi az utolsó kört, azaz az orvosi vizsgálatot. S hogy mit gondol maga Varga József a klubváltásról? Kattintson ide, és megtudhatja.

♦♦♦

8.45 Lemaradt valamiről szerdán? Ne csüggedjen, összefoglaló cikkünkben megtekintheti a legfontosabb átigazolási híreket.

♦♦♦

8.30 Nemzetközi hírek, nagyvonalakban. David Villáért az Arsenal és a Manchester City is harcba száll, a QPR megszerezheti Christopher Sambát az Anzsitól. Urby Emanuelsont a Fulham viheti el a Milantól, mely megszerezte Mario Balotellit. A dolgok azonban most fognak csak igazán felpörögni, tartsanak velünk!

♦♦♦

8.25 Nézzük először a hazai front várható történéseit. Alfredo Pedulla olasz újságíró szerint már csak apró részletek vannak hátra Nikolics Nemanja Sienába szerződéséből.

Lencse László is odébb állhat Magyarországról, görög sajtóhírek szerint Fülöp Márton csapattársa lehet az Aszterasz Tripolisznál. Információink szerint a német másodosztályú Sandhausen is képben van a technikás magyar csatárral kapcsolatban.

Tarmo Rüütli, észt szövetségi kapitány szerint is visszatérhet Győrbe Tarmo Kink, Juhász Roland ügye is lezárulhat, de kicsi az esély arra, hogy még ma elszerződik valahová, valószínűleg olyan ligába kerülhet, melynek átigazolási piaca később zárul.

Kádár Tamás is klubot válthat, a holland Rodánál mellőzötté váló magyar védő kölcsönbe kerülhet az idény hátralévő részére. Korcsmár Zsolt is a késői klubváltók közé tartozhat, ám nem kizárt, hogy marad a Brannban. A debreceni Yannick Mbengono Lengyelországba, pontosabban a Podbeskidzie Bielsko-Bialába tart, ezzel Varga József után újabb játékos hagyhatja el a DVSC-t.

♦♦♦

8.15 Ismétlés a tudás anyja, avagy, kezdjük azzal, ami már volt: amint észrevehették, két helyen is állandóan fellelhetők az NSO-n a legfrissebb hazai és nemzetközi átigazolások. A gyűjtőben mindig a legfrissebb húsz átigazolási hír illetve cikk látszódik – ha a magyar átigazolási gyűjtőre kíváncsi, azt emitt érheti el, míg a nemzetközi transzferekről (már ha nem olvassa kollégánk, Bacskai János rendszeres összefoglalóit) itt tájékozódhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik