Videoton: Lencse fél évig Fülöp csapattársa lehet az Aszterasznál

2013.01.30. 18:00
Görög sajtóértesülések szerint Lencse László, a Videoton labdarúgója a görög Aszterasz Tripoliszhoz szerződhet kölcsönbe fél évre, amely Fülöp Márton személyében már a keretében tud egy magyar légióst.

A Nemzeti Sport Online görögországi forrása, illetve helyi internetes oldalak szerint Lencse László az Aszterasz Tripoliszhoz szerződhet kölcsönbe. Információink szerint azonban egy német másodosztályú klub is érdeklődik – a kieső helyén álló, 17. helyezett Sandhausenről van szó –, ám jelenleg arra van a nagyobb esély, hogy a Videoton csatára a Fülöp Mártont is foglalkoztató görög együtteshez igazoljon.

Lencse az ősszel az izraeli Ironi Kirjat Smonánál játszott – nemzetközi mérkőzéseket is az El-ben –, de a feszült politikai helyzet miatt hazatért. Ezt követően Felcsúton, a Puskás Akadémia együttesénél készült, és várta az ajánlatokat, lehetőségeket. Több magyar klub is érdeklődött a gólerős, lendületes, kreatív támadó iránt, de nem sikerült megegyezésre jutni a kérőkkel.

A tripolisziak 19. fordulót követően nem kis meglepetést keltve a második helyen állnak a görög élvonalban. A listavezető Olympiakosz egyeduralma ugyan megtörhetetlen, de a klub ügyesen használta ki, hogy a többi tradicionális görög csapat anyagi nehézségekkel küzd, amely erősen kihat az eredményességére. Bár ez mit sem von le Fülöp klubjának érdemeiből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat: Babos Barna (ZTE), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, fél év kölcsönbe), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19)

 

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
15 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38