Balotelli 2017-ig aláírt a Milanhoz - hivatalos

2013.01.31. 11:28
null
Balotelli kedvenc csapatához szerződött (Fotó: acmilan.com)<br />
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan hivatalos honlapján jelentette be, hogy Mario Balotelli 2017 júniusáig aláírt a klubhoz. A Manchester Citytől érkező támadó a 45-ös mezszámot kapta meg. Az olasz csapattal együtt az angol együttes is bejelentette a csatár klubváltását.

 

Az acmilan.com – miközben címlapján már az új támadó 45-ös számú mezének megvásárlására hívja fel szurkolói figyelmét – 11 óra 6 perckor tudatta egysoros közleményben, hogy Balotellivel négy és fél éves szerződést kötött a Milan.

A hivatalos bejelentéssel egyidejűleg a Manchester City honlapja elbúcsúztatja Balotellit, felidézi a klubnál töltött legszebb pillanatait, és nyilatkozatot is közöl a fenegyerektől a klubváltás nehézségeiről.

„Bizonyosan emlékezni fogok a briliáns csapattársaimra, a menedzseremre és a szurkolókra. Ők a legjobbak, nagyszerűen bántak velem, és a Citynek mindig különös helye lesz a szívemben, egy nagy klub, nagy jövővel. Köszönöm a támogatást, talán egy nap újra látjuk egymást” – olvashatók a közlemény ízű szavak.

„Úgy gondolom, a Premier League megnyerése különös pillanat volt. Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem. És az Old Traffordon aratott hat egyes diadal is életem egyik nagy pillanata volt. Tudom, mekkora örömöt jelentett a szurkolóknak az a siker. Mindig bennem él az emlék, hogy azon a mérkőzésen játszottam és gólt szereztem” – búcsúzott Balotelli, akit menedzsere, Roberto Mancini is „elsiratott”.

„Marióval megnyertük az FA-kupát, a Premier League-et és a Community Shieldet. Köszönöm Mariónak, amit hozzátett a csapat teljesítményéhez, fontos játékos a City történetében. Sajnáljuk, hogy elhagyja a klubot, de reméljük, folytatja a kemény munkát, és tovább fejlődik, mert ő egy topjátékos” – nyilatkozta a labdarúgóval nem is oly’ rég még edzésen kakaskodó honfitárs.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26